2017. december 31., vasárnap

A világmúzeum 1

Akár múzeumra akár galériákra vagyunk kíváncsiak,  világháló alkalmas keresésre, információ szerzésre, virtuális utazásokra és mintavételezésekre. Nem állítom, hogy az így nyert képek nem töredékesek, viszont a világról alkotott általános képünk sem nagyon más.
Számomra napi gyakorlat, hogy figyelem kortárs művészek tevékenységét, és így elkerülhetetlen, hogy ne érintsem az aktuálisan igénybe vett kiállítási helyeket. 
Talán egy éve kezembe került egy könyv, amit  alapítványi pénzből írt a szerző, és aki egyetemen is előad témával kapcsolatban. Európa múzeumait gyűjtötte össze, megjelölve  várost, az intézmény elérhetőségét, az épület stílusát és az épületen belüli kiállítások kortárs vagy klasszikus jellegét. Leírta kinek, kiknek van adott helyen állandó kiállítása, hogyan cserélődnek  kortárs művek, és talán még azt is, milyen belsőépítészeti megoldásokkal rendezték be az alagsori kávézót, valamint, hogy a kávé jó-e, vagy csapnivaló. 
Körülbelül ennyi. 
Körülbelül tíz múzeum leírását bírtam elolvasni, aztán egybemosódott minden. Már nem tudtam mi hol van, melyik intézmény, mennyiben tér el a másiktól. 
 Téma eszeveszetten érdekelt volna, ha kissé élőbb a leírás, vagy képekkel illusztrált. 
Így érdeklődés inkább csak mélyülő űrt hozott létre, amíg rá nem jöttem, ezt a brossurát nem nekem írták. Talán kutatóknak, egyetemi tanároknak, azoknak akiknek kultúraszervezői feladataikból kifolyólag érkezésük lehet utazgatásra.
Marad tehát,  véletlenszerű tallózás.
  

A San Franciscoi Modern Éden Galéria a North Beach-en, úgy került látótérbe, hogy szinte heti rendszerességgel küldenek értesítéseket rendezvényeikről. Azt gondolom, ez a galéria az amerikai kortárs igények populáris szintjét mutatja be. Ez ellen a kereskedelmi festészet ellen semmi kifogásom nincsen, mint ahogyan  populáris szürrealizmus sem háborít fel. Ha valami nem elégít ki, attól még érdekelhet  látásmód,  technikai megoldások újszerűsége. Ettől még igyekeztem a szerintem jóbb művészeket kiemelni.


James Bullough festményei



 Brianna Angelakis képei








2017. december 29., péntek

Nyitott útvonalak festménye


Lewis Carroll fotója a lányról aki Alice modellje lett

Lewis Carroll írói figurájához több dolog is tapad. Vitathatatlan, hogy vonzódott a gyerekekhez, és a kétértelmű fényképeinek jó részét meg is semmisítette, mivel  támadások érték. Gőzöm sincsen mi az igazság, hogy a vonzalom miféle határokat érintgetett, vagy lépett át, és őszintén megvallva csak néhány átfedés miatt érdekel a dolog.
Az Alice-ről írt mesekönyv világhírű lett és remek olvasmány a mai napig. Azzal a tényel, hogy mennyiben mese, azzal már sokan foglalkoztak, az azonban kétségtelen, hogy a tükrön túl tett utazás belső utazás, talán művészi köztese egy beavatás és álomtörvények ismeretének.
Engem elsősorban  belső út lételméleti összefüggései érdekelnek, illetve ezen összefüggések köznapi megvilágítása. A beavatásról beszélni nem lehet, mert amiről beszélni nem lehet, arról nem érdemes.
Beavatás alapkondíciója az elfedés, ugyanakkor  valóságosnál intenzívebb nappali látomás, vízió átadhatatlan.
Droghatás alatt álló ismerősöm egy olyan vázát látott, amelyik kristályosabb volt minden addig látott edénynél, érzéki formával bírt és olyan erőteljes érzelem kapcsolódott hozzá, ami túl van minden megszokotton.
Az álom nyelv,  jobb agyfélteke nyelve. A víziók szintén onnan származnak, bár eredetük homályos, gyakorta talán téves is, de fordítása pont olyan, mint az álomé.
Mit jelent egy gyermeklány az álomban?!
Alapvetően naivitást, tisztaságot és kiterjedt életpotenciált. Amennyiben gyakran jelentkezik  ilyenfajta vízió, annak eredete lehet  különös árukapcsolás is, destruktív árnyékba vont, végig nem vezetett asszociációs láncolat, pl, közünk van egy abortuszhoz, részesei vagyunk egy létpotenciál eltörlésében.
 Jelentés gyakorta így kettőződik. Repülünk álomban. Ez jó esetben azt jelenti, eloldtuk a kötőerőinket, felszabadultunk az élet terhei alól. Szárnyal a lélek.
Mi van akkor, ha alkonyban repülünk, vagy fagyos magasban?!
Olyasmire vágyunk, ami beteljesíthetetlen. A jobb agyfélteke így üzen és kárpótol.
De térjünk vissza Caroll lányfigurájára.
Egy kislány  szeretetre méltó, tiszta, gyermeki és valóban hatalmas létlehetőségek előtt áll.
Egyszerűen ez a jelentése. 
Az más kérdés, hogy nem minden gyermek hat így, és amikor így hat, annak valamiféle belső viszonylat az oka.
Most ne menjünk el  beteges érzéki vonatkozásig, de  művészet már felmutatta hogy a divat rájátszik erre a paradoxonra.  Tinédzser egyrészt tabú, másrészt tetszeni akar, és ezért megszerzi  vampos divat ruhákat. De ez a mi vonatkozásunkban most csak kevésbé jelentős réteg.

Hogy lehet megragadni egy olyan lány figurát, aki  vonzó, sőt elementárisan kapcsolódik valami belső vonatkozáshoz, de sem birtokba venni, sem megkötni nem lehet, nem is akarnád olyasmibe kapcsolni, amibe nem illeszthető...  Felbukkan és eltűnik, de sem feldolgozni, sem lezárni, elfelejteni sem lehet. Eleven és mégis olyan mint egy vízió...
Ezt az Alice-t,- aki nagyon nem Alice,- ezt szeretném megfesteni....


2017. december 27., szerda

Bűvölet átvitel

Rékai Zsolt : Bűvölet átvitel ( 92x71cm )

2017. december 23., szombat

Blanchot és Derrida

Maurice Blanchot leglényegesebb irodalmi művét korábban, talán évekkel ezelőtt olvastam, de csak maga a mű hagyott nyomot, Thomas története a vízbefúlásról, hogy közben tovább él, de az e világi-túlvilági élet egészen olyan mint egy beavatási metódus, utazás a jobb-agyfélteke összefüggései között. A jobb-agyfélteke, az álom és ennek megfelelően a szürreális nem ismeri a halált, de ismeri annak analóg jelentését és az átmenetet. 
Amikor Blanchot Kafkáról írt tanulmány-esszé kötetét kezdtem olvasni, azonnal felötlött, hogy ez a fazon Írta a "Thomas a rejtélyes árny"-című irodalmi esszét, és talán éppen a Kaffka gondolati elemzése vezetett ehhez a zseniális íráshoz.
Blanchot-ról Derrida azt nyilatkozta,hogy emberöltők óta nem született ekkora gondolkodó, és ahogyan Blanchot zseniális következtetésekre jut Kafkával kapcsolatban, úgy rengeteg dekonstrukciós gondolatnak itt látom eredetét. Derrida itt láthatta az állítások opponálását, mert az állítások redukciók, metafizikai erőszakot tartalmaznak, és nem értjük meg igazán azt, amire saját magunkat ráerőszakoljuk, nem pedig rábízzuk.
A szövegek sodrása, mások gondolatainak és képeinek megértése nem történhet meg azonnali ítéleteken keresztül. Sőt talán  első ítéletekkel kell kezdeni a rákérdezést.
Aztán Derrida nyom kategóriája, hogy számos észlelésünk reflexióra vonatkozik, és azt folytatjuk, követjük a végtelenségig, Blanchotnál már jelen van. 
Amennyiben belegondolunk,  kulturális evolúció nyomkövetés, ahogyan világnézetem most Blanchot megalapozó eredetiségéig terjedt, úgy egy irodalomtörténész még hátrébb hatolhatna. 
Ami Derridánál filozófia, posztmodern felfogás, az megfordított időrendben Blanchotnál, a blanchoti esszéken keresztül életgyakorlat.
És már ott is vagyunk  ontológiai, lételméleti szintnél. 
Talán még sok mindent meg kell értenem, azonban Derrida és Heidegger két különböző fiók. Derrida szerintem alaptalan kritikát gyakorol Heidegger felett, hiszen sok mindent Heideggerre támaszkodva bont ki. 
Ezért van az, hogy hermeneutikai értelemben, amikor rábízom magamat egy szövegre, vagy festményre Derrida az előképem, azonban amikor ki szeretnék lépni a kettöződésekből, és szabadulni szeretnék a nyomtól, Heideggeri értelemben verek hidat mély és felszíni, kint és bent között.
Mert végül  ezeket a kategóriákat is dekonstruálni kell, mert  világ olyan amilyennek ember látni akarja és tudja, de a világ ennél azért másabb, és mindig másabb. Ha ezt a másságot bírnánk, elfelejtenénk  abszolút-törekvéseinket, és Isten nem metafizikai hulla lenne, akinek  maradványai -Nietzschei értelemben,- itt oszladoznak körülöttünk, hanem élő valami lenne. 
Heidegger nem istentagadó, és legkevésbé eretnek.

2017. december 22., péntek

A miskolci kiállítás -még néhány fotó


Ma belátogattam a Nick Galériába. Dolgom akadt  városba és ilyenkor, többnyire benézek erre a helyre. Gondoltam, ha gyengébb az anyag, mobiltelefonról fényképezek, ha pedig jó, visszamegyek pótolni. 
Nem volt rá szükség. Úgy van ez, mint ahogyan én vagyok saját festményeimmel, Van olyan, amit szeretek és van ami bekerül sarokba. 
Lehet, sarok festmények és sarok kiállítások másoknak tetszenek. Többnyire bánom, amikor lemaradok megnyitókról, ám most duplán nem bánkódtam.  Pótlólagos jelenlét elég volt.
Ami új,  Nick galéria  művek címe mellett árakat is közöl.

Vissza felé beszéltem szobrász ismerőssel (is). 
 FIDESZ vezette város óriási, sok milliárdos hiányt halmozott fel. Mi sem természetesebb, hogy a város üzemeltette galériák elsőként fognak áldozatul esni, - valószínűleg,- hiszen  kultúra ritkán rentábilis (közvetlenül). 
 Politika művészeti szempontból is érdekelhetne, (kultúrpolitikai nyomulások) de éppen elmúlt hónapban vettem mély levegőt, és hagytam el lokális sértettségeimet. 
 Kaffka úgy írt, hogy írásai nagyobb részt befejezetlenek maradtak, és pusztán szűk környezetének olvasta fel munkáit. Hagyatékát utóbb, barátja publikálta.  
 Festés puszta ténye daseinanalizis. 
Ez  túlmutat néhány vicces történeti pillanaton.



 Dr Havas Csilla galérista és Jancsó Dóra színművésznő.





Azt már megszoktam, hogy festményeim -akár az álmok,- valamelyest megelőlegezik  jövőt. A "Bűvölet átvitel" című festményem hovatovább elkészül, és többes jelentése mellett kínosan ráillik erre képre, ha kép közepét elhagyom. Márpedig azt a festményt hónapokkal ezelőtt megterveztem, és  még Miskolc előtt elkezdtem festeni.
 Részleges azonosság ellen (is) tiltakozom, a vonatkozás azonban kínosan szembeötlő.
 Tényt ezért inkább magam részére archiválom,  festményt pedig csak később csatolom  többihez. 









2017. december 19., kedd

Titok

 Gerard Mas művei


A világ kettőződése, világ és a művek, vagy művek és reflexió a művekre. Ahogyan  világot látjuk, az személyes, de nem lehasadt a valóságról, mert csak az elvont, matematikai gondolkodás képzeli, hogy van, hogy ö az objektív és lényegi. Számunkra minden kiemelt és körülhatárolt, saját peremfeltételein belül igaz, és ahogyan ráhagyatkozunk  kettőződések sodrására, rendre intenzitások jelennek meg, vezetnek szuper-valóságos víziókhoz. 
Gondolom, mindannyiunknak van efféle élménye, amikor  valóság kettőződésében  másodlagos élőbb, és azt szeretnénk, hogy elsődleges tapasztalati világ lenne ilyen, néha ilyen (olyan) is, de csak pillanatnyi érzeteken belül.


A művészet kétértelműsége, maga a kétértelműség nem más, mint " az azonos nem azonossága."
Dolgozom "aktuális" festményemen. 
Festő barátom face-oldalán valaki arról ír, hogy a kortárs festészetet teljesen maga alá temette a pénz, geld, lóvé stb... meg az egész beletorkollik trágárságba. 
Nem gondolom, hogy  pénz az egyetlen visszatartó erő, aki rendkívülit szeretne festeni, az túl  pénz akarásán, önmagával küzd meg, egyáltalán lát e rendkívülit, eredetit... 
Aktuális festményem címe, talán végső címe "Bűvölet átvitel".
Lehetett volna "bűvölet" is, de van  festményben  körforgás. Körforgás bakkecske és bakkecskére nyelvet öltő nő között, és mindez beleforog a környezetbe, a fennsík és tenger, tenger és az ég kapcsolatába.


Gerard Mas nem veszi komolyan saját képiségét. Nem dísztárgyakat gyárt, hanem jelentéseket.
Amikor megnézek  kiállítást, ahol művészek nagyon komolyan veszik magukat, azt többnyire távozás után öt percre rá el is felejtem. Ahol  széppel szembe a nem szépet állítják, az extrémet, ma már az sem reveláció, az is feledhető, bár talán kötelezően elvégzendő destrukció.
Nem gondolom, hogy  titok  periferiális zónák  kiváltsága. 






2017. december 16., szombat

művészet a legfőbb pillanat ura...


KristinePoole és alkotásai

Dr Havas Csilla, aki a Havas Galéria vezetője és aki a videón is szerepel, aktuálisan festett egy angyalszerű képet az egyiptomi Neftisz -ről. Az egyiptomi sok isten a mi kultúránkban Isten és az angyalok mintázat, és ami Neftiszt illeti, öt valóban szárnyas emberalakként is szokták ábrázolni.
 Az egyiptomi mitológia érdekessége, hogy a sok isten az egyetlen isten
(Ré) aspektusait képezték. Széth az ottani gonosz isten, megöli Oziriszt (férfi aspektus) és szétszórja a darabjait hogy ne tudjon feltámadni. Izisz (női aspektus) összeszedi a darabokat így feltámadhat szellemi értelemben és az egyiptomi túlvilág ura lesz. Az érdekesség, hogy a fenti három istent és Neftisz-t együtt ábrázolták, egymás testvérei voltak, és ahogy Izisz Ozirisz felesége, Úgy Neftisz Széth-é, aki nem volt mindig gonosz, hiszen ö védelmezte Ré-t, amikor átkelt az éjszaka vizein. 
Mindez annyiban érdekes, hogy az embert formáló istenek mellett vannak állat-istenek, és ilyenkor az isten-egyéniségnek egyetlen ösztön, vagy ösztönre épített kultusz jellegzetessége van kiemelve. Az állati tulajdonság, az állatisten forma nem állatok imádatát jelentette, amit annyira szeretnek félre magyarázni.
Így asszociálódik ide KristinePoole szobrászművészete, az ábrázolás érzéki magasiskolája, ami több mint klasszicizáló. Jó lenne megérinteni ezeket a műveket! Talán közhelyszerű, de  emberi mulandóság ontológiai értéke, az életfeszültség, a formai tökéletesség időtálló anyagba dolgozva tényleg analóg az istenek képzetével. 



 A valóság előtt járó elfogultság képzetére gondolok. Ez nyilvánvalóan a tévedés beteljesülése felé vezet, de ez a tévedés egyben megvilágosodás. Ez a megvilágosodás rámutat, hogy miféle valóságokban vagyunk érvényesek, és mifélékben érvénytelenek.



A mű eredete a tényleges élménytudat, aminek eredete sokszor nem is tudatosul. Mostanában ezeken az élmény vagy jelentés-kulcspontokon gondolkodom, amelyek egyszer csak szimbolizálós forrásként jelentkeznek. 




" A művészet a legfőbb pillanat ura, a legfőbb hatalom."




2017. december 14., csütörtök

Festészeti tér

Ott tartottunk, hogy a lényegi pontok nem kulcspontok, és talán tartalmazhatnak jelzéseket a megértéshez, nem egyszerűen azok gyűjtőhelye, hanem az elemek által kifeszített belső tér, még belsőbb a belsőnél.
Ami Heideggernél -hű de régen Heideggereztünk!-  audiális analógia, egybegyüjtő harangszó, esetünkben képszerűségén keresztül hívja meg a más érzékszervek másodlagosságait, bár aktivizált állapotban fel sem merül semmi elsődleges, másodlagos, mivel értjük, hogy a tárgyakat mivé köti össze a kézzelfogható elrendezés, hierarchia. 
Egyszer terveztem egy festményt, erdő, sűrű fák, ágak között szűrt fények, és  egyik fához hozzá kötözött ruhátlan lány, teste megfeszült és kiált. 
Egyedül van  erdei térben. Az erdő csendjébe belehasít  kiáltása. Azt akartam elérni, hogy a kép csendjébe meghalljuk ezt a kétségbeesett sikolyt, hogy a némaságban benne legyen ami nem lehet , csend és az azt felverő hangos segélykérés. 
A képet ezidáig nem festettem meg, talán erőszakos, kriminális jelleg popularitása tart vissza, semmi esetre sem az, hogy esetleg újabb  pszichologizáló jelzőt kaphatnék. 
Nem csak perverz, de szadista!
Így most már  szellemi pontok között, azok útvonalain közlekedve, úgy érezhetem magamat mint egy kiállítási térben, ahol szürrealista szakszóval, a nem létező falakon megjelenő képek, egyszersmind ablakok. Ablakok amelyek  belső világból néznek  belső világok képi horizontjaira.

Foglaljuk össze. Aki fest az befele figyel, és aki befele figyel annak előbb-utóbb megmutatkozik tudattalan,  valós viszonylatok képi szimbólumai, kreatív késztetések, nem is tudom pontosan mit mondjak, hiszen egészen eddig csak erről volt szó, arról irtunk tanulmányt, ahhoz gyártottunk modellt, ami szó, szavak előtti.  
A gond éppen az, hogy ez a működés evidencia, akkor is funkció, ha nem veszünk tudomást róla, ha pedig igen, általános absztrakciókhoz kell nyúlni. Ott ahol minden egyedi, eseti, történeti vagy sorsszerű, a működés absztrakciója, redukciója metafizikára hajlik, és ezért erről beszélni ontológiai dadogás. 
A fenomén sokaké.
 Blanchot 1946-ban elhagyta Párizst, a dél-francia Eze-be költözött. Vidéki élete 1958-ig tartott, és színtere lett esztétikai nézetei formálódásának a "lényegi magány tapasztalatához kapcsolódó irodalmi tér-ről alkotott elgondolásai megszületésének."

Ahogyan Blanchot minden írása ebből a sajátos munkatérből, az "irodalmi térből" származik, úgy  azt is mondhatnám hogy a "lényegi pontok" erőtere, horizontja, megjelenési dimenziója, tudatos és szuper-tudatos (tudattalan) köztese "festészeti tér", amihez  festés meditatív csendje,  irányulása vezet.  
Az irodalmi és festészeti tér esztétikája metafizika, de amit átenged, az lét-vonatkozás.
Kétféle tér egymásba átkódolható,  egyéni vonatkozás  pedig marad annak ami... 

2017. december 12., kedd

Pszichológiai munka

Talán mindig is lényegi pontok keresésén volt hangsúly. Létezés jelentőséggel felruházott, lehatárolt területeit kerestem, amelyek nem igazán pontok, és lehatárolásuk is sok önkényt takar, kivéve, ha önmaguktól tűnnek elő.
A pont esetünkben, beáramlások gyűjtőhelye, kiáramlások kezdete, élő és szerves, néha érzéki, máskor pedig semleges, lényeges vagy lényegtelennek mutatkozó intenzitás.
Ezekben a nem pont pontokban maga a lét regnál, ám ami ráépül, amit magába gyűjt, azt személyes, belső élet kulcsaként bonthatjuk elő.
Mindez nálam sem más, mint nyelvjáték, nyelvi kísérlet arra, hogy festmények keletkezési metódusán gondolkozzak.

A miskolci megnyitó, ha némi késéssel, azt hozta, amit már az elején beleláttam, -messze saját lakóhelyemtől. Váltást, szemléletbeli módosulásokat.
 Városom jelentős és szerintem (is) egészségtelen kulturális struktúrával rendelkezik. 
Elfogult vagyok, mert néhány kompetenciális, egzisztenciális arculcsapás után, kezdtem úgy érezni magamat, mintha jelen lenne, a városra ráült volna   kaffkai kastély. 
Ahhoz, hogy néhány kifejezetten destruktív faszkalapot ne nevesítsek, - a merő rosszindulatot,- kifejezett erőfeszítésre volt szükség. Imigyen viszont elkerültem, amit Kaffka nem úszott meg,:  hogy utóbb meg kelet semmisíteni számos írását, és közreadott naplójából töröltek jó-pár személyes érintettséget.

Miskolc művészeti életére nem látok rá. Szó sem lehet egybevetésről.
Az bizonyos, hogy a Havas Művészeti Ügynökség mostani megnyitója, minden eddigi, hasonló élményemet felülmúlt. Felülmúlt, pedig  vonatom érkezése és indulása között alig volt pár órám. 
Lemaradtam  állófogadásról és  másnapi közös festésről, valamint  jótékonysági balett előadásról. Viszont nem maradtam le művésztársaim nyitottságáról. Azt is megállapítottam, hogy bár piaci festészetről van szó,  bemutatott anyag igen magas szintű.




2017. december 8., péntek

Szépség és Művészet -kiállítás megnyitó




2017.12.07. Jávorka Csaba barátommal megérkeztünk a miskolci művészetek házában rendezett csoportos kiállításmegnyitóra. A rendezvény dr Havas Csilla Art-ügynöksége nevéhez köthető.











Ezek a fotók köthetők szereplésemhez. Természetesen végre sikerült személyesen megismerkedni, néhány piacilag igazán sikeres festővel. 
 Nyitott, barátságos emberek. 





Jancsó Dóra színművésznő  


 Dr Havas Csilla