2016. május 29., vasárnap

a Monochrome-ban!

Vártam Lödör Dani kiállítását.
Az eseményt két telefonhívás előzte meg. Az első, hogy ismét itthon van, haza jött Oxfordból, intézni itthoni ügyeit, és a Monochrome-ban lesz kiállítása.
Kíváncsi voltam mennyit fejlődött, mint meséltem a főiskolás korszakában láttam néhány festményt tőle, és emlékszem Csontváry mennyire elementáris hatást gyakorolt rá, még szakdolgozatát is a fényről írta.
Második telefonnál kiderült,  megnyitót elvileg Fejős Miklós mondja, de, amennyiben nem, esetleg nekem kellene.
Mivel nem jött több telefon, feltételeztem, megúsztam a dolgot, Fejősel meg Dia felvetése után szerettem volna megismerkedni.
Amikor meséltem Diának, hogy a Corso elfelejtett értesíteni, hogy elmarad a kiállításom, -mivel megsérült náluk műalkotás, és a jövőben csak fotókkal foglalkoznak,- Dia azt mondta: "Hű sajnálom . Elég gaz ! Lehet , hogy a horvath színház csoport horda galériája jó lenne neked"
Utána néztem a net-en és így került képbe Fejős neve.
Megnyitón aztán elmondta,  "horda galériája" egy ideje átépítés alatt áll. A szerkezeti rész ugyan készen van, de a kivitelezőt elhajtották és áll a dolog.
Nem tudom, Dia viccelt e, ám ha igen, jó hosszú gyújtózsinórja volt a poénnak.
 Fejősről amúgy csak töredékeket halottam.  Ismeri Lillát, de önmagáról semmit nem árult el. Aztán lassan kiderült, tanított vagy tanít, a művészeti szakközépben. Saját művészeti tevékenységéről is hallgatott. 

Fejős Miklós munkája

A megnyitó szövege arra volt kiélezve, hogy Dani az Oxfordi Egyetem Kémia Tanszékén dolgozik, amihez végül hozzá lett fűzve: a raktárban.
-De ugye nem vegyi úton állítod elő a festményeidet?-kérdezte Fejős.
- Egy francia üveglapokra festett, és azt mondta, ha végül leönti hígítóval, az jót tesz  képeinek.
Nekem erről Soltra Elemér tanácsa jutott eszembe. Amikor az öreg úr megtudta én is festek, elmesélte, hogy neki azt mondta a mestere:
" Ha nem tetszik a kép összhatása, végül kend át fű-zöldel."
Be szereztem  festéktípust, és a legközelebbi kétes munkámnál alkalmaztam, azt képzelve, valamiféle monokrom eredményre jutok.
Bármit is képzeltem, akkor megtanultam: a fű-zöld tökéletes fedő festék.




Belvárosi útvonal-képek az objektumhoz.































2016. május 26., csütörtök

Lewis Carroll és Lorca


Guillermo Lorca




Guillermo Lorca festménye (részlet)

  Buszon szemben velem, leült  nagyon fiatal lány, és azonnal Lorca kérdéskörei között találtam magamat.  Lány arca tökéletes metszésű, szemei szürkéskék mélységek. 
Azonnal figyelni kezdtem, mennyire hat  környezetére. Rám hatott, és utólag, -amikor felállt,- meglepett mennyire vézna test (-korához képest is,-) párosult a szép arccal. Bizonyára arc dominanciája okozta, -hogy utóbb,- feje aránytalanul nagynak tűnt.
 UFO képeken látni ilyen humanoidokat. 
Persze, hogy Lorca jutott eszembe. Lorca festményeinek szerkezete tartalmaz efféle kiegyenlítéseket. 
 Éretlen gyümölcs utólagos íz-analógiája.
Mióta ezzel a témával foglalkozunk,  Lewis Carroll: Alicéje állandóan előtűnik.
Eléggé köztudott, hogy   Lewis Carroll fotózta könyvének főszereplőjét,(is) ami azután, -utóbb- elhúzódó vitákat váltott ki.

Alice Liddell Lewis Carroll


Alice Csodaország-beli utazását beavatási útként szokták jellemezni. Lewis valóban remek történetet írt, mindeközben számtalan fényképet készített Alie-ról. 
Később ráragadt  pedofília vádja, -amit aztán  fotók nagy részének elégetésével is,- próbálták alátámasztani.
 Fenti kép úgy is elemezhető, hogy  hat év körüli lány koldusnak van öltözve,  ruháit szinte művészi módon megszaggatták, ám  lány nem tűnik nyomorultnak, sőt  tekintet és a kéztartás mintha ellenszolgáltatást sejtetne...
Mint látni fogjuk, ennél azért direktebb fényképek is készültek. 
Aki Carolt fel szeretné menteni,  arra hivatkozik, hogy  kislány szülei tudtak  fényképekről, normális kapcsolat fűzte  felnőtt női világhoz, és amennyiben volt is elfedett a-szexualitás benne, azt puszta fotózáson keresztül kiélte, feldolgozta.


   Lewis Carroll alias Charles Dodgson 1880-ig saját stúdiójában, közel 3000 fotót készített. 
Akik Lewist védik, mondják,  viktoriánus Angliában  meztelen gyerekfényképek mást jelentettek, ifjúság és tisztaság kifejezői voltak.
 Ahogy utána néztem  hálón, ambivalencia kíséri mindenhol ezeket a "tiszta" fényképeket.
Számomra nem annyira történeti valóság érdekes, hanem ahogyan ezek a képek,  mi korunkhoz kapcsolódnak.  
Vizuális hermeneutika. 


  Lewis Carroll alias Charles Dodgson fényképei

Guillermo Lorca festménye


2016. május 24., kedd

Lánytestvérek


Guillermo Lorca festménye

Joanna Bator könyvének első fele tele van nedves falakkal, pocsolyákkal, egyszóval  vízre való utalással. Ez elsőre fel sem tűnt.
Minden gyerek játszik azzal, hogy fürdés közben alábukik a kádban, és a víz alatti hangokat figyeli.
Jól hallani a csövek suhogását, vízcsapok megnyitását és emberi hangfoszlányokat, miközben a vízfelület megtöri és szétszórja a fényt.
 Gyerekkori ház felidézi a gyermekkort. 
Az apát nem sokat látták, mivel a közeli vár kazamatáiban Daisy hercegnő kincsét keresi, és  két lánya vele álmodik, mindenféle egzotikus utazásról, arról, mi lenne, ha előkerülne a hat méter hosszú igazgyöngylánc. Persze nem kerül elő, és az apára rászakad a földalatti kazamata járata.
Alicja nővére a tizenhét éves Ewa, sokat sétál a vár körüli réten és erdőben, ahol a második világháborúban meggyilkoltakat temették el. Rengeteg macska koborol a környéken. Ewa szerint macskafalók miatt tartotta őket a várúrnő.  Jelezték a gonosz erők megjelenését.
Ewa Daisy hercegnőről kitalált történeteket mesélt  nyolc éves Alicjának, és amikor találkozik a jómódú Dawiddal, közös kirándulást terveznek. Dawid addig egyedül, hátizsákkal járta a hegyeket.  Ez különösen tetszik a lányoknak, hiszen rengeteget fantáziálnak mindenféle csodálatos helyekről. 
David érettségi után Wroclawba ment orvosi egyetemre, és már az esküvőt tervezték. 
Ewa közös manzárd szobáról álmodott, ami egy parkra néz, és oda is vinni szerette volna Alicját, akinek állandó jelenlétét már David is elfogadta.
 Könyv első fele Alicja emlékeiből áll, és az eltűnt gyermekek utáni kérdezősködésből.  
Sok a baljós részlet, - bár tudni lehet, hogy Ewa nem érte meg a felnőtt kort, -gyermekkoruk nehéznek de szépnek tűnt fel.

„Miért néznek ki a macskafalók úgy, mint mi?", kér­deztem a nővéremtől. „Mert olyanok, mint mi", válaszolta, én meg inkább éreztem, mint értettem a szavaiban rejlő borzalmas igazságot.„Belőlem is lehet macskafaló?"„Belőled nem, Tevécske. Belőled nem." „És hogy hívják azokat, akik a macskafalók ellen harcolnak? Ők a négy páncélos? Vagy talán Stirlitz, aki németnek tetteti magát?"„Nem tudom, ki kell valamit találnod, meine kleine"



Bevallom kissé nehezen kezdtem olvasni Bator regényét.  Nyelvezete nem egyszerű, ám mire félbe hagytam volna, olyan fordulattokkal áll elő, hogy teljes a meglepetés.
Időközben aztán az is kiderült,  Lorca szintén gyakran alkalmazza  lánytestvér jelenlétét,  baljós környezetből pedig tudjuk, hogy ezeken a festményeken szintén már nyitva vannak "átjárók".
Mikor Alicja megkapja,  már régen halott nővére levelét, aki így üzen neki a múltból, hirtelen minden világossá válik.  Pokol csak azért nem érte utol, mert attól Ewa minden erejét megfeszítve óvta.

Rengeteg a különös jel,  megmagyarázhatatlan párhuzam és egybeesés.

2016. május 22., vasárnap

Alice átjárói

Guillermo Lorca

"Sok dologban örökre gyerek maradok, de az a fajta gyerek, akiben kezdettől ott él a felnőtt is, és amikor a kis szörnyeteg valóban felnő, továbbra is magában hordja a gyermeket, s így nel mezzo del cammin a világ felé nyitás legalább kétféle, egymással ritkán összebékíthető formája fejlődik ki benne.
Érthetjük ezt metaforikusán is, de mindenképpen olyan alkatra utal, amely nem mond le a gyermeki látásmódról a felnőtt látásmódjáért cserébe, és a kettő egymás mellé helyeződése - ez teszi a költőt, esetleg a bűnözőt, és a kronópiót meg a humoristát is (csak eltérő mértékek, hangsúlyok és választások kérdése: most játszom, most ölök) - fejeződik ki abban az érzésben, hogy egyetlen rendszerben, az élet szőtte pókhálókban, ahol mi vagyunk a pók meg a légy is, soha sincs teljesen jelen."
- Írja Julio Cortazar. 

A jelenléthez kötött lét, ami csak aktuális pillanattal számol, metafizikus. Az ilyen számára csak gyermekkor emléke létezik.

Az aki ontológiai mozgásokra képes, átjárót képes nyitni saját korszakaira, így saját jövő-lehetőségeire is.  Aktuális viszonylataim rávetülnek más időszak viszonylataira, és hogy ez tudatilag lehetséges legyen, ehhez kell anima (női én) gyermek változata. Világok közötti át-járatokat Alice nyitja meg, azonban ösztönállatokon kívül (néha ?!) ijesztő dolgok is felszínre kerülnek.

Kettős világok, - jó és rossz,- Lorca festményein kézzelfoghatóak. Joanna Bator "Szinte éjsötétje" szintén visszatérést ábrázolnak,
Alicja Tabor újságíró visszatér lengyel fővárosból a sziléziai Walbrzych városába, ahol vár rá gyermekkori házuk és emlékeinek megértése, miközben riportot szeretne írni, a környéken nyomtalanul eltűnt gyermekekről.

 Képlet ugyan az. 

Hideg téli éjszakákon, maguktól megnyíló átjárókon keresztül, valami gonosz dolog szivárog át. Bogarak hadai, és
macskafalók. 


Macskafalók gyűlölik a macskákat, mert azok érzékelik résekben, pocsolyákban, embernagyságúra táguló lefolyókban megnyíló kapukat, amin átlép, ebbe a világba érkezik a sötét.

Még nem olvastam végig a könyvet, ám nyilvánvaló, mit jelent gyermekek eltűnése. 

Macskák álomban olyan ösztönt jelentenek, amelyek látnak sötétben, nem tűrik meg  bogarakat, rágcsálókat, valamint saját útjukat járják, nem pedig azt, amit kivülről rájuk kényszerítenek. Úgy domesztikáltak, hogy szabadok, és ebben az ember (remélt?!) szabadságát képviselik.


Szabadság ellenségeit Ferenc pápa nyomán "vérszívóknak" nevezném, de "macskafaló" megnevezés is tökéletes.




                                                       Guillermo Lorca festménye

2016. május 19., csütörtök

Egy újabb geometrikus kisérlet

                     
Ez egy újabb geometrikus kísérlet. Azt hiszem, most ismét inkább néhány figuratív festmény következik.                                                

2016. május 17., kedd

Mágikus analógia

Nem mindig esik le elsőre, az a bizonyos tantusz. 
Nagyából azzal egy időben, hogy rátaláltam és foglalkozni kezdtem
Guillermo Lorca Chilei festő képeivel, teljesen véletlenszerűen kivettem a könyvtárból JULIO CORTAZAR: Sehol sem teljesen jelen-című esszékötetét.
Cortazár szintén latin-amerikai,- és ha nem is Chilei,- Argentin. Argentína ott húzódik a szomszédságban.
Novellista kötetének címadó írása, -  Sehol sem teljesen jelen,ami különösen megragadott. 
Hogy mi ragadott meg, azt már említettem érintőleg.  
Most kibővítve, újra kifejtem.
 Átfedésnél kezdem, dolog közepénél.
 Hét ökörrel sem lehetne elvonszolni, -attól a tejelő szarvasmarhától,- hogy Lorca, Cortazáron keresztül került kapcsolatba ontológiával. 
Cortazár irodalmi -filozófiai analógiáit tovább gondolva, a levezetett lét-mozgásformákat képileg vitte tovább.  
Jobb agyféltekés mágia,-ontológia.
Íme a lány újra,(fent a festményen,) aki gyermekként kicsi, felnőve nem fér el  műteremben, és mindez a festő animája, érzelmi-képi-női oldala, tehát az egész része. 
Itt  fénykép szürreálisabb, beszédesebb, mint  tegnapi felszíni fotó,  lengyel írónőről, Joanna Bator-ról, aki a Szinte éjsötét- című könyvet írta. (Erről később.)
 Cortazár írásából idézek, bizonyítva, - hogy kulcs,- hogy a  két művész időbeli találkozása, egybeesése - esetemben,- "mágikusan" jelzésszerű, abszurd, tehát  dolgoknak bizonnyal "fonákja".

Létezik egyfajta gentlemen’s agreement a körülmények és a körülményekbe vetett ember között: te nem zökkentesz ki engem a megszokásaimból, én pedig nem piszkállak a kis botommal. Csakhogy a gyermek­ember nem úriember, hanem kronópió, és nem igazán érti a helyzet kielégítő távlati megoldását nyújtó menekülési útvo­nalak e rendszerét, vagy az történik, ami a rosszul kivitelezett kollázsokkal, úgy érzi, az adott helyzethez képest ő egy másik szinten helyezkedik el, olyan hangya, amelyik egy palotába se férne bele, olyan négyes, amelybe csak három vagy öt egység illeszthető. Velem ez egészen kézzelfogható formában szokott előfordulni; megesik, hogy nagyobb vagyok a lónál, melyet meglovagolok, máskor meg beleesek az egyik cipőmbe, és borzasztóan megütöm magam, arról nem is beszélve, hogy mennyi erőfeszítésembe kerül kimászni belőle a cipőfűzőkre kötött csomók grádicsain, hogy amikor már elértem a szélét, akkor érjen a szörnyű felismerés, hogy valaki betette a cipőt az egyik ruhásszekrénybe, és a helyzetem annál is rosszabb, mint Edmond Dantésé volt If várában, mert a lakásom ruhás­szekrényeiben még egy abbé sincs a közelben.
És én szeretem mindezt, rettentően boldog vagyok ebben a pokolban, és írok. így élek és írok, ettől az érintőlegességtől, ettől az igazi parallaxistól fenyegetetten, mindig kissé balra vagy hátrébb attól a helytől, ahol lennem kéne ahhoz, hogy minden kielégítő módon illeszkedjék egy konfliktusmentes élet újabb napjába.


Guillermo Lorca: "a vadászat" olaj, 200 x150cm