2017. augusztus 4., péntek

Átfordító

Tényleg igaz az, hogy van egy festési szakasz, amikor célszerű a vásznat fejtetőre állítani az állványon. Ekkor, nem a megszokott részletösszefüggés látszik, hanem az felbomlik, és ismét látjuk a részleteket, vagy talán új asszociatív kapcsolódásokat is. Bárhogyan is áll a dolog, olyan hibák mutatkoznak meg, amelyeket egy végső készültségi fok mellett, már nem is nagyon látunk. Ezeket a hibákat talán éppen az összhang rejti el, és még ezzel együtt is van, amit csak később látunk meg.
Nem tudom, hogyan működik ez a kvázi festészeti vakfolt, és mi okozza, hogy amit addig nem láttunk, az egyszer csak nyilvánvalóvá változik.
Ameddig szárad a kép, van idő nézegetni, és utólag belenyúlni.
Nagy ritkán olyan is előfordult, hogy a már megszáradt lakkra új réteget festettem. Ez nyilvánvalóan tilos, bár egy későbbi új lakkozás teljes hatást eredményez. Gond majd száz év múlva lesz, amikor restaurátor eltávolítja a besárgult védőlakkot, és rájön, van egy festékfolt, ami alatt más részletek rejtőznek. Legyen ez az ő gondja, és adná az Isten, hogy egyszer efféle szakmai gondot okoz, néhány korai festményem.
Nem is erről szerettem volna beszélni, hanem az első, -csaknem elkészült- Street art sorozat darabjáról.
Mielőtt megmutatnám, azt aminek  grafikáját mutattam,- röviden le szeretném írni, mi látszik.
Tehát van egy utcai falfestmény, ami előtt ócska gumiabroncson,  fiatal, mezítlábas lény ül.
A falfestmény egy elnagyolt ám látványos, fekvő nőalakot ábrázol. A felület tiszta, átlátható, absztrakt.
Az előtte ülő lány szintén enyhén grafikus, bár az élő részletet ő valósítja meg. Az őt körülvevő szemét, szintén más típusú, elnagyolt grafikai elvonatkoztatás.
Tehát adva van egy ülő lány, aki egy fekvő nővel áll kapcsolatban. Mindkettő statikus, mégis, amikor belépek a festmény belterébe, arra kérdezek rá, hogy  festményháttér, amiből a főalak szellemi környezetére, szituációira asszociálunk, mit is jelent.
Azt mondhatnánk, a fizikai valóság reciprokját is látjuk. Azután rájöttem, a reciprok fordított, és ami megragadható még, az egy belelátott fél mozdulat.
Tehát a grafikus (elvonatkoztatott) szemét közepette megjelenített, igen csak differenciált lányalak
további morfozis-lehetősége van a falon.
Ameddig festettem, tartózkodtam még az ilyen mélységű értelmezéstől is. Hagytam, hogy  előzetes tudásból kibontott kép élménnyé változzon és hason.
Azt gondoltam, ez egy jó kép, mert titokzatos. Aki ránéz, szavak nélkül is érti, vagy  tudattalanja jelzi, hogy érteni sem kell, mert a dolog hat és működik.
Valójában nem  reflexiót akartam elkerülni, hanem az eddig jelenlévő tudatosítási kényszer továbbvitelét.  Címadásnál megértettem, hogy ez teljességében nem lehetséges, a befogadó megteheti, hogy nem alkot újra, csak felületi élményt, hatást merít.
Mert a látványban minden benne van. Ha megmutatom a festményt az elég.
És nem is ez a tudatosítás, absztrakció, különböző szintű olvasatok és azok kapcsolatának vizsgálata, ami igazából gond.
Gond akkor van, ha  festmény valami másról beszél -a maga nyelvén,- mint amiről én... 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése