2017. március 31., péntek

Egy világon belül eljövő másik

Néha kapóra jönnek dolgok, váratlanul és meglepő módon. Ezúttal nem felülírós, inkább csak kiegészítés, mégis fellazító, tehát hoz némi szellemi lazulást.
Heidegger " A lét kérdéséhez" című írása került  kezembe, amely egy levél, vagy levélként megírt párbeszéd, amelyben a párbeszéd egyik oldalát Ernst Jürgen írásai adják. Az írásokból  adódó logikai váz alapján emel ki Heidegger, mint inspiráló, kritika alá vont fiktív kérdés-felelet játék.
Arról van szó, hogy  világháború után  emberek,  elmúlt korszak értékeinek elértéktelenedését, érték-pusztulását hordták magukban, nihilizmust amiből nem igen látszott kiút.
 Elmúlt világ hozta  háborút, hozta  nihil zónáját, mint határvonalat, és Ernst Jürgen szerint a beteljesedett nihil eltörölt minden kivételt, minden reményt.
Heidegger jól látja, hogy ez egy metafizikai kör, ami leginkább orvosi diagnózisnak látszik, vagy is kötelező minden reménytelenségen túlvezető út, transzcendencia, gyógymód javaslat. 
 Terápiás szál Nietzsche hatalomra törő akarata, annyi módosítással, hogy  történelem irányítását  munkásosztály veszi kézbe, a létkörnyezet pedig maga a munka.
Tudjuk, benne volt ez akkoriban a levegőben.  Szürrealistákat sem kerülte el lelkesedés, és  Szovjet hatalom megjelenése kezdetben sok kiábrándultat töltött el reménnyel.
Heidegger ekkorra már jócskán túl volt  azon a hitén, hogy  " Führer és  nép egységének" pártideológiáját alakíthatja, vagy arra akár csak hatást tudna (tudott volna) gyakorolni.
Minket, (engem) mégsem ez a történeti háttér érdekel, hanem hogy határhelyzet került szóba.
 Határhelyzet Derrida kulcshelyzete, és  ezen a módon gondolkozom, amikor  "reflex" munkacímmel ellátott képsorozathoz teszek fel kérdéseket.
Képi szempontból,  egy világon belül létező számos eltérő, al- és más-világ érdekel,  ahogyan azok, szinte (vagy teljesen) rejtett módon találkoznak,  hétköznapi élet horizontjával. 
Ezekben az esetekben rálátok világ-differenciákra, és köztes helyeken feltűnnek eltérések-találkozásai.
Ez a kibomlási környezet egészült ki alaphelyzettel, amikor  elsődlegesnek mondott világ egyezményes kulcsértékei eltűnnek, és  eljövő, vélhetően új szakasz, -ha nem is egyértelműen, - (elvileg) másik világot képez. 
 Egy világon belül eljövő másik világ az, amit Heidegger kérdez és kérdésesé tesz.

2017. március 30., csütörtök

Paradoxon

 Joshua Flint munkái


 Közelmúltban olvastam valahol  írást, amiben arról volt szó, hogy  szocializmusban  festők el voltak zárva a világtól, és így egy adott élethelyzetből kiindulva kellett építkezni, és ez az építkezés elvezetett valahová, valamilyen szintre.
Némi paradoxon íráson belül, hogy  másik útvonal is létezett. 
A pályakezdő választott, (választhatott?) világ ígéretes tendenciái, mintái közül, és szinte erőfeszítés nélkül lett sikeres, jutott egzisztenciához, fért  siker kompetenciáihoz.


Nem kell komoly dekonstrukció  tudni, hogy  szerző hova sorolja magát, és hova a másik oldalt.
Ebben az országban művészet, mindig polaritások között létezett (?), és szocializmus utáni korszakban (is,) - némi korrekcióval,- sorolhatja magát valaki egyik vagy másik oldalhoz, persze tagadva, hogy ő  balfék, morális hulla, kliens vagy udvaronc. 

Természetesen, kinek ez a felosztás élő, akár körön belül van, vagy kívül, - igyekszik innen óda,- mind azt fogja gondolni, hogy az ő rulett tétje megfelel történelmi elvárásnak. 


Amennyiben elfogadom felosztást, annak bármelyik oldalát, szerepet veszek magamra, szerephez racionalizálódom. Bukom vagy megnyerem egzisztenciámat, be akarok törni belső, még-belsőbb körbe, vagy meg akarom védeni azt, ahol éppen vagyok, más esetben önsajnálatba zuhanok, - bármi (is) történik,- metafizikai csapda fogja, maradok.
Ha valaki valóban festésre hívja el magát, kitalál új utat, vagy adott irányzaton belül élvonal felé törekszik, annak aligha van késztetése mások egzisztenciális játszmáira figyelni, vagy abban részt venni, és nem tékozolja energiáit önsajnálatra, mert minden érzelmi intenzitása adott, aktuális festészeti potenciált szolgálja.


Akár igaz kiinduló polarizáció, akár nem,- klasszikus pszichológiai történetet gondolom helyesnek.
Legkisebb fiú találkozik boszorkánnyal, aki azt mondja: "Vagy itt helyben szeretkezel velem, vagy békává varázsollak!"
Mi helyes válasz?!
Te melyiket választanád?!
Az nyer, ki képes áttörni kérdéskör láthatatlan falát.



2017. március 28., kedd

körül öleli őket a melankólia

 IvaTroj munkái


A tárgyak (dolgok tárgyi megjelenése) színekbe vannak transzponálva (belevetve) és a színfokozatok fényintenzitást jelentenek,
a tárgy festményen belüli lét-intenzitását, megvilágítottságát.
A dolgok szín-fényvetületei egymáson is megjelenhetnek. Első benyomásban összetartozásukat, világukat fejezik ki, és azt, hogy ebben a világban benne vagyunk, hozzátartozunk, abból is kitűnik,hogy külön ábrázolás, kiemelés nélkül, fel sem tűnik a külső fényforrás, annak elengedhetetlensége.


Ahogyan a fényforrás elengedhetetlen  tárgyak sajátnak tűnő színeihez, úgy az emberi tekintet, a tekintet kiemelése is rejtett, nem tűnik fel megléte, ahogyan azonnal a tárgynál vagyunk.
Tekintet kiüresedése előbb megjeleníti (magát) a homogenitásba vesző fényt, a belakhatatlan tér meghívja a szorongást,  szorongás pedig a jelenlét elsötétülését.
Cézanne színlogikája, hogy  valóságot a szem történéseként fogja fel, kizárva minden más tudást, - nos ezt, fenomenológiai redukcióhoz hasonlították,- és az így előálló érzéki mezőből, úgy mutatkoznak meg a dolgok, ahogyan azokat soha azelőtt még nem láttuk.
A szín létezést adományoz a tárgyaknak.
A tárgyaknak nem pusztán használati értéke van, hanem léte, kibomlása a pillanatnak, ami hozzájuk tapad, soha vissza nem térő pillanatok emléke, egyszeriség, méltóság, intenzitás, ki vagy berobbanás életünkbe (-ből), és néha (-ilyenkor-) körül öleli őket a melankólia.



2017. március 24., péntek

Dupla páros - kiállítás


 Rátkai Klub
Fotók a  Klub oldaláról


https://www.facebook.com/events/759440857566314/

Nem is tudom, hol kezdjem. A kertvárosi galéria második kiállítása elmarad.
 Az  kisebb baj volt, hogy Lilla röviddel a megnyitó előtt tudta meg az időpontot. Én gyorsan kinyomtattam a vendégkönyv borítóját, meg  információs lapokat, és elkezdtem gondolkodni, mit is fogok mondani, magán a megnyítón, mit jelenthet "Sámán tüzekkel játszani..."
Nos azt jelenti, hogy miután Lilla mindenkit kiértesített, megszervezte a műsort, a galéria üzemeltetője kijjebb tolta a megnyitás időpontját. 
Ennyi. 
Lilla közölte, nem ebből él. Vele ezt nem lehet megcsinálni.  Nem lesz kiállítás!
Nekem ez nagyon tetszik. 
Dolog nem  szorul további magyarázatra. 
Nemsokára közös kiállítás fővárosi Rátkai klubban.



2017. március 21., kedd

Lilla Kiállítása


Dupla Páros - Meghívó az első Fővárosi kiállításomra



Ez a meghívó Mihály munkája, -azt hiszem,- és az előzőnél jobban tetszik. Valószínű, bár a csodával határos, hogy én is ott lehetek a megnyítón. 
Lillának a hétvégén is lesz Pécsett kiállítása, a nemrégen nyílott Kék Sirály galériában, aminek egyik vezetőjével volt nemrégen közös kiállításunk a Pepitában.
Én továbbra is élvezem ezeket a megnyitókat. Ezeken túl nem sok élményszerzésre marad időm, legfeljebb szellemi történéseim vannak, abból viszont kijut, ahogyan néha feltűnik, amikor visszanézem a feljegyzéseimet.

Közben feltűnt, hogy hiába is akarom egyenes vonalban megvalósítani azt, ahova talán a City képekkel érkeztem, az az egy gondolati szálra felfűzni több festményt. Ennek szükséges mivoltát Jarmeczky István festő ismerősöm is hangsúlyozta, a "Tektonikai ablakok" kiállítás kapcsán.
Az ok, hogy bár megvannak a képtervek, az új ötleteim néha átlépik  tervezet kereteket. 
A "Köztes" ilyen képterv, és mivel látványosnak ígérkezik feltehetően másodjára is eltérek a nyomvonaltól. 

2017. március 20., hétfő

"Egybe és összetartozás művészi mozzanata előtti pillanat"

Rékai Zsolt munkája

Ennyire részletes képpel még nem volt dolgom. A fapadló különösen sok feladatot adott, tekintve, hogy az egészet 1-es tűecsettel és ronggyal, no meg ujjheggyel csináltam. 
Még felviszek rá itt-ott új réteget, vagy javítom, amit látok, de elvileg készen van. Már kezd foglalkoztatni a következő.


2017. március 19., vasárnap

Színek

 Anna Taut munkái



Már két festő ismerősöm is van, akiknél a színek dominálnak, ami erős érzelmi töltést jelent, és ez abban is megnyilvánul, hogy a formavilág stilizált, absztrahált, ám nem absztrakcióig redukált, hanem csak annyira, mint amikor rápillantunk a dologra, és a tudatelőzetesben, már minden ott van differenciálatlanul. Ezekhez a differenciálatlan differenciákhoz érzelmek tapadnak, belénk-nevelt, vagy tapasztalatok során szerzett kondíciók, amelyek egyben a dolgok jó vagy rossz mivoltát, hőfokát, energetikáját is jelzik. 


Az érzelmek ebben a formában értelmesek, néha az "érzelmi logika" igazabb mint a sima metafizikai spekuláció, mivel komplexitáson, emberi tapasztalaton alapul. 

Ahogyan a megfoghatatlan, ám tényleges dolgokat paradoxonokkal szokták leírni, úgy az erős színek is lehetnek "antikomplementerek", attól még összerendelhetőek, és az őszfenomén heterogenitására utalnak, amit élből jobban elhiszek, mint valami kívülről "rávetített" homogenitást.
A tárgyakra figyelés, gondolkodás vagy lenni-hagyás ontológia és nem metafizikai birtok, úralom szerzés.
A színekkel erősen operáló festőbarátaimról bizonyosan fogok még szót ejteni, mivel nálam  formák hangsúlyosabbak, így valami köztes világot kell nyitnom, hogy a tőlem különböző, még is vonzó világról tapasztalatokat szerezhessek.
Evidenciának tűnik, de festészetben alapvetőek a színek, még akkor is azok, ha kevésbé, horizont-mögöttesként ügyelek rájuk. 
A dolgok színkompozíciókon keresztül jelennek meg és nyernek egyedi formát.
 Tárgyiság alapja pedig nem az, hogy az enyém, hanem, hogy megtörténik.
Természetesen ismerem Heidegger művészetekhez való viszonyát, és azt is tudom, mennyi mindent tanult pl Cézanne-től.
Paul Cézanne nagysága ismert nekem is, még akkor is, ha nem kedvencem. Azt mindenképpen tudom, hogy a modernitás tömegtermelésétől  féltette a világot, látta, hogyan tűnnek el  tárgyak  puszta használhatóság mögött, és ezzel csökken a vizuális gazdagság. 


A jelenülést festette, nem pedig a 
jelenlévőt, mintha az emberi tudatba való beemelés mentené a dolgok lelkét. Ez egy olyan realizmus, ami tudattalan nagysággal töltekezik.
Színek képi-formai nyelv (-egyik-) legjelentősebb kifejező erői. 


2017. március 15., szerda

"Köztes"


Rékai Zs.:Köztes



Az eredeti munkacímen változtattam. A kép tartalma eléggé egyértelmű lesz, nem szükséges a címben direkt ráerősíteni. Ezért jó, hogy dologgal több időt töltök előzőleg, mivel van időm végiggondolni azt amit végig tudok.
Néha terv vizuális hibákat is megmutat, amit ki tudok javítani.
Gondolkoztam ennek a képnek a leírásán, hozzátételen, vagy minek nevezzem, amit hozzá lehet rakni.
Néha utólag be kell járnom tudatosan annyi útvonalat, amennyit csak bírok, máskor pedig marad a többes jelentés érzékelése, és nagyjából úgy is tudom, mire illik, miféle gondolatmezőket fed le.
Ehhez a festménytervhez fűződnek reményeim, pasztelles színek, nem túl éles körvonalak, a megszokottnál kicsivel tán nagyobb méret.
De addig még türelemmel kell lenni. Be kell fejeznem az "Egybe és összetartozás..."-t.
A pesti kiállításba pedig egyenesen nem szeretek belegondolni.

2017. március 14., kedd

"Egybe és összetartozás művészi mozzanata előtti pillanat" 3

A két férfialak sterilizációján dolgozva bőven van idő az értelmezésre, hogy a képen belüli kép, külön világon belüli külön-világ, ám itt is az a helyzet, hogy a körülhatárolt leválasztás lényegi kapcsolatot rejt.
A külön szó így:  "külön"   !
Az is ontológiai vonatkozás, hogy  környezet belső tartalommá változik, és az asszociációs vonatkozás festményfelület mögé fest világot.
A belső tér, klasszicizálóan elegáns,-legalább is első pillanatra,- olyan mint egy ókori római villa, ugyanakkor nem otthonos, talán pusztulófélben is van, a lécpadló éppen tudathatáron zavaró, így inkább színpad mindez, megrendezett gesztusokkal játszik egybe.
Ezt a belső teret csak részben találtam ki, eredetileg egy fénykép inspirált, mivel már fotóban benne rejlett a paradoxon.   Megközölt elegancia és ócskaság, színpadias díszletszerűség, ám semmi sem túlságosan, ha festés nem fókuszál minden részletet, pusztán érzelmi egyenetlenségből tudom levezetni, hogy a tér egyáltalán nem "kerek".
Talán ezt érzékelte vázlat alapján festő ismerősöm, ki azt jósolta, ez lesz a legjobb képem. 
Én ezt nem érzékelem. Szenvedek  részletekkel, utólag találom ki, mi miért és mire következett, és azt sem tudom mennyire autentikus, amit most leírok, nem e utólag töltök fel értelemmel olyasmit, ami amúgy vizuálisan kevés, vagy talán egyenesen üres...
 Igazság, -ha lesz benne,- utóbb derül ki, -mert bennem még a kétség is elfogult.   

"Egybe és összetartozás művészi mozzanata előtti pillanat" 2

Azt már tudom, a legreménytelenebb festmény is előre halad, ha naponta dolgozom rajta.
A végleges címből vonatkoztatott munkacím: "Egybe és összetartozás.." 
Tehát alkalmanként különböző részleteken dolgozóm. Az ajtó mögötti sötét, azért a vázlatnál kissé differenciáltabb. Felfele vezet a lápcső, azonban a baloldalról kapott fény alapján, el lehet indulni abban az irányban is.
Az ajtó mindig más világ, változás jele.-álomban legalább is.
Mindenféle belemagyarázás nélkül, azon gondolkozom, a belső mélységi kép,-már pedig ez az akarna lenni,- a jobb agyfélteke irányában, mi a fenének mélység, ráadásul itt balra van.
Na jó, bal a múlt idő, és a felfele vezető lépcső sem a felszíni tudat kizárólagossága, mert itt akkor többes jelentés is lehetséges. A tudatalatti, más néven tudat-feletti. Ezzel be is értük a kört.
A tudatos és tudattalan, jobb és bal agyfélteke nem különállás, csak egy dolognak, a teljes személyiségnek eltérő működései, illetve egyazon dolog pólusai, ám csak akkor, ha akképpen tekintünk rájuk.  Cél éppen az egységes tudati zóna, két-agyféltekés gondolkodás, egy mező differenciálása, ahol az egybejátszás folytán megjelenhet egy intenzívebb valóság.
Miután az ajtón túli világ elkészült, legalább is az első színrétegek felkerültek, a két férfialakot ábrázoló fali féldomborművön kezdtem dolgozni. Ennek oka az, hogy eléggé távol van az átjárat felületétől, és így kevésbé   érek a száradó részhez, és kevésbé maszatolok bele a kép tiszta felületeibe.
Természetesen van festőpálcám, amivel megfelelő távolság tartható, de utálom használni. Az esetleges foltokat menet küzben festőszeres ronggyal kitörlöm, vagy fedőfestékréteggel eltakarom.
Erre a tisztításra menet közben amúgy is, folyamatosan szükség van.



2017. március 10., péntek

A meghívók




Gőzöm sincsen, hogy ott tudok e lenni majd, több tényezőnek kell egybeesnie, ám Lilla és a festmények ott lesznek a Rátkai Szalonban. 
Mihály megcsinálta  meghívókat, vagy face-demok, úgy tűnik oda sorolt a művészeti csoportjába, ami ugyan csak megtisztelő.
Anna is jelezte, talán haza jön Bécsből és akkor megnézi, Lillával régi barátnők, nem csak távoli rokonok. Anna (is) bizonyság, ez a művészi gén benne van a vérvonalban, és nem csupán egyoldalú.
Anna azon gondolkodik, befejezi Bécsben ezt az évet és Berlinben folytatja tovább az íntérmédia szakot.
Hajajjj!  Nekem is jár a fejemben, nem az angolt kellene erőltetnem, lehet a német könnyebben menne, ha már bajorságból is van bennünk egy jó nagy adag! 



2017. március 9., csütörtök

Egybe és összetartozás művészi mozzanata előtti pillanat

Rékai Zs: "Egybe és összetartozás művészi mozzanata előtti pillanat"

Ez a vázlat, terv vagy firka, elégséges alap, -e havi,- készülő festmény elgondolásához. Már dolgozok magán a festményen, és sikerült életem leghosszabb címét kiötlenem. 
Természetesen én is vallom,- amit oly sok más művész vall,- hogy  festmény egyszerűen  megtörténik. Megtörténik, ám mégsem állíthatom, hogy pusztán eszköz vagyok  ismeretlen hatalom kezében. 
Minden amit eddig vizuálisan építettem, tapasztalatot szereztem, mások tudásából integráltam, rendelkezésére áll  jobb agyféltekének.  
Gondolni-valóim, azokkal kapcsolatos kérdéseim ott nyernek analógiás, szimbolikus válaszokat, néha egészen tematikus minták jelennek meg, felhőszerű sugallatok, amelyeket tulajdonképpen meg lehetne hagyni atematikusnak. 
Az itt látható terv elemeinek kiválasztása és egymáshoz rendelése úgy képződik, mint maga a spontánnak tűnő álom.
Nem álom, nem  vízió, hanem némi befelé-figyelés,  szellemi erőfeszítések révén kiépült képi válasz mechanizmus, aminek eredetvidékére aligha érdemes transzcendentális válaszokat gyártani, metafizikai áll-fogalmakat. 
Itt ismét beérhetnénk azzal, hogy működik és ennyi elég.
Kölcsönvehetjük Young elgondolásait, kiemelhetünk Heidegger ontológiai megközelítései közül, -amit meg is tettünk számtalanszor, - és azt is véghezvihetjük, hogy alkalmazzuk a daseinanalizis adaptációját,  képi fenomént pedig átfordítjuk tematizált fénylésbe és igazságba. 
Ez történik?!
Részben igen, ám nincsen végső módszer! 
Nincsen szellemi kaloda. Kizárólag  szellemi ugrás erőfeszítése és öröme a bizonyos.
Ez a "különös" kép nem tárgyi, utalásrendszere nem alkot külön világot, mivel nem fűztem hozzá érdeket.  Világa "világ" kell legyen, (ami) része egyetemes horizontnak.
A többféle női viszonylat egyetlen viszony differenciálódása, ami nem homogenizált, hanem eltérések egysége. 
 Jelenlét ontológiai mozgásainak kulcsa, a központi balettcipős, egymással látható viszonyt alkotó páros, amire  jobboldali falon lévő dombormű férfi alakjai felelnek.
Az ajtó (kapu?!)  másik szféra jelenléte, amihez közel érzéki nőalak áll, átellenben pedig -jobb oldalon-  ülő fiatal lány, úgy mint a képen látható gesztusok múltja, jelene, jövőt megértő potenciálja.
Bárhonnan indulunk (is) el, a többi elem benne rejtett,  - akár álomban,- és mégsem szürreális irracionalítás, hanem fenomén-tisztás. 
Miért fontos, hogy  nyilván élményszerűt, -amit nem lehet objektív, szubjektív, lényeg alapján redukálni,- mégis kvalitása szerint értelmezzük, fordítsuk,?!
Azért, mert minden egyes megvizsgált fenoménnel, nagyobb fénylést, több megmutatkozást érhetünk el, és erre szüksége van annak, amit vizuális kutatásnak, - esetemben festészetnek,-nevezhetünk.

2017. március 5., vasárnap

Újabb lehetőség


John Biro festménye


Zsidákovics Mihály festő ismerősöm 
(barátom) intézte, körülbelül másfél éve, Lilla Art Expón való részvételét, és azóta én is megismerkedtem vele. Megnézzük egymás új munkáit és szakmai beszélgetésre is sor került.
Sorkerült facebookon, mivel ő Budapesten él, és úgy tűnik az ő szervezésében, jóvoltából a fővárosban (első ízben,) fogok tudni kiállítani.
Egyenlőre az egyeztetések folynak. Talán én is,- de Lilla mindenképpen fel tud menni. Fe
stményeim mindenképpen  felkerülnek.
"Április 6.- csütörtök 18 óra megnyitó, -egy dupla páros különlegességben gondolkozok. Helyszín Rátkai Márton Klub. "

Tehát az egyik páros jómagam és Rékai Lilla lenne.
Ezen túl szerepelne John Biro, akitől  két képet találtam.



2017. március 3., péntek

Jelenlét jelenés

                                                                


Jelenlét jelenés
Rékai Zsolt festménye

Most készült el. 
A kép tartalmával kapcsolatban már meséltem, hogy ez nem 
bevásárlóközpont tündére
nem Vénusz istennő
nem egyszerűen a festő szexuális vonzódásának tárgya, (nem pszichologizálható)
hanem ( talán  felszínen mind ez (is) - amiben a mély: számos értékcsere elfogadásának lehetősége nyilvánul meg.  
Anima kinyilatkoztatás.



2017. március 1., szerda

Mi a metafizika ?

Nazim Ünal Yilmaz festménye

Mi a metafizika? 
Logikai-matematikai építkezés. Kristály-lét.
Miközben a szellem szintjére akarsz emelkedni, belebuksz a testbe.
Miközben általános eszményekkel azonosulsz, elveszted az egyedi léted. 
Ott vagy a természetben és térdelsz a szellem-kék lepelén,  Vágysz a szellemi megvilágosodásra...
Már, ha így van és eleve nem  festmény háttér alakja vagy, ki kihasználja ezt a "double bind" kötést. 
Nazim nyilván kívülállóként látja a nyugati kultúrát, viszont sietek hozzátenni a többi sem különb.
Ami van, azt csak belülről lehet meghaladni. 
Sőt, (szerintem) minden korszakban volt olyan festő, -a 16.századtól bizonyosan,- aki meg is haladta.


Egyszarvú

Álomban az egyszarvú "egyhegyűséget" jelent. Azt jelenti az ember megy az orra után, -az egyszarva" után, vagy is amerre az mutat, követi a célját, nem sodródik ide-oda mint szélben a falevél... Ahogyan mondani szokták.
Egy embernek rengeteg lehetősége van. A lehetőségeket a belső képességek, adottságok nyitják meg.
Mivel az életben nincsen korlátlan idő, -bár tehetünk úgy, mintha lenne és végsőkig halogathatunk bármit,- a képességek nyitotta lehetőségek közül, ki kell választani a legfontosabbakat, vagy legfontosabbat és előre helyezni. Oda kell rakni, ahol a legfőbb értékeink vannak, úgy mint barát, társ, család, akár Isten. Elvileg  célunk lehet az álmunk, és a "jelenlétből" lételméleti mozgást végezve megnézhetjük, hogy ezek a jövőpotenciálok milyen állapotban vannak, mit igényelnek.
Innen visszatérve rálátás nyillik önmagunkra, lehetőség  önmegítélésre.
Vajon a jelen el tud e csábítani?! Felemésztheti e az erőforrásokat, és ezzel  jövő-adósságokat halmoz fel.
Ha igen, olyanok vagyunk, mint  rossz politikus,  vámpír kapitalista, akik jelenben ragadva mások jövőjét adják el, másokra hárítják saját adósságukat. És ezt még sikerkönyvek hirdetik!! 
"Akkor vagy sikeres, ha nem te fizetsz, hanem másokkal fizettetsz!"
Nincsen külön belső és külső értékrend.
Szürrealista ként tudom, az álom is birtokolja az erkölcsi és morális horizontot, és igen kellemetlen, amikor ismétlődő helyeken találjuk magunkat, ismétlődő szituációkban, amelyek nem tágítanak.
Sokan nem is tudják mi ez?!
Ilyenkor azt kell megkérdezni, mi is ez a hely, mit követtem el ott?!
A beugró első válasz van  asszociáció végén, mint egy morálfenomén. Ám ki szeret szembenézni azzal, hogy elvéti önmagát és másokat?! Ráadásul mindez csak akkor bukkan elő, ha mellőzzük a mentegetőzést, magyarázatokat, öncsalást.
Úgy-látszik  köznapoknak is számos létösszefüggés az alapja, és ezeket az alapokat azért temetjük metafizikai konstrukciók alá, mert azokban mi emeljük ki  lényeget és lényegtelent, kristályokat hozunk létre, hideg élettelen tárgyiasításokat.
Lehet, hogy  igazság egyszerű, de nem redukciókból fakad.
  Igazság eltakarított és fénybe helyezett mezőn mutatkozik, nem pedig citált népi bölcsességekben.
Nem is ide akartam elérni!!
Azt szerettem volna megvilágítani, miért írok évek-óta festőnaplót, miért nem unom meg  vizuális kutatást, és mennyire reménytelen, ugyanakkor feladhatatlan   magasság, ahova valamikor felraktam az ugrólécet....