2015. január 30., péntek

Ma élő legnagyobb szürrealista - Kritikai avantgard

 Dino Valls...
Nem tudom hol, mikor -ám, de eléggé régen volt már, amikor először találkoztam festményeivel.
Talán éppen  Beinart művészeinek szisztematikus felderítése közben. Nem emlékszem pontosan... Arra viszont igen, -hogy évtizeddel,  vagy még régebben ezelőtt, -elemi erővel hatott.

Úgy, hogy amit tőle mutatok és róla írok, nem is lesz pontosan olyan, mint amit Karel Balcar kapcsán. 

Mögöttes minta is más. 
Balcar nagyon mai, szürrealizmusa iskolaszerűen posztmodern kódoltságú.Talán éppen ez a lenyűgöző jelenlét hat rám, -akár van posztmodern, akár nincsen.
 Hasonló dolgokat tud mint én. Kevésbé függ a múlttól mint én. 
Ironikusabb és kétkedőbb. 

Itt mindenki modernbe szültet evidenciájával...

 Gyerekkoromban újdonságként beszéltek  posztmodernről, és már akkor, mindenféle kétséget fogalmaztak meg vele szemben. 
Leginkább azt, hogy megalkuszik  kapitalista rendszerrel, és bár leront sok korábbi, kövesedett, kristalizálódott nézetet, megelégszik szabadsággal, amit piaci világrendszer meghagyott...
 Vagy két évtizeddel ezelőtt jött Habermas, és megkísérelt filozófiailag leszámolni minden jelentős, modernitást kétségbevonó filozófussal. Azon az alapon érvelt, hogy nem tudják meghaladni  önmagukra vonatkoztatott szubjektumfilozófiát. 
Nem tudják meghaladni, vagy is maradnak metafizikán belül.

Korábban, -nem régen,- aki élőben hozta ezt a kulcspontot, azt az embert kedvelem, és világért sem akarnám megbántani.  Tulajdonképpen ez a helyzet, posztmodern megkérdőjelezésével is...



Dino Walls festménye: Részlet


Azt már tisztáztuk, álom nyelv, tudattalan nyelv fordítása, ahogyan saját magunk természetére, vagy női sajátosságokra, - ami fenomenológiailag mutatkozik, vonatkozunk, az olyan komplex dinamika, amin keresztül művész befelé és kifelé reflektálhat. Ez a reflexió komplex és képi. Ez a reflexió metafizika kritikája. Ez a reflexió mélyebb, létvalóságunk melletti érvelés.
Mit mutat meg Dinó?
 Metafizika, tudomány -és  misztikus felosztás is,- tehát modern világszemlélet, szférákra osztja az embert, és szférákhoz külső analógiákat rendel, csakrák,  orvosi szakirányok, latin kifejezések és  végső szubjektív modell, amiben az ember csak tárgy. Ez a tárgy a fenti paraméterek alapján uralható, befolyásolható, megváltoztatható...
És el is hiszi, hogy ez az egyetlen alternatíva... Platón óta elhiszi...
Dinó állandó női modellel dolgozik... Ez a modell, .mint látni fogjuk rugalmasan mozog,- ontológiai időskálán. Nem egyetlen történeti időpillanat divatja szerint való, bár nagyon is korszakhoz kötött... Egzisztenciálisan belevetett, ám nem "akárki". Éppen ontológiai közelsége, látásmódja az amibe beleszerettem...
Azért szeretjük festőként, szexuális és szellemi állapotukat tekintve éppen megérett lányokat, mivel emberi életút lehetőségeinek teljes körét hordozzák. 
Lehet, hogy férfi akcióim aggok, részlegesek. Lehet, hogy logikám félszemű... Mindez lehet, de ha fiatal lányokkal álmodok, ösztöneim, érzéseim, intuícióim, világhoz való viszonyom és saját elhívásom rendben van.
 Ez az emberi, művészi teljesség lenyűgöző. 
Ha nem tudnám, hogy Dino modellje Walls látásmódja, személyes állapotjelzője, bizonnyal beleszeretnék. Bele is szerettem.  
Műértelmezés nem csak önértelmezés, hanem önélvezet...


Mi tagadás, sokáig posztmodern alapvetéseket sem értettem. Mi az a szimulakrum, hogyan áll  média valóság természet valóságának helyére. 
Mitől skrizoid az egész... 
Habermas sok mindent tisztázott. Megmutatta  törésvonal  pontos jellemzőit.
Azután, -valamikor rendszerváltás magasságában,- megjelent, én pedig évekkel később elolvastam, Fedrich Jameson tanulmánykötetét: A Posztmodern avagy a kései kapitalizmus kulturális logikáját.
Itt szinte minden érintve van. 
Habermasról mint múltidőről beszél. Jellemzi  kapitalizmus nemzetközi, multinacionális korszakát. 
Sok mindent értek, sok minden nincsen kifejtve, és kifejtetlenségek között sok minden határhelyzet... Talán úgy van,- gondolom. És ha úgy is van, nagyon bosszant. (Ha meg nem, még jobban...)
 Meglévő diskurzusok szétágazóak. 
Az kitűnik, - leginkább más tanulmányokból,-  diáklázadások ideje, szellemi szabadság átfordulási pontja volt, és az ami van. 
Ami nincsen, az kapitalizmus, vagy modernitás ideológia.
Nincsen, mert támadható lenne, nincsen mert posztmodern kételkedés minden narratív rendszert eltakarított...
Nincsen, de nem is kell. 
Modernitás uralma, a piaci elv az teljes. 
Következményeiben, -ahogyan Fedrich Jameson mondja,- a lehető legrosszabb és talán  legjobb, ami velünk történhetett...  Skrizoid! Az mint ma, szinte minden egyértelmű kijelentés...
 Még fogunk posztmodernről beszélni. 
Akár van, akár pedig nincsen, sok művész ezen világnézet alapján dolgozik. 
Én sem látok mást, bár amit látok ahhoz  szkeptikus gondolkodás hozzá tartozik. 
Ha valaki azt mondja, ez a világlátás letűnt, akkor önvizsgalatot tartok.
Ha valaki azt mondja, nincsen -és kérdésemre, hogy akkor mi van,- azzal válaszol, hogy egyéni művészek kora... akkor csak azt mondja, a modern művészet -ami éppen  modernitás kritikája, -és kitermelte posztmodern szemléletet,- elvezetett a festészeti iskolák tarthatatlanságához.
Nincsen kizárólagos filozófiai rendszer, ami univerzális igényű lehetne, így egy művészeti szféra sem emelkedhet többi fölé... (!?)
 Mindenki úgy fest és oda tartozik, ahova szeretne. Csak kvalitás dönt, csak ízlés szerinti választás...
De, ha ezt tudom, miért maradt  kérdésfelvetés?!
Talán azért, mert posztmodernen belül van  fordulat... 
Almási Miklós: Anti-Esztétikája meggyőz róla. Felkapom a fejemet, bár csak két mondat vonatkozik. Ennyi vonatkozik, a többi pedig körül ír:  posztmodern megkopott... 

Ami nyugateurópátban történik, az valami más, mint itten.
Hogy valami visszarendeződés lenne?! Talán. Részben. Látszólag... 
Amit Almási mond, azt értem és ahogyan mondja azt is.. Következtetni tudok, ugyanakkor látom Heller Ágnessel való gondolati rokonságot. A felvetést úgy lehetne tovább adni: Kritikai avantgárd küszöbén állunk?!!! 
Hogy ez mit is jelent? 
El kell olvasni az Anti-Esztétikát.





2015. január 29., csütörtök

Surreal Art Collective

Beinart.
 Nemzetközi szürrealista kollektíva. 
Már igen régóta ismerem  oldalt. Olyan laza közösségről van szó, amelyik korunkra jellemző módon, web-kapcsolat révén tart összeköttetést, küld hírlevelet annak, aki ezt igényli. 
Modernitás megelőző korszakában voltak zárt filozófiájú iskolák, irányzatok, olyanok amelyek  "tiszta művészet" megvalósításán fáradoztak. 
Szürrealizmus soha nem volt efféle, bár voltak keretek, belső veszekedések nem akörül forogtak, ki mennyire tért el  előre definiált forma-eszme értékektől. 
Mozgalom volt és maradt.
Mára, -bár kissé bátortalanul írom le, miután komoly szaktekintély állította, hogy olyan már nincsen,- tehát posztmodern keretek között, szétszórt művészek,   klasszikus, avantgárd de leginkább populista kötődéseket ápolnak.
Azt viszont posztmodern hozta, - nem is modern művészetektől függetlenül,- hogy nincsen univerzalizmus, minden csoport saját nézeteket vallhat, és azon belül építkezhet. 
Ez a heterogenitás, -akár van, akár nincsen,.. posztmodern maradvány....  
Erről még fogok elmélkedni. Vitatkozni alighanem nem, mivel éppen úgy lehetek posztmodern nézetek között alkotó szürrealista, mint akit az egész meg sem érintett, és modernitást, metafizikát onnan épít tovább, ahonnan mondjuk diplomáját megszerezte, vagy éppen munkásságának fénykora megkezdődött.
 Filozófiának nem rendszer építés feladata, hanem csoportok közötti kód-különbségek áthidalása,  rálátás.
Nem előírás  konszenzus.  Ne közmegegyezés alakítsa művészeti érzékünket, hanem történetiségben fellelt erőterek, diskurzusok.
Mivel nincsen előírás,- ami tiszta művészetet célozna,- egyéni művészek között, a három fő áramlat,  - és azok alrendszereit alapul véve,- sok eltérő kódoltságú, holdudvarokból építkező alkotást hoznak létre. 
"Minden mehet," viszont  kvalitás megmaradt ismérvnek.
 Beinart korábban, több száz szürrealistát fogott át, és mutatott be.  Honlap tagoltsága, elágazásai szinte áttekintethetetlenűl szövevényesek voltak. 
Ezt csaknem  éves szünet után kijavítottak.
Csökkent művészek száma, és nem kell külön keresgetni  egyéni honlapokat.
 Számos jelentős alkotó érhető el, ezen csatornán keresztül. 
Ez a csatorna (szintén) posztmodern jegyeket visel, annyiban, hogy avantgárd jelleg ellenére sem arisztokratikusan elkülönült, és nem érthetetlen magas művészetet hordoz... 
Az ami azelőtt elképzelhetetlen volt,  pop-szürrealizmus is megtalálható.
De nem csak öszvéreket lelünk, hanem abszolút festészeti toposzokat (szintúgy).
Ajánlom bárki figyelmébe.  

http://beinart.org/

 Fő oldalról direkt Dino Wallst szedtem le.  Kedvenc festőm, - akivel Karel Balcar után,- foglalkozni szeretnék.


 Dino Walls festménye

2015. január 26., hétfő

Pszichologiai tatto

Karel Balcar festménye

Ha valaki nagyon rosszallta már, ennek a kedvenc festőmnek  elemzését, annak jó hír, hogy ez lesz egyenlőre  dolog vége.
 Balcar valóban  "absztrakt realista" mivel  világot belülről figyeli.  Tárgyakat is mi konstituáljuk, - adott történeti korszak lehetőségei között,- jobb valóságmegragadás aligha lehetséges, mint  ontológiai mélységek keresése.
  Létező nem tudományos, nem uralmi megragadása, -hanem emberi megközelítései,- az egyediség megbecsülése szétfeszíti  metafizikai kereteket. 
Az  tévedés, amit napi beszélgetések szintjén (is) hallok, hogy minden belülről észlelhető összefüggés, képzet kifejtése metafizikai. 
Még az absztrakt művészetekben sem tudom, -vagy akarnám- megpillantani, azt a végső, hideg logikát, azt a rideg uralmi körüljárást, ami úgy vél tökéleteset építeni, hogy legfeljebb paradigmákig jut. Művészi  geometriákon  átsejlik  emberi igazság keresése. Néhány pasztelles szín  életkontrasztot jelenthet. Ezen absztrakciók modernitás  határhelyei.  
Lételmélet kitörési pont, amivel egyszer megugorható lesz talán, a művészeti modernitástól eltérő piac-vezérelt társadalom... Talán, mondom...  Lételméletnek ez nem így levezethető, és nem kifejezett  utópiája.
Sokan kételkednek,  Heidegger szemére vetik  nehéz át és beláthatóságot...  
Ez a szétcsúszás mindig  létezett. Gondoljunk magas kultúra és populáris köznapiság általánosító inautenciájára. 
 Csúcsokról lassan lecsorog  "lényeg".  Posztmodern erőtér köztes közvetítő.
Ám nem erről szeretnék beszélni. Még az is lehet, hogy ebben a gyűjtő korszakban, ahol akár történeti látásmódok  versenyezhetnek, -művészettörténészek évtizednyit vagy évszázadnyit is visszafele hivatkoznak,- nem hozzám hasonlóak jelentik jövő potenciáljait. 
Van bennem tisztelet ...
Térjünk  Blacar festményére.




Blacar ezt a témát több képen keresztül bontotta ki. 
 Elsőn csak  toválás ténye látszik, ezen a másodikon, már arcok is. Blacar és modellje, (animája).  
Az is lehet, festő "létdifferenciájának" egészébe lépünk be. 
Ez a belépés kvázi kukkolás.  
Viszony igen közeli, személyes.
  Nekünk hátat fordítás,  kizárást is jelent, ám  Blacar is elkülönült.  Ő mutatja fel felénk (is), ezt a lehetséges, személyesnek feltüntetett viszonyt.



Blacar az amerikai galériában azt írta, hogy " lehet gondolkozni, mit érdemes tetoválni...  -és még lehetséges dolgozni ezzel a sajátos háztartási eszközzel?... hozza ezt a tudat és sok sok eszköz, ami viseli a Made in China márkanevet.... és így tovább..."
Nos ismét több réteg.
Ontológiailag mély perszonalitás, klasszikusan kidolgozott "emberközpontúság", és populáris divatfelhangok, általános irányba történő kifelé utalás... 
Mindezt, egymással szembeni, egymást átkeresztező kódot, mégis "posztmodern" és nem modern keretben látjuk. 
Nem magától értetődő. 
Köznapi toposzok alapján nem is lehet ezt szétbontani... Teljes egészében  amúgy sem lehet... 
Mű ellenáll efféle metafizikai kísérletnek. 
Kifejezi a nyelviségben kifejezhetetlent. 

Ami még vonatkozó mű szint, és nem személyes asszociáció:  alsó, agyék feletti magasság meglévő tetkója.
Én  saját farkába harapó kígyónak nézem.  Amikor az készült, szexuális ösztönszint összekapcsolása történt  időbeli bezártsággal. (ontologia)
Ami most készül az képidőn belül, de magasabb zónában jön létre. Szív magasság, több mint fajfenetartás, több mint ösztön. 
Ám mester ezt meglebegteti. Ontológiai és populáris jelentés között kíván előhívni valamit... 
Miféle jel való oda?!!!

Végül.
Egyéni kiegészítések. Az amit kívülről -de nem korszaktól függetlenül- hozunk mű személyes, autentikus udvarba.
 Tetoválás álomban, -szürreális analógiában,- őrök időre szóló jelölést jelent... Mint egy beavatás...

Van ismerősöm, kinek tetováló szalonja van.
 Ő azt mondta, ma  tetoválás divat.  
Régen nem az volt. Indiánoknál például,  szellemi fokozat egyik jelölése.
 Erotikus, érzéki felhang ma vitathatatlan.
 Egy nő azért tűri  nem fájdalommentes, véglegességgel járó aktust, mert tetszeni akar. 
Mert  létre való szellemi rátét izgatóan titokzatos... 
És Balcar kereszt utalása is igaz. 
Sokakat, (minket,) eredeti igények alapján,  elfogadásunkban  átverhetnek,  üzlettesitett tömegcikkel, tömeg-jelöléssel,... 

- Kezdetben jól tűrik.-mesélte ismerősöm.- Ha azonban bonyolult képről van szó, és mondjuk  óra múltával bejönnél a szalonba, azt hihetnéd, valami más zajlik, mint tetoválás.... 
Pihegnek, nyögdécselnek, hangokat adnak ki.... De tűrik!...




2015. január 24., szombat

A Mester nyugalma...

Karel Balcar festménye

"A mester érinti a nyugalmat" Talán így tudnám lefordítani  címet, de nem bizonyos, a "finger" szónak több jelentése is van.
Több jelentés, pontosabban több rétegből kibontható jelentés posztmodern művek esetében, szinte kötelező.
 Kép kijelöli önmaga határait. E határokon belül belül nagy az értelmezési szabadság, több úton juthatunk hasonló eredményre, értelemtől függő mélységek nyílnak meg. Az nem igaz, hogy mindenkinek szabadon mást jelent festmény, azt projekttálunk bele, amit csak akarunk. 
 Kép elemei vezetik asszociációkat, azok pedig erősen függnek történeti korszaktól, kulturális háttértől.
Természetesen van  szabad tartomány, ahol látvány egyénre szabottan információs forrás, és olyan felismerésekhez segíthet, amely teljesen személyes. Ez a tartomány minden más rész után következik, még csak meg sem előzi azokat.
Amikor végig gondolok többszörösen összetett művet, fel tudom mérni milyen érintkezési pontok egyértelműek, és hol vannak többértelműségek. A többértelműség variációinak lefutása kiadhat  lebegő képzetet, valami olyan komplexitást amit máshogyan nem lehetne előhívni, és amire talán nyelvi kifejezőkészségünk sincsen.
 Mű ontológiai mélységei vagy maguktól megmutatkoznak, vagy rejtettek maradnak. Jelenlét körülményei szerint előderengenek, eltűnnek és újra megjelenhetnek, aktualizálódhatnak.
 Ez a réteg leginkább érdekes.

Térjünk rá, Blacar mit mutat nekünk.
 Ez a festmény -szintén,- klasszikus, populáris rétegek kódjai alapján épül fel. Magas és mély egybefűzése...

A mű első jelentése, hogy "nekem és mindenki másnak",  ujj mutatással üzen, -vagyis polgárpukkasztásról van szó,- azonnal elvetésre kerül.
A "mester" szó címben, valamennyire orientál. Mester az, aki tanít, akitől tanulni lehet. 
Mester a festő, az indiai jógi, és Jézus Krisztus szintén.
Ezen a ponton  felvillan, az a klasszikus festmény, ahol szent, -nem éppen ezzel az ujj kifejezéssel-, az égre mutat.

Blacar nem istennek üzen, hanem horizontális emberi viszonyrendszereknek, intézményeknek, vagy azokhoz kapcsolódó személyeknek... 
Honnan tudjuk ezt?!
Blacar mester befele figyel, de ruhája kívülről tépett. A jelzés sem sorsnak szánt, még akkor sem, ha általános gyakorlat szerint alkalmazható. 
A külső világ belülről észrevehető összefüggései, milyensége az, amit  "dugjátok fel magatoknak" érzelmi jelzéssel kikompenzálhatunk. 
Ezt a nyugalmat, ontológiai látásmódot és ezek okán ennyi drasztikumot javasol Karel Balcar ... 

2015. január 22., csütörtök

Europa Cantat 2015 Pécs







A Zawar Collektive kiállitása



Mint azt már előzőleg említettem, Lucza Zsigmond, -fiatal festő barátom,- meghívót küldött Budapesti kiállításukra.
A Zawar Collektive részéről Gyarmati Zsolt szintén mutatott be alkotásokat Pécsett, így személyesen, vagy alkotásokon keresztül ismerem  csoport munkáit. 
Itt alább közreadom  kiállító galéria fotóit.

"Lights On!
„A világító dolgok isteniek.”

A Zawar Collective újabb alkotásainak közös nevezője az illumináció.
Gyarmati Zsolt képei és neonos installációi szimbolikusan és vallási felhangokkal közelítenek a témához, Csernátony Lukács László UV-t reflektál junk-pop poszterein, Lucza Zsigmond pedig médiumot idéz: LED-paneleket ábrázol,
már-már tautologikusan."








"TOXIKOMÁNIA - Néhány mondat a legújabb sorozatomról

A toxikománia egy görög eredetű orvosi kifejezés, mely a mérgek, elsősorban a drogok utáni kóros vágyat jelöli.
Csernátony legújabb sorozatában a kényszeresen egymás mellé rendelt fogyasztói ikonok, mint társadalmi méreganyag vonulnak fel.
Figurái a keresztény giccs, a brandek és a konzumidentitás vizualitását egyaránt magukon hordozó toxikus mémek.
Az urbán folklór megtestesítői, a tudatmódosult pop-héroszok Csernátony kontextusában a kábításra való vágy traumájaként jelennek meg.
A kiállítás részét képező audiovizuális anyag, a Nancy Brücke projekt ugyanerre az életérzésre reflektál hang- és videoeffektekkel."















2015. január 20., kedd

Nick: Három Csatorna kiállítás Tóth Laci fotói






























2015. január 19., hétfő

Szépség posztmodern változata

Karel Balcar festménye

Ez a Balcar kép  egyszerűnek tűnik.
 Arc és néhány gyöngyre emlékeztető golyó. 
Ám, ha gyöngyre asszociálok, kissé magasan hordja  hölgy. Annyira magasan, hogy azok a zöldesen kerek micsodák,  fejének szintjénél vannak, sőt belül, mivel  csaknem lehunyt szempillák belső figyelemre utalnak.
Ám vitatkozzon velem valaki, esetleg önkétely merüljön fel...
 Leeresztett szemhéjak akár hagyhatnak annyi rést, hogy  jelenség kívülre helyeződik.  Lebegés akkor is szellemi. 
Zöld a természetet jelenti,  gömb pedig tökéletes forma.
Tökéletes?!  Gömb nem egyszerűen geometrikus, természetben is előfordul. Ez tehát, nem pusztán absztrakció. 
Ez a kép elvileg szép, meg modern...?! 

Dali atomista képeire (is) asszociál. 
Éppen ez zavart elsőre.  Tökéletes forma félig matematikai, félig természeti, de nem fenséges. 
A fenséges posztmodern kreáció,  kifejezhetetlent fejezi ki. A fenséges avantgárd célpont, még akkor is, ha azt többnyire elpuskázták. 
 Fenséges alaktalan, túl nő  emberen, mint egy hegység vagy szakadék. Valami ősit ébreszt fel.  Megrendít. Kikerüli  intellektualizmust. Az tetszik benne, hogy uralhatatlan.
 Szép kifejeződése  gömbben, itt a  nő természetes szépségére mutat. Kiemeli azt, nem pedig elnyomja. 
Ez a nő uralja,vagy inkább bírja, ismeri benne rejlő tagolt, többes szépséget.
Mi jut még eszembe Blacar modelljéről, vagy animájáról...?! 

Ez a nő modern elem ellenére sem modernista.  Nem divatos, sztárkövető homogenizáció .Nem perverz,  nem populista uránérzete  klasszikus, idealisztikus nőkreációnak... 
Karakter. 
  Preraffaelita asszociáció ennyiben, -csak annál sokkal kevésbé direkt. 
 Kép formaelemei többes kódoltságú erőtérben lebegtetik lefuttathatóságainkat.

Blacar ábrázolta modell, -belső anima, vagy egyszerűen nőiség kifejtése,-mainál is maibb. Ami megjelenik, intenzíven megjelenített....

                                                       Preraffaelita női ábrázolás...




2015. január 16., péntek

Andrész Anett, Horgas Karina, Khóór Viola kiállítása a Nick Galériában




Ezúttal már nem volt nyoma  téren, ünnepi hangulatnak.
 "Meki"  elköltözött, ám kirakatok előtt   szobor ott csücsült. Ő is várja Bösze másodfokú  bírósági ítéletét.
 Lisztezés ügyben. 
Valaki kivilágított drónt vezérelt Hunyadi szobor fölé, én pedig pékségben  áfonyás sütit vásároltam.


 Galéria bejárata mellett, Aknai Tamás művészettörténész beszélgetett három tanítványával. Kivártam alkalmas pillanatot és megköszöntem lányoknak, hogy visszaigazoltak Facebook-on. 
 Karinát voltam képes felismerni előzetes felkészülés alapján, a másik két lányt illetően elbizonytalanodtam.  
Erre (is) jó galéria rendezvénye.  Ismeretségek helyükre kerülnek.
Aknai Tamás mondott néhány érdekes dolgot. 
Felvetésem nyomán megjegyezte, már túl vagyunk posztmodern állapoton. Az már lecsengett.  Amikor rákérdeztem, -hogy akkor hol tartunk,- azt mondta, egyéni művészeknél.
Tudom nincsenek merev irányvonalak, és posztmodern mint olyan, mindig vitatott volt.  
Akadt filozófus, aki szerint  egész nem több, mint  hangulat. Heller Ágnes pedig úgy gondolja, még mindig modern korszakban élünk, csak tekintetünk -modernnel szemben,- posztmodern...
Vagy is nézőpontokról van szó.
Heterogén, pruláris valóságban sokféle árnyalat, igazság adódik.

 Tetszett,- ami beszélgetésben,- beszélgetés közben mutatkozott. Ez a tanár ismeri, szereti tanítványait. Amit tud, gondol azt  lehető legegyszerűbben, közvetlen módon fejezi ki.

Szóba került műalkotások révén, hogy azok létrehozójukról is leválnak, és hogy igazából csak festő,  - és ebben az esetben tanár tudja,- hogy azokban mennyi személyes konfliktus sűrűsödik. 
-A "leválás" igazából ez, ami itt történik.-mondta, és félkörben végignézett galérián. 

 Szakmai beszélgetések fontosak. 
  
Megnyitót szintén Dr Aknai Tamás kandidátus mondott, és művek értelmezéséről volt szó, a  három tehetséges lányra vonatkoztatva.
Mivel efféle megnyitó társadalmi esemény, beszélt  új alpolgármester is. 





 Andrész Anett ezen kalligrafikus tusrajza előtt hosszasan meditáltam.
 Alkonyi víztükör és  elektromos vezetékek eltérő, mégis kapcsolatot kereső hangulata  tematizáció nélkül interferált, sercegett  agyamban...  
 Nyelviségen innen...



Ha úgy tekintem, hogy  ezen az egyre elismertebb helyen, - havonta,-  művészet ünnepe zajlik és esemény befogadó nézőpontjától függően, társas perfpormance , akkor műalkotások mágiája elmossa  határokat, és nem pusztán  azok útvonalait járhatjuk be, hanem azokkal együtt rendezvény szociális dinamikáit is.
Kódok, felszólítások, forma-tartalom struktúrák szintváltozásai, erőfeszítések és váratlan horizontok erőterében mozoghatunk. Kép-performance időesülése   egyik oldalról jelenlét, másik oldalról kvázi idők önmagukban forgása.
Csak keretek vannak, -még forgatókönyv szó sem lenne megfelelő arra, ami önmagát írja.  Hatás annyira elementáris, hogy identitás  felülíródik, észrevett módon vagy észrevétlen...
Tematizálhatatlan élmény, aminek mégis része, fragmentuma belső narráció...
  









Szinte evidencia. 
Mégis így együtt érdekes...
 Karina befelé figyel.  Külvilág mélyebb rétegekben ver visszfényeket és onnan fordul vissza.
Viola ezzel szemben, egyetlen száguldó dinamizmus.


















Rékai Zs. fotói

Karina Horgas fb.albuma: