2016. április 30., szombat

Szürre-geometria

                                                                           Rékai Zsolt: Szürre-geometria

Somody Péter kiállítása - és azon Jameczky István festővel történt beszélgetés nyomán, szürrealista létemre,- megfestettem életem első geometrikus képét. Ilyen lett...

Hozzászólás:

Csaba Jávorka (festő): "Ilyen lett. Stílusa; geometrikus szürrealizmus."




2016. április 28., csütörtök

Valóságfelszín és abszurd mélység


Guillermo Lorca festménye

Lorca kislányokat fest. 
Bár az egész képi környezet és jelentésstruktúra irracionális, mégis ellene hat  pervertált  asszociációnak, és miközben ellenhat, érinti. Újabb köztes amit nem kerülünk meg, hiszen érintőleges.
 Fülbevaló, meg  lilásvörös haj. 
A fülbevaló megidézi Vermer: Leány gyöngy fülbevalóval -című képét, amelynek érzéki mivoltához kétség sem fér.
 Lila spirituális szín, ám a vörös szenvedélyes. Csábító erővel bír.
Ehhez jön környezet, ami valami tejszínes, cukorhabos, megy-szirupos édességre emlékeztet, (elsőre?!) és akkor ismét a "Kanibál lakoma" szürrealista párhuzamánál vagyunk.
Amennyiben álomtöredékként tekintünk ételre, étkezésre, -tudnunk kell, -álomban nincsen biológiai test, ezért anyagcsere sincsen. 
Az evés mást jelent. 
Analóg jelentés, - szellemi táplálék. 
 Cukrozott ételek boldogsághiányra utalnak -mint tudjuk.

Ez a kislány miközben tetszeni akar, -vagy tetszésre beállított,- nem boldog.
Ha ilyennel álmodnék, azt gondolnám, van bennem valami intuitív,  érzelmi-női vonatkozás, ami felnevelésre szorulna, nem pedig hiánypótló felemésztődésre.
 Tálalás azonban szintén kétértelmű. 
A desszert akár lehet széttépettség, véres nyers rögök, fehér foszlányok, arc színeire felelve.

Hátborzongató esztétika, ahol  szép fogalma  sajátos. Metafizikailag, az egész szituáció hangulatából - benne rejlő szépség,- elkülöníthetetlen.  
Elindulunk  esztétikai hatástól, és végül kikötünk drámai megfeszítettségnél...  
Valóságfelszín és abszurd mélység, egyberobban...

2016. április 27., szerda

Image Transformers


Image Transformers

Végülis kiderül, hogy az idegbeteg gesztusok is algoritmus szerint rángatóznak a vásznon és a legvadabb vágyaink is már rég fönt vannak a neten. Turkálunk a digitális képek özönében, és újrahasznosítjuk azokat, egyúttal inspirálódunk is általuk. A nyersanyag kiválasztása és a kompozíció akár random választás eredménye is lehet. Az átírás aktusa ösztönös kényszer, és amúgy is ezzel a tettel azonosítható leginkább az alkotás illúziója. Legkézenfekvőbb módja a mediális transzformáció: megállítjuk a mozgóképet, megfestjük a fotót, animáljuk a festményt. A néző pedig a végén jól ráasszociál.

A ZAWAR Collective művészei a digitális média képi világából inspirálódva idéznek, transzformálnak és kollázsolnak. A digitális nyersanyag sokszor maga a téma is egyben, különböző, de leginkább festészeti megközelítésből. A mediális transzformáció – azaz képek médiumokon keresztüli utaztatása, fürdetése – jellemző mindhárom művész munkájára. Pixelbe tört vagy csorgatott pop-ikonok és a digitális média képszmogjának darabjai jelennek meg alkotásaikon. Legújabb kiállításuk témája az átalakítás (átírás, mozgatás és deformálás), mint alkotói művelet.


Helyszín: Műveleti Terület Galéria 1062, Andrássy út 99.
Megnyitja: Nádudvari Noémi, a kiállítás kurátora
Megnyitó: 2016. április 26. kedd, 19 óra
Zene: DJ Kristoflab


Ez a meghívó érkezett Lucza Zsigmond barátomtól, akivel bár csak egyszer találkoztam, -együtt állítottunk ki egy csoportos rendezvényen Pécsett, -mégis barátomnak tekintem, és nagyon remélem, rendelkezem majd egyszer akkora mozgási szabadsággal, hogy nem csak fotókon követem  dolgait.

2016. április 25., hétfő

Ontológia és szürrealizmus egymásba játszása


Guillermo Lorca

Többféle megközelítés  lehetséges. 
A művészi azonban nem  felnőtt, logikus, racionális, -meglehet az a világ szintén jelenlévő,- hanem metaforikus, analógiákkal dolgozó, prelogikus, érzelmi, mágikus.
 Felnőttek  szavakból alkotott világba hatolnak be, mindent kizárnak ami nem logikus, és ezzel olyan egzisztenciális helyzetet teremtenek, amely biztonságos, ismert és megszokott, uralható.
Ebből a világból kizáródott  mágia. Filozófusok száműzték Merlint,  álmok zagyva irracionalizmust tükröznek, és  művészek csak azért maradhatnak, mivel nem kell komolyan venni  varázslataikat. 
Nem hatalmi konkurensek.
Ha  zoológus osztályozná  fent látható festmény szereplőit három ontológiai különös létezőt azonosítana. (Talán négyet, de attól eltekintünk.)  Kislányt, egy gyors és egy erős kutyát.
Amennyiben Merlint kérdezzük, azt mondaná, kutyák és a kislány azonosságok, miközben az erő és gyorsaság eszköz, ösztön jelenlét a lány álmaiban. 
A kép párhuzamos valóság, viszonylat, egy teljes univerzum, ösztön, ember, érzelmi erő teljessége és egysége.  
A kislány félrenéz, oda ahonnan  belső megvilágítás fénye ered, ám ösztönrész, az egyik kutya rám néz.
Sem kutya, sem kislány, sem fény nem vagyok.- mondhatná akárki. 
Méhis párhuzamos érzelmi valóságban sorra és együttesen részesülök minden elem létéből.
A kislány az én értelmi-érzelmi valóságom része, saját érzelmi elfogadó, intuitív, ösztön oldalam gyermeki ártatlansága, amely nem kíván sem felnőni, sem eltűnni  valóságomból. 
Ő most  rejtőző Merlin tanítása, hasadék  valóságon. A nem- racionális nézőpont.
Részleges jelenlét az ész látszatvalósága, és a nem ésszerű trón-fosztott, ám pillanatokra mindennél intenzívebb élménye belsejében.





2016. április 23., szombat

Hódoló ösztönök...



Guillermo Lorca: Laura és a kutyák. 200 x 150 cm


Lorca gyakran használja  piramis alakzatot. Alul  kutyák,  domesztikált ösztönök, amelyek - (néha,) falkában vérszomjasakká is változhatnak,- azonban (többnyire) elfogadják falkavezérként az embert.
Azt is lehet mondani,  emberi lényiség felette áll ösztönöknek...

John Keats írja egy levelében:
"...ha egy verébfi jön az ablakom alá, létébe csal, és én vele csipegetek a fövenyen."

Ha kislányt látok agarakkal körülvéve, akár  festményen, -  műalkotáson annál is inkább,- hagyom  sebességet.  
Körül szimatolom. Ö  tápláléklánc csúcsa. Még akkor is az, ha csak egy kislány... 
És megfordítva. 
Én vagyok a leendő nő. Laura vagyok, dicsőség és győzelem.
Diána vagyok, a ragyogó. 
Gyermek vagyok, de leendő vadászistennő...
 Uralmam abból fakad, hogy az vagyok aki...
 Nincsen bennem félelem. 
Nem vagyok senki zsákmánya.
 Nem vagyok egy a baromfi udvarból!
Jó kis tükör nem?! 
Nincs is mit magyarázni rajta... 



                                           Bankett, 2013-2014 250 x 206 cm

2016. április 19., kedd

Még mindig Sade


 Szürrealizmus, -pontosabban  szürrealista-mozgalom, - modernitás delelőjén, ennek a világkorszaknak reneszánsztól érvényesülő racionalista hegemóniával ment szembe. 
"Cogito ergo sum" !! 
René Descartes szerint érzékek becsapnak. 
Minden illúzió a világban, és csak az biztos, aki mindezt gondolja.  
Amikor így tekintünk  gondolatunkra, saját szubjektumunkat modellezzük, körül határoljuk  gondolat tárgyait és megragadjuk logikailag.  Tárgyban az biztos ami megmérhető, ami általános, amire  tárgy használható. Minden más érdektelen. Minden más illuzórikus.
Az emberek "beszélő tárgyak". Munkaerő. Nincsen szükség zavaros álmokra, természet mágiára, érzelgésre. 
Az embereket be kell hajtani  gyárakba, hivatalokba, hirearchiákba és el kell fojtani mindent, ami nem oda való.
Le kell győzni  természet vak erőit, hasznossá kell tenni, de ehhez emberi belső természetet is le kell gyűrni.
Ez a ráció. 
A ráció uralom. 
Ez a ti tudásotok hatalma!?
 Szürrealizmus nem mered vissza  régmúltba, vagy ha azt teszi, azzal ki szeretne fejezni valamit. 
Sade márki eleve szabadabb, mivel címe, arisztokratizmusa mások fölé emeli. Az ő kasztja érdekében fojtották el  természet erőit, veszik semmibe  tömeg zavaros nézeteit és érzelmeit.
Sade kasztja megengedhet magának olyat, amit egy francia pék soha meg nem tehet. 
Háborúkat indíthat, gyilkolhat, földönfutóvá tehet és tobzódhat az előállított luxus tárgyai között.
Bizonyos látszatok, erkölcsi látszatok mögött ezé a kaszté a szépség metafizikája, övéké  szerelem, szexualitás szabadsága.
Sade  mégis veszélyes.
Nem képmutató. Nem folyt el semmit, semmibe veszi a szerelmet korlátozó rációt. 
Népszerű mert hasadékot képez  metafizika rendszerén. Börtönben, diliházban a helye.
 Irracionális ott  leggyönyörűbb ahol rés tátong  ráció mechanizmusainak falán. 
Vajon végleg sikerült az összeesküvés, amely száműzte, vagy rabláncra fűzte a mágiát?!
Persze mágia is hatalmat akart, birtokot akart  természetből. Azonosul az állatokkal, és az ember birtoka lehet állati lényeg egyik (valamely) része. Oroszlánok lettek  mágusok vagy nyulak. Talán mindkettő.
Fákkal álmodtak és állatokkal, nem pedig pótszerekkel. Nem satnya cserép virággal az ablakban, macival az állatkertben.
 Szürrealisták nem hatalmat akartak. Nem akarták, hogy akkor most az irracionalizmus uralkodjon!
Demokráciát akartak, olyan világot amiben szabad álmodni, létezik varázslat, engedni lehet  érzéseknek. 
Elővették hát  archaikus álmokat, megtanulták  álom mágikus nyelvét, és logikai legyűrés helyett intuitív intelligenciát, metaforákat és szimbólumokat hoztak  felszínre. Megmutatták  romboló ösztönöket is. Tőlük tudjuk, hogy dolgok ritkán vegytiszták.
A hatalom vágya még csak egy vágy. Egy valaki késztetése, irracionalitása, hogy másokat legyűrve föléjük jusson. Észre sem veszik, mi történik!  Irracionális vágyhoz racionalizmus rendelődik. Azt szónokolják, hogy mi jobban tudjuk,  mi eszménk jobb mint másé. 
Kiállnak  tömeg elé és irracionális dolgokat, érzelmeket váltanak ki.  Élet érzést keltenek.  Azt hirdetik én csoportom, az én városom, az én országom, territoriális kiterjedésem különb. 
A tömeg üvölt és másnap belép  hadseregbe, vagy  kiváltságosok körébe törekednek.
Ismét jön  ráció! Jönnek hierarchiák, és az elnyert hatalommal szabadon lehet  mondani: Az uralmam természeti törvény. Én (mi) vagyok az erősebb!!
Sade arisztokratizmusa Guillermo Lorca festményén csak környezet, beszédes lehatárolás, ahol pozitív irracionalizmus potenciálja elsőre megmutatkozhat.
Olyan tükörjáték, ahol  tükröződések dinamikája feszíti meg  képet, teszi azt minden látszattal szemben, vagy is  valóságnál intenzívebbé. 
Aszott gyümölccsel szemben érett. Érett gyümölcs természetességével szemben a tök termény. Termény beérettségével szemben  gyümölcs, gyümölccsel szemben  rozsaszin torta krémes és cukormázas íze.
Pusztán ez a szál olyan képi, tudatalatti összefüggést generál, amely ízekhez,  ízek és állapotok érzéséhez rendel. 
Párhuzam szerelem differenciáival...
A kutya ásít, a macska érzékeit megfeszítve figyel. A kutya macska-gyűlölete alszik, ám a macska látása és hallása képfelszín, valóságfelszín mögé hatol. 
A macska minket lát, ott van mögötte a mi kiélezett figyelmünk tükröződése.  Mágia!  Érzékeinken keresztül részesülünk Sade macskájának tapasztalatából, rajta keresztül pedig mi vagyunk Sade.... 
Már, ha nem vétjük el!!!
Sade a legifjabb, tehát  legnagyobb potenciál. A kép (festmény) az ő valóságállapota és jövő felé vivő kibomlás története. 
Az edénye érzelmet (folyadékot) tartalmaz, amivel  nála idősebb alvó kislány felé fordul, akit viszont az érettebb, szemérmét takaró, szépségét  feltáró, befelé figyelő kamaszlány előképe.
Ez a lány ahogyan a macska, és ahogyan mi is, Lorca szürreális titkairól mindent tud?!
Hogyan lehet az idősen elhíresült Sade  mégis (szinte) csecsemő ?! - kérdezhetnéd most.
Úgy, hogy idősen pontosan akkora lehetőségeket hordoz, mint Te (-ami neki még mindig megvan,-) ifjúságoddal, és, hogy egyáltalán többet hordozol, mint  biológiailag lefutó program,  termény vagy citrom, individualizmusára büszke macska, napi szinten kiforgatott hivatalnok, azt csak neki Lorka-Sade gomolygó lépcső-szerűségének köszönhető....


2016. április 18., hétfő

Részesülés részesek ontologiájából


Sade és a macska 180 x150 cm

 Vigyük végig a képet. 
Alkalmazzuk  dekonstrukciós módszert,  újonnan tanultakat, 
mindezt  régi módszer tükrében. Annak tükrében, amit vizuális fenomenológiának neveztem.
Mindez annyit jelent, hogy sok mindent tudok, ám semmit sem csinálok. Ráhagyatkozom  intuíciómra, kimondom ami eszembe jut és azt hozzá rendelem Cortázár esszéjéhez. 
Azt teszem, amit  Guillermo Lorca, aki egyszerre felnőtt és gyermek, köztes helyet foglal el, így nincsen a képben, ám van valami ami a képből benne van.

Ha én lennék  felnőtt-Sade márki, perverznek mondanának. Perverz lennék, mivel leráztam magamról  társadalom erkölcsi szabályait. 
Irigylésre méltó egzisztencia?!
Miért népszerűek (-valaki,-) felnőtt perverz  írásai?! 
Azért mert irigyeljük Sade márkit, ám az ő rácsodálkozása  női nemre visszacsatol  köznapiba. 
Ismerjük  csúcs-csábítókat, a róluk alkotott kép inkább tornamutatványok sorozata, -elnagyolt mennyiség,- mint szerelmi mágia.
 Metafizika soha nem éri be  célját. Nem tudunk mögé nézni, -legyen fogalmilag bármennyire csiszolt,- pedig azt ígéri, hogy látni fogjuk, megtapasztaljuk általa, az abszolút valóságot,   szellemi szférát,  ideák meghatározó és mozdulatlan rendjét.
Amikor felnőtt ránéz Lorca festményére,  jobb esetben nem érti, nem tud vele mit kezdeni.
Azért nem érti, mivel  macska túlságosan nagy, Sade meg annyira kicsi, hogy képtelen  merevedésre.
Milyen szexuális fantázia ez?!
Festmény szürrealizmusa túlságosan klasszicizál, és nem enged meg  végsőkig egyszerűsített ócska jelzőt. Alkotó nem enged elég teret pszichologizálásnak.
Valamint.
Nincsen hasonlósági minta. Felnőttként  érjük be azzal, hogy szép, ám zagyva mint egy bizonnyal "aberrált" álom...
Vagy ilyesmi.
 Gyermek, -már amennyiben ott van a felnőtt mellett, - azt fogadja el amit lát, nem akar beleférni semmiféle előzetes elvárásba, nem baj, ha túl nagy a skatulya, vagy túl kicsi.
 Gyermek Sade még ártatlan, az ő szemén át néz Lorca,- és tudja, hogy fel fog nőni, beéri saját potenciáljait, ahogy a képen szereplő lányok is arra várnak, hogy az egyszer majd érett Sade keresztezze útjaikat.
Itt nem  szexualitást, hanem annak ígéretét, lehetőségét fogyasztjuk.

Vajon elfogyasszuk?
 Kissé odébb állunk, mint ahol állnunk kellene, így a földön fekvő gyermeklány átellenében ott van védő ösztön,  rózsaszínnel leterített kutya. A kutya viszont bele ásít  kimerevített beállításba, tudva, amúgy sem kezdhetünk ezzel a viszonylattal  rosszat.
 Kislányra és  kutyára, nagylány és  macska szimmetrikus.  
Ki ne tudná, hogy macskák saját útjukat járó individualisták. Macska, sade ösztöne, érzülete, amin keresztül látja és hallja, mindazt ami túl van  felszínen. 

Már tudjuk, ez  érintőleges világ. 
 Gyermeklányokban ott ragyog eljövendő beérésük. 
Óriási gyümölcs Sade részére. 
Lányok  íze  citrom és torta... 
Kissé elmozdultunk onnan, amit valóságnak mondanak, és megpillantottuk másik valóságot, ahol  tárgyak nem birokba vehetőek, metafizikai értelemben nem.  
Szürrealista értelemben viszont magamba engedem  gyermeki Sade valóságát, részesülök belőle, ontológiailag enyém, mert itt minden én magam vagyok.

2016. április 17., vasárnap

Nem Kannibál lakoma


Sade és a macska 180 x150 cm


Kannibál lakoma, 1956
Az asszociáció simán montázs technikából áll elő, abból, hogy amilyen képelemeket egymásmellé helyezünk, azokat az agy történetté kapcsolja össze, és az elemek között meginduló párbeszéd annál összetettebb, minél több elemmel van dolgunk.
A szürrealisták ezt a képösszetételt már igen korán feldolgozták, ugyan is egy nő felszolgálása, még ha késsel, villával is történik, kettős értelmű. A kannibalizmus és szexuális aktus, ugyanakkor a kultusz paradox keveredése nem engedi meg, a  metafizikai tisztaságú levezetést, hanem  olyan többes értelmű képzetet hoz létre, amely sokkal inkább képi fenomén, szürrealista élmény, és valóság többértelmű igazsága, mint egy redukált eszményítés. 
A hattyú és Léda utalás önmagában is a szerelem égi és földi eredetét idézi meg. 


Guillermo Lorca festménye

A gyermek Sade edénnyel játszik egy kislány felett és másik lánnyal az oldalán, a hatalmas macska rózsaszín füleivel pedig a terem árnyas csendjében fülel, ahol létezik egy szituáció, egy érzéken túli érzékelés, aminek szenzibilis válaszfala, a rózsaszínnel borított kutya ásítása. 
További fokozás, hogy Sade felnőtt perverziói egy gyermek Sade ártatlanságával áll szemben. A kettő együtt olyan köztes jelentés komplexitás, amit nem lehet elintézni egy redukált köznapi ítélettel. 


2016. április 16., szombat

Soha sem valóságos, és mindig igaz

Guillermo Lorca festménye
"Lánytestvér, Kis nővér", 175,5 x 142 cm., 2011






Ezt a festményt  nagyítások nélkül nehéz lenne megérteni. Az állatok és (vagy) ösztönök abszolút közelsége, viszonyban állása, ahol az ember nem  természet ura, legfeljebb  biológiai hierarchiák teteje.  Nincsen metafizikai elkülönülés, lélekfelettes.  Gyermekkor ilyet nem ismer. 



Julio Cortázar válogatott esszé kötete a könyvtár újdonság polcáról került hozzám, és mondhatni éppen olyan jó fogás, mint Guillermo Lorca festői szürrealizmusa.
Pedig bele sem néztem a könyvbe, nem vettem szövegmintát, nem ízleltem meg nyelvezetét. 
Hatást a cím, magában gyakorolta: Sehol sem teljesen jelen.


                                                                     Guillermo Lorca

Otthon aztán végre belelapoztam, és zöldes ragyogás borította be a szobát. A könyv címe egyben a vezető elbeszélés címe is. Alatta Antonin Artaud rajzfelírata:

"Jamais réel et toujours vrai"
Soha sem valóságos, és mindig igaz

Véletlen?!
 Guillermo Lorca képi világa és Julio Cortázar irodalmi esszé-szövegei oly módon vezethetők egymás mellett, hogy közben  minden szikrázik és sistereg, állandó az interferencia.
Olyan mintha egyik a másikból fakadna.
Miért nem vagyunk soha, teljesen jelen?!


A jelenlét vesztés abból adódik, hogy soha fel nem adjuk gyermeki közelségünket világ új, néha csodás, máskor rémes tárgyaival kapcsolatban.
A folytonos újra-felfedezés ebből adódik. Képesek vagyunk bármire rácsodálkozni.
Mindezt a gyermekit egyetlen excentrikus rendszerben hordjuk felnőt látásmód eltérő jellege mellett.   
Amit festő, költő előhív, ebből, rá jellemző köztesből származik.
              


2016. április 14., csütörtök

Gyermekkor paranoiái


Guillermo Lorca


Lorca festményei közül az Ikrek kedvenc, a Tűz pedig az első amit a "Csodálatos Bizarr"oldalon megpillantottam. Az első felületes tetszésre végig szoktam nézni, mit tud az illető, elmentem  jobb festmény reprókat, ám a csoda mégis akkor derül ki, amikor egyenként veszem szemügyre őket, és kiderül, mi okozta az első differenciálatlan érzelmi hatást.
Lorcca harminc éves és már is komoly sikereket tudhat magának. Kiállításainak akkora a sikere, hogy ahol lehet, kitolják a végső határidőket is.
2010-ben Chilében felkérték a Baquedano-i metró állomásra fessen hat nagyméretű freskót.



A munkái többnyire igen nagy méretűek, a magasság gyakran eléri a két métert is.


Lorca képeit egy történeti szűrőn keresztül lehet megérteni, amely egybeköti  realista képalkotást és  tudattalan alapvető érzelmi tartalmait.
Ez a történeti szűrő -valóságosan és tudattalan nyelvén is, - generációs differencia. 

A gyermekkor ténylegesen együtt létezik belső világ érzelmi-képi történéseivel, alapvetően őszintébb, és ezt lefesteni nem kis kihívás.
Nem kis kihívás, mert nem csupán boldog mesék kerülnek elénk, hanem jól emlékszünk, saját tapasztalatainkra,  kora ifjúság hidegrázásaira, torzító hatásokra, amit kiömlött belek és csonkolások váltanak ki, ösztönütközések, és más vad, néha tilalmazott fantáziák.
Lorca mindezt  harmóniában tartja, ártatlant és ami ezzel szemben halad.
Ami szemben halad,  korai emlékek, rémálmok, üldözések, olyan paranoiás csomópontok amit nagyon nehéz feldolgozni. 
Lorca úgy gondolja, ezek a korai  élmények sokszor tovább kisértenek, át a kamaszkoron és annál is tovább. Szükséges, hogy valaki megfelelően érzékeny legyen, és mivel nagyon bonyolult dolgokról van szó, amit ritkán lehet pontosan megfogalmazni, ezért  feloldások gyakran a vásznakon köszönnek vissza. 
Feloldások és nem-feloldások úgyszintén.








2016. április 12., kedd

Csodák terei


Guillermo Lorca


Lorca Chilei művész.  Szürrealizmusában ott a barok és reneszánsz, elegancia és pusztulás, szépség és az állatok hol ilyen, hol meg olyan védő vagy agresszív megnyilvánulása. 
Aki vele tart, a képzelet megannyi mezsgyéjén bolyong, nem létezik többé stabil világ.
A mai képi képzelet  klasszikus kidolgozást nyer keze alatt, és még a káosz is gondosan elrendezett, kiszámított és beállított.
Ahol határok között mozgunk, ott két világra, vagy annál többre is láthatunk, minden nézőpont áthalad  többértelműségen, és végül a festmény minket kérdez.
Olyan mintha gyermeki rémálmok mesekönyvét lapozgatnánk, obszcén lakomák idézik Aliz történetét, vándorlását túl a tükrön, miközben úgy tűnik,  ártatlanság a tét.  



Guillermo Lorca festménye: Az ikrek 120x180cm

Figyeljük meg ezt a zseniális kompozíciót.
 Kék-ruhás lányt centráljuk, aki ezzel a kissé furcsa testhelyzettel köztes tudatállapotot fejez ki, jelen van de valami (elvont?) belső dologra figyel, miközben a macska rá, az ülő lány a macskára, aki pedig  kutyával párhuzamos. A kutya ránk néz, és a nézés annyira megfeszíti  képet, hogy tudjuk mindenki mennyire más és a fekvő lány belülről látja amit mi... Látja saját kézmozdulatát.

És lehetne tovább haladni, de hagyok nektek is teret, szabad bejárás van efféle csodák tereibe...

2016. április 10., vasárnap

Büszkeség és jó-itélet


Guillermo Lorca festménye: Incendios (tűz) 120x210

A következő festő, akivel foglalkozni szeretnék Guillermo Lorca. Az első ami eszembe jut róla, hogy egy nem mindennapi szürrealista. Mielőtt túl gyorsan pszichologizálnánk a kép tartalmát, (és majd a többit is,) elmesélek egy történetet.
Minap eszembe jutott, hogy  kilencvenes években vásároltam a Play Boy magazint, szinte a magyarországi első kiadásától kezdve.
Ha valaki túl gyors  ítéletet mond, akkor azt a redukciót címkézi rám, hogy "érdekeltek a meztelen csajok."
Nem fogok tiltakozni, mert egy fickó biológiai programjában ez is benne van. De a kultusznak az a lényege, hogy nem viselkedek és gondolkodom ösztönlény módjára. Ha tetszik valaki, annak udvarolok, színházba hívom és elviszem éttermekbe, moziba. Mindez azt jelenti, hogy  egész lény együtt, - a személyisége is érdekel.
 Play Boy-ban remek irodalmi attrakciók voltak.  Utolsó betűig kiolvastam és  lányok is tetszettek, mert szépek voltak és művészien voltak fényképezve.
Azután gazdasági okok miatt leállt a magazin kiadása. 
Amikor újra megjelent, egyetlen szám megvásárlásán nem mentem túl. Azért nem, mert konszepciot változtattak. Sok kép, kevesebb szöveg.  Érzéki Dörmögő Dömötör lett, luxus kiadásban, élesre fotózott luxus cicákkal, alul divat szerint kiborotválva.
Sajnálom!  Nekem első menet feelingje jobban bejött. 
 Korszak életérzésének nyomtatott projekciója volt.
 Minap barátommal beszélgettem  művészellátóban.  Absztrakt és figuratív festészetet hoztam ott is szóba, és beszélgetés piaci elvárások és kulturális érték témája felé haladt. 
Ismerősöm végül azt mondta, minden képre kellene néhány csajt festeni.
Akkor jutott eszembe  fenti gondolatmenet, hogy értjük ugyan egymást, tudom mire kell gondolni, ám mégsem azt az értelmezést, világnézetet festem, amit gondol.



Guillermo Lorca és festménye

A kakas-udvaros szemétdomb után,  igazi ösztönlakomát láthatunk. Lorka ügyesen irányítja  asszociációinkat, és lehetővé teszi, hogy önmagunk árnyékzugaiba találjuk magunkat. 




Jelmezes buli 150x300 Jelmezes buli 150x


 Elmaradt kiállítás megnevezése, -Álomtektonikai ablakok,- tőlem származott. 
Lilla és saját képzőművészeti dolgaimban fellelhető szürreális rétegek összefüggései és elkülönülései, gyűrt rétegek további rárakódása, ami újabb világlátást indukálhatott volna. 
Mindennek kiindulópontja összegzés, absztrakció, általánosítás.
Kiállítás elmaradásától függetlenül, elkészült aktuális festményem, -amely szárad és lakréteget várja,- végiggondolás nélkül, spontán (is) fenti mintázatot követte. 
Úgy is fogalmazhatok, mintázatokat, mert Guillermo Lorca képi összetettsége és komplexitása akkor már látóterembe került. Felrakta  magas-lécet.






2016. április 7., csütörtök

Utórezgések


Bent jártam a városban, intézni az ügyeimet. Gyönyörűen sütött a nap, és megvettem életem első okos telefonját, egy Samsungot. Azt még nem tudom mire fogom használni  okos dolgait, ám mindent tud, amit a régi, és azt szebben tudja. Már is megérte.


Mi sem természetesebb, benéztem Krisztiánékhoz. Készült  tér felőli bejárat félkör felirata. Az is fémből lesz, akár az utca felőli kiírás.
Közben Somody tanár úr is megérkezett. Be szerettem volna mutatkozni, de meglepetésemre az ismeretség nem volt egyoldalú, tudta ki vagyok.  Megköszönte  facebook-os fotókat. 
Újra megnéztem festményeit, és nem kis mértékben, kiállítás hatására, jövőhéten neki fogok egy 70x90 cm-es geometrikus kreációnak.
Nem fog megártani, ha kimozdulok szürrealista-ontológiai örvényből.



Böszörményi (Bösze) jelen volt Mesés Ontologiai kiállításon, és ebből az alkalomból, megörökítette sajátos stílusában Lillát. Persze nem tudtam megállni, hogy el ne pletyizzem.


Böszörményi István műalkotása
Krisztián szóba hozta, hogy Nappali presszó mellett, ahol szintén kiállításokat szoktak rendezni,  Pinczehelyi András kibérelt egy üzletet, és most ott van  műterme.
Nem tudtam ellenállni, hogy hazafelé be ne nézzek hozzá.
 Nagyméretű vásznon dolgozott, amerikai western sztárt festett lóháton.  
Art Deco melletti, helyiség az övé. 





2016. április 6., szerda

Hermeneutikai feloldás

 Nick galéria megnyitói és így az utolsó élménye, még mindig hat. 
Az előzetes elhatározás, hogy minden vonatkozó művészettörténeti, történeti, műfaji, -tehát világnézeti aspektust,- egyoldalú lehatárolást félreteszek, valójában fenomenológiai elhatározás volt.
Azt is lehet mondani, éltem  gyanúval, hajlamos vagyok metafizikai visszaesésekre. 
Mivel saját műfajon belül kutatok, virtualizálok és projektálok, meg van  esélye az egyoldalú lehatárolódásoknak. 
Az előítéletektől mentes befogadási kísérlet természetesen kiterjedt  szakmai beszélgetésre is. 
Feltűnt, hogy aki  tanult filozófiát, azok is pármondatos redukciókkal élnek, (-talán nem kizárólagosan,-) és eléggé reménytelen, minden nyitott kategóriát kifejteni, időben (is) lehatárolt keretek között.
 Dolog ilyenkor hermeneutikai kudarc, mivel én sem figyelek  másikra, a határok lezártak maradnak és nincsen -vagy csak alig lehetséges- átjárás.
 Másik másságának elfogadása, idegennek ható szempontok vizsgálata és időleges önalávetés, beszélgetések és festmények esetén egyaránt, ontológiai eredményre vezethet.

Akadt ismerős, ki nyitottsága mellett, magából a kifejezésből következtetett.
 " A lételmélet az csak filozófia, az csupán elmélet..."
Amikor filozófia világszemléletté változik, akkor már gyakorlat. 
Még ezt sem könnyű belátni!


A fotón Krisztián új-régi házának homlokzata látható. Kétség sem fér hozzá, hogy felújítása után a Nick-udvar fönix élményével, hangulatával fog hatni. Krisztiánnal megbeszéltük, hogy adódó alkalommal személyesen is megnézem.
Efféle retro épületek varázslatos atmoszférával bírnak.

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy ma már szabadon választott, művelt képzőművészeti műfajokat, sajátos lezárásokkal és filozófiákkal visszautaljuk  művészeti modern iskolákat teremtő korszakába.

Amikor új elhatározással tekintettem absztrakt művészetre, már nem lehetett szembeállítani figuratív elvonatkoztatást, -mint abszurdat vagy irracionális szétszóródást- komplex és csupán részben uralható belső világ tekintetében, hol a káosz felett egyedül  matematikai, geometriai bizonyosság nyújt esztétikai kapaszkodót. 
Nem tagadom, ennek fordítottja  részlegesen munkált bennem régebben. Úgy hatott, mintha egyoldalúság része lenne  identitásnak.



 Ha ellentétet, polarizáltságot levezetem és racionalizálom, hierarchiába állítom, már szó sem lehet ontológiai meghaladásról.



Absztrakt képek befogadása -esetemben,- különös megvilágosodást hozott. 
Szeretnék  festményt létrehozni magáról,  metafizikai vitahelyzetről.  
Szürrealizmus képi irracionalitása,  -valóság leképezése lenne,- és olyan helyzetre vonatkozna, amikor maga a racionális huzavona tárgya... 
Végül oldásként, geometriai absztrakciót alkotni, lesz majd kívánatos... 








2016. április 2., szombat

Kiállítás a Nick galériában - Absztrakciók

                                                              Somody Péter festő

Kezdjük Tóth Laci fotóival.
Somody Péter absztrakt festményeihez már előzetesen, elhatározásos alapon nyitott módon szerettem volna közeledni. Erről már ejtettem is szót korábban.
Hogy egyáltalán nyitott kifejezés felmerülhet, az világnézeti lehatárolódásaimból, és nem festő ismerőseim személyiségéből adódhatott, és nem is nevezném előítéletnek, legfeljebb, az érdeklődés és érdekeltség eltérő voltának. (És még ez sem igaz valójában.) 
Hogy ez valami polaritás, azt régebbi ismerősömmel, Jameczky István festőművésszel folytatott beszélgetés megerősíti, -legalább is nekem úgy tűnik,- szürrealizmus neki talán annyi, mint nekem absztrakt művészethez való viszony.
Jó lenne egyszer személyesen megismerni Somody tanár urat, és kérdezni  motivációi felől. 
Ennek hiányában, maradnak  festményei.
 Ezek a festmények -megvallom,- mások, mint amit vártam. Jobbak, és annál is jobbak, mint amit vizuális hermeneutikai rákészülésem látni enged. Még dolgozik az élmény.
Lillának (is) kifejezetten tetszett.





Lilláék tegnap elhozták az Origó-házból  festményeimet, ahol véget ért a közös kiállítás. 
Akkor beszéltük meg, ha meg tudja oldani, a Nick megnyitón találkozunk. Lilla járt már a Nick galériában, de kifejezett megnyitón még nem vett részt. Nagyon örültem, hogy eljött és ahogy várható volt, találkozott művészeti szakközépben tanító tanáraival.





















Sietnem kelet.
 Mindössze  kezdés előtt fél órával értem a belvárosba, így menet közben beugrottam egy üzletbe. Pizza nem volt már, ezért egy almás-pite-szerű  pizzás szósszal töltött valamit vettem, amit menet közben teszteltem.  
 Nickbe érve  első ami meglepett a tömeg volt. Tudtam, hogy az Egyetem képviselteti magát, azonban ez a reprezentáció kevésbé tűnt intézményesnek, mint utóbb, plakát kiállításon. 
Krisztiánnal az új házáról váltottam pár mondatot. Miután eladta Kertvárosi lakását,  belvárosban vásárolt egy házrészt, közel a galériához.
 Ház meglehetősen romos, ám a galéria is az volt két évvel ezelőtt. Nem nagyon régen, -éppen Jameczky István
fogalmazta meg  televízióban,- a "város ékköve".

Alább következzenek a saját fényképeim:



Gyorsan végig fényképeztem  festményeket, üdvözöltem  ismerősöket és J. Istvánnal folytattam rövid beszélgetést. Ez folytatása  régebbinek.
Bár úgy gondolta, ebből megint cikket írok, nem fogom megtenni. 
Végül is nagyon nehéz megvonni  személyes beszélgetés, és annak nyilvános közreadhatóságának kereteit. 
Amit erről a beszélgetésről önmagamnak feljegyeznék, hogy egyre kevésbé zavar, ha valaki eltérő úton jut nagyfokú differenciálódásokhoz. Másik másságából inkább tanulnom illik, mint egymásra önteni két eltérő fiók tartalmát, szürreálisat és esztétikaira kifutó képi redukciót.
Kicsit az volt érzésem,  magammal nézek szembe folyó túlpartjáról. Amennyiben mindezt ezt átviszem képiségre, az inkább domború mint homorú...  






















                                                                                         Jameczky István



                                                                                                      Lilla és a szobrász lány


                                                                             Szobrászok