2015. július 31., péntek

Világoskamra

A festés kámaszutrája nem  vágy festészete, hanem  festészetben megnyilvánuló vágy totális beteljesíthetetlensége.

 Jó festmény nem eredet, hanem keletkezés.
 Minden eleme doxát éltető felvonulás, szókratészi irónia ironizálása.  Logikai paradoxonok öröme  szégyenítse zöldséges standokig,  elvetélés bábájának.

 Roland Barthes jut eszembe, hiszen  festés,  fényképezésnél is hosszabb expozíció.  Fókusz itt is elmozdul.
 Bemozdul, belevonalazódó gesztussá változik, és szétszórás feletti kép-zet abban a bizonyos megvilágosított kamrában, valóban maga a boldog Bábel.
Boldog Bábel azonban csupán kiterjesztett értelemben nyelvi. Abban az értelemben kiterjesztett, ahogyan  nyelvelőttiség vizuális képet ír.

2015. július 30., csütörtök

Metafizika-Szürrealista ketrec

Miután elkészült  galéria által kiválasztott két téma megfestése, -amiben az érzéki modell és szellemi formában megjelenő akt kérdése körüli szürrealista dekonstrukcióval kísérleteztem,- rövid időre félre tettem őket száradni. Szerencsére  nyári meleg rásegített  folyamatra.
 Nagyon kevés idő maradt. 
Túl korai lakkozással kentem már szét festékrétegeket, és ezzel tettem tönkre munkát. Most műgyanta alapú lakkot használtam, aminek magában is gyorsabb száradási ideje, valamint szép egyenletes, folt nélküli felületet képez.

Az elkészült festmény lakkozásig, akár hónapokig is várakozhat. Ezt a várakozási időt nevezhetjük csendnek,  utolsó lehetőségnek, hogy festmény jelezze, hol szorul végső korrekciókra.
 Tény, hogy festmény önmagát alakítja és módosítja, igen régi megfigyelés. 
Téma kiválasztja  festőt, arra használja fel, hogy  anyagi megjelenését világra csatornázza. 
Az "anyagi" kifejezés csaknem áthúzott.
 Nem áthúzott mégsem, abban az értelemben, hogy  víziónak szüksége van hordozóra; vászonra, festékre.   
Vízió kiválasztja  megfelelő ecsetet, színpalettát, téma horderejét megillető vászonminőséget, és mind ezt önmagába olvasztja.
 Ezek  létfeltételek, ám elfedődnek. Az összhatás differenciái, a technikai megoldások másodlagosnak tűnnek. Lám  bipolaritás,  logocentrikus gondolkodási séma, mondanivalóm elején kisérteni kezd.
Nem fedjük el, de nem is élezzük szét, festmény anyagi-szellemi tartalmát, pontosan úgy, ahogy érzéki modell és érzékiségétől megfosztott, általános eszménnyé tett akt esetében szintén eljártunk.
Ontologiai vagy dekonstrukciós mélység az a szint, ahol differenciák megjelennek, és még redukálatlanul hoznak létre felszínitől eltérő, azt módosítani akaró perspektívákat, horizontokat. 
Természetesen, arra a kérdésre, hogy "mi a szürrealizmus", ma már -műfaji vonatkozásban,- őszinte szívvel, válaszolni nem tudok.
  Megnevezéssel is gond van, mivel soha nem  volt végső definíció.  Sokféle gyakorlat konvergált megnevezés irányába, és a megnevezés által lefedett hely szüntelenül változott.
Manapság olyan festők  meglepőek, abszurdak, kik nem  használják ezt a történeti mozgalomban kitalált megnevezést. Azt mondják magukról: Én "absztrakt realista" vagyok.
Paradoxon, hiszen  realitást totálisnak gondolnánk, az absztrakciót eleve redukciónak, (átfordításnak).
Azt sugallja, hogy valaki színfalak teljessége mögött képes megragadni  egybeesést,  lényeget vagy igazságot. A kifejezés egyik nézete metafizikus, a másik pedig (talán az,) amit fentebb kifejtettünk.
A valóság totális mivolta megragadhatatlan, megélése mélyen emberi, azonban a kettő közötti hídon vagy metafizikai erőszak burjánzik, a sokat hivatkozott racionalitás hiánya, vagy pedig ebbe a hiány-nyomba beáradó abszurd vízió.  
Abszurd utal  valóság uralhatatlanságára,  ebben a jegyben elkövetett lehetetlen gyakorlatokra, a lehetetlen gyakorlatok nyomán burjánzó téveszmékre, (katasztrófákra,) amit szintén valóságosnak neveznek. Néha  valóság rémálom, és  emberi abszurd erre megfelelő reakció.
 Reakció nem redukció. Ez  annyit jelent, hogy  megnevezések állapotjelek, és nem belakható definíciók.
 Szürreális abszurd nekem tarthatóbb, mint  realitás felszínéhez kötött elvonatkoztatási kísérlet.
Régebben azzal szerettem volna aktualizálni  megnevezést, hogy hozzátételekkel egészítettem ki.
Azt mondtam: jelenlét-szürrealizmus, azt mondtam dasein-szürrealizmus, poszt-szürrealizmus....
Valahogy mindig  éreztem, a toldalék eleve benne van az egyetlen gondolati tagban, tehát felesleges hangsúly ismétlés.  Toldalék pusztán megvilágító viszony, ezért csupán hozzáadott, belenyomott, ám valójában külsődleges.
A szürrealizmus ön-azonos és toldalék, nem viszonyba állítva mást, eltérőt jelent. 
Így kerülünk dekonstrukciós határterületekre. 
Határterületi élmény  szürrealista téma. Differenciák világképző ereje lehetővé teszi szöveg és képi szövetek mozgáskövetését, de nem engednek meg (?) végső egybemosásokat, hagyományos tematizációt.

Amennyiben visszatérünk ahhoz a dinamikai nyomhoz, ahonnan  oly sokszor elindultunk, és Tandori Dezső kijelentését idézzük,  miszerint  "szürrealizmus metafizika", (most) úgy reflektálhatjuk: Megnevezésében,  műfaj besorolási ismérveit tekintetbe véve, bizonyosan metafizika. (Pontosabban rávetett tekintet metafizikus.) Azonban, ha  (fentebb) kijelölt határokat, fogalmakat kísérő ellentétpárok közeit megnyitjuk,  -művek többes perspektíváját, új képi megoldásokkal való kísérleteket vesszük,-  ketrec ajtaja megnyílni látszik.

2015. július 28., kedd

Körte a Nick Galériában


A második megnyitóbeszédet Csoszó Gabriella fotóművész mondta el, aki Körte tanítványa volt, mielőtt elszármazott Pécsről.
Kiemelte a természetes és letisztult fényképezési módot, ahogy Körte a női testet fényképezi. Nem rejti el  apró hibákat, nem takarja ki, nem tünteti el. A fényképek ettől emberiek, természetesek.
Körte kifejezetten  női nemre fókuszál,   művészete a nők tiszteletét sugározza.
Aztán Gabriella megkérte  jelenlévő fényképészeket, örökítsék meg a pillanatot, ahogy megöleli a Mesterét.


                                                                    Saját fotó

Krisztián szól, lépjünk kicsit hátrébb, mivel Pál Zoltán ajándéka következik. 
Nem értettem. Azt hittem valami szobrot fognak átadni, de felfelé néz mindenki, a galéria feletti erkélyre. Az erkélyen Zoltán tűnik fel és leengedi a jókora megállító reklámot.







 Innentől Tóth Laci fotói következnek





















2015. július 27., hétfő

Vincze Balázs megnyitó beszéde - Körtvélyesi László kiállítása 3

Tóth Laci fotói


A megnyitót Vincze Balázs táncművész, a Pécsi Balett igazgatója mondta. (-elsőként) 
Balázs táncművész, a Pécsi Balett igazgatója.
 Hogy művész és látványművészet megalkotásában naprakészen otthon van, az számomra szövegmozgatás struktúrájából (is) azonnal feltűnt.  Szövegelemek mozgatását, dekonstruktív áttűnéseit, kettőzött látásmódot, -tehát posztmodern szemléletet,- valójában szó szerint kellene visszaadni, felmutatni. 
(Sajna rögzítésére nem volt technikám.) 



Arról volt szó,(nagyon lerövidítve,) hogy Körte már a hatvanas években, Eck Imre világhírű Pécsi Balett produkcióit is fényképezte.
 Fotós munkája azért fontos, mivel  színházi produkciókkal elsősorban ezeken (fényképeken,) keresztül találkozik a közönség. Ez az, ami felkeltheti figyelmüket.
Színházi és balett táncosok előkészületeit szívesen látogatják mindenféle fényképészek.Nagyon gyakori, hogy saját vízióikat szeretnének megrendezni, ilyesmire szeretnének felhasználni a stábot.
Körte nem ez a típusú fényképész!
Hosszas színházi gyakorlatában, így fényképein is megmutatkozik az alázat.
 Előbb megfigyel, azután kezd el dolgozni. Mozgásfázisokból kiragadja a legmegfelelőbb pillanatokat.
(És itt kezdődik egy finom szöveghajlítás, ami szinte paradoxonként hat, de nem az. Figyeljük meg.)  




   Ezen a fényképen  rajta vagyok. Balra Pál Zoli, középen a hölgy mellett pedig magam is fotózom.




Körte együtt él, lélegzik a művészekkel.- mondta Vincze Balázs.- Hosszú gyakorlata során megtanulta azokat a rendezői elveket, koreográfiai nyelvhasználatot amivel hatékonyan tud kommunikálni táncosokkal. Létre tud hozni egy szituációt, aminek csúcspontja a mozgás és fénykép egymásnak megfelelése.




Pécsi Balett: CARMEN 
Rendező-koreográfus/Director-Choreograph­er: VINCZE Balázs 



Pinczehelyi Sándor, Körtvélyesi László és Scheffer János






Gyenis Bogi tánca a megnyitón







Csoszó Gabriella fotóművész Pinczehelyi Sándor társaságában





2015. július 26., vasárnap

Physical Melody - Kiállítás 2






Scheffi öreg barátom időnként előfordul  megnyitókon. Leginkább akkor, amikor fényképezés a téma. Körtvélyesiinek (Körte) szintén nagyon jó barátja, így nem lepett meg, amikor  kiállítás előzetes szemrevételezése során felbukkant.
 Volt még fél óra. 
Meghívott  közeli Eozin Kávézóba. Kiültünk  főutcára kirakott asztalok egyikéhez.  Szomszéd asztalnál Pál Zoli szobrászművész, ismét fiatal lányokkal körülvéve.
Mindig  kissé "irigykedve" szemrevételezzük tanítványait, kik rendre elkísérik  megnyitókra.

Kis idő múlva Körte szintén felbukkan. Eozin neki is törzshelye. Csupán percekig marad, körül néz, és már indul is vissza  galériába.
 Pohár sör itt megfelelő adag. Nem kell duplázni.
Közben jön a locsoló kocsi.
 Ez az autó nem spriccel, hanem időnként megáll és vizet ereszt maga alá. Kellemesen lehűti a levegőt. 
Főtér irányából fúvószenekar hangjai érkeznek.
 Idő is van, indulunk mi is vissza.




Megnyitó mindig  ünnep, társadalmi esemény, -amit mélyen élvezni szoktam.
Gyakran van előzetes fogalmam, mi kerül bemutatásra, és amikor még üresek a termek,  gyorsan körülfényképezek mindent.
 Hatás, -fényképeknél maradva, - olyan mint amikor átlapozunk egy albumot. Azonnal megmutatkozik, hogy téma és minőség egyenletesen magas, első élményben még egyöntetű, csak kevéssé differenciált.
Kis szünetet kell hagyni. A  csendben megjelenik egy-két emlékfoszlány, különös részlet.  Vissza lapozunk, és olyan részletek is előbukkannak, amiket előbb meg sem láttunk.
Megnyitókon gyakran  körbejárok, amikor   társadalmi eseménynek hullámvölgyei adódnak. 
Körte rokonai érkeznek. 
Nyakába veszi  unokáját.  Amikor észreveszi, hogy fotózom, készséggel megáll, felém fordul.









Körte albumából
Forgatás
László Körtvélyesii és Ádám Horgas társaságában (Pécsi Nemzeti Színház).

2015. július 25., szombat

Körte megnyitója 1

                                        
                                 Gábor Bauer albumából

                                                                Pál Zoltán szobrászművész

Pál Zoltán meglepetés ajándékának előkészítése. A nagyméretű plakátot a megnyitón mutatták meg.
               

                                                  
Csoszó Gabriella fotóművész tánca a mesterével. 


Miközben  galériában folytak az előkészületek, kint a téren is akadt látni és hallgatni való.




Gyenis Bogi táncolt Körte kiállításának megnyitóján



Az a megtiszteltetés ért, hogy László Körtvélyesii fotókiállításának megnyitóján én táncolhattam. A kiállítás anyaga gyönyörű táncos fotókból áll. Szép mozdulatok, szép testek. Nézzétek meg! Nick udvar.
Posted by Bogi Gyenis on 2015. július 23.





2015. július 23., csütörtök

Megnyitó elött

Körtvélyesi László fotóművész

Tegnap benéztem  galériába. 
 Téren vizet osztogattak a melegben.   Buszmegállónál promóciós Coca Cola Zérót. Ez utóbbit elöbb megittam, bár nem kedvencem.  Jólesően hideg volt. 
A Nick-udvar klímája  élből jobb volt,  galéria pedig kifejezetten hűs. 
Krisztián  falat javítgatta éppen.
  Martyn képek alul, szintén falnak támasztva. Kihagyhatatlan poén; "Ha már lent van, egyet elviszek."
 Elkezdtük találgatni, vajon mit érhet. Krisztián csak  teljes kiállítás értékét tudta megmondani. 
Nincsen mit tenni, maradok saját festményeknél.
Átnéztem  szomszéd boltba. Hűtött sör életet mentett. 
Udvaron fiatal fotós  dolgozott. Megtudtam elkövetkező kiállítások körkörösen, kockánként lesznek bevideózva, minden kiállítás új kör.  Jó zenéhez lesz szerkesztve.  Ez lesz  galéria portfóliója, ami külföldre is ki fog jutni.
Martyn kapcsán Edith Piaf került szóba,  további kortársak miatt Jean Michel Jarre. Függő kérdés...
Közben megérkezett Körte.
 Szépen becsomagolva lerakta  első adag, nagyméretű fekete-fehér fényképet. 
Mindjárt kibontottuk.  Tiszta felületet csak cérna kesztyűvel lehet megfogni, meglátszik minden ujjlenyomat. 
 Kibontott fényképeket már ismertem.  Nyomda remek munkát végzett,  félméterestől embernagyságú alkotások, vastag kartonlapokra  kasírozva.
Amíg Körte és  fiatal fotós srác elmentek  színházhoz, a következő szállítmányért, Krisztián  fejét vakarta. 
Nem lesz egyszerű falra felilleszteni műalkotásokat. Nagy-teherbírású akasztókat kell rájuk applikálni. 
Megnyitó ma este. 


Körtvélyesi László munkái