2016. január 17., vasárnap

Metafizikailag meghatározott tér


Eric Reiner festményei (és plasztikái?!)


Modernitás világképe metafizika.
 Amennyiben valaki hisz  tudományos módszerek kiterjeszthetőségében,  szubjektum belvilágában és az objektum függetlenségében,  anyag és szellem oppozíciójában, abban, hogy a fogalmak egyszer csak összeállnak és segítségükkel benézhetünk valóság szerkezete mögé, ott megpillantjuk a mozgatórugókat, hisz abban, hogy  ember uralomra termett, hogy  világ meghódítandó és kolonizálandó, hogy "Afrikában nincs is idő Európai értelemben," -az bizonyosan metafizikus.
Derrida 1973/74-es szemináriumi előadása alatt így definiálta:
"... a metafizikus már eleve eldöntött hierarchikus oppozíciókban gondolkodik..."
Lengyel Zsuzsa hasonló módon fogalmaz:
"Metafizikusnak lenni annyi, mint azt hinni, hogy miénk az utolsó szó, másként fogalmazva, nem tudni miként kell elviselni azt, hogy esetleg nincs igaz(ság)unk, és a másiknak is igaza lehet.



Heidegger azzal kezdi " A művészet és tér" tanulmányát, hogy plasztikai képződmények, testek és tér viszonylatáról ad metafizikai definíciókat.

"Ezek a megjegyzések a művészetről, a térről, a köztük végbemenő játékról, még ha állításokként is fogalmazódnak meg, megmaradnak kérdésnek. A megjegyzések a képzőművészetre korlátozódnak és ezen belül is a plasztikára. A plasztikai képződmények testek. A különböző anyagokból álló masszájuk sokrétűen kialakított. Az alakítás az elhatárolás révén történik meg, mint behatárolás és kirekesztés. Itt jut szerephez a tér. A plasztiki  képződmény elfoglalja, zárt, áttört és üres térfogattá alakítja a teret."

"A plasztikai test megtestesít valamit. A teret testesíti meg? A plasztika birtokba veszi, uralja a teret? A plasztika ekképpen megfelel a tér tudományos-technikai meghódításának?"

Tehetünk néhány kezdeti, szisztematikus megállapítást. 
Művészet és tér, -ebben az esetben: művészi tér,- differencia.  Megtapasztalásuk  szomszédsági viszony, amelyikben nem egyik vagy másik dominál, hanem maga a viszony, egyfajta határátjárás, amely változásaiban játéktér, nincsenek végleges lefutásai, definíciói.
 Metafizika állít, Heidegger pedig kérdéseket vet fel. Nem pusztán  kérdések formájában veszi destrukció alá a hagyományos világképet, amelyben  ember a teret, művészet pedig  művészi-teret hajtaná uralma alá. 
Amennyiben Isten embernek adta a világot, nem pusztán szellem áll anyaggal szemben, hanem szubjektum uralkodik az objektum felett?!

 Metafizika mindig mindent végső okra vezetne vissza.  Legutolsó láncszem,  tudományos világképben,-  végső határ,- a tér, "ami mögött már semmi nincsen."


"Mindazonáltal vajon a fizikailag-technikailag felvázolt tér tekinthető-e — bárhogy is határoztassék meg a továbbiakban — az egyedüli valós térnek? Vele összehasonlítva, vajon min­den másként összeillesztett tér, a művészi tér, a mindennapi cselekvés és érintkezés tere csupán szubjektív módon felté­telezett előformája és származéka lenne az egyetlen objektív kozmikus térnek?"

"A tér, amelyen belül a plasztikai képződmény mint meg­lévő tárgy lelhető fel, a tér, amelyet a figura térfogata fog körül, a tér, amely mint űr áll fenn a térfogatok között — ez a háromfajta tér egymásba-játszásuk egységében, vajon nem mindig csak az egyetlen fizikai-technikai tér származékai, még akkor is, ha számítgató méricskélések a művészi alakítás folyamatába nem avatkozhatnak bele?"

Eddig tart, ameddig Heidegger körülvett minket hagyományos gondolkodás fogalmaival, azzal amit értünk, azzal együtt, hogy eleve megkérdőjelezi ezeket a fogalmakat.

Nehézség, ontológiai megközelítés, nem kerekre definiált, utána gondolást nem igénylő, általánosító, közgondolkodás számára redukált tematizálás ezzel véget is ért.



Az alábbi idézet már kérdésességében is kérdéses. 
Mit értünk az alatt, hogy "a művészet az igazság működésbe-hozása, az igazság pedig a lét el-nem-rejtettsége" ?!
Ha lét el nem rejtettsége a mű igazsága, akkor mi a tér sajátossága ? Hogyan lesz tér mértékadó képzőművészeti műben?! Mi a tér sajátossága, ha arra technikai válasz nem adható?!

"Ha egyszer elismertük, hogy a művészet az igazság működésbe-hozása, az igazság pedig a lét el-nem-rejtettsége, akkor vajon nem kell-e, hogy az igazi tér a képzőművészeti műben is mértékadóvá váljon, mint ami legsajátabbját felfedi?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése