Címkék

2021. március 7., vasárnap

Víz-mély és tudatalatti

 A "preraffaelizmus" ahogyan a kifejezést olvastam, olyan művészeket hozott össze, akik írók, költők is voltak, mitológiai orientáltságuk pedig a fantasy művelői és kedvelői között szerzett híveket, és szerez mindmáig.

Amikor megkérdeztem magamat, miért tetszenek  preraffaelita képek, elsőre  női szereplőket említettem, azt hogy volt olyan barátnőm, aki akár modellt is állhatott volna. Álhatott volna, mert óriási az időbeli szétcsúszás, amikor fiatal voltam, elvont organikus absztrakt képekkel kísérleteztem, mára pedig -mint kiderült,- nincsen elég jövedelmem, hogy megoldjam  Covid miatt megnehezült életét, ezért inkább  nálánál fiatalabb, fotórealista iránt  érdeklődött -nálam (!), és ha mindezt egybe tudnám időbe gyűjteni, 

személyes besorolást nyerhetne, a mai "Posztraffaelíta" képtervem Hylast eltüntető nimfái közé.



John William Waterhouse vélhetően csak egy-két modellt használt, ennek tudható be  lányok nagyfokú egyformasága.

Hylas argonauta volt, az "Aranygyapjúért" kelt útra, antik görög társaival, de egy ízben, -amikor kikötöttek,- vízért ment és örökre el is tűnt.

 Mitologikus eredet gyakorta álomeredetű, és bár  nimfák nem egyértelműen gonoszok, nem  halhatatlanok, több ezer évet is élhetnek. Látnokok, gyógyítani képesek. Hesiodosz görög költő szerint legalább háromezer kóborol a mai világban. 

Ha hinném, azt mondanám, egykori barátnőm Limniadi,  tavi nimfa (volt?,) hiszen Balatonon ismertem meg, ami állomszójáték szerint Bal-os szituációt idéz, de később elköltözött a görög tengerpartra. 

Akárhogy is van, Hylast  a nimfák szexuális csábítással álávonták  érzelmi- és képi,- mélységes világukba,  mélytudatalattiba. 


2021. március 5., péntek

Lebegés a mélység felett


„Egy új vallást teremtettem - írta a nagy ír költő, William Butler Yeats -, a költői hagyomány vallását, tengernyi történetét, megannyi erényét és érzelemét, amelyek első megnyilvánulásuktól fogva elválaszthatatlanok, amelyeket költők és festők örökítenek nemzedékről nemzedékre. Olyan világra vágytam, amelyben újra meg újra rálelhetnék e hagyományra, és nemcsak képekben meg versekben, de a kandallópárkány körüli csempékben..."

Miközben festek egy  biedermeier ruhát hordó, finom, vékony arccsontú lányt, aki valamiféle fény vagy tűzmágiát végez a kezével, elkezdtem tervezni a "posztraffaelita" festménysorozatot. 
Mint mindig, vagy nagyon gyakran, jócskán lesz időbeli elcsúszás, hiszen mire ezeknek a képeknek megfestésére sorkerül, még három munka áll előttem.
Ez a szétcsúszás nem nagyon nagy baj, addig még hozzárendelhetek tudásokat és képzeteket ehhez a vonulathoz, és mire odáig jutok, újabb izgalmas viszonyulások várnak rám.
A festés ebből a szempontból elhúzódó felfedezés, pre és poszt rétegek halmozódnak, olyan módún, hogy közben más  áramlatokkal is mozgunk.

Az első végig vitt gesztus elképzelés alapjául Dante Gabriel Rossetti - A Bower Meadow, avagy a "Bower rét" munkája szolgált.





„Rosetti olyan vásznat használt, amin a rendezett táj előre ki volt dolgozva, Hunt társaságában festve, Sevenoaksban, Kentben, 1850-ben. . - egyetlen próbálkozása a preraffaelita szabadtéri módszerrel - Rossetti okos kompozíciót dolgozott ki, amely az ülő és táncoló női alakokat a kiegészítő vörösök és zöldek ritmikus harmóniájában egyensúlyozta. Egy tudományos vizsgálat kimutatta, tollal és tintával. . . szárnyas gyereket rajzolt a két zenészközé. A szárnyas gyerekek kezénél madarak.  Ez a zene szimbolikusabb fogalmát sugallhatja, földi és mennyei, és talán implikáció szerint az emberi és isteni szeretetet is. . . . A távoli réten átfutó alak további rejtélyes jegyet csap le ”(Wildman, Visions of Love and Life, 280). Valójában a festmény egyfajta szürrealista minőséget mutat, amelyet a jobb felső sarokban található furcsa épület fokoz.

Bár a kezelés erősen elvont és szimbolikus, egyértelmű, hogy a festményt a DGR 1871 nyarán és kora őszén Kelmscottban töltött ideje ihlette.

Saját változatom az alakok három szinten elhelyezkedő ritmusát dinamizálja, miközben  hangszereket el is rejtem a gesztusok mögé.  A képet nem redukálni akartam, hanem a társas kapcsolatba új nyomot vinni.... 

Közben ránéztem, Tánya új képeket szállított a Galériának.
Különösen  kék, elnyújtott hullámokra asszociáló tetszik, ami olyan mintha az ember úszna, vagy lebegne a vízben. 



 

2021. március 3., szerda

Mint "posztraffaelíta" ?!


Evelyn de Morgan The Captives 


Kinek ne tetszenének a Preraffaeliták képei?! Wang mester nem véletlenül tesz említést róluk, még akkor is, ha öt-magát aztán nehéz lenne besorolni a Raffaello előtti naiv olasz művészek közé.
Nem is erről van szó, és az sem igaz, hogy Wang a nyugati világ szimbolikus, művészeti tárgyainak halmozásával, az emberábrázolás tökéletességével "akadémikusnak" bélyegezhető.
Soha nem volt kedvenc tárgyam a művészet-történet, igaz időnként nem tudom megkerülni, és néha kiállítások megnyitóin, találkozom azzal a szörnyű vetéssel, hogy valaki élő művekhez történeti, filozófiai, metafizikai rácson keresztül közelít, nem pedig úgy, hogy háttértudásának fényében élő, esszén keresztüli, tapasztalati igazságokat mutat fel.
A kettő között bizonyára vannak, szemléletből fakadó vétéseim,  hogyan is ne lenne, miközben ide vonszolok egy tárgyat, és a tudás és tapasztalás fénypulzáló derengéseiben körül járom, és legalább megpróbálok hinni abban, hogy a tapasztalás, és az ebből eredeztethető tudáserőtér, legalább részben, részlegesen eredeti.
Az igazság az, hogy valaha elolvastam egy csomó dolgot erről az irányzatról, amit azután el is felejtettem. Az igazság az, hogy végig néztem egy rakás festményt, de csak a furcsa karakterű nő maradt meg bennem, az enyhén latinos típus, a furcsán ívelt piros ajkakkal....

Dante Gabriel Rossetti, Proserpine

Amennyiben ezt a típust, -amit,- (akit)  preraffaelita képek, közel sem egyetlen női arcformái közül kiemelek, és nagyon megnézem,  egyszerre tartom vonzónak, titokzatosnak, és  kevésbé karakteres változatait az adott történetiség szociális környezetében is felismerem...
Na ez jó nyakatekert lett... 
Tulajdonképpen, fiatal koromban jártam is ilyen lánnyal, és ha nem ment volna férjhez, egy görög festőhöz, talán most öt festeném, és én lennék az egyetlen "postraffaelíta".

A preraffaeliták Marx kortársai voltak, és a gyáripar füstös környezetében álmodták magukat egy misztikus, mitikus, középkori világba. Nem csak a szimbolizmus, hanem a szecesszió előfutárjai is voltak.

Műveikben mindannyian elrejtették a P.R.B. szignót.( Pre Raphaelite Brotherhood).
Különös, hogy erre a motívumra nem emlékeztem, pedig amire ez az egész nyomkövető dekonstrukció kifut, abból a megfontolásból fontos.
A megfontolás: szeretnék a "negyedik ipari forradalom" történeti hátteréből, posztraffaelita képet festeni, természetesen a természeti közeget "gesztus megbontással" bontva.





2021. február 28., vasárnap

A fehér galléros lány

 


Ott hagytuk abba, hogy Yuqi Wang egészen pontosan, azt nyilatkozta, hogy egy temetésen látott fiatal, fehér körgalléros lány indította meg annyira, hogy festményein végig vezesse, és ahogyan telik az idő,

ez a lány felnő, érett nő lesz.

Wang mester eljön Kínából. Kínában a Maoizmus alatt, a rendszer elvárásai szerint vörös színekkel, mezőgazdasági dolgozók életpillanatait ábrázolta.

Fogalmam sincsen, (nem tanultam, olvastam, így csak feltételezek) de azt tudom, az akkori Kínában már nem csak tussal festettek, a figuratív festészet legalább annyira jelen volt, mint mondjuk az ősi hagyomány.

Aki figuratív képeket fest, az befele figyel, a belső viszonylataira reagál, és akár tudja, akár nem, a jungi értelembe vett archetípusokat, álomanalógiákat használja.

A nő és a kapu, a tudattalan és a női viszonylatok megtestesülése, anima inspiráció, aki a tudattalan nem tudatos, de pozitív irányában szemlél.  Fiatal és szép. Még nagy élet (művészeti) potenciál, a megvilágítást fentről, a tudatos -férfi (animusz) oldaltól,- kapja. A nyaki dísz nem fehér, ahogy egy fiatal lány tisztaságától elvárható, akár felfele az értelmi vonatkozás, akár lefele, az anyagi és testi vonatkozást vizsgáljuk.

Wang animája értelmi, tudatos. A fekete nyaki határ nem megtagadja, hanem külön választja a testi, érzéki viszonylatokat a szellemitől, és ez már erőteljesen Európái, metafizikai hagyomány.

Ez egy korábbi felismerésem, hogy a merev, metafizikus értelmi hagyományok alapján festett képekből is de konstruálható a nem metafizikai, ontológiai alapszerkezet.

Wang múltja a két toronyház, az oppozíciós intellektuális építkezés. Jelenne egy kifele eléggé lepusztult önállóság, amit kilátási pontként használ, a tudatosból fest, de a nem tudatost figyeli.


Azt láttuk, ki is következtethető, Wang nem volt Kínában  elzárva az európai hagyományoktól, és ma már kínai és japán múzeumokban vannak jelen munkái.

"A világ, amelyet a vásznakon fedek fel, a" Nyugat "és a" Kelet "keveréke." A klasszikus európai portrék iránti szenvedélyem és a pre-rafaelita mozgalom kíméletesen keveredett kínai örökségemmel. Úgy gondolom, hogy a klasszikus stílusok időtállóvá melegség és őszinteség, amelyet a modern mozgalmak nehezen érzékelnek. "

Wang egyik kultúrából mozog a másik irányába, ami nem törés, vannak előzményei, azonban megérkezése Amerikába, mégis egyfajta érzékelhető határ.

Mire alapozom ezt?

A fenti képen Wang ott áll a templom bejárata elött, de visszafele néz. A kapu mindig egy új korszak, az átmenet azonban nehéz, mert saját gátló terheinkkel kell szembenézni. (Ez a "kapu-őre" állomeffektus.)

Wang szembesül egy új vallás, egy új kultusz, egy új társadalmi szerkezet egzisztencionális és világnézeti következményeivel.

Ismeri a köztes fogalmát. Onnan lát mindkét világra.




"Szilveszterkor 2000-es évben először találkoztam Xiaoyannal, majd később együtt voltunk, és ő lett a múzsám, az édes barátnőm, majd a feleségem... 2020-ben azt hiszem, hogy Tragikusan elvesztettem őt, és ezt a portrét a lányunk 16 születésnapi ajándékaként festettem, ahogy megígértem Xiaoyannak. Nem látta befejezni ezt a festményt. De most már hiszem, hogy látja, mert a lányunk azt mondta :" Anya bennem van, és eggyé válunk. Bízom anyában."


I
dős Wang, fiatal anima, az az óriási teremtő potenciál, aki a sors könyvére lép. Fal a jövő irányában át van törve, de az áttörés egy töredékes, logikai, metafizikai zárlatokból eszkábált anima-konstrukció, ami ugyan egy világra néz felüliről, de valójában befele néz. Ez a megkövült, metafizikai tudásokból támasztékolt áttörés, ami valójában maga a fal egy változata, elvileg alkonyvilágra néz, de valójában befele, aminek középpontja az anima-érzékelés.
Az anima ruházata: zöld-belső természet, kék-szellemi inreligencia, sárga: megvilágítóképesség, vörős-szenvedély. És persze az sem mindegy mi hol van. A színek egyben egyfajta energia irányt, ritmust fejeznek ki, az ontológiai, szürreális, képi-érzelmi nyelv ezt a réteget is tartalmazza, így mindenkor spontán dekonstrukciós kulcs,  másik részről kifejezési lehetőség.
 

Wang jött és mára "mindent" tud!





Skrizoid zsúfolás

 Persze, szeretem a Pre-Raffaelitákat, de éppen nem jártak az eszembe, amikor elkezdtem olvasni a  Fineart magazínt. 

Az ilyen art-magazin nézegetés elég gyakori, de többnyire csak a képek gyors mintavételezése, az érdekesebb cikkek meg úgy sikkadnak el, hogy elhatározom, később elolvasom, de arra már nem jut idő.

Most még is visszatértem, mivel az Amerikában élő Yuqi Wang, kínai festő képeit érdekesnek találtam.

"Red Hook Fantasy", 2018,
 
Mi fog meg effajta képen?!
Engem szerintem a kidolgozottság és zsúfoltság. A művészek álltalában skrizoid alkatúak, ami nem a betegséget, hanem a gondolkodási alapmintázatot jelenti. Az ilyen tipusú művészek szeretik kitölteni a lapot, és duális oppozíciókban gondolkodnak.
Én ehhez még Iker is vagyok, ami nyilván ráerősít, már amennyiben valaki hisz a csillagokban.
Vang jelenleg Brooklyn-i stúdiójában dolgozik, és mivel angol nyelvtudása részleges, gyakran használ nyelvfordító gépet, pontosabban programot.
Még Kínában, elsőre Rembrandt arcaiban fedezett fel spirituális többletet. Valamit, ami a nem feltétlenül szép arc mögött van.
Egy időben érdekelt a kínai kultúra, leginkább azért, mert nem metafizikai alapú. Kínában nem a mozdulatlan univerzalítás esztétikáját fejtegették, hanem az energiák áramlásának titkait.
Egy kalligrafikusan, tussal megfestett hegy és előtte emberek, a hegy és emberek energiaösszefüggését, az energiák áramlását ábrázolta. 
Nem ragadtak ki lényeget, mozdulatlanban kristályosított tanulságokat....
Ezen egykor elgondolkoztam. Heidegger nem metafizikus világképe, és a kínaiaké meglehetősen eltérő.
Úgy látszik, ameddig Europában a hatalmat, alávetettséget, egyetemes szépséget, az álltalános kultuszát, kolonializmust métafizikailag alapozták meg, Kínában bizonyára más módon, eltérő összefüggések alapján  vezették le.
Gyanítom, ma már Kínára, legalább akkora kulturális keveredés jellemző, mint a mi világunkra.
Az is lehet, ha így halad tovább, nem is lesz itteni meg ottani világ, hanem csak egy humán tér lesz, óriási kulturális mixel.
Wang csak két évvel fiatalabb nálam. A 60-as években Mao tiltotta a nyugati dolgokat, és bár még gyerek volt, neki a Mona Lisa tetszett...


Yuqi Wang, „Fatalista művész”, 2002
 

Talán hiba is, keresni Wang képeiben a kínai eredetet. Ha érteném a feng shuit, esetleg lenne egy kulcsom, Weng kép-energetikai praktikáihoz, de mivel  nem értek ilyesmihez, marad a szürrealista nyelv.

És, hogy kik voltak rá még hatással?

„Ma is a Pre Raffaelita művészekre gondolok, és arra, hogy milyen hatalmas erő volt számomra az alkotásaik megtekintése, különösen a vörös hajú nő a csónakban a Waterhouse The Shalott Asszonyában” - mondja a legendás képre hivatkozva. aki viszonzatlan szerelemben halt meg."

Itt zárul a kör. Wang művei és megjegyzése, elindított valamit.

Most még nem csatolok vissza, nézzük meg ennek az érdekes művésznek festői világát.


Yuqi Wang, „Piros kampóból”, 2005,



Yuqi Wang, „Yan: Melisand Forever”, 2014

Egyszer temetésen látott egy szép fiatal lányt, aki nagyon megindította, hatott rá. A képein ezt a lányt vitte végig, lánykorától idős koráig.
Nálam ez kissé fordított.
Emlékszem fiatal koromból gyönyörű lányokra, és amikor találkozom velük, annyira megöregedtek, hogy bár ők, képtelen vagyok elfogadni, hogy az az egyszer volt világ, végérvényesen megszűnt. 
Persze tudom mi történt, de az agy nem így működik. 
Bent, ahova megyek, az ott van, a tükörvilág őriz, és mágikus... 
Ez semmiben nem mond ellent Wang befele figyelésének. Ott is van valahogyan, valamennyi stádiumnál.


Pre-Raffaelita gesztustörés

 Ha írnom kellene valamilyen történetet, az bizonyára olyasmi lenne, mint zsákban a zsák. Pedig a történet számomra nagyon régen kezdődött, talán akkor, amikor megláttam Szász Endre híres falinaptárát és Korga Győrgy festményeit.

Most nem megyek olyan nagyon vissza, oda sem megyek, amikor lefényképeztem azt a gyönyörű "művészeti gimis" lányt, aki a Püspöki palotát festette, az akvarellre nem is emlékszem, csak arra, hogy otthon a "snufniban" berendezett fotólaborban, elvétettem a hívó folyadék hígítását, igy elégett a film.

A mimézis hatalma, hogy időnként a másolat nagyobb erővel bír, mint az eredeti valóság. 

Az is szimulákrum, -nyom,- hogy festésben folytonosan új szakaszok következnek, nem oltják ki egymást, súlyozni persze lehetne, hogy a ma megnyitott vonal, mennyire különül el attól, amit az elmúlt év végén, az idei év elején nyitottam.

Míderre még utalni fogok, nem mellékes a ma létrehozott képterv szempontjából, -amit egy "Pre-Raffaelita"- John William Waterhouse festményének gesztustörésével hoztam létre.


El fogok kalandozni!

Mivel el fogok kalandozni, gyorsan megmutatom az eredeti festményt.


Félig árnyék vagyok, mondta Shalott hölgye
Shalott hölgy

A történet:
A kép egy vers illusztrálása, pontosabban a vers elbeszélte történeté.


"Tennyson The Lady of Shalott című költeménye a toronyba zárt asszony történetét meséli el, akit egy titokzatos átok arra kárhoztat, hogy a külvilágot csak tükrén keresztül szemlélje s annak képeit vásznára hímezze. Egy nap, a nő szerelmét a tükörben megpillantva, árnyékéletébe belefáradva hímzését elhajítja, s saját szemével pillant a külvilágba. Ekkor tükre meghasad, hímzése szálakra bomlik, s a nő tudja, az átok eléri: csónakba ül hát, s hattyúdalát énekelve meghal. Mikor csónakja partot ér, Shalott hölgyének holtteste felett összegyűlik a királyi udvar népe, köztük Lancelot is, a hölgy szerelmének tárgya."

2021. február 27., szombat

2021. február 24., szerda

Én Florius

 Papageno, Papagena.... Ez jutott eszembe, amikor a hatalmas zöld, stilizált fejdísz alapján kerestem nevet.

Persze fiatal lány arc karakter. Bárki bármit gondol, nálam a természet, belső természet, és a belső természet animája Flóra istennő. Mivel sokáig -és bizonyos mértékben ma is,- intellektuális utakat preferálok, sokáig elvont férfi nézett befele, az intuitív belső női világra.

Indiai jóga mesterem volt, szidha meditációs technikával. Emlékszem már gyerek koromba kiválasztottam az Orion csillagkép hármas csillagát, nyilván azért, -vagy azt hittem,-mivel könnyű megjegyezni.

Aztán egy meditációban megjelent az Orion öve, és Rama Krisna -ami Indiában nyilván olyan elterjedt név, mint nálunk a Józsi,- azt mondta: Túlságosan intellektuális vagyok.

Később kiderült, a jellegzetes csillagkép egyik jelentése, valóban az.

Nem volt kétséges, hogy jobb agyfélteke érzelmi, képi, ösztönvilágára való odafigyelés, meg változtatja az egyoldalú dominanciát. Ez nem az intellektus elfolytássa, hanem  másik oldal hozzáemelése.

Az érzelmi tér növények, az ösztöntér állatok képében jelentkezik. Mindezt azért mondtam el, mert az ifjú istennő, Flóra inkarnálása, aligha vezethet egy középkorú királynő ábrázolására. 

A belső természet intelligenciája hatalmas potenciál, tulajdonképpen analóg a festés eredetével, arra pedig úgy tekintek, mint óriási lehetőségre, fejlődés tekintetében.

Amikor már látom a képet, az annyit tesz, találkozom  szürreális terrénumban, az adott jelentést, szituációt megtestesítő inkarnációval.

Igen ám,  régen dekonstruáltam saját képterveimet, amit ma már nem mindig teszek meg, igy elözetes tudás alapján hagyom felderengeni festmény szerkezetét, és a beugró ötleteket addig vezetem, ameddig valamelyik nem kielégítő.

Igy lett az inkarnáció Florina, ami virágzót jelent, de tekintélyeset, hatalmasat is.




2021. február 22., hétfő

Korbely István képei


A galéria  tagjai, vitathatatlanul az ország legjobb vagy legsikeresebb kereskedelmi festői. Szinte mindegyikkel találkoztam személyesen, és akiket nagyon kedvelek, -a nem nagyon régen elhunyt,- Tiry Péter, aki csak egy évvel volt idősebb nálam.  Korbely István szintén nagyon rokonszenves, akivel utoljára  budapesti galériában találkoztam.



Természetesen más neveket is említhetnék, ám most Korbely Pisti képeit szeretném megmutatni. Pisti képeit először Miskolci kiállításon láttam. Ami megtetszett bennük,  végtelen egyszerűség és pasztelles színek.




Nagyon szépek  nőalakjai, mondtam is, hogy remek karaktereket ábrázol. A művészet hatalma, hogy ezeket a nőket szinte kivétel nélkül közelinek, ismerősnek érzékeljük.








2021. február 20., szombat

Miskolci csoportos kiállítás



Szeretet-Szerelem című tárlat megnyitója.

Dr Havas Csilla, hozta a megszokott magas színvonalat.


Korbely Pisti munkái




Havas Csilla festményei


Győrfi András festményei mellett a sajátjaim. Jó érzés, hogy a járvány ellenére, nem állt le a kulturális élet.




Molnár Göb Zoltán portréi

 

2021. február 15., hétfő

Szürrealizmus

 

Agostino Arrivabene festményei

Agostinó úgy került képbe, hogy megnéztem Győrfi András "facés" oldalát. Megnéztem és elolvastam egy szakdolgozathoz kért interjút, abban említette kedvencként ezt a festőt, akit én nem ismertem.
Győrfi András oldalának követését, a "Kék cipős" villongás után megszakítottam. Nem azért mert nem értem, vagy inkább nem sejtem mi váltotta ki, és abban nem vagyok vétlen, viszont amit el szerettem volna érni, az meglehetősen visszájára fordult, és köze sincsen Andráshoz. Amihez van, az hogy a "postás mindig kétszer csenget", és korai időkben már volt csengetés. Persze ez a "mondás" sem igazi bölcselet, mivel néha olyan a helyzet, hogy a postás félórát is áll az ajtóban.
A személyes viszonyom semmiben nem érinti azt a tényt, hogy Győrfit az általam ismert legintelligensebb és legtehetségesebb festőnek gondolom. 
Mindezek okán néha rápislantok az oldalára, és felmérem mit csinál, hol tart.
Agostinó hatása munkáira nézve kétségtelen, és ez nem a festési technikára vonatkozik, hanem tartalmi vonatkozások vannak. Mindazonáltal ez az áttünés, inspirálódás más festők vonatkozásában is, elő elő bukkan, azonban minden esetben tovább gondolásról van szó, nagyon gyakran előfordul, hogy egy egy megoldást -amit másnál látok,-kipróbálok, kipróbálom saját lehetőségeimen belül miként integrálható, ami messze nem követőre való beállás.


Agostino festménye


Győrfi András: Szodoma végnapjai

Az efféle hasonlóságokkal korábban már foglalkoztunk. Itt nem a direkt rájátszásról van szó, bár az is bőven belefér, ha eredeti, hanem a belelátásról, ami mondjuk Millet és Dali vonatkozásában erőteljes.


Millet festménye

Dali festménye

Agostino festménye


Győrfi: A természet gyermeke