2017. augusztus 2., szerda

Már minden volt?!

Bodoni Zsolt festménye

Meglévő, hasonló életérzésről szeretnék beszélni, amit szerintem minden korszakban érezhettek művészek és nem művészek. 
Ez a telítettség érzése. 
Az az érzés, hogy már minden volt, minden elénk kerülő dolog már létezett,  hasonló valamihez és levezethető valamiféle eredet irányába.
Természetesen (többnyire) nincsen kimutatható eredet, csak kreált felbukkanási hely, vagy ilyesmi.
Első ízben filozófus barátom beszélt erről a jelenségről.  Fiatal korában eredményeket ért el Helikon irodalmi pályázaton, és azóta  kísérti az irodalom. 
Kisérti, már csak azért is, mivel  másik, második bölcsészeti végzettsége szerint, magyar tanár.
 Arra hívta fel  figyelmemet, hogy ma már nem lehet igazi történeteket írni, mivel  világ minden részén hasonló dolgok történnek. Az irodalom ezért nyelvi bravúrokkal kísérletezik, mikrórealizmussal, stb.
Rengeteg a hasonló, középszerű alkotás.  Érthető, hiszen az irodalomnak is van populáris tömegtermelése. 
Ami nem ilyen, az  viszonylag szűk réteg szellemi igényét elégíti ki.
És mégis! Időről-időre megjelenik egy-egy könyv, valami olyan, ami nem volt még. Olyanokat mondanak ki, amiket érzékeltünk, de szavunk még nem volt rá.
Mindez úgy jött elő, hogy Krisztián, - galérista ismerősöm,- meghívott  pohár sörre. 
A sörhöz szakmai beszélgetés  társult.
-Úgy érzem, már nem látok eredeti festményeket.-mondta. -Végignézem  kortárs festő munkáit, és mintha a nyolcvanas évek elevenedtek volna meg.  
Jó lenne valami  új, akár szobrászatban, akár festészetben.

 Telítettség érzése, néha nálam is jelentkezik. Jelentkezik, de nem ebben a formában, hiszen van képzőművészeti gyakorlatom. Gyakorlat eleve vizuális kutatás.
 Festményekben szintén felfedezem,  letűnt szellemi korszakok felélesztését. 
Posztmodern jelenség, hogy ebben a korszakban, minden más korszak megjelenhet, és meg is jelenik. 
Tudni kell észrevenni  ötvenes éveket idéző informel ködben az ötletet. (Már ha van benne.)
Minden korszakban ott van, a következő korszak megelőlegezettsége. 
A művész, aki  jövő számára szeretne dolgozni, behatárolja a valójában behatárolhatatlant, a magas-kulturális horizontot. Ez alapján rak egy tétet.
A tét (életmű) néhány művésznek bejön,  többségnek nem. 
Krisztiánnak Bodoni Zsoltot említettem, aki hazánkban ismeretlen világhíres művész. 

Ahányszor ránézek  festményeire, azok  ismerős mivoltuk ellenére, új élményt jelentenek. 


Bodoni Zsolt festménye 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése