2015. szeptember 30., szerda

Betű-Szó-Kép Kiállitás: Nick Gaéria



Megnyitó: 19 h

A rendezvény a kiállított alkalmazott grafikai alkotásokban megjelenő betűk, szavak, képek és kapcsolódó vizuális elemek bemutatásával a kortárs hazai tervezőgrafikai irányzatok széles keresztmetszetét kívánja adni.Kiállítók: Auth Attila, Árendás József, Balla Dóra, Böhm Gergely, Czakó Zsolt, Ducki Krzysztof , Farkas Anna, Felsmann Tamás, Gerendy Jenő, Halasi Zoltán, Juhász Márton, Kassai Ferenc, Kóthay Gábor, Lelkes László, Maczó Péter, Marcell Tamás, Molnár Gyula, Molnár Kálmán, Molnár Tamás, Nádai Ferenc, Pinczehelyi Sándor, Rozmann Ágnes, Simon Péter Bence, Szabó Andrea, Szőnyei György,Tepes Ferenc, Tóth Yoka Zsolt , Vasvári László Sándor. A szimpózium meghívott díszvendége: Frédéric Bortolotti, francia képzőművész, grafikus, a francia "Művészet és Irodalom Lovagja" kitüntetés birtokosa.

2015. szeptember 26., szombat

Ez így csak fél dollár


Chelsea New York művészeti negyede. 
A Hudson folyó közelében találtam olcsó szállást, és már az első felderítő séták alkalmával begyűjtöttem   táskányi prospektust, különböző galériákból.  Térképen bejelöltem azokat a helyeket, ahol kifejezetten kortárs kiállítókkal foglalkoztak. Arra gondoltam, ha lesz időm, legalább legjobbakat alaposan megnézem. 



Tulajdonképpen a negyedet egyetlen galéria és kiállítás miatt választottam, de erről később, a legvégén mesélek.
222 West 23rd Street-en megnéztem a negyed híres nevezetességét a Chelsea Hotelt, -amit Sendy is javasolt.





Rengeteg művész neve kapcsolható ide, Arthur C. Clarke itt írta a: 
2001: Odüsszeia című filmet,- amiről korábban tettünk említést.
Az épületet 1946-ban, három magyar család által vezetett befektetési csoport vásárolta meg.  A szükségessé vált felújítás és egyéb nézeteltérések miatt, 2011-ben eladtak 80 millió dollárért. 
Még egy építészeti csoda akadt, amire maradt idő.
A Flatrion Bilding. 1902-ben épült, 22 emeletes és 182 méter magas. 23. utca, a Broadway és a Fifth Avenue- találkozásánál látható. Úgy néz ki mint egy hajótest vagy vasaló. Becenevét ez utóbbiról kapta.




 Fifth Avenue a város legelegánsabb üzleteiről híres. 
Történet jutott eszembe, amit Hankis Elemér mesélt. 
Történt, hogy előkelő divat stúdió bejáratánál megállt egy limuzin. Fiatal, estélyi ruhát viselő hölgy szált ki, és kétségbeesetten fordult az alkalmazotthoz. 
- Már három helyről küldtek el. Azt mondták, csak önök segíthetnek rajtam. Igen fontos rendezvényre vagyok hivatalos, és ehhez a ruhához elfelejtettek fejdíszt tervezni. Azok, amiket eddig mutattak, mind elfogadhatatlan volt.
Alkalmazott kis türelmet kért és behívta a stúdió híres divattervezőjét. Az szemügyre vette a hölgyet, körül járta. Kért egy méter színes tüllt. Az anyagot varázslatos sebességgel és ügyességgel gyűrte, csavarta, megkötötte, majd végül egy tükör előtt hozzá próbálták a ruhához.
Az ifjú hölgy lelkesedet.
-Igen, ez az! Pont ilyesmire gondoltam. Mivel tartozom mester?
- Háromszáz dollár.
- Mennyi?! Ezért a darab tüllért 300 dollár?!
A divattervező elvette a kreációt, egy mozdulattal széthúzta, és a meglepett nő kezébe rakta.
-Ez így csak fél dollár lesz.



2015. szeptember 22., kedd

következik belőlük a fájdalom






-Ezek a szobrok valóban irtózatos belső energiákat, feszültségeket koncentrálnak. Pedig felszínen mozdulatlanok.  Nem az arc fejezi ki az érzelmet, sőt az érzelmekre, érzetekre csupán következtetni lehet.
- Még az égetés nélküli szobrok ellentmondásai és hézagai is olyan intenzívek, hogy egyenesen következik belőlük a fájdalom. Ám minden belül zajlik. Pontosabban ki lehet találni mi történik, mivel  asszociáció saját hasonló élményeinkhez vezet, azok érzelmi szövedéke ilyenkor együttesen változik megélhetővé. 
- Szobrok mégsem maguktól gyulladtak meg...
- Ahogyan az emberek sem keresik a fájdalmat. Nem keresik, mégsem védettek önmaguk vagy mások érzelmi égetéseivel szemben.
 Nyelvi hasonlataink is kifejezőek: Megégettem magamat, leégtem,égek mint a rongy, lángba borul az arcom, beégettek..! Sem természet, sem az emberi világ  nem uralható maradéktalanul.  Hajlítható, gyötörhető, végül tönkre is lehet tenni mindkettőt.









- Neked   megégett szobrok tetszenek?!
- Nem  szobrok, hanem ahogyan megjelenítik, amit művész közvetíteni szeretne.  Ráismerhetünk saját belső összefüggéseinkre...
Nézd! 
Aki ennyire megégett, - akár átvitt értelemben,- az már gyakorlatilag túl van a halálon. 
Demetz más változatú szobrai, fertőzésekről,  járulékos életlehetőségekről mesélnek. Azonban ez az alacsonyabb rendű, parazita jellegű túlélés, égés nélkül is előfordul.



-Ez itt inkább olyan, mint a korál!
- Korál lét mozdulatlan.  Képes magához vonzani, amire szüksége van.  Ami (aki,) bele gabalyodik azt fel is falja. 
De van itt más is.
 Amikor  sérülés részleges, még lehetséges valamiféle öngyógyítás.  Fa gyantát ereszt, elfedi vele a sebzéseket. Amikor  gyantába beleragad egy rovar és az egész megkövül, abból lesz a borostyán.  Fa már régen nincsen, de  visszamaradt "könny" értékes.







Sendyt lenyűgözték  megmutatott fényképek. 
- Egy pillanatig megpróbáltam W. és Demetz szobrait elképzelni  közös kiállításon New Yorkban. Minden hasonlóság ellenére  nem megy. Kioltanák egymást. Már, ha ez megfelelő kifejezés...-mondta felvont szemöldökkel.
 Most Sendy gondolta tovább mindazt, ami eddig szóba került.  
Megfogalmazódott  ötlet.
 Találkozzunk újra New Yorkban, ahol megmutatja  Zéró-körzetet. 
(Ground Zero)

2015. szeptember 19., szombat

A megperzselés technikája



-Demetz nem egysíkú szobrász. Változó a megmunkáltság. Van, hogy egy alak részlegesen csiszolt, vagy esetleg durván megmunkált. A megmunkáltsági fok árulkodik  belső tartalmakról.
-Ennél a kislánynál durvábban faragott a ruha.
-Igen, és a lehunyt szem azt jelenti befelé figyel. Hogy  toldások nincsenek eltüntetve, azt más mestereknél is láttam már, mint módszert. A tárgy részekre tagolt, a részek között rések vannak.
Mégis a sima arc és kézkidolgozás kiegyensúlyozza a külső világ felől látszó kidolgozatlanságot és  ellehetetlenített tevőleges potenciált. 
-Talán a kéz tartása, magassága, megkötözöttsége is számít. 
- Nincsenek felesleges jelentések, ami van az mind fokozza a komplexitást.



 - És ez a kiscserkész?
-  Minden egyenruha, valamiféle egységhez tartozást, egyen-gondolkodást tételez. Az övön ott van isten mindent látó szeme, a mozdulatban pedig az önkéntes büntetéskérés. A kislány befelé figyelő kompenzációjában volt ellenállás, volt egyéni karakter.
Itt ilyen már nincsen. Az általános kondíció elnyelte a belső szabadság lehetőségét is.
- Soha nem kételkedsz abban, hogy jók a megfejtéseid? 
- Mondom  saját verziómat. Várom, az enyéménél fejeltebb olvasatokat, bár képzőművészeti szemantika aligha létezhet. Nem egyetlen olvasat van, hanem sok olvasat egymáshoz való viszonya.



- Megint a kislány. Vajon egy ilyen egyesítést túl lehet élni?
-  Felszínen biztos nem, de a mélyben sok ellentmondás lakhat. 
A sötét üzemanyag-kanna valahol a tüdő és a has átkeresztezése.
 Tüdő az légző szerv, a levegő pedig szellemi tér. A gyomor csak érintőleges, tehát a jelenség túl van valamelyest a feldolgozottságon. Ez a sötét energiapotenciál meglehetősen idegen test. Hogy ki használja és mire, az számomra már csak indirekt válaszokra ad lehetőséget. Mindenesetre tovább vezet oda, ami miatt Aron Demetz egyáltalán szóba került. Mert hogy ő is használja a megperzselés tecnikáját.





2015. szeptember 18., péntek

nem az isteni, hanem az emberi szépség érdekel


-Aron Demetz szobrai szépek, feltéve, ha a szép szót a hagyományosnál kevésbé homogén módon tudjuk értelmezni. A szépség megbontása azzal, hogy a sima felületekben benne hagyja a megmunkálás szálkásságát, többletjelentéshez vezet. 
- Nagyon jungi ez a szoborpár. Jól kifejezi, hogy minden nőnek van férfi oldala, és férfinak női, mégsem vagyunk andrögünok. Bader téved, nincsen Istentől való elszakadás, legalább is ebben a művészetben nincsen. Nagyon helyes, hogy a nő elöl sima, és csak akkor szőrös ha hátat fordít. Már is tetszik ez a Demetz. -mosolygott Sendy.


- Már is van egy eszköz, amivel a karaktert, a lét pillanatnyi állapotainak összetettségét ki lehet fejezni. A fa amúgy is élő anyag. Hiába  eszményített anatómiai kimunkáltság, hozzánk állnak közelebb, csak pár száz évvel élhetnek túl bennünket, nem úgy mintha márvány lenne az alapanyag.
A márvány és klasszikus megmunkáltság túlmutat az emberi léten. Minket azonban most nem az isteni, hanem az emberi szépség érdekel.




2015. szeptember 16., szerda

Ezer daru



Gajcsi Blanka a Nick Galéria művészkőrének tagja.
 Munkái folyamatosan jelen vannak a galériában.
A fenti projektet akkor indította, amikor meghallotta Sadako történetét. 
A daru madár japánban: szerencse, "egy beteg gyermek álma."
Blanka 1000 ilyen ékszert alkot rövid idő alatt, hogy ezzel is támogassa a projektet.
A számozott madárkák bevételéből a  "Pécsi Szemem Fénye" Alapítvány nyer támogatást.





2015. szeptember 15., kedd

Olyan érzés ez, mint öngyulladás

- Unokahúgomnak komoly írói elhivatottsága van.- meséltem Sendy-nek.- Már az egyetemi évei alatt  olvastam  írásait. Volt két novellája. Nyilván művészetekhez való viszonyát próbálta feldolgozni, - persze nem csak azt,- és ezért is jutott eszembe.
Első novellában  festővel élt együtt. A festő, -gondolom,- hagyományos tájképeket festhetett, mivel  műveiről nem esett szó. Sokaknak csendéletek vagy természeti képek ugranak be, -ha ezt a témát érintik,- mivel ami kortárs, túl van  hétköznapi érdeklődésen. Nos,  a festő  hallgatag, szürke, unalmas alak volt leírás szerint, akit  képein és az anyján kívül semmi nem érdekelt. A novella női szereplője, - aki bár egyesszám első személy, mégsem állítható  rokonom helyére,- teát vitt a műterembe és kísérgette festőt az anyjához. Az anya valami természet ellenes kötődés lehetett. Túl volt dimenzionálva. Emlékeim szerint ebben és az érzelmi sivárságban, ki is fulladt a leírás.  Következő kísérlet azonban érdekesebb, lefojtottabb volt.  Emiatt  mesélek az egészről. - mondtam utastársamnak, aki érdeklődve várta, mi sül ki az egészből.
-Amikor  eredetre kérdeztem, Polanski: A zongorista- című filmre hivatkozott. Talán tényleg az volt  kezdeti, asszociatív lökés, ám tartalmilag semmi hasonlóság nem volt fellelhető. Nem, mert mai zongorista élettársi viszonyát írta le. Előző művésszel szemben ez a fazon aktív. Magánzeneórákat ad, és amikor írói jelenlét viszi az elmaradhatatlan teát,  csábítási jelenetnek lesz tanúja.  Áll félhomályos háttérben és tehetetlenül bámulja a fiatal kamaszlány meg a tanár viszonyát. Olyan érzés ez, mint öngyulladás. Minden szétég. Legelőször arcról hámlik le a bőr,  arcizmok szenesednek. A tüdő végzetesen összeszorul . Vajon egy életben hányszor lehet  megélni, kvázi fulladásos, elhamvadásos halált?!
- Ez így volt megírva?
-  Lényegibben.  Szövegszerűségre csak felületesen emlékszem.
- Hű-ha. Néha már elfelejtem, hogy New Yorkon kívül is történnek események...
- Tudod ki Aron Demetz? -kérdeztem azután, de tudtam, hogy kizárt  ismertsége.- Olasz szobrász. Azt az eljárást követi, mint W. Fából életnagyságú, élethű szobrokat farag és  szabadban megégeti őket.
Rajtam volt  sor, hogy megkeressem azt az elektronikus fiókot, amit  Mega- nevű programmal tartok szinkronizálva. Azt  ahol kedvenc képzőművészeim műveinek fényképeit tárolom.

2015. szeptember 13., vasárnap

A Beton Arcai 2.0- Megnyitó

Tóth Laci fotói










Senki nem állhat a művek helyére



Morgan Penn festménye


W. kiállítási képeit nézegettem.  Ipari létesítményben, vagy válaszfalakkal ellátott hangárban rendezték meg. Fehér falfelületeket fém-tartószerkezetek, áthidalások törték meg. 
 Stílszerűbb helyet, keresve sem lehetett volna találni.
 Üszkös halmok fekete struktúrái és fehér háttér, ravatalszerű hangulatot árasztott.
Az anyagok nem semmisültek meg, csak túljutottak szenvedésen, megkísérelve fájdalmas, rezignált esztétikai élményt kelteni a látogatókban.
Ez a kínos és elkoszoló átalakulás pirotechnikai gondoskodást tételezett, de emberi jelenlét rejtett, másodlagos maradt.
 W. egyetlen fényképen sem tűnt fel, ám  választott szögek és látványlehatárolások feléje mutattak.
-  Megégett halmok paradox módon túl vannak az embereken. Bennem vannak és rajtam kívül. - jegyeztem meg.
- Összegyűjtöttem az újságcikkeket. W.-t nem igen érdekelte, mit írnak róla, de engem igen.  Kíváncsi voltam, mi is ezeknek a "szobroknak" lényege. Végül csalódnom kellett.  Összes leírás,-bár kapcsolódott,- szűkszavú volt és hideg. Semmi személyes, semmi élményszerű.
- Mert igazából semmi és senki nem állhat  művek helyére.
Szendy elmosolyodott.
- Igaz. Aki odaállna, az simán elégne...
- Eldönthetetlen,  tűzről van e szó, vagy pedig arról, ami a tűz után marad?! Ahogyan elképzelem,  szenesedett maradványok bizonyosan füstszagot árasztanak,  összeolvadt megfolyások pedig megidézik a rájuk hatott hőt, visszamenőlegesen újra begyújtják a tüzet. A fényképeken, -amiket W. a falakon helyezett el,- ott vannak a lángok, földön pedig a maradványok. Mindez egymásba forog. Ezért nem is köthető időbeliséghez.
Szendy meglepődött.
- Tanultál művészettörténetet?
- Az nem annyira érdekel. Amennyiben választhatok, inkább művészetfilozófia... 

2015. szeptember 11., péntek

Ipari korszak Savanarólája

Az óceán felett repültünk.
 Előre elképzeltem  pillanatot, amikor  felhők közül előbukkan  partvonal, és szinte halottam, -ahogyan az  "Az óceánjáró zongorista legendája"- című filmben,  egyik bevándorló elkiáltja magát: Amerika! Amerika!
 Ma már nem akkora reveláció, de azért érkezéskor mindenki  ablakhoz gyűlik, sorra megnevezik  felhőkarcolókat, és azért elhangzik  "hihetetlen és fantasztikus" ámulatszó.
Mindez még odébb van. 
Szendy elérkeznetek látja az időt, ismét mutat W.műalkotásaiból.
Az első digitális kép éjszakai erdőrészletet mutat. Középen emelkedő fához létra van támasztva, és  lombkorona belülről, elektromos izzókkal, meg van világítva.
Tetszik is, meg nem is.
Tetszik mert értem.
 Nem tetszik mert vizuális dedó. Olyasmi mint  általánosban az abc.  Válaszvonal látványművészet vagy gondolat-műalkotás között. Efféle performance mindig csak leírásokban vagy fényképeken marad meg. Tulajdonképpen nem is kell bevinni  kiállítótérbe kültéri elemeket, bár ahogy W. budapesti kiállításának kritikáját olvastam, ott ezt is megtették.
A "szobrok", -már, ha a leégett tűzrakásokat szobornak lehet nevezni,- jobbaknak tűntek.
W. különböző ipari lemezeket,- talán gipsz, műanyag, fém, üveg, azbeszt és még ki tudja mit halmoz egymásra,- és  szabadban felgyújtja az egészet. Van ami csak megpörkölődik, más pedig ráfolyik  alatta lévő állagra.  
Valami különös metamorfózis.
 Egész eljárást fényképezik, filmre is felveszik. Ezek kísérik azután, kiállítási térben újra elrendezett máglyákat.
Láttam már hasonlót, de ilyen redukciót még soha sem.  
"Szép" szó nem helyén való, legfeljebb az "érdekes"
Átlátom, hogy ilyen üszkös szeméthalom létrehozásához tapasztalat szükséges, mivel nem mindegy, mennyi benzint öntenek égetéshez, milyen anyagot mire és hogyan rakják.
 Kreációkat azután be lehet mutatni kísérleti művészetként, ám de nem lehet márványposztamensen kirakni közterekre.
Vajon ki gyűjtene ilyent?!
Oda próbálom látni amerikai közintézmények elé,  bankoknak, katonai parancsnokságok bejárati csarnokába. Pillanatnyi kísérlet. 
Elhessentem rezignált iróniát. 
Elhessentem, mert dolog mégis csak tetszik.
Nem pusztán különös anyagszerkezet látványa hat, hanem indirekt, az egészhez hatalmi, politikai, ipari destrukció kapcsolódik.
Elég és megváltozik bűnös anyag. 
Valamit elégetni, valaki dolgát megsemmisíteni. 
Ezekben az alkotásokban állapot van, nem pedig megtisztulás. Meghívás  végső stádiumhoz. 
Beleégés piromániás extázisba.. 
Lehet, hogy W. az ipari korszak Savanarólája?!

2015. szeptember 9., szerda

A Beton Arcai 2.0


Király u. 1., Pécs, 7621

A tavalyi Beton Arcai című kiállításunk nagy sikerére való tekintettel, idén ismét megrendezünk egy beton témájú kiállítást! A kiállítás célja, hogy megmutassa a beton felhasználhatóságának sokszínűségét. A szeptember 11.-től (19h megnyító) október 2.-ig megtekinthető tárlaton felsorakoztatott képzőművészeti és design alkotások a mindennapi életünkben egyre több helyen megjelenő beton nem mindennapi formáit mutatják be!

A kiállítás támogatója a Lafarge Cement Magyarország Kft, a CemBeton ésa MABESZ.


Kiállítók
Budán Miklós Zoltán
Concrete Crew
Fülöp György
Horváth Boglárka
Horváth Melinda
Revák Katalin
Sárréti Gergely
Szalai Zsófia
Veres Balázs

2015. szeptember 8., kedd

Irtózatosan retro


Néhány fénykép következett az esküvőről. Pontosabban kettő.
W. ott állt  zöldre festett vidéki faház előtt, - ami nyilván  szüleié. Színes mente-szerű ruhában feszített, olyasmiben amit korai dokumentum-képeken látni. 
 Amerikai polgárháború katonai öltözetére emlékeztetett. Hogy melyik oldal?!
 Természetesen  arisztokratikusabb déli oldal jöhetett szóba, amit  következő fotó még jobban megerősített. Szendy félhomályos szobában, tükör előtt készülődik. Szétterülő fodros szoknya, hímzett selyem felsőrész, olyan ami alatt egykor fűzőt hordtak.
Az egész irtózatosan retró, és meglehetősen amerikai. Amerikai, de nem a "happy" New York-i stílus. Azt ismerni véltem. Máshonnan.  
Nőismerősöm, aki kifejezetten azért ment férjhez, -és ezért még fizetett is,- hogy hozzájusson állampolgársághoz, végül fényképész stúdiót nyitott.  
Honlapján rendszeresen szemrevételezhettem esküvői fényképeket, mi a nagyvárosi módi.
Résztvevők sora, -akár tíz fő is,- egyszerre méterest ugrik  tengerparti homokban. Mindenki vigyorog a montázson.   Mindez ráadás, elmarathatatlan garden party virágfüzér-kapuin. pezsgős asztalain túl.
Akkor inkább Sendy  "country"-s emlékei, -bár esküszöm, nincsen ebben politikai állásfoglalás.
Hamar túl is jutok  egészen, viszont tudatosul hogy nincsen közös emlékkép, csupán két különálló.
 Hivatalos sorsforduló valami miatt csak esemény, és nem társas viszonylat rögzítése.
Mindez oda vonná  tudati fókuszt, hogy Sendy  egyedül látogatott haza, de adódó következtetéseken átugrok. Idétlen lett volna belekérdezni, sőt következtetések levonásában sem voltam érdekelt.

2015. szeptember 6., vasárnap

Nyomkövetés

Az ülések között, beépített képernyőkön lehetett figyelni, hogy két nagyváros, két földrész között, hol tart  repülőgép. 
Alig hagytuk el  repteret, hogy egy kissé kaotikus város és utcakép makettszerű rendezetlenségéből, a vonalzóval el és átrendező világ központjába érjünk.
Rálátást   A és B pont között, -kevésbé élményszerűen,- elvontan is látni lehetett, mint egy pixel-homokórán. 
Ez a fajta nyomkövetés ma már, okos telefonon is lehetséges.
 Nem túl régen  ismerős mutatta autóbuszon. Beírta járatot, és  megjelent  térkép, mutatva kiindulópontot és végállomást, a kettő közötti megállókat, és azt, aktuálisan hol is tartunk. Némi finomítással megállók megnevezése, környező épületek beazonosíthatósága is megjelent.



Szendy ismét fényképeket mutatott. 
Első lakhelyük New York-ban,  meglehetősen lepusztult környék, amelyet azóta, hihetetlen sebességgel felszámoltak.
 Az ablakból készült fényképen emeletes betonépületek kopott vázszerkezeteire lehetett látni, amelyek mintha már eredetileg sem lettek volna befejezve. Elmaradt mindenféle díszítés, csak  szürke betonfalak, amelyeket az utca alján elborított a street-art. 
Az egész, ebben a semmit nem ellensúlyozó, több rétegben egymásra rakodott firka-tengerben fuldokolt. Ami fény még is bevilágította a szürkéből-vont szürke utca-mélyeket, az üzletek sárgás-meleg-barnás  fényei, és kékesen vibráló reklámok voltak. 
Sendy ekkor boldog volt, és ez a tény felülírta az agglomerizációs mocsarat. 
Tanult amerikainak lenni.  Átmenetiség teljes tudatában készült egy addigitól merőben eltérő életre.
-  Lakást fillérekért béreltük egy kínaitól. A házban mintha világ valamennyi nyelvjárása előfordult volna.
Nekem még nem volt munkám, intézni kellett  papírokat. 
W. kortárs festményeket és szobrokat bemutató múzeumban dolgozott. Sokat metrózott, hogy elérjen  munkahelyére. 
Őszintén szólva nem igen értettem, hogyan képes olyan helyen teremőr lenni, ahol jó pár személyes ismerősének  művei vannak kiállítva.
- Ezt én sem értem. Van néhány amerikai múzeum, amelyekkel internetes levelezésben állok, és gyakran hirdetnek állásokat, művészeti végzettséggel.
- W. akadémiája egyáltalán nem közismert  Az ott szerzett papír olyan, amiből, -magyarul szólva,- Dunát lehet rekeszteni. Munkái pedig  eléggé különösek. A megszokottól alapvetően elütő prezentációk, sokakból idegenkedő érzéseket váltanak ki. Amikor állásinterjún akad  jobb papír,  kevésbé őszinte modor, szinte mindig az nyer. W. pedig nem hajlandó változtatni. 
-Így már érthetőbb.-bólogattam,- Ha nem hinne saját művészetében, nem tudná csinálni. 
- Egyszer amikor nem volt más dolgom, kíváncsiságból elmentem abba a múzeumba.  Kivártam a megfelelő alkalmat, amikor W. -vel véletlenül sem futhattam össze. 
A legelső teremben, -szemben  bejárattal,- nagyméretű festmény volt kirakva. Balett-táncosnőt ábrázolt.  Kép előtt  fiatal nő állt. Nem lehetett nem észrevenni a hasonlóságot. Megszólítottam, és beszélgetni kezdtünk.  Telefonszámát is megadta, úgy összebarátkoztunk. Hihetetlen, hogy éppen akkor léptem be oda, amikor  modell is jelen volt. Az első igazi élménycsoda New Yorkban. Az első, de  varázslat és hihetetlen események eufóriája azóta sem apadt el. 

2015. szeptember 5., szombat

Muzsikáló Testek kiállítás ( Körtvélyesi László fotókiállítása )


Muzsikáló Testek kiállítás ( Körtvélyesi László fotókiállítása )
Részlet a Pannon TV, Pécsi Kör című műsorából.
Posted by Nick Art & Design on 2015. szeptember 4.

2015. szeptember 3., csütörtök

Martyn Ferenc


Martyn Ferenc kiállítás ( promo )
Köszönet a Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtárának a fantasztikus anyagért, továbbá köszönet Büki Balázsnak aki a film operatőre és rendezője is volt egy személyben!
Posted by Nick Art & Design on 2015. szeptember 2.

Antinomia


Szendy a találkozás napján megnézte a kiállítást.
 Mutatott újságcikket is, hogy a két művész, egész fát vitt be  galériába, és avart szórtak szét. A kvázi erdei séta után megnézte W. lakhelyét.  Műterem  padlás rendetlenségéből volt elszeparálva. Félig kész vásznak, festék és terpentinszag. 
Mindez nagyon eredeti módon hatott.
W. új vásznat helyezett  állványra, és kezdetét vette a játék. Elkezdődött a közös alkotás.
 Szendy  puszta kezével vitte fel a színeket, amit amerikai barátja vastag ecsettel szétkent, elhatárolt. 
-Nagyon jól éreztük magunkat.-mesélte a lány.- Éreztem, hogy megtaláltam akit és amit kerestem. Haza sem mentem akkor éjjel. Másnap megkérte a kezemet.

Mit is tudnék mondani Szendyről, aki a nyolc órás út alatt elszórakoztatott?!
Csinos, de teljesen átlagos lány. Nem túl magas, telt testalkatú. A nem túl magas, nem alacsony, ahogyan a telt sem kövér. 
Valahogy nagymamámra emlékeztetett, aki talán hasonlított rá fiatal korában. 
Mulatságos volt elképzelni, mint egy inkarnációt, aki egyetlen életemben a másodikat éli. 
Vajon milyen jegyek vittek erre az asszociációra? A hang, az arc, a természetes nyitottság?!
Az egészet átfordítottam és átneveztem védett közelséggé.  Rokonszenvet kezdetben   becenév alapozta. Nem Mary, és nem Deby. 
 Szendy hangzás-hasonlításos alapon, szendergő becézése. 
Erről azután  grafikus lányismerős ugrott be, aki egyetemistaként állatokat rajzolt, csupa antropomorf viszonylatot. Mivel saját stilizált jelenléte mellett rendre feltűnt beazonosítható kinézetű, különös madár, rákérdeztem. Azt válaszolta; -  Ő Szender. Az a lény aki az álmokat hozza.  
 Paradox álom, paradox ébrenlétbe tűnése, -hogy abban az időben,- gyöngyökből, tollakból indián álomcsapdákat készített, amelyek ott lógtak  ágya fölött.
- Az indiánoknak biztos működik.-jegyezte meg egyszer.- Álom és ébrenlét között sok az antinómia.

2015. szeptember 1., kedd

Az első átvillanás

Szendy története pár évvel ezelőtt, úgy kezdődött, mint sok más fiatal lány története. Leérettségizett, ám nem akart tovább tanulni.  Egzisztenciát szeretett volna. Munkát és családot. 
Minden elérhető munkát elvállalt.
 Egy nap, miközben szórólapokat osztogatott a belvárosban,  fiú jött vele szembe. Talán mivel automatikus mozdulaton túl  tekintetük is találkozott, - egy másodpercre,- a fiú pár lépés után megfordult, visszament hozzá és angolul megkérdezte; Megnézné-e  kiállítást, amit a barátjával rendezett, közeli galériában.
Mint kiderült, W. amerikai művész.
 Nem művészeti célból jött Budapestre, ám miután találkozott helyi festővel, -aki  műtermében szállásolta el,- rá állt, hogy segít neki valami installációval. 
W. ugyan tud festeni, de alapvetően szobrász. New York-ban él és ott is végzett. 
French academy of arts, amiből csak iskola alapítójának nemzetisége volt francia, meg a mutatós diploma felirata.
Szendy elsőre  videót mutatott. W munkája, - hogy képet tudjak alkotni róla, már  beszélgetés elején.
 Sportoló némi előkészület után beleugrik  kifeszített gumitrambulin közepébe.  Ugrás iránya nagy erővel megváltozik és a függőleges emelkedés közben, már csak sportoló és az ég látszik. 
Aztán  sportoló átváltozik emelkedő űrsiklóvá.
 Elmarad  visszazuhanás.
- 1968-ban mutatták be azt a fantasztikus filmet, amitől akkoriban leesett a szánk. Ez a jelenet olyan, mint a 2001 űrodüsszeia utalása.  Feldobott tárgy gravitációs esését egy snitt modern űrhajóvá változtatja. 
-Akkor még sem én, sem W.  nem is éltünk.
Legyintettem. Én sem járok gyakran filmmúzeumba. 
Szerencsére Sendy sem. 
 Neki  jövő is múlt, és  múlt akár jövő lehetősége.
  Utazás során talán ez volt az első jel, ami bár régről kiragadott hasonlóság, ám megtörte  történet egymásutániságának összefüggéseit, és másfajta, teljességgel alakíthatatlan,  előre beláthatatlan hajlítást mutatott.