2016. szeptember 30., péntek

Beatrice


Henry Holiday:  Dante és Beatrice találkozik Firenzében


 Anima vonal első képterve címadás szempontjából is jónak tűnik. Maga a képterv első ránézésre nem túl bonyolult. 
Mai fiatal lány, - kissé retrós, szélfútta szoknyában,-  erdőben.
 Felszíni ellentét, az első hatás.  Erdő gondosan kidolgozott, de nem klasszicizáló. Közel nem lesz  olyan, mint ami, utcasarki galéria kirakatában, tucatjával látható.  
Lány lazasága merő dekonstrukció.
Jelenkori "Beatrice." 
Cím további értelmezések pályáját nyitja meg, ami bizonyítja, címadás -bár nem minden esetben,- fontos lehet.
Az Anima sorozat részben belefolyik  "city" sorozat képalkotásába, részben le is válik arról.
 Dekonstrukciós elem, hogy nincsen abszolút lényegi kifejtés, csak pillanatnyi felmutatás. Amikor valaki megnézi  következő hónapban megfestendő képet, nyugodtan törölheti mindazt, amit előzetesen írtam róla. 
Azon bárki átléphet, és saját élményében, önmagán belül keresheti önmagát...

2016. szeptember 27., kedd

Ki vagy mi, kinek vagy minek a középpontja...


Kris Coolens festő

A "city" festmények éppen úgy  világhoz való viszonyomat járják körül,  belső centrum(?) problémáját, mint ahogyan azt Vila-Matas Ribán keresztül teszi.
Adódik  párhuzam, -bár éppen az a szürreális, hogy minden oldalon adódnak, -sőt nem pusztán párhuzamok,- hanem azonosságok.
 Idős könyvkiadó Riba, felhívja barátját és megkérdezi, mi volt az életében olyan esemény, amikor a világ középpontjában érezte magát?
"Az első szerelem".-mondja a barát.
Riba rákérdez, mit csinált éppen akkor a nő? "Talán Firenze egyik utcáján sétált, mint Dante Beatricéje?"
-Nem -érkezik a válasz,-Édesburgonyát hámozott  szülei házában és hiányzott az egyik foga...
Ribának nem nagyon tetszik  beszélgetés ezen fordulata. "A szerelembe esés mindig érdekes téma, de élelmiszerrel keverve nem jól emészthető."



Kris Coolens festménye

Nézzük  jelentéseket és párhuzamokat.

Az élelmiszer álomban nem valódi táplálék, ott biológiai értelemben nem kell enni. A táplálék szellemi tápanyagot jelent.  Itt van még a hiányzó fog,-ha nem is fordítjuk  jelentéseket, csupán hat ránk,- a szépséget megtörő hiba, amit  szemlélőnek állandóan kompenzálni kell.  Jobban megköti a tudatot, -(emberibben reális,) - szuggesztívabb mint  üres szépség, amiről ma már tudjuk, hogy metafizika. (Nincsen esztétika csupán antiesztétika.)


Kris Coolens festménye

 "City" festmények állandó szereplője Anima, a befelé figyelés, az érzelmi test, a női tulajdonságok összessége, művészi érzékenység.  Álom ezer arcú szereplője, ugyanakkor mindig van felszíni kifejeződése, amit én festészetben "inkarnálódásnak" nevezek. 


Kris Coolens festménye

Különös, hogy  fejezet olvasása előtt készült képtervem, erdőben  rágógumi-gömböt fújó fiatal lányt ábrázol.
 Erdő  tudattalan szimbolizációja, ahol Dante  Animáját (Beatrice) keresve eltévedt, és meglelte  pokol bejáratát. 
Tipikus beavatási történet.
Ha  rágózó csaj Beatrichém, - ő az aki origóhoz vezet,- akkor éppen engem keres, abban az erdőben....


Kris Coolens festménye

2016. szeptember 26., hétfő

Az "angol ugrás"


Enrique Vila-Matasról azt mondja Roberto Bolano: "A kortárs spanyol regény-írok közt nincs hozzá fogható."
Valószínűleg igazat beszél, bár róla végleg nem tudom kicsoda. Nem ő, hanem maga a könyv valószínűsíti az állítást.
Vila-Matas 1948-ban született, és úgy néz ki mint egyik nagynéném férje, akit jóformán csak fényképekről ismerek, a megelőző generáció tárgyisága és fénytörése övezi, és ez az asszociáció azonnal kérdéseket vet fel. Matas csak látszólag megkésett generáció, félmúlt. 
Valójában abszolút jelen, dasein, daseinanalitikus írónak álcázva, így a jelenje is jövőből táplálkozik, azokat a jövőpotenciálokat feszegeti, amelyek számomra is valószínű tétek.
Ezekben a vonatkozásokban Szentkuthyval rokonítom, akinek hősei halhatatlanként ugráltak  idő és történelmi síkok között, ami valami olyan szürrealizmus, ontológia, amikor  szellem teljes szabadsága egybeesik  testével.
Vila-Matasnál ez sokkal kevésbé direkt, a lét alapkérdései -egy kacsintás gesztusának érzetével,-  bele vannak ágyazva napi jelenségek közé.
A könyv címe Dublineszk, Joice Ulysses-ére vonatkozik. Bár a főszereplő, az idős és csaknem becsődölt könyvkiadó Riba, New Yorkban szeretne élni,- az álmainak és képzeteinek közepe,- "angol ugrás" keretében, -Joice regény-élet-intenzitása alapján,- Dublinba készül.

2016. szeptember 24., szombat

Gutenberg-galaxis végének a könyve

Enrique Vila-Matas spanyol regényíró

Ismét egy könyvtári könyvújdonság, ami véletlenszerűen akadt  kezembe.  Véletlenben pusztán annyi  tudatos, hogy  kortárs polcokról szedegetek és találomra kinyitom, elolvasok pár mondatot.
Amennyiben  mintavételezés kielégítő, elhozom.
Még mindig választottam filozófiai kötetet, de azt félreraktam, és már egyszer hosszabbítva van.  
 Filozófia más!  Festészet után Szófia (Szofi)  a második szerelem.  Picit sok lett belőle. Lassan minden problémát azon keresztül ragadtam meg, -ami  kisebb gond,- viszont  nyelvi szigor, és szakmaiság leszűkített. Leszűkített, miközben festészetben  cél a könnyed túláradás,  határok átlépése.
Pedig van találkozási pont, -vagy inkább két párhuzamos között,- léteznek interferencia szakaszok.
 Differenciáláshoz kellett  gondolati út, ám egy szinten ismét élményszerűség került előtérbe.
Akárhogyan is van, festészet, regény és filozófia a valóságfeltárásának nem természettudományos módozatai, amihez legközelebb mégis  filozófia áll, pontosabban metafizika. Metafizika és természettudományos gondolkodás között igen nagy az átfedés. 
Következményeiben ez a kettő uralja  világunkat.
Egy ilyen világban való lét élményszerűsége, a nem csak logikai intelligencia ontológiai, és az aktuális korszakban való élet intenzitásához vihet közelebb.
 Jó könyv, amiben saját élményeinkre ismerünk. Olyan élményekre amelyek annyira aktuálisak és komplexek, hogy gyakran még szavunk sincsen rá. 
A rossz könyv gumicsont, abban minden előre elgondolt és ismert, otthonos és megkímél  eredetiségtől,  gondolkodástól. 
Vila-Matis Dublineszk-je nem ilyen. 
Hatvan éves, csaknem becsődölt könyvkiadó életét ábrázolja, aki már -maga is,- internet függő, de soha nem hódolt be  "vámpír-könyvek" piacának.  Riba(főszereplő) kedvence Joice, és szerinte az Ulysses, Guttenberg-galaxis csúcs regénye. 
A regény színhelyére készül, Dublinba, hogy ott pár író barátjával, -talán valamelyik templomban,- lezárják, eltemessék saját kiadójának létlehetőségét, ezen keresztül pedig az egész Guttenberg-galaxist.
A dolog nem ennyire egyszerű.
 Szürreális élmény, hogy  könyv összefüggésrendszere és csavarjai, olyan szellemi horizontból merít, ami nagyon is sajátom. Ez a közös szellemi horizont nem csak elbizonytalanít, hanem meg is erősít. Felrakja  szellemi mércét...

2016. szeptember 21., szerda

Pigmentáció 7

Hiremy.Hirschl.Adolf festményei

Nem tudom ki hogyan van vele, nekem hol könnyebb, hol fáradtság prózát írni, az pedig evidencia, hogy vers sokkal könnyebb, azonnali, érzelmi.
Festés kapcsán adódna párhuzam, de valahogyan nem illeszthető. 
Festés rengeteg befektetett figyelem, tanulás, miegymás, még sem tűnik erőfeszítésnek. Alapvetően érzelmi bázisú, képzetre oda sem figyelek, ha töltése nincsen. Érzelmi és még sem azonnali, kifejtésében viszont akad prózaszerűség.
A festés köztes, így aztán ha ki is mutatható benne bármiféle vonás, nem líra, nem esszé, nem filozófia. Ezek járulékos vonások a kifejtés alapvető fesztelenségéhez.

Oly régen láttam olyan filmet, ami igazán tetszett, és amikor régieket ujra nézem, egykori hatás már nincsen, és ez a szétcsúszás, most vágy, vágy olyan filmeket látni, amely jövőbe, és nem már a jelenben elveszett....



2016. szeptember 19., hétfő

Pigmentáció 6

Lassan úgy járok, mint a klasszikus francia író, aki beleveszett a regényfolyamába, és már nem tudta ki halt meg a könyvében, ezért kis akasztófákat készített, amelyekre fellógatta a neveket.
Nekem nem nevekkel van bajom, hanem témakörökkel, a körkörös megközelítések lassan előre haladnak, de az új nekifutásokban elfelejtem, mit jegyeztem le már és mit nem.
Mostanában valahogy könnyebben írok, ezért  kockás-füzetem alapján sok mindent, az üres járatokat igyekszem elhagyni.
Mindegy is. Nem  fontos linearitás,  ismétlésekkel sem lenne gond, ha egyszer képes lennék elengedni minden kontrollt és gátat, igazi dekonstrukciós áradat által lennék elragadva, hasonlatokkal és analógiákkal örvénylenék.... 
 Filozófia elvitt  végső határig, ám fegyelem az élményt kanalizálja. 
Nem tudom azt sem, honnan jött ez a "pigmentáció" cím, bejegyzés sorozat, talán  "citty" képek visszfénye. Tudom mit jelent, mire használják  kifejezést, ismerem  többes jelentés mezőit, jelöléses felhasználásával együtt sem szeretem. Nem szeretem a szót, és nem tudom pontosan, honnan ez a grammatikai ellenszenv.
Festészetben pigment az a részecske, ami az olajfesték kötőanyagai között keveredik, lebeg. Az olajfestéket is halottam pigmentnek nevezni.
Organikus értelemben lentigines solares a napfolt, az ami sugárzás hatására kirakódik a bőrön, de az öregségi folt is pigmentáció.
A "napfolt" kifejezés elragadó többértelműségében. Szép-testű lányokra asszociálok, akiknek  ez az "ózonpajzs"hiányából fakadó hiba aligha árthat... Ez az ő "napfoltjuk".
Dani a fény festészetben betöltött szerepéről írta szakdolgozatát. Nem olvastam, de azt tudom,  túl sok fény elhalványítja  színeket, a hajnali, alkonyi "súrolófények" viszont fokozzák, és igy tárgyak rajzolatai is szebbek.
Dani barátja szintén akkor diplomázott. Megkérdeztem, hogyan fog megélni festészetből?!
-Meg van a reklámcég, aminek colás dobozokat fogok festeni tűzfalakra. Inkább  alpinizmus, mint, hogy galériások seggét kelljen nyalnom! A festés megmarad szerelemnek...-mondta.
Értjük miből fakadt  kérdésre adott válasz, de ő "napfoltja" az, hogy nem ismerte Picasso királyságát, hogy  párizsi galériások a festő zseni kegyeiért versengtek.  Mindent meg kelet venniük, azokat a pingálmányokat is, amit a festő barátnői csináltak.
Dali pápasága hasonló volt, visszájára fordította  piaci, üzleti diktatúrát...
De mindez csak kitérő.
Kell művészbe, műbe, magába a művészetbe csomagolt"őrület"?!

2016. szeptember 17., szombat

múlt-jövő-foglalat...


Luke O'Sullivan munkái

Nem attól kell életre, hogy közelítek, hogy megfejtem az éppen még látható lépcső lehetőségeit, amit Ő nem is használ.  
Jelen van.  
Egyik lába ki van nyújtva. Alacsonyan ül majdnem legalsó lépcsőfokon.

N

Luke O'Sullivan munkái

Nem figyel képsík peremén forgó, tükröződő, önmagát ismétlő kettős női arc kapcsolatára, valamint a harmadik -szintén ismétlődő,- elkülönült jelenlétére, víziójára.Vajon ez a klasszicizáló múlt-jövő-foglalat célja, vagy ellensúlya , esetleg fokozása központi elemnek, aki intenzíven önmaga jelene, velem (velünk) közös aktualitás.



Anima. 
Olyan Anima, amelynek léte felszínre inkarnált. 
A foglalat arcai múlt és érettségen túl, azzal együtt jövőre irányult ív, körív. Egzisztenciális kifordítottság, értelmezési kényszerítő erő.
Tanulmány kép lesz ez, ám nem visszavont, dekonstruktív értelemben. Dinamikus és mozdulaton belüli, egyszerűségében szerteágazó, egyszerűségében önazonos...


2016. szeptember 16., péntek

Felhőkarcolok

 Saját munka

Az "Amerika" szakaszból egyenesen következett a "city". Van ugye a felszíni, közhasználatú jelentés, és van a szürreális -vagy álom,- analógia, aminél mélyebben már pusztán ontológia létezik. A lét megragadhatatlan tapasztalat metafizikai értelemben. A lét logikai dimenziójánál mélyebb nincsen, ezért ami közvetlen fölötte zajlik, azokról a komplex tapasztalatokról elsőnek Heidegger volt képes megnyilatkozni. A valóságfeltárásának ezen szintjéig leginkább művészek hatoltak el.
Az itt megjelenő mezőszintű élmények igazságfelmutatása költői, allegorikus, vagy pedig elméleti rámutatáson alapszik.
A lét következő fokozata az egyéni lét. Különös élményvilág és történeti beágyazottság jellemzi, és még mindig nagyon távol áll  általános logika plafonjától.
Ám nem logikai határesetek, ontológia-metafizika megközelítés foglalkoztat ezúttal, hanem  tudattalan kreatív kiemelésrendszere, Jung-féle archetípusok álombeli, -tehát nem tudományos, hanem emberi- megközelítései.
Amerika mint konkrét hely és fogalmiság, valamint az új belső területek felfedezésének analógiája.
A "city" mindennek  középpontja, helyesebb kifejezéssel differenciált minősége.  
Toronyházban saját szellemi fokozataimat szemlélem.(  gyermekkori ház a saját múltbeli állapotom, építkezés pedig lehet önépítés.) 
Az "anima" amit most nagybetűsen kezdek írni, az érzelmi test, a női oldal jungi megnyilvánulása, archetípusa.( Nőknél  érzelmi test férfi és így egész tulajdonságaiban  a lény.)
 Belső tapasztalat és festés Anima minőség.
Így lehetséges, amikor nőt és  felhőkarcolót lefestek, az egyszerre felszíni és mély szemlélet, megmutatkozó létviszony, semmi esetre sem puszta hangulati kifejtés. 
Számomra kizárólag "poeta doktus" jöhet szóba.  Ösztönös zsenikről mindig kiderül (számomra), hogy pusztán indirekt, jó érzékkel irányított nyomkövetés, "érzékeny szimat" az övék.
 Mély és magas egység és differencia.  Mélység felszínre vitele soha nem (lehetne) tárgyiasítás. 
Amikor felszíni dologban mélységet látunk, az soha nem abszolút.
(Nem létezik teljes fogalom, teljes jelentés lefedettség.)

2016. szeptember 14., szerda

Ujabb "city" festményem

                                                                                     Rékai Zsolt festménye

2016. szeptember 12., hétfő

A másik szemszög...

Tóth Laci fotói. 

Tóth Laci remek fényképész. Valahol azt írták róla, a városban az nem is fontos rendezvény, amelyiken ő nem jelenik meg. 
Valóban így van, és remek képeket készít. Viszont velem ellentétben, -emlékszem a Monokróm Dizájnban mondta,- neki ez munka. 
Nekem, -bár ő tényleg művészi szinten fényképez,- aligha küldetés,  város fontos kulturális eseményeinek dokumentálása. Aligha, inkább személyes archiválási szándék, ürügy, hogy mélyebben rögzítsem, azután újra éljem az eseményt.
Arra rájöttem, -bár a videóval lehet fotózni is, ám  minőség messze nem az, mint a Canon-al,- a kettő, fotózás és film készítés nem fér össze. Nem fér össze, viszont éppen Tóth Laci munkája miatt, elkerülhető  korábbi párhuzam, amikor is saját dolgaim mellett az övéit is archiváltam.
Ugyan az az esemény és egy másik szemszög...
























2016. szeptember 11., vasárnap

2016. szeptember 9., péntek

A beton arcai 3.


Ez már a harmadik év, hogy a Nick galéria beton szobrokat mutat be, tekintve, hogy a francia érdekeltségű gyár alapanyagot ad a helyi művészeti hallgatóknak.
"Hallgatók" nem egészen jó kifejezés, egy szobrász inkább kézműves, meg meg valami az "felett".
Marcel Duchamp nyilatkozata jut eszembe.
 Azt mondta, művésznek lenni nem misztifikálható dolog.
Egy festő olyan mint egy bútorasztalos, van egy szakmája és kész. 
Nem szó szerinti idézet, de kb. ez az értelme, amit azóta számos posztmodern tanulmányban átvettek, és ez piszkosul megfelel,  mai társadalmi állapotoknak, piactörvényeknek, és a média vizuális uralmának.
Persze posztmodern,  laza nézetrendszer, nincsen mit számon kérni rajta.
Számos nézetem beazonosíthatóan ide tartozik,(posztmodern) leginkább metafizika részleges tagadása. Metafizika teljes fogalmakkal dolgozik, egyértelműséget akar és végső igazságokat.
Vajon vannak e teljes fogalmak? 
Vajon mindenkinek ugyan azt jelenti-e, ugyan az a kifejezés?!
Vajon van aki elhiszi, hogy szó-hierarchiák és tematizációk  világ végezetéig igazak lehetnek?!
De nem arra(erre) akartam kiböködni. Amire akartam, az hogy Duchamp szürrealizmusa szinte beteljesíti és túlhaladja a modernitást. Meg kéne vizsgálni, ő tanult e Heideggertől, vagy Heidegger tőle, esetleg dolog (dolgok) annyira benne volt (voltak) magas-kultúra levegőjében, hogy külön külön is lehívható volt?!
Tehát Duchamp nem törekszik kifejtésre. Nem spórolja meg másoktól  gondolkodás lehetőségét, ahogyan azt  mai kultúra -vagy egyes érdekrétegek,- előszeretettel és behelyettesítőleg teszik.
Így már tiszta lesz.
Ha azt mondom, egy orvos munkája kevésbé fontos, mint az építőipari segédmunkásé, akkor mindenki érzi, hogy van egy igazság és egy nem igazság réteg a kijelentésben?!
Az építőipari segédmunkás munkája nagyon fontos. Bár nem tanult ember, de van családja, vannak barátai és talán nem is mondható műveletlennek és butának.
Másrészről  társadalmi besorolás semmi tekintetben nem esik egybe. Nem egyforma a jövedelmük, életminőségük, megbecsültségük és sorolható.
Amikor Duchamp kijelentést tesz,  művész és bútorasztalos azonosságát sugallva, az sokaknak nagyon szociális beállítódásnak tűnik fel, másoknak meg esetleg mindaz lefut, ami nekem is.
 Dolgok -sajnálattal- ritkán egyszerűek. 
Akkor most  betonmixer kezelője és szobrász-jelölt, vagy szobrász misungolása  hova sorolható?!

2016. szeptember 6., kedd

Vasarely


A kiállításon kortárs tervezőgrafi kusok munkái láthatóak Vasarely születésének 110 éves évfordulója alkalmából, valamint válogatás Victor Vasarely grafi kai munkáiból (1930–39) Roland Bonias magángyűjteményéből.

Victor Vasarely születésének 110 éves évfordulója alkalmából magyar grafikusművészek tisztelegnek a pályája kezdetén ugyancsak grafikus Vasarely életműve előtt. A kiállítás különlegessége, hogy Vasarely tervezőgrafikai munkáiból Magyarországon eddig még ismeretlen, többnyire a ’30-as években készült nyomatok is láthatóak.
A kiállításmegnyitón dr. Páva Zsolt polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
A tárlatot megnyitotta Fekete Vali esztéta, mukritikus, a kiállítás kurátora.
Fotó: Tóth László
A kiállítás megtekinthető szeptember 18-ig.


Pécsi Galéria