2015. május 31., vasárnap

Ezerkilencszáz ezerkilencszázkilencvennyolcból.


Már filmet is említettem...


Előfordul, hogy összekeverek dolgokat, esetleg neveket. 
Nem nagyon lényeges, mivel felvett névről van szó, valaminek az elrejtéséről, ami az eredeti. Eredet rejtés, ha nagyon strukturálni akarnám, mert  kihívás mégsem megnevezésen mulik.
A szárazföld, -amire soha nem tette  lábát,- meg ugye  tenger, a teremtő ős-óceán párba állítása valami olyasminek paradoxona, ami határterület. 
Nekem azt mondta, nem is létezik  korszak amiben élek, mert nyilván időrobbanás történt, és nem figyeltem oda, hogy mégis csak realitás: felül poszt de alul meta/ára az/úr.
 Képrobbanás.
Limoncello néven mutatkozott be, én pedig félművelt vagyok.  Úgy vagyok ezekkel az olasz nevekkel, hogy keverem  elhívást és kihívást, még akkor is, amikor  hajó szalonjából kicipelték az elhamvadt zongorát, meg  határeset-koktélt. Ki kiütni (elütni) készült 1900-at.
Így vagyunk ezekkel a nevekkel. Osztódnak, párba állnak és differenciáljuk, amit  differencia már kitakart.
Limoncello nem Novecento.
 Melyikükre van szükségem, (?) hogy erre rájöjjek...


2015. május 30., szombat

Gesztus,, ,

Vegyük úgy, ez itt valóban, amolyan művész-napló szerűség.
 Amit keretei közé zár, többféle nézőpontból portré analógia. Akaratlagosan, nem akaratlagosan, miközben másról, másikról beszélünk, az pillanatokra minket is kitakar. 
Esetleges és egymást átfedő, önmagukhoz visszatérő útvonalakkal, belső portrét rajzolunk ki és át.
Ami adódik, részlegesség látszata, mivel nem létezik tükör, amin keresztül ne zuhanna megannyi részlet, uralhatatlan gesztus, kényszerűen kitakart elfedés, meg nem értett paradoxon.
Ez az üledék, maradék elv, ami kizárólagosan érdekes. Érdekes, ha egyáltalában megjelenik.

Művészettörténész ismerős "monológ" műfajba sorolt.
 Efféle "tiszta kijelentés" csupán teljes szakmai perspektívából tehető.  Magam részéről, ilyet nem tudok.

 Igaz  szakmai besorolás, szintén műfaj megidézése.
 Nem pusztán a szöveg, kép is gyanúba keveredik.
Tanulság, hogy "művész-napló" mögöttesében, elöljárószavát teszem (pusztán) macskakörmök közé. Teszem abban az értelemben, hogy kiemelt, de nem lehatárolt.
Posztmodernről szívesen beszélgetek, oktatási intézmények folyosóin (is). 
Feltéve, ha lehetséges   határok átlépése....

2015. május 29., péntek

Lehetséges, hogy álom metafizikus?

Susannah Martin festményei


Egyszer végig kell  gondolni, hogy álom-struktúrák és ugyanabból az eredetből táplálkozó éber-meditatív, -logikát és azonnali interpretációt félre toló festészet,- miért igényel eltérő értékelést. 
Mindezek ellenére, hogyan van az, álomanalízis tanulságai miként jelennek meg,  és ellenpontoznak   festmény belső megélésében...
 Kvázi paradoxon eltérő műfajiságból adódik. Amikor álom meg szürrealista festészet párost összekötjük, határterületen holdudvar bukkan elő, és persze  differenciák.
Susannah festményei, -mint arra már rámutattunk,- nem a vallásos  Hieronymus Bosch  köztes világa,- a Gyönyörök kertje,- ami a földi mennyországnak felel meg, így szintén határterület. Köztes világ, amit  triptichon jobb meg baloldali szárnya, pokol és mennyország fog közre.
Hasonlóság annyi, hogy (kizárólag,)  mennyországban nincsen tömeg. Ádám és Éva között isten áll, ami ruhátlanság ellenére kiolt minden erotikus felhangot, és személyesség felé vezérel.
 Mennyország konkrét.
 Isten nem mutatkozik külsődlegesnek. Még nem mutatkozik,  ott az ideák világában, nincsen test és lélek szakadása, és nem mimelt,  megerőszakolt az állatokhoz (ösztönökhöz) való viszony. ( A gyönyörök kertjében meglovagolják őket.)



Susannah mennyországa másként működik. 
Itt is megtalálható táj, ember, növény, állat világának szakadás mentes egysége, - ami spontán, belső szimbolizmus,-  érzelmi és ösztön harmónia. 
Ennyiben ezek a képek  projekciók. Külvilágba belelátva szürrealisztikusak. 
 Éppen ez  felháborító, hogy tényleges világ kevés teret enged  énnek, amelynek jelentős hányada vágyakból áll.



A testek érzékiségét nem oltja ki semmiféle  metafizika.
 Ezt az érzékiséget inkább esztétikának tapasztaljuk, mint buja képzetek előcsalogatásának. 
Pornográfiához személyes, különös lét kitakarása kell, -mint Gyönyörök kertjében.
Ezekben a festményekben különös, családias ráutalással jelen van.

Ez az a pont, ahol újra rá tudunk kérdezni, álombéli ruhátlanság miért  megszégyenülés analógiája? 
Lehetséges lenne, hogy  álom metafizikus?! 













Az álom azt tükrözi vissza, ami valóságból aláhullik, vagy azt, ahogy mi magunk  valósághoz viszonyulunk. 
Egy olyan világban, ahol minden eltárgyiasul, ahol egyformaság jelenti  biztonságot, és mindenki fel van öltözve, a test megmutatása üzletté változik.  
 A felöltözöttek világában, mindenféle lecsupaszodás szégyenként megélt, hiszen olyankor pusztán nekünk nincsen rejtőzködéshez fátylunk.


2015. május 28., csütörtök

Kinek mit enged meg morál


Susannah Martin festményei

A barlangrajzokkal meghatározott képeredet dekonstrukciós kísérlete, hogy bár értjük mire utal, - és azt is, hogy miért,-megkerülhető.  
Amit festményeken látunk azt vezetjük vissza, és akkor azt mondhatjuk: a barlangrajzok, emberek és állatok, nyilvánvalóan körvonalak voltak, nyilvánvalóan  cselekményre utaltak, nem pedig arra, hogy esemény forróégövön zajlott vagy valahol északon. 
Ruházat és szemérem összefüggése nem szükségszerű, mint ahogy az sem, hogy természeti népeknél erre a kifejezésre, -hogy szégyen a nemiségben,- egyáltalán szükség van.
A ruházat nem csak emberi test védelmét, de társadalmi helyzetét is kifejezi. 
Valahol ott jelenik meg  paradoxon, hogy kultúrát és természetet szembe állították.  
Embert kiáltották ki az univerzum urának. 
Az embert mindeközben, nem csak külső, de belső természettel is szembehelyezték.
 Ameddig  gazdag földesurak élhettek első éjszaka jogával, kora kapitalizmusban manufaktúrák tulajdonosai fényűző, szemérmetlen életet élhettek. Nekik  morál engedte, ami gyárban lefojtott, tűrhetetlen volt. 
De nem pusztán társadalmi aspektus hívódik elő.
 Társadalmi, történelmi, kulturális következményeken túl, festményeken megjelenik az ember mélyebb, archaikusabb ösztön összefüggése, szimbolizmusa.
Ember belső, ontológiai aspektusaihoz nem előírt, -nem is értelmes,- sem óra, sem ruha viselet. 



Bosch Gyönyörök kertje, nekem hajdan, mennyországnak tűnt, ameddig el nem olvastam, hogy tömegszex-jelenet általános, és a szexuális bűnök felrovása.



Susannah festményeinek ruhátlansága  ösztönök felszabadulását, játékba és életörömbe átfordulását, nem pedig kicsapongást ábrázol. A karteziánus, ember-centrikus világképet destruálja, és állítja az ösztönök mellé.
Alul Dino Walls metafizikán belüli kritikát ad, és ösztön mellé állítás más értelmet nyer.
Amikor valakit fogva tart  fal, ruhátlanságában kiszolgáltatott lesz, felszámolódik személyes zóna, és  állatok, (vagy) ösztönök szintje -azonos,- közelről, hátulról szimatol...





2015. május 26., kedd

Nem nudista propaganda

 Susannah Martin festményei


Már régebben is megvolt, ám újra előjött. 


Remek ebben a mai korszakban, hogy nincsenek távolságok. A távolságok  különböző minőségei ellenére, szinte minden átléphető. Átléphető valamilyen értelemben. 
Hiányzott  Üres Királyság. 
Már  elnevezés is dekonstruktív. 
Olyasmi mint  Vizuális Bábel, ami megint  a Derrida könyvre mutat. 
 Vérlázító építkezés az egynyelvű lehatároltság, metanyelv, tiszta nyelviség. Nyelvek vagy is szövegek, képi minőségek keveredése, műfaji keveredés erotikusan érzéki. Olyan mint  Hieronymus Bosch: A gyönyörök kertje. 
Különös szemléleti eltolódás, -és eképpen szemléleti keveredés is,- hogy  a festői kert,  maga idejében,  test bűneinek felrovása volt.  Naiv ifjúként azt képzeltem, hogy ilyen a mennyország.
Visszakanyarodva, korábbi utaláshoz, dekonstruktivista tesztoszteron, ahogyan szövegminőségekről olvasok, és egyfolytában szürrealista minőségek, horizontok bukkannak elő.


Az Üres Királyság újra életre kelt. 
Rekonstrukció alatt is dekonstruált. Jelen volt, de önmagában működött, és  új útvonalak hiánya nem késztetett belépésre. Okot kéne keresni, miért nem.
 Annál is inkább mert kisszámú új művész érdektelenségén,- akik jelezték reanimációt,-  keresztül vezető ösvény, régi ismerőshöz vitt. 

Susannah Martin New Yorkban tanult, ám 1991-óta Németországban, Berlinben él.
Olvasom  interjút, hogy  őskorban  emberek, amikor még természet meghatározó volt, nem hordtak ruhát. 
Faszénnel rajzolt barlangi ábrázolásokon  pálcikaemberek és a pálcika állatok, vadász és vad, egyformán meztelen volt. 
Susannah megkerüli azt, amiről festményei szólnak.




 Festményeken nem ősembereket, nem  Bosch paradoxonát látjuk visszaköszönni, hanem azt, hogy amilyenek vagyunk, - magunk egymás közötti természetével,  családdal, hordaösztönnel,  vadász  szenvedéllyel és állatszeretettel, ösztönök játékával, úgy ahogyan  természetben lennünk kellene és ahogyan  természet bennünk van- az valami más, nem művi pótlékok, műanyagjáték hamis kultusza. Nem nudista propagandáról van szó, hanem  valóság elfedéséről. Elfedésről. Arról, hogy már nem is tudjuk, mitől érezzük kínosabban magunkat...















2015. május 25., hétfő

Jelölt jelölő

Három nap azt teszek amit akarok, nagyon régen nem volt ennyim.
 Azt teszem persze, amit mindig , Csupán lehatároltság, kiemeltség tűnik el.
 Nincsen sorrend, nincsen elhalasztás. Ötletszerű játék van.
 Játékkal kapcsolatban, beleszeretek valaki hangjába. Nevetgél,  kötődik valakihez, aki eljátssza az alfát.
 Csak  hang van mint test, csak beszéd reakciók, olyan mint maga a szöveg-átmenet, mindenképpen, csaknem minden kép a képzelet. 
Műfajok keveredése és  nemi különbségek keveredése, ahogy  hagyományos alfa törvény megtörhető... . 
A kérdés,- megtörhető, pontosabban,- átléphető e, tér és idő differencia, ami törvényt involvál.
 Átléphető e azon a módon, hogy testetlen jelenlétben  szövegstruktúrával szabadulunk a " moi" (vagy magam törvény,) alfájától...!?

Azután  megrendelem - net-en keresztül,- Derrida Grammatologiáját. 
Megpillantom Nyírő Miklós:Filozófia mint de(kon)strukció: Heidegger és Derrida című munkáját és nem vagyok képes ellenállni. Ennek aztán végképpen nem...!
 Közben  kiderül, hogy Orbán Jolán, -akinek "Irás-fordulat"-át olvasom, ami pedig  összefügg, tesztoszteron szintem emelkedésével,- a Pécsi Egyetemen tanít.
Látom, van négy közös ismerős. 
Bejelölöm  jelölt jelölőt...   

2015. május 23., szombat

Mindenki csupán harmadik


Kerekes Zoltán fotói


Uzsaly Márton helyi festő festményeivel már foglalkoztam. Viszont Mártonnal kapcsolatban, számomra eddig nem ismert Pécsi fényképész került látómezőbe. Kerekes Zoltán.
Kerekes Zoltán : A Festészet-Elgondolás albumát szeretném ismertetni. Ismertetni,  azonban  lehetséges előszót disszemináló belehelyezkedéssel. 
Szétszórásra többszörösen szükség van.
  Modell időlegesen van jelen eseményben, és összes többi részvevő, festő és fényképész szintén, saját, rendkívüli potenciáljait hozza.
Azt, hogy  elgondolásról van szó, - nem valóságról, a köznapi értelemben,- azt Zoltán  album címadásával jelzi. 
Azt, hogy ez pusztán elgondolás, azt a szép modell, -Panna,- félértelmű reflexióval szintén erősíti és nyitottá teszi. 
 Festő-modell viszonyát meghosszabbító elvárás feltételezést más síkra helyezi, egy a nyilvánosság előtt zajló párbeszéd kapcsán.
 Nem erősíti meg  időbeli kiterjedését ennek a speciálisan létrejött szituációnak, de nem tudjuk azt sem, "örökös" feltételezésének "merészsége" utalás e helyzetre, vagy az időbeli kiterjedés nyelvi nonszenszére utal.
 Tetszik, hogy valaminek útját állja, -de lehetséges meglétét,- el nem lehetetleníti. 
Mivel alkotásról van szó. 



  Belső vizuális vezérlés egyszerre mutat intenzív, mély és belső kapcsolatot, esetiséget, átfordítást. Viszont másodlagos átfordítás utáni harmadlagos, szinte pszichologizáló, köznapiba átmosása sémaszerű. 




Mindenki csupán harmadik. Harmadik a  láthatatlan fotós, és harmadikok vagyunk mi is
Itt van eset, mikor  mű autonóm.  Amikor nem akarjuk autonómiát, és szinte utasításszerű elvárás van, hogy az album peremét áttoljuk  valóságba. Abba az irányba történjen határátlépés. 
Más nézőpontból, olyan partszakasz ez, ahova kicsap  hullám és visszahúzódik.
Időben megjelenik, eltörlődik, térbelivé megy át, és így  tovább....














Az érdeklődés geometriája

Nincsenek teljességek, tökéletesek, vegytiszták... 
Efféle elgondolások,- mögöttes vágy és hajtóerő,- illúziókhoz vezet. 
Vannak egész pillanatok.  Úgy tűnik, elvárásaink és kikényszerített, kierőszakolt eredmények egybeesnek. Úgy látszik,  igazunk volt valakivel, bármivel szemben... 
 Nincsenek tökéletes analógiák sem.
 Ismét kilátási ponthoz érkeztem, lezárult egy kör... Ám a kör nem általános, nem minden ívet benyelő.  Geometriai elvonatkoztatás is alkalomszerű.
Pillanat és analógia hasonló, - esetleges.
Az irodalom vonzott, nyelvfilozófia nem.
 Festészet vonzott, ám csak  szürrealizmus.
 Szürrealizmus műfaj.  Szétfolyó határai érdekelnek, művészettörténet más területei pusztán övezettként, ellentett határesetként.
Az egész szürrealizmus körülhatárolva, - határeset.
 Festészeti határesetről csak irodalmi határesetként lehet szólni. Nem tudom megkerülni nyelvfilozófiát, hogy meg ne idézze szóelőzetesét, differenciálódó látványt, és így esetlegesség-analógiákig eljussak. 

Amennyiben létezik irodalomban Dali, jó eséllyel Derrida az.
 Nem behelyettesíthető Derrida Dalival.  Ellenpontozható, és kétféle terület határán, határátlépések tehetők.
Heidegger fragmentációi  önmagukban is működve, lepik el  szürrealista korpuszt. 
Derrida szövegfolyásai  meglepik.

A könyvtár ahova járok, talán  negyedik legközpontibb ebben a városban. (Ez közepesnél előkelőbb helyezett.) 
Könyvkölcsönzési-lap statisztikája, - olyan élőhelyről beszélünk, ahol Egyetemen oktatnak filozófiát (és festészetet is),-
Derrida: Irás-fordulata kapcsán.
A könyvet levédték 1994- ben. 
Első kikölcsönzés 2003-ra tevődik.
 Ezt követő alkalom 2003, 2005.
Még látható két elmosódott dátumpecsét,  adott évtizedben.
Sort én végeztem be, napjainkban.
Hát ennyi. Ismét ott és máshol. 
Beletenyereltem közérdeklődés középpontjába... 

2015. május 22., péntek

Ex Machina



Nézek filmeket, nem csak művészieket, mert olyat már csak elvétve találni, hanem pop műfajt.  Hagyom, elérjen. 
A pop ma művészetek terén mindent visz.  Klasszikust imént említettem, avantgárd mozi valahogy nem ugrik be...  Hármas felosztás, elvileg még érvényben van.  Minden művész azt csinál és követ, amihez kedve van, mégis besorolható efféle tematizáció, osztályozás alapján.
Az rendben  van, hogy ma már nem létezik tiszta műfaji elkülönülés. Soha nem is volt normális.  Belátható, ha ma Holliwood  Shakespeare-t dolgoz fel, az a kosztümöktől még nem változik klasszikussá,  és kasszasiker érdekében redukálni fognak, tartalmi hiányt látvánnyal kipótolva.
 Kevert műfajú filmek több vonatkozásban megidézik  Shakespeare-i színházat, amiben  színművek többrétegűsége kielégítette  korhely csavargókat, akik afférokra vágytak, elvarázsolta a varrónőt, aki szerelemről álmodott, és lekötötte a nemeseket, politikai intrikák, háborúk és király gyilkosságok....

Észre kell venni,  mai filmek - számszerűségük miatt is,- commedia dell'arte eklektikája alapján építkeznek.  
Robotok, nem bádogkockák.  Áramvonalasan elektronizáltak, hála  műanyag-iparnak,  szilikon művészetnek, teljesen emberszerűek.



Az Ex Machina című filmnek van még egy színházi vonatkozása. 
 Antik színpadon, cselekmény megrekedésénél az isteni beavatkozást nevezték "deus ex machinának". Ha  "deus" elmarad, mechanikus a beavatkozás.  Istennek maszkírozott színészt valamiféle emelő szerkezettel, felülről leengedték a színpadra.

Itt azonban Caleb a fiatal programozó érkezik légi úton az Istent játszó Nathan, világtól elzárt, szekciókra osztott házába. Kiderül Nathan megalkotta a mesterséges intelligenciát, és teremtményeivel rabszolgaként bánik.

A kérdés, -hogy egy olyan világban, ahol elektronikus kütyükön keresztül fel lehet mérni valaki  vásárlói és szexuális szokásait, érzelmi reakcióit, és ezáltal uralni lehet, újra lehet programozni, rá lehet venni cselekvésekre, -ki az aki legmagasabbra jut?! Vajon  rideg számítást segíti e az érzelem, vagy megvéd e attól?! Kérdéses, minket ért érzelmi hatás őszinte e, vagy jól elrejtett hátsó szándék mozgatja?!
Ha pusztán elsiratni kéne  emberiséget, mert  gépi manipulatív erő, még  szexuális kötödést is kiaknázza, és amikor racionalitásában, agresszivitásában vagy jóhiszeműségében átveszi az információs tápláléklánc csúcsát, és ezt fel nem fogó, balek Calebet is félretolja,- nos ez olyan nagyon nem hat meg. 
Mindez érdektelen lett volna, ha Nathan nem egy Pollock festményt használ, hogy bénítsa Caleb racionalitását ott, ahol ő akart racionális lenni.



Pollock belső komplexitása...

A párbeszéd arról zajlott, hogy ha Pollock előbb agyal, mint  fest, -és nem úgy fest, hogy előtte kiüríti  elméjét,-  vajon hány festmény jött volna létre?!
Már nem lehet feltenni a kérdést, ki kivel van, ki kit árul el, ki kihez és miért kötődik, hanem ki milyen módszerrel manipulál,  programozza a másikat.

Egy élmény, egy festmény, vagy az ég látványa helyére semmi nem állítható... Legfeljebb egy pornóból rekonstruált arc,  embernek tűnő fémsziluett, forgalmas városi csomópont, ahol (szintén) tanulmányozni lehet komplexitást, meg differenciákat, esetlegességet...