2016. július 30., szombat

New York elsőbbsége



Visszatérve a második "city" festmény gondolatmenetének kiigazításához és tovább viteléhez, amihez olyan nagyon már nincs mit hozzátenni, viszont életben tart  napi festés élményszerűsége, -azt lehet mondani, hogy talán a meleg miatt, talán az időközben megszerzett új játékszerek miatt is, csak lassan, kis részletekben készül. Mindazonáltal halad, minden részletében előre ki van találva, így csak a színekkel, átmenetekkel, tónusokkal és rétegek egyensúlyával kell törődni.
A "kis részlet" aktuálisan az irdatlan katedrális két tartópillére, amely ismét egy rézsút perspektíva, amiknek árnyék és kiszögelései, normális módban  freskók helyei, most azonban ott látható a "megapolisz" mélységi, felülnézeti megjelentetése. 
Arra már utaltunk,  templom az emberi eszmék és hitek "metafizikai" foglalata, ugyanakkor az élet, a lét megnyilvánulásainak foglalata is.
A kislány jelenléte,  gyermekiség történeti lehetőségeinek kibontási kulcsa, hogy ez az egész játékszerű is, meg emberileg képzett világtér. 




Vajon mi vagy ki hoz létre mit, vagy kit?!
A másik utalás, a " Nagy Alma" női vonatkozása, New York történeti elsőbbsége.
New York már nem kizárólagos építészeti együttes, viszont időben létrejötte az "amerikai álom"  
korszakához köthető, aminek kezdetei dédapáink életideje. 
Az amerikai életforma ikonja New York, amely azóta egyre terjed, újabb központokat hozva létre.
Kuala Lumpur (Malájzia) az előző festmény háttere, - amihez véletlenszerűen rendeltem összefüggéseket,- viszont csak egy film indító képsorából derült ki, mivel is dolgoztam tulajdonképpen.
A dédapáink perspektivája.
Kezembe akadt a közismert fénykép.
Látszik nem voltak szédülősek, bírták a magasságot és talán addig láttak el, ameddig most "mi" láthatunk.




2016. július 25., hétfő

Késztetések?!

 Joseph Todorovitch festményei



Joseph Todorovitch festményeire frissen bukkantam. 
Az alapvonásuk talán  női oldal adott történetiségbe, történeti egzisztenciális horizontba való inkarnálása.
  Egyszerűség, fehéren és feketén, mégsem színek nélküli világban....
Belépek az alapvonásba, és azt a mágikus azonosságot tapasztalom: Ilyen vagyok. Önmagam vagyok egy folyton változó valóságban.  Létem szépsége, egyszerisége, esetlegessége és intenzitása az a mélység, ameddig eljuthatunk, vagy ameddig érdemes eljutni...  






Késztetés....

Általában sajátunkként fogadjuk el, pedig gyakran szenvedünk tőlük, mert az eredt rossz örökség, rossz automatizmus, elfojtás, esetleg kontroll alá vonhatatlan külső kondíció.
Az esetek nagyobb hányadában azonban –mivel nem okoz túlságosan nagy gondot, és automatikusan kompenzáljuk,- annyival intéződik el, hogy azt mondjuk: Ez vagyok én. Nem vagyok tökéletes, ám még normális….

A festészeti gyakorlat önmegfigyelésen alapszik. Nem leszakított a külső világról, hanem az emberi tényezőn átszűrt. Mivel eleve van probléma és eszközrendszer, az hat a tudattalanra, és a kreatív én bele-projektál tudatosba.
Az alap így, tudattalan folytonos vizsgálata, nem pedig egy meglehetősen differenciáltalan áttétel.

Rám ne mondja senki, hogy „ösztönös tehetség”!
Egy ilyen kijelentés vagy engem, vagy a kijelentőt kategorizálja. Az efféle kategóriák értelmetlenek. Ugyanakkor a kész mű, újabb –számomra megismételt,- késztetés, ami az élményegységből fakad.

Mi az élményegység alapvonása?
Miféle egzisztenciális belehelyezkedésre nyit kaput?
Differencia van, elkülönülés nincsen…











2016. július 19., kedd

Keresve a címet

Az új "city" festmény szokáshoz híven ismét tartalmaz női elemet. A női elem annyiban "Lorcás", hogy gyermeklányról van szó. 
Már Lorca képeinél kielemeztük, hogy  fiatal lány jelentése, valami nagyobb érzelmi, női jellegű szakasz kezdete, empatikus, intuitív kontingens.
 Kontingens szó áthúzva. Amennyiben szakaszt írtam volna, az is meg lenne kérdőjelezve, hiszen  emberi relációk szakaszokra, tartalmakra tagolása, mindig eszköz jellegű, mesterséges. 
Más megközelítésben, -ugyan olyan rossz nyelvi eszközök mellett,-  festmény szeretné feloldani és kiterjeszteni saját egymásba szőt, szövődés vagy szövet-minőségeit.
Cél az lehetne, hogy  szemlélő eljusson saját korának, történeti korszak-lehetőségeinek határmezejéig, addig a tér-idő specifikációig, ahol elkezdődik  differenciálás, absztrakciók, de még jelen van  tapasztalás, az élmény képzete. 
Ez léttel való, létre tekintő gondolatiság, egyúttal magyarázat saját festői magatartásomra, hogy  ontológia miért alapvető szintű megközelítés.
Mindennek foglalata katedrális jellegű, ahol  freskók helyén megapolisz mélységi ábrázolása látszik majd.
 Ez a foglalat az amiben létezünk, élünk, tehát  filozófiai valóságot övező teológiai, teleológiai, kozmológiai hiteink összessége.
Talán arról lehetne szó, -eszemben sincs olyanokat írni, hogy ez  kép tartalma, vagy mondanivalója(!)- hogy el kellene jutni a valóság és képzelet olyan jövőhorizontjáig, ahol nem misztifikációt, hanem saját lehetőségeink vizsgálatának szempontjait szemlélhetjük.
 Efféle gondolatmeneti rendszerben,   festmény így-vagy -úgy de  "túl halad önmagán".
Ennyi volt. 
Kezünkbe pottyant a cím....

2016. július 14., csütörtök

Nemes Endre hatás


 Tóth Laci fotóit rendre besorolom bejegyzéseimben, hiszen egy valódi fotós látásmódjával ismerkedhetünk. Legenda, hogy "Pécsett az nem fontos rendezvény, ahol Tóth Laci nincsen jelen.)












Nemes Endre 1982-es kiállításán is jelen voltam, azután pedig  megnyílt múzeumában is megfordultam párszor.
Lévén szürrealista, montázsai talán Max Ernst papírkivágásait juttatja eszembe.
 Ernst maga elé küldte akkor még -talán,- újdonságnak számító ragasztott oldalait, és Breton el volt ragadtatva. 





A montázsok terén, -1982-ben,- már túl voltam az első kísérleteimen. 
Londonban -egy kis könyvesboltban,- átlapoztam néhány "montázs könyvet".  Témák akkori mindennapok magazinanyagaiból álltak elő. Annyira érdekesnek találtam, ha lett volna pénzem rá, bizonyára már ott áldozok a dologra.




Itthon aztán régi újságokat kezdtem összeszedni és színes, gépészeti tárgyú szakkönyveket is szétvagdostam, ragasztgattam.
Két képi megoldásra emlékszem, amelyekkel meg voltam elégedve. 
Egyiken erdőből fák emelkedtek társaik fölé, mivel törzsük rakéta hajtóműben végződött.
Másik "remekemen" pedig repülőgép sugárhajtóműve futott, menekült emberi lábakon.








Nemes felnagyítja és megfesti montázsait. A felületi vagy fő elemek hátteréül gyakran geometrikus képi síkok szolgáltatnak további összefüggéseket.  Hátterek néha szerkesztettek, máskor pedig valódi emberi interakciókra utalnak.  
Mintha  eredet lenne  háttér,  felszín és az absztrakciók részekre tagolása és új jelentés-összefüggésbe helyezése pedig  saját szemléleti horizontunk, maga az elülső képsík. 
Cseppet sem lepett meg, -amikor megnyitó beszédben elhangzott,- hogy Nemes Endre tanult, hallgatott filozófiát.







2016. július 12., kedd

Festészetről beszélni....

Khalil Chishtee  szobrai

Néha elképedek amikor jegyzeteimet visszalapozom, -dátumozott kockás spirál füzetek, amelyek mindössze a megnyitás dátumát rögzítik,- hogy kellő haladni akarás, az előrejutás kényszere nélkül, mennyit keringek, körözök egyazon gondolati szerkezet fölött.

Erre a gondolati körözésre sokféle jelzőt lehetne aggatni, uralmi sárkányrepülésnek aligha mondható, ám lentről zsinóron vezetett papír-lebegtetés képzete már sokkal jobban tetszik.
Mozgó várakozás tehát ez az egész, akaratlan is fenomenológiai jellegű. 
Nézem a mezőt és arra várok, hogy a mező, vagy a mezőből valami, valamik visszanézzenek. 


Azért nem írom, hogy "meditatív" felfénylés várásáról van szó, mert ezt nyilvánosan szembe állították már a "való világ" hétköznapi turkálásainak normalitásával.
Ajaj!!
Meg kellene tanulnom fogalmazni festészeti mély-kutatás nyelvén, és közben benne maradni hétköznapiságban. 
Na-mármost! Amikor riporternő ismerősöm arra kér, ne filozófiai utalásokkal írjam körül, mit és hogyan festek, -hanem közérthetően,- azt tudom (és majd fogom,-) felelni: az egész olyan mint amikor egy gyerek papírsárkányt ereget a mezőn, viszont gyermek és papírsárkány tekintete egybefolyás.



2016. július 10., vasárnap