2016. március 30., szerda

Mélyfúrás...


Christian Zucconi szobra

Felmerül a kérdés, -azután vissza is vonom,- olyan mint egy agymosás, dobják  labdát és nem tehetem meg, hogy hagyom leesni. 
El kell kapni és vissza hajítani, végtelen körökben... 
Pedig lényegtelen, felesleges... Hogyan csinálja Zucconi ezeket a szú-ette felületeket, apró lyukakat és bemélyedéseket, a hiányokat és repedéseket?! 
Perneczky Géza 1990-ben Van Gogh kapcsán írta, hogy  színek mögött nem a vásznat sejtjük, hanem valami fekete alapozást, a fény ellentétét, és ezért minden szín a megváltás erejével hat, mintha a világegyetem fekete semmijének iszapgejzíréből törnének elő  fények, és ez olyan egzisztenciális mélység, ahol a lét közvetlenül,  filozófiai értelemben vett semmiből ered. Olyan mintha örvénylő ecsetvonások ontológiai mélyfúrást végeznének, és így  tárgyak nem (is) másolatok, hanem ott állítódnak elő a szemünk előtt.
  Női oldal véznaságában is intenzív életet idéz, ám itt nincsen eszményítés.  Fa minősége ami felül írja felül írja a tartalmat. Kiegyensúlyozza!? 
Mindenből csak fél van, életből, halálból, és  test alsó felének hiánya, világban való-lét kitakarása, éppen az ontológiai alap metafizikai kiiktatása, mintha csak  felső test és arc létezne, -adás és elfogadás, meg  szellem fontossága.
Háttér,  fal felülete is hasonló.  
Léttorlasz, ami valójában műalkotás lezárt tere és tükre.

Hogyan csinálja Zucconi?! 
Félig korhadt, beteg rönköket használ?! 
Fogorvosi fúróval operál meg savfürdőkkel?! 
Ellentétes fémnyomatékok présével roppantja meg az alapanyagot?!
Olyan ez, mintha éppen csak pillantást vetnénk egészre, azután egészen közel megyünk szoborhoz, vászonhoz! 
Olyan mintha centikre hajolnánk, hátha lelepleződik  titok?!
Hogyan jut valaki - megfejthetetlen egyszerűséggel,- ennyire megalapozó titkokhoz?!

2016. március 29., kedd

Áthúzott szövegek


Christian Zucconi szobra

Végső-soron  vallási szimbólumok,- mint  kulturális szféra momentumai,- mindenféle egyházi elköteleződés nélkül is jelen vannak  köznapi és nem köznapi gondolkodás perspektíváin belül. 
Heidegger Istenben, vagy istenben - az utolsó gondolkodói korszakában,- az összes emberi érték gyűjtőhelyét látta.  
Ez nekem annyiban tetszik, hogy hiányzik belőle  hatalmi hierarchizálás valamennyi aspektusa.
 Isten és Jézus nem intézmény, nem egy üres érzelmekkel feltöltött képzet, amely talán átsegít nehéz helyzeteken, pusztán  áthagyományozott hit és kérdéstelen konzervativizmus tisztelete révén, ám de amikor egy hatalmas és fényes angyal jelenik meg, -aki  szokott retorika keretén belül maximákat állít magáról,- akkor ki alá fog rendelni az elvárt alázat?!
 Korán Isten szava az iszlámon belül, logikus és egyértelmű, egyértelmű elsőbbséget biztosít saját keretein belül...
Ismerős?!
Micsoda tágas szűkösség?!
Talán éppen  elmúlt időszak gondolkodói körei vezettek arra, hogy  spirituális szférát ne kössem esztétikákhoz, teoretikus levezetésekhez, hanem minden egyes esetben az adott szituációt hagyjam kibomlani.
Persze nem egészen magamtól vagyok  okos.
 Azt  egy ideje tudom, hogy nem  tekintélyek érdemelnek alázatot, -az nem is az,- hanem hajlítása az embernek.
 Az alázat magától jön, amikor találkozom valami fenségessel - az életben,- az életből fakadóan, amely magával ragad, és amiben nincsen semmi sors vagy élet ellenes. 

Zucconi szobrai minden elsődleges asszociáció ellenére nem  halálból, hanem annak ellentétéből, az életből vezeti le  élet elsődleges és abszolút mivoltát.  Élet igenléséhez kell a halál. 
Feltéve, ha az levezethető?! 
Feltéve, ha adott lehatárolást feloldva, bármi bármiből levezethető...

Nincsen mit dekonstruálni, de ha valamit mondunk, azt végül át kell húzni...


2016. március 28., hétfő

Kritika?!


Christian Zucconi szobra

Az Origós videó kapcsán több ismerősöm is kiemelte a Krisztus festmény körüli hozzászólást, vagy ha úgy tetszik mikrókonfliktust.
Azt gondolom, az a rész egyszerűen oda tartozik, akaratlanul is.
Jól demonstrálja  köznapi hozzáállást, amikor egy festménnyel kapcsolatban az az elvárás, hogy szép legyen. 
Nem beszélve arról, ha  abszolút eszményről van szó.
A rólam készült fénykép legyen szép, tűnjek rajta fiatalnak, jól öltözöttnek, sikeresnek. Ha nem is vagyok olyan, a legjobb formám kerüljön mások szeme elé. 
Ez a gondolatretusálás, alapelvárás minden elvárásommal, értékemmel, eszményemmel szemben is igaz. Még akkor is igaz, ha nem igaz.

Egész végig erről beszéltem, metafizikai alapállások nézeteiről. Miként is várhattam mást, mint efféle kritikát?! A sima lefolyás lehetősége sokkal inkább zavart volna, mivel annak jelentése, hogy nem voltam eléggé érzéki módon jelen, nem merültem el  szociál dinamikába.

Zucconi is megkapta volna a magáét!! 
Persze nem takarózhatom Zucconival... Mindössze örülök, hogy látásmódra akadt az enyémnél sokkal látványosabb demonstráció. 




2016. március 25., péntek

A következő megnyitó




Zoltán szólt, elsején lesz Somody Péter egyéni kiállítása . Somody Péter oktató a főiskolán és néhány festményére emlékszem, nem sokkal a Nick Galéria megnyitása után került fel a falakra.
Mivel szóba került, esetleg Lilla is eljön a megnyitóra, - ami az elmúlt két év alatt elő nem fordult,- amennyiben tényleg megtörténik, érdekes lesz hallani a véleményét.
Somody Péret olyasmi stílust képvisel, amit Lilla saját látásmódjából kilépve,- az egyetemen diplomamunkaként, az ottani mestere hatására csinált. Valamiféle végletekre redukált kavicsok voltak, és ez az ág aztán még időnként visszaköszönt.
Az, hogy valamit nem értek, attól az még lehet nagyon jó. Ezért izgatna Lilla véleménye, mivel az ő befogadókészsége eltér az én preferenciáimtól.

Az is előfordult, hogy valami megváltozott bennem kiállítás hatására, és el kellett telni pár napnak, ameddig végig égett a gyújtózsinór, és az utólagos robbanás élménye, felül írta az elsődleges impressziót.
Mindig is arra voltam büszke, hogy  előítéletek, hasonló előzetes tapasztalatok, sőt az ellentétes véleményekkel szemben is, vizuális-fenomenológiával fordulok  dolgok irányába, és a vadi új élményt vetem egybe  köznapi vonalvezetéssel.
 Somody Péterre őszintén kíváncsi vagyok.

2016. március 20., vasárnap

Pont ott...

Christian Zucconi szobrai

Nem jelent túl nagy gondot mások műveinek értelmezése, a magabiztosság oka, a többféle kulcs és szint szemlélete és azok lehetséges lefutásainak gyors számbavétele. A mintázat meglehetősen egyértelmű, és a részek kommunikációja pedig amúgy is mező, az már személyre szabott üzenet.
Az idővel és tapasztalattal feltöltött szerszámos-láda eszközei gyakran többféle történet egymásba játszását teszik tapasztalgatóvá.
A különféle rétegek egymásba gyűrődése, törése nem mindig, nem feltétlenül határátkelőhely.
Lehetnek kizárások, puszta megtorpanások, csak azért, hogy belekérdezzünk, mindez mi végre?!
Az elsődleges élmény után létezik, létezhet többféle elvont, másodlagos élmény.
A másodlagos élmény néha intenzívebb és elnyomja a felületi hatást.
 Hatás efféle leírását, mechanikus megközelítését a megvilágítás után mindig vissza kell vonni.
A képiség egyszerűen intelligens módon megtörténik és felmutatható.
Ez a felmutatás,-igaz segítheti  tematizációt,- festő esetén inkább továbbépítkezés tereinek (előzetes) megképzése.
Problémát saját mű értelmezése jelent, amikor valakivel meg szeretnénk osztani egy komplex igazságot, és szinte minden fordulónál meg kell állni, el kell magyarázni valamilyen kategoríát, miközben a műnek megmutatása és nem megmagyarázása lenne a cél.
Ezzel szemben  kész művel, befogadás határoptimumáig folytatható párbeszéd, nincsen veszélye eltárgyiasulásnak.

Az kegyelem, amikor valakivel olyan összhangban vagyok, hogy pár mondattal bevisz  műalkotásba, és ott hagy magamra, -pontosan ott,- ahol kell.







2016. március 19., szombat

Régebbi festményem

 Rékai Zsolt: saját munka

2016. március 18., péntek

Kép és az ottlét

Christian Zucconi szobrai

Nem gondolom, nem is állítom, hogy festményötleteim a semmiből lépnek elő. 
Az intuitív bevillanás nem az előzménytelenség küszöbe, hanem sokkal inkább egy állapot küszöbértéke.
Szürrealisták véletlen-generált festményei, -hogy a vászonra ejtettek  festékkel bekent kötéldarabot, azután kiegészítették azt,- a régi, falhoz vágott szivacs foltrajzolatának tovább fejlesztett változata.
A kiegészítés asszociatív láncának végén, ott a magasabb feszültségű összefüggés, amit  tudattalan alakít át szimbolizációvá. 
 Ötlet tehát nem az eredet, hanem kiváltódás, aktiválódás, amelyet intenzitása sorol előre, és emiatt részesítjük előnyben.
Festmény egyszerűen megtörténik, -talán azonnal fel sem ismerjük, hogy minek,- még sem  mondható, hogy teljes egészében spontán.
Ami  műben adódik, nem független világnézetünktől,  korszaktól, ismereteinktől és ismeretlen tudattartalmainktól.
Minden ami  képről utólag elmondható, - még a szerző esetében is,- fordítás, -pontosan úgy mint  álom esetében,- éppen ezért részleges, racionalizált, vagy akár leszűkített metafizikai kiemelés, tárgyiasítás.
A festmény önmagát közvetíti, soha nem lezárt vagy befejezett. Több elbeszélést is magába foglalhat. 

Amikor képeim felől kérdeztek, és fenti értelemben adtam választ, -törekedve az általam elérhető  legnagyobb pontosságra,- nem értették, miért művészetfilozófiát mondok, nem pedig valami személyeset.
 Kép és ottlét, ami személyes.



2016. március 17., csütörtök

Sérült szobrok


Christian Zucconi szobrai





Egy régi filozófus ismerősöm története jut eszembe erről a szoborról.
Reggel félálomban halotta a rádiót, ahol könyvismertetőt tartottak, és felolvastak egy részletet.
Mivel félig még aludt, egy szóra sem emlékezett, csak arra, hogy ez a könyv nagyon kell neki.
Semmi más nem maradt meg, csak az élmény és a vágy.
Munkából jövet bement egy könyvkereskedésbe és az új könyveket lapozgatta, hátha ráakad, felismeri a szöveg alapján keresésének tárgyát.
Jött az eladó és kérdezte mit keres. Persze nem tudott mit mondani, az nem elmagyarázható, hogy keresek egy kötetet, de sem a cím, sem a szerző, sem a tartalom nincsen meg.
Kijött az üzletből és bement egy élelmiszer boltba, ahol vett egy cukorkát.
Kicsomagolta a cukrot és megízlelte... ( Bekapta, elszopogatta, megette)


Ez a szobor nem cukorka és sokkal inkább emlékeztet egy halott fejére, amit kicsomagolás után is nehéz élményszerűségében kibontani. Szellemi térben lebeg, ég és föld között...




Ez a fej (szintén)  halott oldal. 
Nem csak azért mert  emberi vonások elnagyoltak, de a kátrányszerű anyag inkább elfed, -eltakar vagy elkoszol,- mint sebeket zár le. 
Nem gyanta, amely gyógyítja a fát, sokkal inkább alvadt vér, elfeketedett halotti maszk.
Ezekben a műalkotásokban kár esztétikát keresni,  erejük nem  szépségükben rejlik.




Sajnos az Áprilisi Corsos kiállítás elmarad.
 A következő értesítést kaptam!


"Kedves Zsolt!

Elnézését kérem, de sajnos arról kell tájékoztatnom, hogy az újbóli vezetőségi meetingen nem erősítették meg a kiállítás engedélyezését. Sajnos a festmények és szobrok kiállítását megszüntettük, azok sérülékenysége miatt. Mostantól a Pécs és környékéről készült fényképekre korlátozódik kapacitásunk.

Megértését köszönjük:







2016. március 14., hétfő

Androgün


Christian Zucconi szobra



Mi áll  "hamis-anima" mögött?! 
Mit jelent a dualitás végletes kiélezettsége?!

Androgünök  mitológia szerint a harmadik nem volt, amely egyesített az első kettő tulajdonságait, és így képességekben magasan felettük állt. Hatalmuk akkora volt, mint becsvágyuk és az égbe emelkedve meg akarták dönteni az istenek uralmát. 

Zeusz büntetésül ketté hasította őket, és ezért keresi minden nő és férfi oly reménytelen hévvel az igazi másik felét. Egyé akarnának válni, ez szerelmük tárgya, és az eredet elvétése.

Pasolini főhőse az Olajban, előbb ketté hasad, azután nővé alakul át. A főhős Carlo szakadás után nővé alakul és különféle pózokban szeretkezik húsz fizetett fiúval. 
Pasolini természetesen részletes leírásokkal szolgál a szexualitás kapcsán, ami  nem csupán botrányt kavart, de sokak értelmezését is tévútra vitte.

Jung  anima és animusz egyesülését, az az a magasabb szellemi állapot elérését látta az androgün mítoszban.
Álomban (is) megtestesülő férfi is női tulajdonságokat, a két agyfélteke eltérő működésének közös mezőben való egyesítését gondolhatjuk  beavatás csúcsának, amely nem pusztán keveredés, hanem az előző osztottság eltűnése, -halála,- és új lényként való feltámadás, eltérő tudati formáció.
Az androgün ábrázolása szintén sok tévedésre ad okot.
Nyilván nem esik egybe a hermafroditizmussal, amely egy másik mítosz. /(Hermaphroditosz) Aphrodité  istenek kétneművé változott fia./


2016. március 13., vasárnap

Az ördög patikamérlegén


Christian Zucconi szobrai


Hamis-anima belülről külsődleges, mint az ördög patika mérlege, erkölcsre játszik, bűnökre, kísértésre, félelemre,  múltra vagy még meg sem történt jövőre. Belőle fakad  Rémálom Elm utcája. 
Egyszer megkérdeztem  ismerős lelkészt, miért van különbség az álom  túlságosan kritikus mivolta, és  általam éber állapotban elért, ön-azonosabb tudattalan tartalmak között, - ám efféle kérdésekre ritkán kapni direkt választ. 
Ilyen kérdéseket önmagunknak tesszük fel.  
Érkezik felelet, vagy pedig nem.
Tudom mikor vagyok önmagam és mikor külső erők, elvárások martaléka.
Tudom ki a Hamis-Anima és Zucconi is tudja. 
 Túlzott értelmi, logikai feldolgozással félresiklunk, ez elvezet  álom rákos burjánzásig, és körönként belehalunk, ameddig érzelmi viszonyulásunk egyoldalusága vérünket veszi, életerőt rabol.
Emanuele Trevi könyve tükör játék, és amikor a tükrök között megjelenik egy dolog, az úgy káprázat, hogy nem tudjuk pontosan, melyik belépési ponthoz, fényszöghöz soroljuk, még akkor sem, ha az eleve-látszat eleve-biztos pontnak tünteti fel magát, mivel belső átlépési pontokra vagyunk fókuszálva, és belső törvényszerűség, maga az áttűnés.




" De az igazi kala­márisban, abban, amilyent a nagyok használnak, egészen más anyagok forrnak: vér meg sperma meg fekália és az összes töb­bi megnevezhetetlen sár, minden szónál, minden konvenció­nál hatalmasabb és homályosabb vágyak, kívánságok és emlékek lüktetnek. Abba, bármennyire is farigcsáltam, az én tollacskám hegyét sosem sikerült belemártanom. Hát ezért voltam benne biztos, hogy az Őrült, ez a lehetetlen lény, ez az eleven csapás, rendelkezik valami értékessel, amit megtaníthat nekem, valamivel, amivel kapcsolatban most már nem tehetek úgy örökké, mintha nem ismerném."
.

2016. március 10., csütörtök

Mi és a szivárvány


Christian Zucconi szobrai


 Képzőművészeti alkotás esetünkben kiemelt dolog, határátkelőhely. Egyrészt kijelöli a teret, művészi teret hoz létre, talán éppen azzal, hogy sugaras rálátásban  tekintetet magához vonzza, és azonnal ontológiai viszonyba kerülünk vele, már vele vagyunk, vele képezzük a teret, értőn változtatjuk, viszonyulunk és viszonyítunk hozzá, új mezőben mozgunk, egyszóval átváltozik a tér.
Egyik térélményből a másikba lépünk, határátkelést hajtunk végre, túljutunk saját belső asszociációs élményeinkhez, és akkor a festmény vagy szobor megváltozott jelentésoldalról mutatkozik.
A "határátkelőhely" több úton, több érkezési ponton megközelíthető.  
Érkezési és elhagyási pont tekintetében  műalkotás változó. 
Az a perspektíva, amelyben felszín és mélység együtt történik egység és differencia, ám semmi esetre sem vertikális értelemben. 
Az átlépés, - így  perspektívák váltakozó egybejátszása,- (amúgy) folyamatos, és történik múzeumban, galériában, katedrálisban, bevásárlóközpontban, külföldi utak alkalmával.  Végtelenségig sorolható.
Szürrealisták festményben ablakot láttak tudattalan tartalmakra, amelyek nem csupán mélységi, hanem mindig felülről aláhullott rétegekként mutatkoznak. 
Ha nincsen belső esemény, külső érdektelen. Talán el is eltűnik. 
Olyan ez mint a szivárvány. Soha nincsen kiegyensúlyozva.


2016. március 7., hétfő

Lét folytonosság vesztés - kényszerű amnézia

Azt hiszem, egy kijelentés megfordítása,-amikor azután a kijelentés nem ugyan azt jelenti, hanem a kettő együtt valami mást,-nagyon gyakori bölcsesség fordulat. 
Kitaláltam egyet,ide, ami engem önmagában is idegesíthet, mivel nem kedvelem  bölcs dolgokat, nagyon koncentráltak szoktak lenni ahhoz, hogy adott szituációról túlságosan ki lehetne terjeszteni, ezért azután új meg új szituációt keres, és azért rángatjuk elő mert jól hangzik, amolyan látványosan csattanós összefoglalás. Általános és egyedi közvetlen találkozása, ahol az egyedit általános koronázza, ami ha meg van fordítva akkor pusztán tanulság.


Christian Zucconi és szobrai

Tehát
A változás kényszere nem a kényszer változása- mondom. (Még az is lehet, hogy nem én mondom elsőre!) Ám, ha nem az akkor micsoda?!
Zucconi igen jól passzol Trevi beavatásos könyvéhez, ami persze nem olyan misztikus szósz, amit "vízöntő" típusú könyvekben olvasni, hanem regény szerű esszé, ami hasonlít hagyományos elbeszélésekhez, ám áttűnései, folytonos asszociációi miatt nem az. 
Nem sajnáltatja magát Trevi. 

Szinte jelentősebb érzelem nélkül meséli el, hogyan kutatott a Pasolini archívumban Rómában.
Ebben a könyvben " minden út Rómába" vezet, miközben az eredet Pasolini 1992-ben megjelent, befejezetlen könyvének interpretációja.
A dolog ismét, fordítva is igaz.
Kétszer is kisérhetjük a szerzőt, -ki a modernitás végpontján túlról szemléli a modern utolsó képviselőjének művét,- Görögországba, az eleusziszi misztériumok színhelyére.
Bár a könyv egyik kulcsmotívuma az erőszak, nem áll le a destrukció falánál,-újra és újra, szinte észrevétlen halad át ezen a ponton,-ami csupán felszínen képzavar.

Laura Betti, a Paolini szellemi örökség kizárólagos kezelője, aki erre a "mesterrel" való élő kapcsolatából merít erőszakos jogalapot, -és aki eszerint terrorizál minden kutatót a levéltárban, a Pasolini archivumban,- és aki Pasolini Teoremájában alakitotta a szenté lett szobalány filmszerepét.

                                                                  Christian Zucconi

 Beavatás az átalakulás erőszaka, Laura Betti pedig destruktív, bele ad mindent ami csak belefér, hogy szellemileg kasztrálja azt aki férfi létére Pasolini női oldalához közelít.
Az intézményesített erőszak mindig előírja az elhallgatást, -úgy is mint amit el kell viselnie Trevinek,- aki ha  Pasolini nyilatkozatainak kötetét nem is tudja összeállítani, de legalább saját könyvéig eljuthat, és úgy is mint az eleusziszi beavatások parancsát, ami a kibeszélést halállal fenyegeti.
Laura Betti olyan, mint Zucconi vörös szemű démona, szúette nőalakjai és azok áldozata, vagy áldozatai.


Christian Zucconi szobra








2016. március 6., vasárnap

A mi kutyánk


Ezek szerint Kora a művészek kutyájának a neve, a kiállítás róla kapta a nevét. Több hónap után idén, ismét ellátogattam a Nick galéria kiállítás megnyitójára.
Zoltánnal beszélgettem elsőre, aki eljött a "Mesés ontológia" megnyitójára. Krisztián szokáshoz híven készült a megnyitó beszédre, cetlijét tanulmányozta. Nem irigylem,  rövidtávú memóriám katasztrofálisan másként működik, mint másnak, nekem a papiroson kis ábrácskák, nyilak lennének  kimondhatatlan nevekhez,  valahogyan tudjam ki kicsoda.
Az éves tervezet első bemutatkozása egy szobrászszakos előadó-hölgyhöz köthető, aki Horvátországban járva két tanítványával, ismerkedett meg, és hívta Pécsre az alább bemutatott művészeket. 
Nem voltak nagyon sokan, a meghívó eléggé  utolsó pillanatban érkezett, viszont soha semmi nem lehet akadálya, hogy efféle rendezvényeken ne érezzem jól magamat.  


Elsőre Tóth Laci képeit mutatom.















Kiállító művészek:

Gabrijela Rukelj

Denis Krašković

Gabrijela Rukelj 1980-ban született Zágrábban. Alkotásait számos egyéni kiállításon mutatta be Horvátországszerte. Csoportos kiállításokon szerepelt Horvátországban, Párizsban, Berlinben, Szerbiában, Bosznia és Hercegovinában és sok más helyen. Zágrábban él, ahol szabadfoglalkozású művészként dolgozik.

Denis Krašković 1972-ben született Zágrábban. 1994-ben diplomázott a Zágrábi Művészeti Akadémia szobrászat szakán. 2007-től az Eszéki Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tanszékének tanára, ahol szobrászatot és köztéri művészetet tanít. Számos díj nyertese, többek közt 2000-ben elnyerte a zágrábi Ifjúsági Szalon nagydíját is. Számos egyéni és csoportos kiállítás résztvevője volt Hovátországban és külföldön egyaránt. Több köztéri alkotást is készített, legismertebb közülük A bálna, mely a zágrábi Jarum tó partján található, Az oroszlánfóka és A bárány a zágrábi Sportcsarnoknál, és a Krapinán felállított két monumentális Neandervölgyi ember.


"…Egészen nyilvánvaló, hogy Gabrijela Rukelj nem imitálja a látható világot, és semmilyen módon nem rendeli alá magát neki, sem álmokat, sem pedig valóságot nem illusztrál, hanem sajátos és szuggesztív módon létrehoz egy álomvilágot, amely gyerekesen, ártatlanul, de egyúttal mélyen átgondoltan, érzékenyen mutatja be az élet legforróbb és legintimebb területeit, kissé rejtett, de mély, eleven életbölcsességgel. A saját titkos, egyszerre láthatatlan, mégis látható, de nem utánzó világában illúziókat jelenít meg, vagy csupán meglepő nézőpontokat kínál fel a kétkedő pozíciójából."

részlet a Látni az álomvilágot című, 2011-ben Zágrábban rendezett kiállítás katalógusának Ivan Obsieger által írt előszavából

"…Denis Krašković egy szentimentális művész, romantikus alkat, egy álmodozó. A vicceire válaszként érkező, magával ragadó nevetés oldja a szorongást keltő, rideg mindennapokat. Szélsőséges szubjektivitásának követlkezménye a szinte valamennyi művének szimbolikus konotációiban megnyilvánuló önreflexív, önéletrajzi diskurzus, melynek célja, hogy elmesélje a szív és az elme, a szív és az ösztön, az elme és az ösztön közti örök dilemmát. Az emberi lét racionális és irracionális szálai összekuszálódnak, ő pedig a az idealítás és a realitás közt feszül. Ezt a "köztes állapotot" fordítja át minőségbe. Mind e mögött a megértés, a tolerencia hatalmával rendelkezől lélek lakozik, de legfőképp egy megszelídített lázadás."

részlet a NEM című, 2011-ben Zágrábban rendezett kiállítás katalógusának Enes Quien által írt előszavából

A kiállítást megnyitják:

Vesna Haluga ( a Horvát Köztársaság főkonzulja )
Denis Krašković ( az Eszéki Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tanszékének tanára )

A kiállítás támogatói:

Horvát Köztársaság Főkonzulátusa
Mokos Pincészet



És a saját fotóim: