2015. december 31., csütörtök

Átvezethetőségek...

Jeremy Geddes festménye

Ideje lezárni, vagy inkább átvezetni  amerikai históriát. Több jel is adódik, hogy efféle históriák tele vannak tudattalan lefűződésékkel. Ezeket nem akarom elkerekíteni, és magát a játékteret sem tekintem lezártnak, hanem nyitott átvezethetőségnek.

Amikor másnap, a Jonathan LeVine galériában tett látogatás után hazaindultam magyar országra, és  reptéren várakoztam, azt hittem felbukkan Sendy. 
Sendy tudta mikor indul a gép. Ugyan nem volt semmi megbeszélve, azt gondoltam eljön, mivel  metrólejárat előtt, ahol utoljára láttam, nem volt különösebb búcsújelenet, hanem sima napi elválás. 
Semmit nem mondott. Nem mondta, hogy dolga van, dolgoznia kell menni, vagy bármi mást, amiből következtetéseket lehet levonni.
 Tantusz akkor esett le, amikor tizenöt perccel  gép indulása előtt megpróbáltam felhívni, és saját zsebemben szólalt meg a telefonja.
Nálam hagyta. 
Egyre kevésbé gondolom, hogy felejtette. 
Némi dramatizálással, New York abban a pillanatban úgy ürült ki, mint egy Geddes festmény.  
Mosolyogva szálltam fel  európai járatra.

Amikor pár hétre rá, - már itthon,- bementem  Nick Galériába, Krisztián azzal állt elő, hogy Budapesten járt és  Galamb utcában látott  épületet, aminek aljában van egy üres üzlet, jó nagy kirakattal, belső térrel. 
-Isten galériának tervezte, még a bejárat színe is olyan, hogy nem kellene átfesteni.
Keresgélt  mobiltelefonjában, hogy megtudja mutatni  fényképet. Amikor nem találta, a google térképhez folyamodtunk.
Persze ehültem.





Az utcába sajna nem engedett be  térkép, maga az épület valahol  piros autó után következik. 
 Duna pont annyira közel van, mint LeVine galériához a Hudson.  Utcanév már csak ráadás...

Akartok még jeleket?!
Ha emlékeztek, ez az írássorozat azzal kezdődött, hogy volt magyartanárnőm, -aki írónő is volt,-  annak idején magyar órákon mesélt  Szigligeti Alkotóházról.  Esténként  beültek Pilinszky János szobájába, aki felolvasott. Azt olvasta fel amit napközben írt. A könyv  jelenlétvesztés élményéről szólt, egy amerikai tanulmányútról, beszélgetésekről  fekete színésznővel,
Seryl Suttonnal.
A tanárnőm neve Pál Rita.  






                                                              Gallantcher Blasio


 Utolsó Nick megnyitón Gallantcher Blasio  bemutatott,  fiatal szobrász hallgatót.  
Beszélgetünk.
Úgy hívják, Pál Rita...



2015. december 28., hétfő

Kihalt város lezárt terei


Jeremi Geddes festményei

Sendy odaadta a telefonját, rakjam el, mivel nem volt hova raknia, és már unta  kezében szorongatni. Zsebre vágtam és  másik kép elemzésébe fogtunk. 
-Egy szűk udvar.-állapította meg. - Utcai beszögelésnek túlságosan kicsi lenne.
-És  ház sem lehet túl magas, az átkötő folyosók felett ott az ég. Van elég fény. 
- Élére állított raklap, és  a vezetékek miatt, arra lehetne gondolni, hogy ez raktár, vagy talán gyár udvara.
- Tehát megvan minden  elsődleges analógiához. Nem túl magas szellemi fokozat, ahol a kilátás  szomszédos rálátásra nyílik, lefele pedig, sekély, szemetes érzelmekre, -már ha  vizet érzelmeknek fordítjuk.  Olyan lelki szegletre látunk, amely ha üzemel monotóniával lezárt.  Aki ide tekint, jól differenciált sivárságot lát. Alig van félhomály.
-Ismét  galamb és űrhajós. Ezennel fejjel lefele.
-  Tarot akasztott embere, aki fordítva látja a világot.  Lába égben jár, szelleme  földhöz közel. Két világot érint, és úgy akadt el életében, ami teljes lény igénybevételét jelenti. Próbatétel, és így az egész nem is annyira vészterhes. Nem az, mivel  galamb kegyelmet sejtet, így ez a klauzúra a szabadulás előtere. A változást talán félhomály kijáratai, át-járatai rejtik, esetleg  felfele emelkedés. 
-Galamb és űrhajós lábai csaknem összeérnek.-mosolygott Sendy.-Olyan ez mint valóban fordított ránézés, "Ádám teremtése", vagy pedig kimentése... 



- Szeméttárolók és rácsos ablakok, lezárt ajtó... Kevésbé kopott, jól megvilágított, ám teljességgel elszigetelt terület. Előbbinél tisztább, ám börtönszerűbb. 



Sendy kezdett belejönni.
- A mikrobusz társas otthonosságára nem lehet rálátni, el van függönyözve.   Felüljáró zsákutca, és mivel  űrhajós köldökzsinórja  ég-felől érkezést mutat,  sem az autóút nem folytatható, sem  magas házak szellemi építkezése nem kínál valódi kiutat.
- Foglaljuk össze. Emberek csupán hiányukban, anyagi tevékenységükben és iparszerű tárgy és eltárgyiasított tudásfelhalmozásuk lerakodásaiban vannak jelen, vagyis emberi mivoltukban  álomszerű kívülről nézetből,  űrhajós elszigetelt lebegésében. Mintha csak létező volna, lét az nem!
 Létből is létezőt csináltak Heidegger szerint... 
Jeremi Geddes ontológiai tükrébe nézve, szürreális valóságra látni. Amikor  logika csődöt mond, elkezdődik az abszurd.

2015. december 25., péntek

A két új ismerősöm másika

A másik lány, akivel a kiállításon ismerkedtem meg Rita. Rita nem állított ki, de mivel ő is képzős hallgató, eljött megnézni  diákok munkáit.
Sokat beszélgettem a két lánnyal, és kiderült Rita végzős szobrász , aki szakdolgozat megírása előtt áll. Műhelynaplót szeretne írni, de kapott két olvasmányt is hozzá, talán konzulensétől.
Értem is, meg nem is értem.
Heidegger fő művét, első ízben én is úgy olvastam végig, hogy jegyzeteltem. Éreztem, ennek rengeteg köze van  képzőművészethez (is), de konkrét átjáratott alig találtam. Rengeteg idő telt el így. Tudtam, jó helyen keresek, de nem tudtam szinte semmit átfordítani.
 Megnyitó közben,  Fekete Valival beszélgetve, Vali ugyan ezt a kétségét fogalmazta meg, Heideggerrel -és talán  posztmodern szerzőkkel kapcsolatban is,- hogy hiányzik a kerdéses átjárat. Ezek alapján nincsen mit mondani  konkrét festményekről.
Vali   művészettörténész.  Nagyon szeretném, ha ő nyitná meg  tavaszi kiállítást, amit Lillával tervezek.
Az természetes, hogy mást lát mint én, viszont  tisztelem, amit lát. Adott gondolati helyen,  kétségek bennem is felmerültek.
Érdekes, amint belép ebbe a horizontba, szobrász lány. Tulajdonképpen be sem lép, csak oda állította valaki,  megfelelő bejárathoz.
Megnéztem  munkáit. 
Elsőre  "Képzelt riport egy amerikai pop fesztiválról" fogadott az oldalon.
Amikor ez sláger volt, akkor voltam annyi idős, mint most ő. 
Mi fog meg mai lányt,  akkori életérzésből?!
Ez véletlen. 
Jelnek biztos, hogy nem jel?!..-kérdezhetném. 
Végtelenül egyszerű munkákat láttam.  Sziklába vájt templom, méhviaszból.
 Még nincsen kiöntve.
Nincsen kiöntve, ahogyan  régies utcák és stilizált házhomlokzatok sem.
 Tudom, hogy van kapcsolat, de vajon hogyan  az,  huszonöt éves lánynak,- ami még egy kutatásokat folytató, -ténylegesen gondolkozó,- művészettörténésznek sem evidencia.
Tudom, hogy  szakdolgozat mérlegelésénél,  szempont lehet, valaki jó helyen áll startvonalhoz, és jó irányban nyitja  pályáját.
Nem kizárt, hogy olvashatom Rita szakdolgozatát, -miután elkészült,- ezért is vagyok kíváncsi. 
Vajon egy korosztály, annak valamely képviselője, aki  nem onnan indít, ahonnan  enyém, egyáltalán honnan indít?!
 Kérdés ugyan az.
Hogyan függ össze posztmodern filozófia és művészet?! Hol vannak  átkötési pontok, és milyen nyelvezet alkalmazható adott, ténylegesen is létrejövő, érzéki szinteken?! 
Nem, direkt betoldásokra, "létesítés", "ereignis" meg hasonló kitérőkre gondolok. 
Úgy tűnik kérdés,  történeti keret azonos,- hogy mi is történik létrejövő mű és tematikus szintek között?! 
Jelenlét és fenomenológia.... 
Vajon  ki milyen, miféle hermeneutikai értelemképzésre képes?!
"Képzelt riport"-nak mégis képződik jel értéke....
Le kellene zárni  Amerikával kapcsolatos írássorozatomat.
 Maradt néhány Jeremi Geddes festmény. 

2015. december 24., csütörtök

2015. december 23., szerda

A két új ismerősöm egyike


A kiállítás eseményszerűsége után,- amelynek felületi bicsaklásai között, képiségében rejlik mélységi asszociáció,- térjünk át élményszerűségre. 
Élményszerűségre tekintettel Reni két festményére, amelyek első impresszióban technikailag semmiben nem akasztottak meg, sőt figuralistásában kitűnt a sok absztrakció közül.
Fekete Válival beszélgetve, -aki lévén művészettörténész,- festmények "tematizálhatósága" miatt, igen- csak hasonló dolgokat olvas el, mint én, - arra hívja fel figyelmet, hogy  absztrakt festményekről nehéz bármit is mondani, nehéz hozzájuk történetet kapcsolni.
Arra gondoltam, azért van ez, mivel kép, végső redukciót közöl. Persze redukciókkal szemben vannak homályos asszociációk. Pl: Ez a hasáb olyan mintha egy építkezésen eldöntött oszlop, vagy áthidalás lenne... 
Ez az asszociáció ritkán fejtődik ki,  tematizálatlanul átvillan, mint térélmény hangulat. Átvillan, mint egy bizonytalan, de lehetséges kiindulási alap, amely végső, -szinte metafizikai tisztázottság után,- már eredetről is le van szakítva.
Kétségtelen, az efféle transzcendens legózásnak van esztétikai élménye, köthető történetiséghez,  modernitás adott korszakához, iskolákhoz vagy filozófiákhoz.
A figuralítás vizuális fenomenológiai redukciót követel,  komplexitás elvonatkoztatását hétköznapi tartalmaktól, és ami mezőszerűen mutatkozik, az élmény.
Reni festményei cím nélküliek, így élményen túl azonnal titokzatos kézjelekre lettem figyelmes.
Amikor odahívtuk  ifjú festőnőt, hogy  kézjelek spirituális jelentéseit megerősítsük, ugyan csak meglepődött. Nem cáfolta, de nem is hagyta helyben.
- Ez nagyon érdekes, mivel erre így nem gondoltam.  Mindössze egy táncos két gesztusát emeltem ki. Festés közben  inkább az anatómiai tudásom  hiányosságai foglalkoztattak. 
Én is meglepődtem.
Nem jött le, hogy  táncosról van szó, és az anatómiai hibák sem mutatkoztak, amíg azokra, külön nem hívták fel  figyelmem.
Ám mindezzel semmi baj nincsen.  
Megismerés, kép másságának, -képhez képest szerző másságának,- elfogadásából indul el.  Adódhat valamely ponton, kölcsönös elfogadása megismerésnek, ez azonban nem világlátásbeli azonosság. 
 Vizuális tematizáció hasonlít szövegbelihez. Van olyan jelentésbeli üledék, ami nem szándékolt, éppen ezért nem is irányítható. Figuratív festmény konszenzusban sem általánosítható végső megragadási pontokra. 

2015. december 19., szombat

Nick Karácsonyi kiállítása















Ez a megnyitó valódi meglepetésekkel volt tele, úgy, pontosan úgy, ahogyan  karácsonyhoz illik.
Semmit nem tudtam előzetesen megnyitóról, vagy amit gondoltam, az tévedésen alapult. 

Gettó József neve némileg megtévesztett. Azt képzeltem névrokonságból kiindulva, Krisztián ezúttal építészet irányába kalandozik el.  Meghívón szereplő ábra sem keltette fel gyanúmat, mivel igen gyakori, hogy építészek  képzőművészet egyéb ágaiban (is) felbukkannak.
Hogy nem ez volt igazság, az Somody Péter főiskolai oktató megnyitóbeszédéből kiderült.
Krisztián,  galéria vezetője, jó kapcsolatokat ápol Egyetemmel, és átnézett "festő-szakra" képeket válogatni.
Galéria szempontjai másik, mint oktatási intézményé, efféle együttműködés mégsem haszontalan.- Derült ki Somodi Péter beszédéből.
Választás eltérő szempontjai és célok azonossága azonban nem differenciálódott ennél tovább. Dekonstruktíve, köztes rálátásból, nekünk látogatóknak, galéria szempontjai és elrendezése maradt élménynek.
Értjük kooperatív elhatárolódást, mégis a főiskolások munkáiból, utóbbi idők legmeglepőbb, legérettebb darabjaival találkoztam.

Mint az annyiszor beigazolódott megnyitó, mint kapcsolt szociális esemény ünnep. Egyrészről művészet ünnepe, másrészről , -másodjára,- átszüremlő karácsonyi hangulatfoszlányok miatt az.






Gallantcher Blasio régi ismerős, ügyesen fotózik.  Amikor gépének akkuja lemerült, néhány fotó erejéig elkérte enyémet.
 Művészi fotós ötletek egy része,  ő látásmódját dicsérik.





Somorai Renáta festő-hallgató, -szívesebben mondanám festőnőnek,-  munkái figuralistásukon túl is ámulatba ejtettek. 



Kézjelekre figyeltem, arra, hogy mit fejezhetnek ki a gesztusok.
 Reni spontán, (és nyilvánvalóan nem véletlenül,) egy táncos mozdulataiból emelt ki.
 Tudattalan és művek konstruktivista, de-konstruktivista kifejező ereje így egészült ki.




Getto József munkáin keresztül,  szobrászat is helyet kapott.  Renátán kívül Pál Rita szobrász tanuló (-nő) is kedves, és új ismerőseim közé került.