2015. június 29., hétfő

Lilla dolgai



Lilla egy éve fejezte be Pesten a Képzőművészeti Egyetem Grafika szakát.
 Időnként eddig is lejegyeztem, hogy mivel foglalkozik, kiállításoktól a szakdolgozatának témájáig bezárólag.
Úgy tűnik, több gátló ok kapcsán,   belvárosi művészeti stúdió ötlete beláthatatlan ideig kitolódik. Nem csak azért, mert a "város újratöltve" program leállt, hanem mert több kezdeményezés sorsát végigkísérve, most már  buktatókat is jobban át tudjuk tekinteni. 
Szóba került viszont, közös kiállítás lehetősége. 
Alább Lilla alkalmazott grafikai dolgaiból emeltem ki, tettem közzé kettőt.





2015. június 28., vasárnap

Van mire és miről...

Natalia Cordon Nombela festményei

Most nem Heidegger filozófiai jelentőségét méltatjuk, hanem azt a gyakori és köznapi gondolkodásra jellemző vádat, miszerint Heidegger náci volt, és ezzel le is van söpörve asztalról. 
Innen kettős elágazás vezet.
Kezdjük nyom egyszerűbb részével, az egyszerűbbnek nevezett köznapi gondolkodással, amit még gyakran természetességnek is hisznek, ne adj-isten bölcsességnek, mivel közérthető.
A köznapi gondolkodás általánosít. 
Nem szereti tárgyak eredeti megjelenését, mivel az heterogén, mivel az nem fér el egy képernyőnyi oldalon. 
Egyrészt  Lét és Idő még filozófus barátomnak is nehéz diónak számított. Kétszeri olvasatra  csak az jött le neki, hogy zseniális.
Nekem másfél évembe tellett,  sok értelmező tanulmány elolvasásába, hogy derengeni kezdjen, minek is rakta le  alapját, miért van az, hogy szinte minden jelentős filozófus hivatkozik rá.

 Aki nem tudja, mi az a fundamentál-ontológia, ez miért szükséges-érvénytelen, s miben áll  késői Heidegger munkássága, és képtelen tárgyat ontológiai-fenomenológia szempontjából tekinteni, az egyszerűsítő általános értelmezésekre fog vadászni. 
Amikor differenciált tartalom kerülne szóba, azt fogja mondani: Náci! (Vagy valami rosszabbat.)
Persze az volt, náci. 
Apró momentum, hogy nem minden náci volt gyilkos, és háború utáni francia vizsgálat során Heidegger menlevelet kapott. Visszanyerte tanításhoz való jogát.




Vegyük sorra, mit nem tud történetileg az, aki ezt az életművet egyetlen jelzővel söpri le.
Mit nem tud az, aki differenciált dolgot általánosított, redukált változatokkal fed el, és így  nivellálja, - végső soron eltemeti más származékos jelentés, vagy jelző alá.

Heidegger 1933-ban foglalja el a freiburgi egyetem rektori székét. Hitler éppen hatalomra jutott, senki nem sejti még  folytatást.
A versailles-i béke az első világháborút követően gazdasági válságot, súlyos háborús jóvátételt és korlátozásokat jelentett, amit túlzottnak, megalázónak és elviselhetetlennek éreztek a németek.
 ( Amikor  franciák elszenvedték első háborús csapását Hitlernek, még  angolok is azt mondták: csak azt kapják, amit megérdemeltek...
De ne fussunk előre.
 Németek  nemzeti szocializmusban a szocializmust üdvözölték és a német nép felemelkedését. Ebben a kezdeti időszakban Heidegger azt gondolta, mint egyetemi rektor, eszméivel alakíthatja párt és az ország ideológiáját. 
Nem csak Heidegger, más konzervatív gondolkodók is, jobbító szándékkal csatlakoztak a náci (nemzeti szocialista) párthoz, azonban amint fasiszta eszmék tért hódítottak, fokozatosan kiábrándultak,- 1935-ig el is fordultak a mozgalomtól.


Heidegger rektori kinevezése előtt soha nem bonyolódott politikai ügyekbe.

"Hivatalba lépése után pár nappal, első intézkedésként megtiltja az úgynevezett zsidó­plakátnak az egyetem épületében való kifüggesztését - amit a későbbiekben többszöri felülről jövő sürgetés ellenére sem vont vissza —, valamint megakadályozza, hogy a náci diákok az egyetem előtt könyvégetést rendezzenek, és személyesen felügyel arra, hogy az egyetem könyvtára érintetlen maradjon."


"Érdekes és ide is vonatkoztatható epizódot mesél el ezzel kapcsolatban Georg Picht. „Az, hogy Heidegger hogyan képzelte a forradalmat - írja -, egy figyelemre méltó alkalommal lett világos számomra. Elrendelték, hogy politikai nevelés céljából havonta előadást kell tartani, ami minden diák számára kötelező ... Az első előadásra Heidegger mint akkori rektor anyám sógorát, Victor von Weizsáckert hívta meg. Mindenki tanácstalan volt, hiszen hogy Weizsácker nem náci, azt mindenki tudta. Heidegger szava azonban törvény volt. Az a diák, akit Heidegger a filozófia szak vezetőjévé nevezett ki, késztetve érezte magát arra, hogy a rendezvényt egy, a nemzetiszocialista forradalomról tartott beszéddel nyissa meg. Néhány perc múlva Heidegger topogni kezdett a lábával, és éles, az izgatottságtól megbicsakló hangon felkiáltott: »Ennek a fecsegésnek most vége!« [Dieses Geschwátz hört jetzt auf!] A diák teljesen megsemmisülve eltűnt a pódiumról, s le kellett mondania tisztségéről. Victor von Weizsácker ezután makulátlan előadást tartott ..., melyben nemzetiszocializmusról egyetlen egy sem, Freudról viszont annál több szó esett." (G. Picht, „Die Macht des Denkens".

Heidegger hitt az egyetemi önigazgatás elvében, de ez 1935-re illúzióvá változott.

"Noha ekkor Heidegger már a párt tagja volt (1933. május 3-án lépett be, elsősorban abból a célból, hogy megkönnyítse az egyetemnek a minisztériummal való kapcsolatát,
s így könnyebben tudja megvalósítani elképzeléseit, illetve - amint azt 1945-ben, a freiburgi egyetemen alakult nácitianító bizottsághoz intézett levelében írta - hogy
,,megkíséreljen bizonyos szellemi változást előidézni a nemzetiszocializmusban, mégpedig belülről"), mindazonáltal nem kis megütközést keltett a minisztériumban, hogy
az általa ősszel kinevezett dékánok egyike sem volt párttag 

(lásd Moehling, id.
tanulmány, 33. o.; továbbá Allemann, 252. o.; Palmier, 189. o.; Pöggeler, Philosophie
und Politik, 18. sk. o.; SUR 33., 35., 37. o.; valamint újabban H. Tietjen, 171-188. o.).




A téli szemeszter vége felé a badeni kultuszminiszter magához hívatta Karlsruhéba, és a náci diákvezető jelenlétében követelte, hogy váltsa le és a párt számára elfogadhatóbb kollégákkal helyettesítse a jogi és az orvosi kar előző év októberében általa kinevezett dékánjait (az utóbbivá Heidegger 1933 októberében azt a von Möllendorfot nevezte ki, akinek a rektori hivatalból politikai beállítottsága folytán az év tavaszán vissza kellett lépnie, s akitől átvette e hivatalt). Heidegger nem volt hajlandó ezt megtenni, és lemondását ajánlotta fel arra az esetre, ha a miniszter kitart követelése mellett. Pontosan ez történt: 1934 tavaszán Heidegger lemondott. Visszalépése körülbelül egy évvel hivatalba lépése után történt és néhány hónappal az előtt, hogy az egész államhatalom - 1934 augusztusában - Hindenburg elnök halála után Hitler kezében összpontosult.- írja Fehér M.István.

Nem is folytatom. 
 Aki Heideggert "legyilkosozza" az garantáltan semmit nem olvasott tölle, és nem is ismeri a tényleges életutat, élethelyzetet, fogalma sincsen  mai filozófiában betöltött szerepéről.


2015. június 27., szombat

Lenyúlt minta?!



Festmény amin dolgozom, származékos. (Olyasmi, amire "Sírásó" bizonnyal sokkal durvább jelzőt aggatna, pedig művészetben  tovább gondolás gyakori.)  
Lényeg, hogy valamilyen művet jelentésében kell átalakítani, bármennyi munkával. Erre példa Marchel Duchamp Mona Lisa 
LHOOQ 1919 megnevezésű alkotása, amin  hölgy bajuszt kapott, utalva ezzel a régi keletű híresztelésre.
 Nálam mindez,  plakátot ábrázoló plakát, amin  jelzett,  lepusztult lépcsőházi falat fed, és rajta  ölelkező pár grafikája, grafikus körvonalai láthatóak. 
 Grafikus ennek a festménynek szempontjából, forma végső határa, -és lépcsőházi környezettel érzelmi kiürülés,- gesztusok és mozdulatok már jelen sem lévő funkcionalizmusa.
 Falon megjelölés: "B" ESCALIER. 
Hely nem egyszerűen lepusztult, hanem ezen túl is, másodlagos. Mindezt férfi alakot kitakaró, azt átölelő női sziluettre asszociáljuk, ahogyan  képről hiányzó lépcsőket szintén, a hiányzó és időben szétszóródott felfele és lefele irányuló mozgásokkal.
 Kép eleve kettőződés. Rápillantva magunk is garniszállóvá változunk, átélve szobára vitt nő eltárgyiasítását.
Tényleges hozzáadásom,  szellemi jelentés további kettőzése, ami  több és kevesebb mint egy bajusz.

Kis szerencsével, augusztusban megtekinthető a kiállításon.

2015. június 24., szerda

Redukció

Egyszer filozófus barátommal, rendszerváltás magasságában liberális újságot szerkesztettünk.
Egyrészt  szocialista elkenő, általánosító, felelősséget nem vállaló nyelvezettel szerettünk volna szakítani. Utáltuk  zörej szövegeket, amelyek simán,  társadalom működéséből, vagy egyéni vegetatív funkciókból fakadnak.
 Elv volt az is, hogy nem megyünk bele, terméketlen, méltatlan vitákba. (Hű de nehéz megállni!)
Az újság mint keret, amúgy sok ötletet igényelt, amihez lazának keltet lenni.

Barátom, -(nem én !),-remek szlogeneket gyártott. 
" A koncból való részesedésnek megvannak a protokolláris szabályai."
" A politika akkor mocskos, ha disznók csinálják."
"Mi fújjuk a szélkakast." stb.

Barátomtól sokat tanultam.

Megtanultam  filozófia szeretetét.
Elv lett, törekedjek  pontos megfogalmazásra.
Igen fontos, hogy érzelmi reakciókkal szemben, intellektuális értékeket tiszteltük (elsődlegesen). Mégis adódott, hogy dolog kifordult. 
Ilyen eset volt, amikor a zárt csoport részére,  zárt csoport pénzéből kiadott fénymásolt újsághoz valaki pecsétet kért.

Barátom csináltatott is körpecsétet. Az volt a felirata: Már megint egy kibaszott pecsét!


Martyn kiállítás rádió interju



2015. június 22., hétfő

Klasszicizáló festészet


A következő fotón Arantzazu Martinez festőnő látható. Már elsőre is kitűnik, hogy klasszikus beállítottságú. Ez annyit tesz, hogy metafizikai hagyományokat követ. Modelljeinek beállítottsága a Platóni elv forma-hirearchizmusára utal, vagyis a test eltárgyiasul, az eszme tökéletessége és magasrendűsége csillog át.
A ruha társadalmi rangra utal, ahogy a trón és a zászlók is.  Bagoly, galambok pedig egyértelműen a társadalmi rang és szellemi minőség harmóniáját sugallják.
 A testből  csupán az arc látszik. Ez a kép abszolút középpontja,  -az arc - szellem emberi megnyilvánulása, aminek minden alá van rendelve.
Ha úgy tetszik ez a festészet  konzervativizmusában és eszköztárában stabil, legfeljebb megjelenésében alkalmazkodik némileg korszakhoz. 
Fordítottja amit Alejandro Carpintero dekonstrukciós képeinél láttunk és legalább annyira periferiálisnak érzem. 
 Periferiális ebben az esetben nem értékítélet.  Olyan vonal ami akt és vele szembe állított  meztelenség között húzódik. 
Alejandro Carpintero képei  harmóniával szemben  törést mutatnak, olyasmit ami nagyon távol áll eszményiségtől.
 Azt mutatja, hogy  fogyasztói társadalom olyanra formálja, úgy öltözteti  kamaszokat, hogy kihasználva tetszeni akarásukat, ösztönpillantásnak teszi ki őket. Olyan asszociációknak ami hagyományosan társadalmi tabu alatt áll.

 Szédítő magasság és mélység, valójában általános és egyedi szétszakításában áll. 
Bármelyik verzióra tekintek, megidézi a másikat és feszültséget kelt. Festészetnek ez (is) a dolga. Az a dolga, hogy hatást odáig fokozza, hogy hatás mögé kérdezzünk. A válasz pedig előítélet, vagy pedig filozófia.
Persze filozófia is metafizikus. 
Nehéz kilépni több ezer éves paradigmából, amit Nyugatnak neveznek.
 A kérdés akkor az, egyenesen hol állunk. A kérdés az, mire hogyan tekintünk... 
Valójában ezt feszegeti  posztmodern, vagy amit posztmodern szemléletnek neveznek.

Abszolut bizalom. Csipkerózsika.  230x130 cm


Repülő  41x21 cm


Az egó zuhanása 170x114 cm


Dreamcatcheres  81x146 cm


Zöld szemek  185x127 cm


A bukott angyal  114x73 cm



A boszorkány háza 180x90 cm



2015. június 21., vasárnap

Abszurd mitopoétikus kijelző


Fundación Arcilla alakuló ülésének csoportképéről véletlenszerűen választottam olyan festőt, aki témánknak megfelelő.
Alejandro Carpintero szintén spanyol. 
Miután befejezte az egyetemet, egy ideig hanyagolta  festészetet. 
2005-ben, azonban,- miközben London repterén, pincérként dolgozott,- megérett benne valami. Rájött, olyan mentális képekkel rendelkezik, amelyek szabadságukban és intenzitásukban érdemesek megfestésre. 

Azóta  munkának él, serdülő lányokat fest, gyakran hiányos öltözetben. 
Dolgon nincsen mit szépíteni. Ez "sötét, erotikus realizmus", ami valahol  feslettség és költészet határán mozog.  Mivel "feslettség" műalkotásba emelt, nem műalkotás feslett, hanem azzal a témával foglalkozó,- ezért mégis közelebb a költészet.

Hogy költészet, az is jelzi,  legjobb spanyol galériák állítják ki. Művei jelen vannak az Europai Modern Művészeti Múzeum  gyűjteményében.

Nem állítom, hogy ragyogóan fordítom, amit nyilatkozik, vagy amit ír.  (Nyers spanyol fordítás borzalmasabb, mint  angol.)
 Átemelések  szemléltető töredékek.

  Belső realitást kell átfordítani, akár hátba vágják érte a művészt, akár megtapsolják.-vélekedik. - Aki nem így jár el, az vagy impotens (kicsi a farka) vagy neurotikus. 

Arról álmodik, (képzelődik,) értők bámulják  festményeit "online", és tetszik nekik, mert az is lejön, ami képileg láthatatlan.

Máshol arról beszél, hogy  globalizáció sematizálja  képi eszményeket, mindenkinek ugyan azok az üres női maszkok tetszenek. Ez ellen tenni kell valamit, ami kibillentő hatású.
 Arra a kérdésre, hogy munkáit miért  nők, és miért csak a lányok uralják, nem tud verbális választ nyújtani. 
" A játék neve: Virtuális szerető"-mondja.



VIRTUAL LOVER 
180 x 180 cm. 
Olaj, vászon 
2009



Az új technológiák megváltoztatták a jelent.- írja máshol Carpintero. Megváltozik  interperszonalítás, és minden  hatalom, a pénz, a szex meg a halál körül forog.
 Művész folyamatosan törésekben  él, de  a konfliktus érzékelés nem rossz dolog. Festő számára nem a nyugalom, hanem az abszurd termékeny.

Sokan elvégzik az egyetemet. Elmennek  titkárságra a diplomáért, és soha többet nem vesznek kezükbe ecsetet. 
Miért van ez?! 
Azért van, mert hiányzik az egyéni hangütés.  Iskolát nem az érdekli,  kinek milyen gazdag vagy szabad a képzeletvilága, hanem, hogy miként állította be az aktot. 
 Ennek a szemléletnek örökre el kellene tűnnie!

Alejandro Carpintero festő

Amikor ránézünk egy tárgyra, egy ceruzára, és azután behunyjuk  szemünket, akkor a tárgy már nem ugyan az. Megváltozik mérete, helyzete, színe, érzelmek is csatolódnak hozzá.  
Belső kép többnyire összemosódik a külsővel, de némi gyakorlattal szemlehunyás nélkül is rátudjuk vetíteni tárgyra az intenzívebb mentális képet. 
Ez a játék nagyszerű dolog, és arra vezet, hogy egyszerű tárgyak  kiváltanak intenzitást, vagy erotikus ingert.
Erotikus lehet egy növény, egy távirányító.
Az embereknek több időt kellene fordítani,  saját "abszurd mitopoétikus kijelzőjükre".




                                                                                     Alejandro Carpintero festményei

 Carpintero hangsúlyozza,  munkáiban az erotika, -és nem a szex!- ami hatásfokozó.







2015. június 20., szombat

Akt vagy meztelenség

ArtEXpacio anyagából
Kétféle metafizika, technikai és beállítással eltárgyiasított női test.
Vitathatatlanul hatásos

Már többször említettem az Angliában élő Michele Del Campo festőt, aki spanyol származású és most vele kapcsolatban,  Madridi művészeti kezdeményezésről érkezett gmail értesítés.
Egy új alapítványról van szó, amelynek szobrászok, fényképészek is tagjai.  Első kiállításuk június 11.-én volt,  az egyesület pedig artEXpacio elnevezéssel kezdte meg működését.
Mindez szót sem érdekelne, ha nem pillantom meg az "Agyag Alapítvány" kiállítói között Dino Walls munkáit, akit valóban és kizárólagosan a korszak legnagyobb szürrealista festőjének gondolok.

Michele Del Campo  festménye

Antonio Castelló Avilleira és Michele Del Campo festők

ArtEXpacio megnyitóján készült fotó, ürügyül szolgált, hogy Castelló munkáinak is utána nézzek. Nagyméretű munkái hiperrealista gyümölcsöket ábrázolnak.

 Antonio Castelló Avilleira munkája

Ezzel a hírrel le is zárom  elmúlt napok kitérőjét. Visszakanyarodok az augusztusi erotikus kiállításra való felkészüléshez. 
Michele Del Campo blogát olvasva, néha felvetődik bennem, nem e lenne jobb pusztán saját munkáimat felrakni, magyarázatok és kitérők nélkül. Csupán  aktuális kiállításokról, tényszerűen tudósítani... 
Régebben  engem érdeklő festőkről gyűjtögettem anyagokat, az viszont nem volt napló. 
Amennyiben naplót írok, abban  elhívásomnak megfelelő szellemi rétegeket, reflexiókat, archeológiákat szeretnék érinteni, és ennek mércéje nem kívülről tételezett. 
Ami kívülről tételezett, az  elém kerülő művek, vagy az, ami ezek  olvasatát elősegíti. 
Az "ArtEXpacio" anyaga véletlenszerűen került látótérbe. 
Némi válogatás, remek illusztrációja lehet mostani témának.
A téma alapkérdése még mindig: mai festészetnek, képzőművészetnek mennyiben meghatározója  akt, mi az akt és meztelenség közötti különbség, mit jelent festő számára  női test, 
továbbá, hogyan jelenik meg mindez, kortárs művekben.?!
Vezérfonal továbbra is Francois Jullien tanulmányának szoros olvasata, ami számomra - egyúttal,- dekonstrukció nézőpontjainak kipróbálása.


                                                               ArtEXpacio anyagából

Az akt metafizikai tulajdonsága, hogy mint " abszolút emberi lényeg"
a maga formai teljességében és pózba állításával minden környezetet és környezeti tárgyat maga alá rendel, egyben azoktól el is különül.
 Vajon  posztmodern klón, 3D és fotográfia hatása nem e az, hogy feje tetejére állítja az eredeti látássémát, táj és modell nem különül el, hanem ontológiai szinten áthatják egymást?! 

További válasz


Az természetesen igaz, aki ma  Magyar vidéki városban él, az bizonyos értelemben periferiálisabb helyzetben van, mint aki  fővárosban, vagy Európa más nagyobb városában. 
Folyamatosan látok kiugró példákat, és gyakorta kapok helyi festőktől fővárosi galériákba meghívókat.
 Helyi kiállításokkal is ez a helyzet, és néha születnek új barátságok, kapcsolatok.

Pincehelyi Sándor szintén olyan művész, akinek Pécsről sikerült Amerikában (is) ismerté válni,  hatvanas-hetvenes években.
Gyakran látni kedvenc galériám megnyitóin, ahol szóba került, hogy fiával, Pincehelyi Andrással lehetne közös kiállítása.
András véleményem szerint élvonalbeli kortárs festő, -ki ahogyan hallom,- leginkább Német piacra dolgozik.
Nem állítom, hogy  közeli ismerőseim.  
Város művészei közötti laza egybetartozáson túl, mindössze facebookos kapcsolatban állok velük.( is)



Mégis efféle rálátás elégséges, hogy tudjam mikor mi történik. Fontos tudni, mi zajlik helyileg és  világban, hiszen történeti tudat kapcsán ez is tét, és tét lehet annak, akit mindössze érdekel festészet, annak pedig még inkább, aki maga is fest.(Ilyen vagy olyan szinten.) 





Mindezt lehet általános szempontból tárgyalni. 
Olyan metafizikai távból, mint amikor Tamás Gáspár Miklós utána kutatott  újságoknak, mit is olvastak munkások egy vagy két emberöltővel ezelőtt.  Meglepve tapasztalta, hogy napi híreken túl, természettudományos eredményekről is tájékozódhattak. Az akkori munkásoknak nem csupán politikai, de szellemi aktivitása is magasabb volt, mint mondjuk később,  szocializmusban. 
(Hogy szocializmus korszaka alatt mi volt, azt tán és részben, Pincehelyi Sándor művein is átjött, már akkor is. Történeti tudat formálódás, ami téma tárgya.)
Az, hogy ma, egy magamfajta blogíró, meg tud szólítani akkora hazai szürrealistát, mint Nyári István, az érdeklődésből és korszak lehetőségből adódik, meg abból, hogy esetleg van, lehetséges közös téma.
Viszont személyes létemet és viszonylataimat nem tudom hozzákeverni egy olyan általánosításhoz, mint amire Tamás Gáspár Miklóst hoztam példának. Azért nem tudom, mert munkásokkal ritkán találkozom, és ha igen, nem tudom valóban művelt e, öntudatos és filozófiailag pragmatikus...!? 
Arról nem is beszélve, tán dédapám élt,  korai iparosítás korában. 
Viszont , hogy  provinciálisnak nem minősíthető városban, miféle hírességekkel jöhet létre kapcsolatom, és az  felületesség ellenére mennyire reveláció, az egzisztenciális kérdés. Véleményem szerint magánmitológiám, és csak  ismerőseimet érdekli. Talán egyszer, lehet nem így lesz, (nincs esélye,)de ma bizonnyal nem szociologizálható.

Olyan ez, mint amikor Hegel saját dialektikája alapján megkísérelt két végpontot szintetizálni, és mivel dialektika nem indult be, egyik világnézetből  másikba váltott.  Mint valami szellemi részeg, nem akarta elhinni tényt, létezik heterogenitás, léteznek egybemoshatatlan perspektívák.
Talán majd elmesélem, amikor  rendszerváltás után, együtt vacsoráztam Göncz Árpáddal,  helyi politikus meghívása alapján. Nekem életre szóló élmény. 
Azt még sem gondolom, hogy  efféle kalandnak rajtam kívül, bárkinek vonatkozása lehet, vagy mondjuk ettől a véletlentől saját társadalmi helyzetem, megítélésem darabkát is változna.

Még mindig témánál, más perspektívából.
 Példa ugyan kissé sarkos, mert nincsen benne átmenet.)

Egyszer beszéltem  zenetanárral  "link" művészjelöltekről. 
Azt mondta,  nagy dumások,- bármennyire is felismeri,- hatnak rá, kézhez állóbbak mint  csendes, hátrahúzódott vagy elnyomott tehetséges fiatalok. Az lehet, hogy jobb kommunikáció előnyös, de amikor valaki kimegy  pódiumra, és vele szemben már csak  zongora áll, ott minden linkség lefoszlik. 

Saját munka

2015. június 18., csütörtök

Esetleges megközelítés

Néha kiállításokon, amikor közel lépek festményhez, és festékfelület nem passztóúzus,- hanem csupán vékony réteg fedi a vásznat,- csodálatosan szép szövésű, egyenletes mező jelenik meg.
Most olyan vászonra bukkantam, amely ugyan  "csodálatosan szép" kategóriáját nem meríti ki, de elegáns egyenletességével eltér minden eddig használttól. 
Az "elegáns egyenletesség" specifikációját nem tudom pontosan visszaadni, mivel részletmegnevezés,  körülírás  minden kísérlete pontatlan. Nyelvi hiányosság okán nem fedné le azt a képzetet amit kielégítőnek gondolnék.
Mondhatnám, ez a felület olyan, mint  koncentrált akvarellpapír, amennyiben felületet, lapot úgy lehetne felére nyomni, - préselni az ívet,- hogy közben vastagsága mit sem változik. Torlódás szimmetrikus rendszere  egyenletes marad, - akkor ez olyan textuális rámutatás, ami még mindig pontatlanul jelzett anyagszerűségre mutat. 
Ár megnőtt.  Ár arányában  méret, még elviselhető arányban csökkent.
Ezúttal hetven centiméteres négyzeten kezdtem dolgozni, azonban meglepetésemre felületi koncentráció, sokkal jobban ellenáll, mint azt előzetesen feltételezhettem volna. 
A színterületek lefedése fedő festékkel sem egyenletes. Olyan mintha  alap sok nedvességet vonna el a festéktől.
Most ott tartok, hogy mielőtt nagyobb részleteket fednék le, vagy kényesebb átmenetekhez fognék, az egész tervezetet ecsettel, festőszerrel kenem át. 
Ha ez sem segít, már csak többszörös pigmentréteg jöhet szóba, így azonban eltűnne, ellaposodna  szép felület.
Mindez annyit jelentene, kétszeres munkával jutok oda, ahol azelőtt is voltam.
Megmunkáltság alaposabb.-mondhatnám akkor, - és ez ugyan úgy nem jelentene átlátható változást, mint ahogyan vászon leírási kísérlete sem volt több, mint esetleges utalás.
Mindez előzetesen hozzákapcsolódik, járuléka lesz festmény egészének. Egy olyan egésznek, amiről most még csupán, előzetesen differenciált vizionált fogalmam lehet...

2015. június 16., kedd

2015. június 15., hétfő

Metafizika


 Metafizika... Ez a lényeg?!



Hamvas Béla itt éppen nem Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, evangélikus lelkész, tanár, író hanem "B" listás raktáros a világ végén.


Ellentétpár(ok), csúsztatás(ok) ....  Metafora.
Metafizikai válasz.

2015. június 14., vasárnap

Az amerikai webgaléria



Ellentétbe állítva


 Andrew Gareth Young festményei

 Azzal kezdődik, hogy nem kell megmagyarázni.
 Az ember benne van egy életben, egy szövetben, aminek minden egyes tér-időpontja, -ami persze önkényes kijelölés,- valahova mutat. Jó: Rengeteg lefűződés van, de a minimális szabadság, hogy hangsúlyokat lehet választani.
A metafizika arról ismerhető fel, hogy nem így működik. Meg kell magyarázni. Meg kell kettőzni mindent, hogy saját verziónk finomításával közelebb kerüljünk egy nagy fényes égi könyvtárhoz,-régen nyilván így képzelték el,- de a "teljes és tiszta fogalmak" nem állnak rendbe, új és új követelményekkel állnak elő, mielőtt bármit is reprezentálnának.
Úgy is rá lehet kérdezni: összegyűjtés vagy szétszórás?! Bölcsesség vagy filozofikus tudás...
Francios Jullien nem vacakol ellentétbe állítással. (Bár mutat néhányat.) Leírja ahogy dolgok előbontakoznak, mi pedig az előbukkanó sarokváltásoknál asszociálunk.
 Mi magunk tesszük meg ontológiai lezárásokat. Illetve nem tesszük meg, mert már is következik irány, ahova előzmény mutat. Kulturális meg életvilágbeli nyomok. Nyomkövetők vagyunk.


"A Kilimandzsáró 19 710 láb magas, hóborította hegy, úgy mondják, a legmagasabb Afrikában. Nyugati csúcsát maszái néven „Ngaje Ngai“-nak, az „Isten házá“-nak hívják.
 Közel a nyugati csúcshoz egy leopárd aszott, megfagyott teteme fekszik. Senki sem tudja megmagyarázni, mit keresett a leopárd ilyen magasban."

-Talán elindult  zsákmányállat szaga után.- mondja valaki abban az afrikai kocsmában, (ahol soha nem jártam..?!)- Követett egy nyomot. Csak arra figyelt, el ne veszítse...
- Amúgy maga kicsoda.-kérdezi ekkor a vadász, aki említést tett  furcsaságról.
- Párizsban voltam portás, harmadosztályú szálloda recepcióján. Számít ez?! Azelőtt meg egyetemi tanár voltam, de jött a válság. Kirúgtak... Elegem lett az egészből. Ki akartam vonulni, meg bele egy kalandba. Valamibe. Bármibe amitől úgy érzem, hogy élek...
-Ismerős.-mondja ekkor a vadász.- De ma már nincsenek felfedezésre váró földrészek. Egykor, az első felfedezők azt hitték  Kilimandzsáróról, hogy mészkő.  Hósapkáról el sem tudták képzelni, hogy Afrika közepén ilyesmi lehet. Az ember mászik felfele.  Levegő egyre tisztább, de egyre hidegebb is.  A leopárd meg nem vette észre, hogy eltűntek a fák, azután pedig a bokrok... Már a szagot sem érezte, csak ment egy valószínű irányban... 
- Valószínű?! Ha felméri, hogy túl van a felező ponton, hogy késő visszafordulni, hogy tévedett?!


Hogy mi  szürreális?! 
Hogy nem Párizsban vagyunk és nem afrikai vadászaton, miközben ilyesmikről olvasunk, vagy megnézzük  Kilimandzsáró hava című filmet...
 Ontológiai értelemben annál a tárgynál vagyunk amire pillantunk. És ez a pillantás nem kettőződés. Ez bizony, köznapi értelemben szürreális.
 Magunkkal visszük  zenitet, átlépünk  horizonton...
Az általánosító, közhelyes, populáris és létfeledésbe süppedt bennszülöttek, már az első kilométerek után levegőt sem kapnak. Hülye aki nem váltott ki valami ipart, nem lett szakács, lakatos, kocsmáros, hivatalnok  és éli meg biológiai programját, éli a köznapokat...-gondolják,  és röhögve kísérik  bohócruhába öltözött Szentkuthy Miklóst. Mert egy hülyének megbocsájtható, hogy felülről jön. Mert egy hülyének elnézhető, ha emberöltőnyivel korábban érkezett...



Hamvas Béla aki saját korában meglehetősen rossz fényben tűnt fel.

Szerintem nem érdekelte, hogy ki mit gondol róla. Csontváryt sem érdekelte....  
Egyszerűen felmentek és vissza is jöttek... Ennyi az egész!!






2015. június 13., szombat

Posztmodern akt


Francois Jullien könyvével kapcsolatban aligha van kedvem, hagyományos recenziót írni.
 Egyetemi tanár, és a könyvben leírt, onnan kielemezhető módszert nem csak az "akt és meztelenség" fogalmi felfedezésével, hanem más fogalmak újra felfedezésével kapcsolatban is alkalmazza.
 Ez  -"etnologia" a fogalmak világában- meglehetősen emlékeztet Heidegger destrukciós módszerére, aki  számára fontos kifejezés vizsgálatánál, nem tekintett el, eredeti történeti összefüggésben történt használattól. 

Carl Warner fotói

Az eredeti használat viszonyrendszerének, metaforikus megragadhatóságának újszerűségére, -egykori aktualizáltságára,- idővel rétegek rakodnak.  Fogalom álltalánosodik, és ahogyan mind többen használják, a használat automatikusságában, rendszereségében kiürül.  Eredeti jelentés összefüggés rejtetté változik.
Amikor Jullien  "akt és meztelenség" témakörét úgy szerette volna feldolgozni, hogy kínai ismerőseivel beszélget róla, hamar rájött, az "akt" fogalma annyira európai, hogy nincsen megfelelője kínai gondolkodásban.   Meztelenség, szégyen, szépség fogalomegyüttese pedig érdektelen, adódóan  eltérő világnézeti beállítódás miatt.
Ez  a helyzet, amikor antropológus eltérő kulturális közegben kénytelen dolgozni, és  kultúra önreferáló. Azon túl, hogy  kínai gondolkodás szintén általánosító, lefutásaiban más végeredményekhez vezet,( -meztelen test ábrázolása,-) egy európai sem tud   kielégítő definícióval szolgálni.
 Nem tud, főleg nem üres metafizikai fogalmak esetén.
 Ezeket a fogalmakat mindenki érteni véli, és éppen ezért, mivel nem szorulnak külön magyarázatra, felvetődés esetén nincs is mit mondani róluk.  Általánosságok jutnak  eszünkbe:
Az akt az egy meztelen nő. Az akt amit a festő rajzol...
És ez a pont, amikor marad  "antropológus belső monológizációja,- amihez fordulhat.
"... és filozófiai kutatásaimra támaszkodva kereszteztem egymással a perspektívákat, egyik gondolkodást a másikban tükröztem, a másikkal fogtam vallatóra."

Jullien remek alkalom látni, hogyan használható fel metafizikai alap, heideggeri destrukció, Derrida dekonstrukciója mint posztmodern eklektikus szerszámos láda, - miről pedig Richard Rorty tesz (számos helyen) említést.
Jullien módszere, használja posztmodern szemléletből mindazt ami kézhez álló, miközben szerszámok mibenlétével nem túl sokat bíbelődik.  Témája (-ebben a könyvben, textualitásban,-) az akt, és az, ahogyan ehhez a témához hozzáférni lehet.
Az külön olvasata szövegének, mi tesz ma  francia egyetemi tanárt, sikeres tudóssá,  számos könyv szerzőjévé...



Miközben  filozófia fogalmi-megújító, aktualizáló munkásságát tekintem, azt kell látni, képzőművészetben folyamat már-már iparszerű. Ráadásul végeredmény ugyan az. 
Az akt magánvaló, szívósan ellenáll minden mögé-kerülési kísérletnek. (És ez valóban így van?!)
 Ez, amiről mondani kellene valamit...


2015. június 12., péntek

A meztelenség lényege

 Karel Blacar festményei

Az  véletlen, hogy Susannah Martin meztelen emberképeit múltkoriban szemügyre vettem.
 Feltűnő, hogy természetben benne, mai ember mennyire idegen, -ha nem hord ruhát. 
Abszurd,- ha mondjuk antik bacchanáliát festenék,- fuvolázó pánok ritmusaira hullámozna erdő, mező...  Nimfák egyszerre természeti erőt és matriarchális bujaságot képviseltek. Ott még fel sem ötlik különállás.   Valóban abszurd lenne! Ilyen vizuális ötlet egyáltalában nem kísért. Nem kísért, annyira klasszicista és metafizikus. 
Susannah csoportjelenetei, - de egyéni aktjai is, amint éppen állatokkal barátkoznak,- nem szégyenteljesek, nem erkölcstelenek, csupán  abszurdak.
 Az akt szó itt nem megfelelő. Nincsenek eszményítve, nincsenek időtlenségbe átmerevítve. Oly annyira nincsenek, hogy  ruhátlan hölgyek életteli intenzitása éppen, hogy metafizika dekonstrukciója, vagy destrukciója.
Az a tény, hogy  eszményített akt illendő,  meztelenség viszont szégyenteljes kívülállás,- metafizikai ellentétpár. Susannah ezt az  ellentétpárt nem dialektizálja, nem is egybekeveri  pólusokat,  hanem ontológiai szinten kérdezi újra...
Mutat valamit. 
 Ismerjük a geneologiát, jelen egzisztenciális korlátait, történeti énünk vágyait, paradoxonait.... 
Nem azt látjuk ami formavilágban alig elképzelhető, hanem ami képzeletjátékaink kiegyenlítődései között pereg...  Szimbólum  idealizált, ideologikus ábrázoltságot szürreális tartományban helyezi el.





Mindez úgy  érdekes, hogy galériás barátunk (Krisztián) szólt, augusztusban lesz  nagy durranás. Lesz kiállítás, vad erotikával.  Még  kirakatokban is lányok fognak táncolni... 
Persze tudom, polgárpukkasztást ő sem gondolja komolyan. 



Susannah Martin festményei


Olyan ma már nincsen.
Van dark-art, ahol szex és vér egybefolyik.  Verebics Kati szadó-mazót emelte - egy időben,- művészi vizsgálat, kutatás tárgyává.
Karel Blacar  festménye határeset. Posztmodern vizuális reveláció....

Számításba vesszük,  helyi művészeknek közül, kik jöhetnek szóba. 
Országos "nagyágyút" említem. Ha őt sikerül lehozni, jó magasra fel van rakva mérőrúd.

 Két festményre van két hónap.... Előkészületek zajlanak.  
Témából Francios Jullien -francia szerző,( mi más?!)- könyvét kezdtem el olvasni: 
A meztelenség lényege ...

2015. június 10., szerda

2éves Nick Galéria a Pécs Tv Híradójában


Viszont egy rossz hír is van, meghalt kedves barátunk Bagyal István (Bagyi) aki a galéria kezdeteitől jelen volt, végig aktívan segített, mindenkihez volt egy jó szava, egyszerűen hozzá tartozott a létesítményhez... 
Nem tudok  búcsúztatót írni.  Feltóduló közhelyek  ontológiai kifejezhetetlenséget jelzik. Akkor már inkább filozofikusság mögé állok... Csupán picivel jobb...
 Akit kedvelek az már mindig is velem volt, és velem marad... Csupán  megváltozott együttlét  történetisége alakul át...  Az tűnhet el, kit már életében elbocsájtottunk és elfedtünk... Viszont lényeg (és vajon mi az?!)  nem metafizikus. Akire(mire) gondolok már mindjárt annál vagyok.
 Tudattalanban nincsen tér és nincsen idő, csak kvázi hozzárendelődés.
.   

A hőskor...




 A megnyitó kiállításon.



A galéria vezetőjével és két művésznővel