2017. május 31., szerda

Lurdy Házas szereplés

Rám irt Jávorka Csaba barátom, végül is két festménnyel fogok szerepelni  Lurdy Házas Art Up eseményen. A két képet én választhatom ki, és a díszvendégek paravánján kap helyet, igy értelemszerűen nem lesz helybérlet sem.



Anna-Coming out

Szürrealista vers abban az értelemben, hogy álomban minden én vagyok, minden idegennek tűnő dolog, az én világviszonylatom, saját energiám.
Anna magas-háza, szellemi fokozata legfelül másfál métert kileng, és csupán felfelé visz lift.
A liftakna visszája vészes, legutóbb a nagymama tűnt el ott, aki kis-üdítőket hagyott a bérház lakóira, amit a költőnő mindenki más elöl felivott.
Bár szerződés nem rögzítette  felhasználást, most bujkál, nálad öltözik át, te rejtegeted (?!) 
Az üdítő már rég végig ment a testén, nem igazságszolgáltatástól fél, hanem őrülettől.
 Majd megköszöni a rejtést, nyomogatja a lift hivógombját, remélve, áll még a torony.
"Hirtelenjében kiülsz az arcomra."

Basszus, egy kulcs mindössze amit versről mondani tudok, hogy Anna versei gyakorta belső versek, gyakorta "ház" élmény szimbolika, ami a világviszonylatra néz és kettőben, vagy éppen kettő között zajlik az analóg poétikai akció.
A vers és festmény között annyi a különbség, hogy festményre tekintve azonnal van élmény, azonnal van előzetes tudás, és a többi, ha kell, hogy legyen többi, utána jön.
Ezzel szemben vers lineáris gondolatsorból építi fel a képet, így a kép eleve belső.  Központi és háttér-motívumok viszonyát, itt is utólag kell tisztázni, utólag lehet belekérdezni, ám ez már intellektuális jelzés. 
 Első-olvasatú versek is lehetnek eredetiek. Ritkán azok. 
Nekem élvezetes az enigmatikus eljárás, a gondolati út.
Valóságosabb, mint  reduktív homogenizáció. 

2017. május 29., hétfő

Deri Lilla

                                       Rékai Zsolt:  Deri Lilla  (60x70 cm)

Delila bibliai története, az első erotikával operáló kémnő története. Mégsem ebből a történetből indultam ki, hanem  női haj érzéki, szellemi hatását próbáltam végiggondolni. 
 Rendkívüli hajkoronát nem mindig lehet elölnézetből megragadni, és ilyenkor, az arc látása nélkül is összeáll  "sziluett" hatás, ami magáról,  haj viselőjéről kelt és közvetít benyomásokat.
Anna Madia festményei inspiráltak, de megfigyeltem azt is, hogy  igényesen divatos öltözködés, smink szintén hozzáadódhat archoz, az archoz, ami talán nem is nagyon vonzó önmagában.  
Lányok ezt nyilván tudják (önkéntelen), azonban van  olyan kifinomult szint, ahol akár  csúnyácska arc minősége is átváltozik.  Egyfajta mágia, ami alól nem igen tudnám kivonni magamat. 
Viszont  haj álomban erőt jelent.  Kollektív tudattalan  mitológiai elemekből építkezik, jobbára.
 Mai világban, antik világgal szemben,  fizikai erő már legfeljebb csak a sportban dominál. 
Erő mint hatóerő, mint érzéki hatás (azonban,)  múltban is legyűrhette  fizikait. 
Mi történik  Sámson utáni világban, ahol  Sámsonok női fodrászok, és  nők,- Delillák- viselik az erő megváltozott szimbólumát?!


                                                  A kép grafikai vázlata

IRTÁS
Anna mai verse szintén régebbi, nagy kár lett volna, ha ez  kötetből kimarad. 
 Kérget kaparó ember, aki önmagát keresi  fában, miközben mégis otthon, leginkább saját létében bezárva, egy jégaljzatú, ég-tetejű világba, az hosszú idő után is emlékezetes.
Versről ennyi elég, még akkor is, ha úgy vagyok ezzel, -vagy éppen azért,-mint  festményekkel. 
Festményeimről jobb úgy beszélni, ha képileg nincsenek jelen, és akkor zavaró hatás nélkül áll  próza festmény helyére.
Festményhez igazán csak esszé lenne fűzhető, vagy amit még szabad, mások műalkotásaival kapcsolatos élményt megosztani, kulcsokat cserélni, bejárási útvonalakat megmutatni.
Nem velünk van a baj, hanem velünk és metafizikával. Azzal van gond, hogy amiről azt képzeljük,  néhány eresztékében megragadtuk, az maga a lényeg, maga a tárgy. Azt hisszük értjük,  uraljuk.

Tegnap, ahogyan meghallgattam  rádiónyilatkozatát Annának rájöttem, köznapi valóságmegragadása szintén fejlett, olyan helyeken lát differenciáltan, ahol én tapogatni lennék képes (talán). 
Büszke vagyok Annára.  Olyanokat tud, mint Lilla.  Nálam jóval fiatalabbak, mégis  magas labdákat adnak.  Győzök megkapaszkodni.  




2017. május 28., vasárnap

Választott erőterek

Rádió riport Annával (Klub Rádió)



Így egy nap elteltével is, Anna Rablás című verse, számomra a leginkább-érdekfeszítő. Hogy ez e a legjobb verse, azt persze nem tudom, viszont úgy fed le ismerős helyzetet ahogyan én azt eddig megfogalmazni nem tudtam. 
Pedig ez a vers tűnt első pillanatra leginkább enigmatikusnak. Az első percben arra gondoltam, lesz hát egy olyan bejegyzés, hogy jel hiányában nem boldogultam, - és ez a jelhiányos dolog hárítás.
Kinek a hibájából beazonosíthatatlan a tárgy?! Esetleg nekem hiányzik alaphelyzet, mit tudom én, akkor sem fogom azt mondani, hogy ezek a versek "gyengék", "érthetetlenek"!
Nem azok. 
Amikor első élmény, első olvasat nem hozza,  előzetes tudás alapján történő megértést, akkor még a tudattalan én,  kreatív újrarendezés, hasonlóságokra való rábukkanás kiadhatja intuitív kulcsokat.
Sőt, azt hiszem, ilyen késleltetettség ami igazán meglepő, megvilágosító. 
Ha nincsen filozófiai kulcs, Heidegger territoriális lét-megközelítő analógiája, itt bizony csődöt mondok. A tavi rablást még csak fejtettem volna álomszimbolikával, de az egészre vonatkozó
"táj" vers szerint: "De milyen táj." nem kijelentés, hanem kérdés marad.

Anna versei, a Bálna és Eszterházy Elefántcsonttornya,- ami félpolitikai reflexgyűjtemény,- között
adódnak napi gondolni-valók. A valós napi jelenlét, lételméleti értelemben is kiterjed, aktualizálódik a prózai múlt, és kérdéssé lép elő  lírai jövő.
Eszterházytól elirigyelem, hogy  élet felszínén, szeretni-valóan, természetes módon élt, és  napi nő vagy éttermi tapasztalatba szőtte bele azt a minimális eredetiség-csavart, nyelvi bravúrt, ami miatt szüntelenül tovább kell olvasni.

Anna más. Anna munkaképlete kínos sorozat, -ha nem is direkt módon, de folyamatos megszégyenülés,- lángra-lobbanó elégés, valamint morális ítéletek között felkémlelt, pengeéles átfordítások. 
Ismerem Annát és nem ismerem, keveset találkoztunk élőben és keveset  beszéltünk.  Amikor beszéltünk, az sem volt mindig szerencsés. Inkább Lilla volt vele kapcsolatban, együtt utazgattak Budapestre, ameddig tartott az egyetem. Annának még tart, szakot módosított a művészet javára.
Rá kellene kérdeznem, csak  vers-mélység hozza elő  katasztrófa állapotokat, szinte vallásos értéktisztaságot, és úgy vélem igen, mert  ennyire kiélezett módon legfeljebb csak látni volnék képes, azt viszont elegáns fogalmazási készség híján, -más élettapasztalatok kapcsán,- meg sem kísérelem.

2017. május 26., péntek

Docensek és bevadult amatőrök...


Huszárik Zoltán grafikái a Művészetek Házában
























Hazafelé Nick Galériából benéztem  Hild udvarra, és közben megpillantottam, Huszárik plakátját.
Fel az emeletre, ablaknál munkás, recepciós pult előtt termetes asszonyság rángatja magára a kabátot.
 Következő kiállításról semmit nem tud, de azt tudja, villanyt hol kell felkapcsolni. Ez több is mint elég.
Végig a paravánok között, fotózok, de sok helyen csillog az üveg.  Azt látom, ez a művész a 70-es években járhatott csúcsra, hozza is  korszak minden lényeges grafikai megoldását. (Van humora is! )

Lilla jut eszembe, kire már a képző első félévében ráfogták, hogy Szász-os. Nem zavarta, -nyilván tudta nem igaz, - attól mert valami fehér alapon fekete, részletező, még nem feltétlenül valaki lekövetéséből lépett elő. Hozadék, hogy kíváncsi lett Szász Endrére és felkereste, megismerkedett az özvegyével.
Lillának voltak meglepő dolgai. 
Amikor Soltra Elemérnek megmutatta középiskola után  rajzait, az idős mester azt mondta, nem mond véleményt. 
Vélemény az, hogy amit öt másodperc után tovább lapoz, az érdektelen.  
 Egyre gyakrabban nyúlt túl  idő. Kifejezett meglepettség az arcon.
Kifelé  idős művésztanár kezet-csókolt. Isten bizony!
Képzőn Szász bélyeg, ehhez képest...

Rablás (Anna vers)

Jó-jó. Itt ez a vers, amit már másodszor olvasok, és minden eresztékében nem látom át. 
Az alapállás, hogy van úgy, szokásjog alapon jár el a kéz, mert javítja  hatékonyságot, vagy mert mindig van ok féltékenységre, vagy  mindenki tanulja meg , egy életre a helyét....

 Elsőre házastársi agresszióra gondolhatunk, családi erőszakra, de ahhoz nem sereglenek oda bámészkodni, sem  konyhában, sem a hitvesi ágyhoz... 
Megbámulni a betűket?!
Azért sereglenek, mert ők "törődnek"...
Lesz miről beszélni, és ha történne valami, azt nevezzük -nevezi Anna,- kölcsönös elköteleződésnek.

Itt már kezdem kapiskálni... Kellett  toldalék idő, ameddig utánanéztem mit jelent "szelfizni".

"És nem lesznek elég kíváncsiak,
és áltapintatból előfordul majd az önjelölt
közönség. És megmarad benyomásként
az önkéntelen hallójáratnak annyi, mint amennyit
a tájjal szelfiző turista észlel
a rablásból a tavon.

De milyen táj. "

Hűűű!
Direktbe rakom...
 Teljesen olyan, amikor kiállításmegnyitón valaki  húsz példányos magán-amatőr kötetét nyomta  orrom alá. Elvileg magam lettem volna főszereplő, de mutatja, ő is valaki. ( Amatőr?! Használjuk inkább  szerényebb képességű jelzőt?! Tehát értsed alatta azt... Az amatőr szónak van egy negatív felhangja, én sok gyenge képességű festőt és költőt ismerek, akiket szeretek, becsülöm az önkifejezésüket, -esetleg én sem vagyok más, ez nézőpont kérdése. Az amatőrség  köznapi gondolkozással párosult korlátoltság. Egyezünk meg, ebben, akár ennek a bejegyzésnek idejére.  )
Azután -ugyan ebből a körből,- idősebb asszonyság, (talán amatőr festő?) megdicséri valamely festményemet, de csak azért, hogy megtámadja  korpuszt. Mondja, hogy Jézus  kereszten lábánál volt megtámasztva, nem ágyékánál, és  fej aránytalanul nagy,  test meg gyanúsan romlékonynak tűnik....
 Költő  csatlakozik, hiszen  megvolt  véres felhang, (eljárt már a kéz,)... -  Másik festményt  szecessziósnak kelet volna meghagyni.... 
Aztán ismét másik szólam.
 "Ez a maga Krisztusa, nem az én Krisztusom!"-folytatta a  hölgy.
(Nyilván hatékonyság jegyében...) 
Eszembe jutott, - ezen a helyen, Lilla grafikai megnyitóján, -pár éve,- Anna olvasott fel verset.
  
Bálnát kikezdik  piranhák. Szexuálisan minősít (minősítette minap rokonomat, ) olyan, akinek húszpéldányos kötetéből van három kiadás, már ha kiadásnak tekintem  bekerülési összeget. 

Mindezen okból... 
Ezen a tájon, docenseknek is hordom  csörgősipkát, nem pusztán bevadult amatőröknek....





2017. május 25., csütörtök

"Antoni Hendrix" kiállítás a Nick Galériában


 Rékai fotók

















Krisztián jegyzi a közérdekű munkát, az udvarban....  

  Az udvar díszítése is Antoni munkáiból lettek összeválogatva, évekkel ezelőtt.

 Gyöngyszemek a galéria emlékkönyvéből


Némi szünet után ismét lett kiállítás a Nick galériában. A megnyitót sajnos lekéstem, de arról majd felrakom a profi Tóth Laci fényképeit.
Antoni Hendrix Art Flovers üzlete a Nick után működik, túl a Nádor-szálló romgalériáján, amit jelenleg az Egyetem kezel.
Krisztián rögtönzött tárlatvezetésen elmondta, Antoni Hendrix családja kifejezetten művészeti céllal telepedett le a városban. A fenti vázákat, üvegtárgyakat Antoni készítette, később pedig, -amikor életmódja arra alkalmatlanná tette, - mint tervező vett részt a család munkájában.
A vázákat, virágtartó edényeket és szobrokat saját város-közeli manufaktúrájukban kivitelezték, és szállították világszerte. Krisztián megkockáztatta, a manufaktúra mérete vetekszik a Zsolnay maradékával.

Feltisztítás (Anna vers)

Ma nem viszem túlzásba, a vers nyilvánvalóan egy Godard idézetből született:
"A tyúk egy külső és belső részből áll.
Ha lefejtjük a külsejét, marad a belseje,
és ha lefejtjük a belsejét, látszik a lélek."

A vers egy baromfifeldolgozó női alkalmazottjáról szól, akinek a száján kozmetikai műtétet végeznek. Saját munkája és rajtavégzett műtét közötti áttűnés, hogy sem a műtétbe, sem pedig a gép előtt állva, -névtelenül elvágva a csirkék nyakát,- még a legszebb napokon sem lehet belefeledkezni. 
A farkastorok átvágása kapcsán, az azt követő feltöltésnél, nem érzéstelenítenek,, mert nem tudnák, hol a száj széle. (Nem gond, lehet rúzsozni a heg belső vonalán.)
Godárd persze felhangolt, forgatom a verset, keresgetek...

2017. május 24., szerda

Egy test, egy lélek, ám de akkor, metafizika nincsen

 David Storey festménye

Könyvtár. Folyóiratok polc. Vigiliába belenézek.  Katolikus egyház dolgai, minden mennyiségben. 
Ameddig élt Sándor atya, volt  személyes szál, akivel tudtam beszélni vallási dolgaimról. Most már csak Isten van létben, befele beszélek hozzá, magamba beszélek... Sok itt  kölcsönösség. 
Azt mondják Csontváry  árvizet látva fordult el  vallástól, ám ez szerintem -közvetlenül- nem igaz. Ő aki megfestette  Mária kútját, sok titoknak volt tudója,  "élet  kútja után" nyilván belülről tapasztalta gátak leomlását, az pedig fázis dolog... 
Messzire vezet. Vigilia  aligha ezeket a dolgokat feszegette, hanem  állami támogatás mértékét, talán szervezeti dolgokat. 
Átlapozva. Két írás is foglalkozik Esterházy Péter hasnyálmirigyével. Barátai írták, dolog írószemmel, hogyan hal meg egy író.
Folyik orrom, nincsen papír-zsepi. Így hát ebbe csupán bele-bele olvasok.
Ez megy. Festésen kívül minden ló-halál.
Mindig elhatározom, fogok jegyzetfüzetet vinni. 
 Új Művészetben Egon Schelle fotók. A művésznek volt profi fotós barátja, szám leesik, akad néhány rendkívüli munkája. Schiele állítólag nagyon élvezte  közös munkát, pózolt, elemében érezte magát. 


Új Művészet átlapozva. Rárepülés "E" betűs polcsorra. Esterházy Péter Az elefántcsonttoronyból.
Három flekkes írások a Hitel-be, 1988 és 90 között. Aktuálpolitikai helyzetek, na itt már kimutatható a márais aktualizáció, de a minta csupán annyi, hogyan lehet illékony korszak-pillanatokat személyessé tenni.
Esterházy intellektuális csavarintásai miatt könyvecske letehetetlen, egyetlen szuszra a feléig.
Esterházy műveltségét nem vitatva, helyben hagyva élvonalbeliséget, mégis filozófia-magyar szakos barátom rákészüléses technikája rémlik fel.
Az, hogy tárgyról tud valaki beszélni, az rutin és felkészülés dolga.-mondta.- Az viszont, hogy naponta valami eredetit is hozzátegyek, amitől a gyerekek álla leesik, és tisztelni kezdik a tudást és műveltséget, az szintén nem magától jön. Az készség és rákészülés. Az  tárgyhoz hozzárakott többlet, ami kissé megtévesztő. Folyamatos energiabefektetés nélkül az sem tartható.

Anna vers: Öntő

A másik közelítésének,  egy test és lélek költőien túlzó akarásának élményfeldolgozása ez a vers. Mert a másik más, mert a másik nem hasonul, -ezért minden este össze kell verni, meg kell erőszakolni, és be kell mutatni hogyan öntik a nehézfémet formába.
Így derül ki, a másiknak milyennek kellene lenni.

"Kimész, megnézed, milyen színesre martak a savak,
vissza már sírva jössz, elmeséled, mit tettek veled,
és én ölellek, vigasztallak és ölellek másnap estig."

Mit nem lehet ezen érteni?!

2017. május 22., hétfő

Vízköpős dolog



Anna Madia festményei

ÖKÖLJÁRAT

Két kínos versre emlékszem évekkel ezelőttről.
 Ember életében vannak kínos percek, és Anna versei nagy-részt efféle helyzeteket dolgoz fel. Úgy is fel lehetne fogni, ezek szembenéző versek.
Nem csak az  kellemetlen, amikor láthatóvá változik más előtt gyengeségünk, hanem amikor önmagunk előtt is lelepleződünk. 
Azt lehetne mondani, mindegy ki lát minket, a vers élménye hirtelen halál, lángra gyulladás, elégés, vagy ahogyan a köznyelv szelídíti "leégés".
A közös élmény internetes, és örvényszerű,- minek Anna (részben) külső szemlélője.  Élmény testetlen szellemisége, eseményszerűsége asszociatív rárakodás. Ez pedig, felszíni jelenlétbe szintén kirakodik. 



Jelenlét utóbb élményteljességében törik, -ezért átemelhetetlen aktualitásba,- legjobb esetben intenzív múlt lesz. (  Vers intenzív múltja, módosított formátumú újra tapasztalat.) 
 Harmadiknak nincsen teste csak arca, ráadásul nem is ember (emberi), negyvenes, fején kendő, így csak paplan és párnák között haladva lehet megfontolni metafizikai átbillentést: "átgondolom olyan kell aki csak az arctól forrósodik fel erre"
A negyvenes nem huszonnégyes, olyan ez mint  buszjárat,  a ház amin vízköpők vannak, és hetekig csak hideg víz, aki kövön ül felfázik. Vízköpős dolog tetszene (nekem,) mint egy jó csaj, de lakhatatlan. Megnézni belülről?! 



Vízköpő ördögszimbólum. Ördög  beavatás lényege, -erre meg emlékszem, -hiszen  régmúlt hiába tompa, érdektelen, nincsen józanság,- ( ez  örvényszerű,) csak áttüzesedett platni odanyulasra.
 Éjjeli kapucsínó  íze meg  véré, de  szétharapott (avatár)-száj  közös. Forgó szó vonzó: "megütnélek"...



 Megnyitón mindenféle paradox felhang ellenére jól éreztem magamat. 
Mi-tagadás, -utána néztem facebookon,-  intézmény udvarában működő vendéglátóegység szintén kiállítási tér.  Helyszínen aztán felderítettem, lehetne e,  "juszt is" kiállítást rendezni ott. 
Dolognak -már eleve tudtam,-  égadta világon semmi értelme sem lenne.  
 Kiderült, két intézmény egy, potenciál (is) szétfoszlott.
 Erre a "járatra" nem lesz felszállás...

Ide tartozik. 
Anna verseskötete is szóba került,-  csoport képzőművészeti megnyitóján,- szűkebb körben.   Szóba került valaki kapcsán, akinek dicsértem a kötetet. 
Akinek dicsértem, maga is ír verseket.  
Puszta érintésre érzelmileg robbant fel! 
Ilyen elismerésben (engem érintően,) volt már részem, festményekkel kapcsolatban. 
Úgy gratuláltak, nyár közepén beindult a hóesés.

- Hiába dicséred, -mondta valaki,-  versei érthetetlenek.