2016. október 30., vasárnap

Új festmény

                                                                                               R. Zsolt festménye     


A vázlat még eléggé horror...


2016. október 29., szombat

Laikus professzionalitás

Borzalmas nyelvi redukció. 
Életben sokszor találkozni ilyesmivel. 

Ha valamit tisztelek az a tudás, de nem olyan, ami mögött ott áll  metafizikai felhang,  kevés fenomenológiával feltárható ideológiai vonatkozás, kompetencia halmozás, szakzsargon mögé rejtett, hivatkozásokkal feldíszített tekintély követelés,  vitákat sértődésekkel elkerülő, bosszulásra hajlamos beltenyészetekbe beleszövődés,  gyorsan körbeérő kölcsönös legitimációs érdekek intézményesültségei.
 Riba  katalán értelmiségi kortársakra hivatkozik,- a nem túl régen kiolvasott könyvben,- akikhez könyvkiadó létére nem sorolta oda magát, nem vállalt -"nem túl okos" mivoltukkal- közösséget. Persze  kijelentést másik, másfajta lételméleti pillantással dekonstruálja.  Ő sem ártatlan.
Riba  posztmodern jelenség, fiktív hős, akinek szakmája alól kifutott  történelem, hatvanévesen pedig már régen nem karrierre áhítozik 
Amennyiben eladja, nem ezért adja el a lelkét. 

A mező amerre naponta, éveken keresztül megyek, mindig ugyanaz. Varjak talán cserélik egymást, ám erről én nem tudhatok.  
Varjak keringése, a hangok szintén változatlanok, pusztán közelebbről, vagy pedig távolabbról érzékelhetőek.
Hang az hang, keringés az keringés.
Mondhatni, minden egyforma?!
Mondhatni:  helyzet változatlan...

Amikor festek, odakint leáll minden.
 Nem csupán változatlanság áll le, hanem  dolgok és emberek levegőbe emelkednek,  helyek és szituációk önkeringésbe kezdenek.
Mi történik, amikor nem festek?!

2016. október 23., vasárnap

Renesound Crew bemutatja:Ten....


Körülmény és felvezető

Karina

Karinával találkoztam a Hattyúház Galéria - Ten kiállításán. Ami azt illeti, ő tavaly végzett, messze van még a tíz éves távlattól, de ahogyan írta  facebook-on, megszerezte  első igazi, külsőnek mondható élményét, galériák terén.
Tizenkét nappal, hogy felrakták a festményeit, igen nagy gondossággal és odafigyeléssel,-ahogyan azt  megnyitón is mondták,- le is bontották az egészet, mert rászerveztek  kiállításukra. 
Próbáltam vigasztalni, hogy igazán  megnyitó  fontos, azon túl -sok helyen,- alig van mozgás. 
Mégis, a dolog így nem teljes. 


Festeni kell Karina.  
Ahogyan ezen a fél-lett kiállitáson egyik műved címe mondta:  "hogy valahol kinyíljon  ajtó, egy másiknak be kell zárulnia..."

2016. október 21., péntek

2016. október 18., kedd

2016. október 11., kedd

Virágbolt-galériában


Mindig így kezdődik. Érkezik egy meghívó a g-mail fiókban, a facebookon, vagy csak kiszúrom az információs áradatban, szűrésen belüli szűrés, hogy még így is lemaradok néhány dologról, amin pedig ott kellett volna lenni. Lemaradok mert nem mentem el a megnyitóra, a belépő árát meg inkább festékre költöm, ez pusztán mérlegelés dolga, de az mulasztás amikor rendezvény bezárása után olvasok róla, nézem meg a fényképeket.
Most nem így történt, mivel  lemaradás és döntés kivételeit leszámítva működik a rendszer, és amúgy is régen voltam eseményen, zsaru-filmes kiszólással "terepen". 
Horgas Karinát főiskolás kora óta ismerem és követem a fejlődését. Karina neve és megjelenése önmagában elég figyelem felkeltésre, azon túl, hogy létezik művészkarakter, embertípus aki kifejezetten szakma jelleg... Borzalmas általánosítás, és az sem jobb, ha azt írom erről a sudár fiatal lányról, hogy latin vagy olaszos típus. Inkább egyetlen különös jelzőt -amiből több lesz,- használok, eddigi ismereteim és tapasztalataim szerint normális. Normálison azt értem, hogy visszafogott, nem harsány és jók az emberi reakciói. Ez már önmagában is elég szakmán belül, hogy odafigyeljek.
Fiatal művész. Egy fiatal művésznél nem nagyon nagy baj, ha megosztja a véleményeket, paradoxonokat mutat. 
Valaki a látogatók között arról beszélt, hogy az élet amúgy is borzalmas, nem jó nézni ezeket a lehangoló kórházi képeket. Jól emlékszem amikor Karina korában nekem egy galérista mondta ugyan ezt. Jól emlékszem az a galéria tele volt erdei csendéletekkel, mikró-realista tárgy ábrázolással. Lakat, borospoharak, felvágott gyümölcs, és persze akt kevés fátyollal... Minden boldog, iparilag megfestett csalás ott volt, ami a meggazdagodáshoz kellett. 
Visszatérve a megnyitóra, azért is izgalmas volt, mert a helyszín zseniális. A volt Nádor-söröző romjaiban, közvetlenül a Nick-galéria felett, nyílott egy virágbolt. Nádor Art és Flowers. 
Persze összefutottam Krisztiánnal. Pénteken megnyitó a Nickben. Lám működik ez az értesüléses dolog.
Aztán Bösze a szobrász jelent meg. Lillát bemutattam Karinának, Lilla meg bemutatta Markovics Anitát, a fiatal írónőt, akivel  művészeti egyesületüket létrehozták. Kiállítás után hármasban, teázás az Árkádban. Érdekes témák, Bösze a művészi hagyatékának lehetséges sorsáról elmélkedett. 
Arra gondoltam, ez is talán Karina asszociációs hatása. Az élet a halál felé tart.  Gondolom  erre gondolt Nyilas Márta megnyitó beszédében, amikor egy mondat erejéig ontológiai elemekre utalt.
 Virágboltos háttér kierősítette ezt a hatást, romantikus száraz-virág kötészetével és kavicsaival.
Hiába következett ragyogó plaza,  multinacionális fogyasztói templom márvány padozattal, arany feliratokkal és fehér fényözönnel, megérintett minket a lét. Megérintett apró, intenzív életrealizmus.
Hazudnék, ha azt mondom, hogy nem élveztem...