2014. november 28., péntek

Ontológiai mozgásírányok

A "Jelen beérése" elvileg elkészült, már nem látok rajta javítható felületet, mihez kockázat nélkül hozzá lehetne nyúlni.
 Néha tónusokon változtatok, ám nem lesz jobb minden esetben. Olajfestékben az remek, hogy engedi  visszatérést, valamit átlátszó réteggel mélyíthetünk, más pedig elfedhető.
 Következő terv nem  jelen katasztrófáiról és reménységeiről szól, nem  előrefutásról, ami visszatérve saját természetünkbe torkollik.  Más módon szemrevételezi metafizikai inspiráció zártságát,  katapult jellegét.  Nem dasein fészkelődés szűkebb időhorizonton belül, hanem végletes hátrafelé mozgás.
Amennyiben lehetséges ontológiai előrefutás, az is lehetséges, hogy időben nem csupán lételfedő hátrálást végzünk, hanem megfordítva, fénylő tisztásról ugrunk, zuhanunk visszafelé. Metafizikai kezdetekig.
Vajon ebből a perspektívából megjelenik e  törés, definiálódik e valami abszolút?!
A válasz nyilvánvaló. A válaszból vezethető le, metafizika meghaladásához mennyire szükséges metafizika,  első kezdet kezdetének elérése pedig mennyire vicces próbálkozás. 
 Ontológiai eredetfilozófia, mint kép, mint különös vonatkozás tragikomikus nonszensz, igazsága pedig  asszociatív. 





2014. november 26., szerda

Bergson jelene






 Körte fotói


A most befejezett kép címe (is,) az "Idő beérése".
 Erről beszéltem, előrefutásról.  Amikor elérek odáig, hogy festeni kezdek, akkor már  jövő meglehetősen készen van. Adott  jelenvaló számára.
 A jövő adott, amennyire jelen van, kezdeményként  jelenben, ám adott amit az intuíció úgy hoz le, hogy egész valónk számára beépül  műbe, és így magunkat  kívülről szemlélve  egészként láthatjuk. Egészként, nem pedig töredékként. Nem úgy tapasztalunk, ahogyan fedődik lét, bele veszünk napi céljaink közé. Uralni szeretnénk  eget, pedig csak bele kéne zuhanni  kút mélységeibe.

"Egy zuhanás kétségtelenül mindig zuhanás, de más dolog, ha azért esünk a kútba, mert nem néztünk magunk elé, és megint más, ha azért estünk bele, mert egy csillagot követtünk a tekintetünkkel."
                                                                                                                                                                                  Henri Bergson

Bergson úgy jön ide, hogy Fekete Vali nyitotta meg, "Csomók az időn" című kiállítást, és  általam már dicsért megnyitó beszéd leginkább ennek a filozófusnak gondolati követéséről tanúskodik.
Bergson-t  úgy említette, mint akitől Heidegger sok mindent átvett, de én ezt inkább úgy fogalmaznám, Heidegger ott folytatta, ahol Bergson abbahagyta... Bergson úgy szeretett volna pozitív metafizikát, hogy megismerés szempontjából intuícióra támaszkodik. 
Vali is említette. Említette hogy festmények metafizikája intuícióból táplálkozik, ám még mielőtt ontológiailag magyaráznám felül modernista műkritikusnő nézeteit, még egy idézet. Pusztán  megvilágítás kedvéért.

"A jelen a múlt lenyomata, minden, ami benne van, következmény, okozat"
                                                                                     H.B.

A kiállítás alcíme is ez: "múlt és jelen".

 Filozófia, metafizika, tulajdonképpen az intuíció és okozat, ez mind-mind  modernitáshoz tartozó hívószó.
Heidegger nem pusztán átvett, hanem tovább is gondolt számos metafizikai alapelemet, ezekből ugort az "új kezdetig". Amennyiben  mű metafizikai tartalmát veszem alapul, akkor annak lényegét fogalmazom meg, és ez a megfogalmazás annál adekvátabb, minél inkább egyezik  szakma véleményével,  jelen paradigmájával.
A lényeg egyben uralom.  
Műalkotás valóság feltárása. Innen indulva műalkotás,  lehető legteljesebb intuitív gyakorlat,  szinte mágikus uralom a jelen felett...(!?) 
Esztétikailag Vali,  úgy fogalmazná, otthonlét, bírása az idő tovatűnő pillanatainak. (Valamiképpen ezt  mondta,  többit pedig én fűztem Bergson-hoz.)
Heidegger innen ugrik abba a komplex valóságba, amit emberi igazságként lehet számításba venni, ám nem használja intuíció szót. 
Nem használható az okozat szó sem. 
Miért nem?!
Mert  metafizikai definíció uralom, eltárgyiasítás, szubjektum-filozófia, létfeledés... Maximum visszaesés helye, vagy kiindulási alap.
Amennyiben Vali nézőpontjából tekintek Heidegger munkáira, azt kell látnom, nála  intuíció  kreativitás tökéletes jelenléte, létminőség. Heidegger selbst, két-agyféltekés zseni, akinek már nincsen, nem létezik a meghaladásra ítélt  metafizikai szakadás, spekuláció tudattalan körül.
Heidegger jelenébe  jövő feladatként tartozik bele. 
Heidegger jelenében  jövő mint ontológiai nézőpont van megidézve.
Ha festménynek van mágiája, az abban az intenzitásban mérhető, amennyiben jövő irányából éri be  jelent...
 Belátom: Bergson közérthetőbb mint Heidegger.( Heidegger minden gondolatköre külön gondolati műalkotást igényel. ) 

Mindazonáltal illene elolvasnom végre Bergson Metafizikáját.
Illene nem csak előzetes tudás oldaláról kérdéseket felvetni....





2014. november 24., hétfő

Jelen beérése című festményem

                                                                 


Rékai Zsolt: A jelen beérése (olaj, vászon)


2014. november 22., szombat

Csomók az időn

Pécs Baranya Művészeinek Társasága kiállítását Fekete Vali műkritikus nyitotta meg. Ami igazán tetszett, hogy végre valaki művészetfilozófiai elszánással közelített  témához.









Horváth M Zoltán, (Jobbra) Lilla középiskolai tanára, szintén kiállító festőművész.








Ezt a kiállítást hagyományokhoz illően egy sonkás-sajtos tekerccsel kezdtem, amit a szomszédos látványpékségben vettem meg. Már ott találkoztam Zoltánnal, egyik galérista barátommal, aztán  tekercsemet stílszerűen ezen festmény előtt fogyasztottam el. 
Valaki megjegyezte, több látogatóra számított, -tekintettel kiállító művészekre, és hogy közülük nem egy tanít is.
Szerintem nem voltak kevesen, bár sokan sem.  Megnyitó hangulatát nem feltétlenül a nagy tömeg határozza meg.






Krisztiántól megtudtam, mi várható közeljövőben. A várható kiállítások tervei gyorsan módosulnak,-és bár nem szeretnék események elé vágni, - azt gondolom, télen sem fogunk nagyon unatkozni.
Dia kiállítása kicsit kitolódhat, elvileg ő következett volna,  következő hónap közepén. 
Sikerült vele is beszélgetni.  Organikus-nonfiguratív alkotásait  kifejezett érdeklődéssel kísérem, már azóta, hogy ebben a galériában, az első megnyitó kiállításon közösen szerepeltünk.
Horváth M. Zoltánról tudtam kicsoda, tanította Lillát. Most első-ízben tudtunk személyesen  beszélgetni, miközben befutott Blaze, aki  újonnan  megnyílt Képcsarnok kiállításáról érdeklődött. Ott szeretne riportot készíteni. 
Megadtam neki,  nekem is friss elérhetőséget, aztán H.M.Z is bekerült  telefonos nyilvántartásába. Miután ennek végére ért, futott is. Ez, "köd előttem, köd mögöttem" szélvészűség, tipikus újságírói, riporteri sors.
Körte szintén fényképezett. 
Néhány fotóra tőle is lehet számítani.
 "Sajtos-sonkás" festményen kívül, H.M.Z képei kötöttel le.   Személyes ismeretséghez remek adalékok. Mesélte, őt is vonzották szürrealisták, mostanában azonban az absztrakciók izgalmasak számára.
Végül Bagyiék annyira tele töltötték  poharam villányi vörössel, hogy fehérrel  meg sem mertem próbálkozni. Micsoda színtechnikai érzék...:)

 Remekül éreztem magamat...










                                                        Horváth M.Zoltán festménye
                                                       Horváth M.Zoltán festménye






 Egy Kuti László szobor




2014. november 18., kedd

Mi van túl a katasztrófán...


Ez a megnyitó karnyújtásnyira.  Kíváncsi vagyok mit művelnek  régióban  a festők, pontosabban városban és  megyében. 
Előzetes tudás annyi, hogy a számos kép miatt Nick Galériában válogatás koncentrálódik, odébb az utcában pedig a zöm kerül bemutatásra. 
Részemről lehetőség az, "zászlóshajót" csodálhatom. 
Illik figyelni szakmát. Létezik nemzetközi kitekintés és lokális. Nem puszta minősítés  cél. Nekem már parányi ötlet is elég, ami megállít. Az ami idejétmúlt, eleve tovább lapozom, -ide leginkább  biztos, kipróbált utakon járók tartoznak. Klasszikusok  modernitásban, modernek posztmodernben...
 Remélem nem pusztán ennyit jelent "múlt és jelen". 
 Jelenben már mindig valahol, valamennyire ott a jövő. 
 Jelenre eleve így tekintünk. Tektonika és archeológiai rétegek fontosak, ám  jelent nem kizárólag  elmúlt alapozza, hanem  jövő potenciál.  Kihívások onnan jönnek.
Amiért itt mostanában   The Philosophers tartalmi komplexitásával jövök, az azért van, mivel felsejlik benne valami  holnapból. Nem az atomháború, az itt is csak határhelyzet, szimbólum.  
Kérdés felszínen, mire jó filozófia? 
Segít e túlélni  kiélezett, modellezett helyzetet, ami így önmagában szubjektumfilozófiai uralom, hideg számítás, kalkulus.
Nem nyerhet mindenki, az első helyzetben  tanár lövi le azt aki nem fér a bunkerbe. Tisztán humánus szempontból... 
Ez elég, hogy osztálya, érzelmi alapon kizárja őt, és így végül mindenki elpusztul.
A második próbában, gondolatkisérletben, ugyan eléri  főszereplő lányt, azon az áron, hogy homokost csinál gimis barátjából, és ezzel  női bosszú haszonélvezője lenne, de valaki mást is el kéne távolítani, olyat aki ellene lázad, ezért ismét megölik.
 Harmadik verzió, már teljesen érzelmi döntésekre épül.  Modernista filozófus, a tanár eleve ki van zárva.  Ez a felállás sem elégséges túléléshez.
Vége  utolsó órának, van akinek tetszett a játék, más meg rosszallóan fanyalog. 
Miután kiürült  osztály, főszereplő lány visszajön, és most derül ki, hogy titkos kapcsolata volt a tanárral. A filozófus igazából ennek a kapcsolatnak folytathatóságát tesztelte. 
Kéri a lányt, maradjon  városban, ahol szintén remek egyetemek vannak. A lány tudásához  közepes képességű fiú kevés...
Vajon  szakítást  teszt alapozta e meg, vagy pedig  fiatal diáklány eleve túl nőt szituáción, saját jövőképében nagyobb lehetőséget lát, mint a racionalista (?!) tanárt?!
 Egyáltalán ő döntött e?!...
 Nyitott kérdések...
 Nem csak itt jelenik meg lételméleti igazság igénye. 
Miután elment a lány,  az elválás mindenféle drámai dramaturgiát mellőzve lezajlott, az apokalipszis felfedte titkait,  tanár végig megy egy folyóson, belép félhomályos szobájába. Leül és elfogyaszt egy szendvicset. 
Aztán ismét lezajlik  kép, ám másodjára pisztolyt vesz elő és lelövi magát.
Végül  utolsó verzió. Beér  szobába és hirtelen  lány arca tölt be mindent.
Ha lefordítjuk, az első verzió, szellemi feldolgozás. Megemésztés lehetősége. 
 Szerelembe nyilván bele is lehet halni, illetve az emlék rabjává válhatunk. 
Jó pár nap telt el, mire felismertem, erre a tanár fazonra, -önmagában,-  egyik verzió sem illik.
Ez a három lefutás valójában egész.
 Egy szinten feldolgozza,  másik szinten kicsit belehal, és  heterogenitás lesz az, ami lány emlékét fogja uralni.
Ha valaki végső linearitásokkal, kerek konklúziókkal, tematizálva szeretné ezt a filmet megnézni, az  múlt és uralkodó jelen szempontjából láthat valamit.  Modellezett kollektív és tényleges egyéni katasztrófát néz végig...
De mi van túl a katasztrófán?!...

2014. november 17., hétfő

Aktualizáció

                                Egy jó régi film.Amerikai barát.


Tandori Dezső esszéiben előfordul afféle aktualizálás, amit  korszakból kiragad. Kiragad jellemzőt,  jelenlét felszíni történései közül. Ez nála nem úgy zajlik, mint Márainál.
 Egy lóversennyel nem  tudok mit kezdeni. 
Álomban  legmagasabb rendű ösztönök futamainak tétjeiről lehet szó, üveg bor meg elmossa hétköznap és ontológia határát... 
Dezső nyilván tiltakozna.  Lételméleti közelítés és pszichologizáció holdudvarait próbálgatom.
Amikor  Amerikai Barát című filmre hivatkozik,- és ezt több helyen  megteszi,- bizonyára szerves, beágyazott elemről van szó.  Filmet én is láttam, nem csak adott korszakot jelent, hanem belegyökerezik szöveg többrétegű jelentésfunkciói közé.
Kezdem azzal, -bár  egész cselekmény vizualitása nem  jelenik meg,- de néhány részlet igen pontosan. 
Mégsem vizualitás érdekes. Ami fontos, képzet-együttes, ahogy megőrzött töredékek reprodukálódnak. Ez utólagos tudás.  Lételméleti.
Ekként ízesül szövegmámorokhoz.
 Ki lehetne, ki kellene dolgozni, mi itt  értelem, fénylő tisztás  holdudvarban... 
Nem nagyon vészes képzavar.
Adva volt  halálos beteg, ha jól emlékszem, Hamburgi képkeretező. 
Hétköznapi ember, hétköznapi család.  Lételméleti feltorlódás  halálközelség. Nincsen hova menekülni,  elvi előrefutás lehetősége nagyon szűk. 
Mit lehet kezdeni  szürke élet végén, kevéske haladékkal, akkor amikor metafizikai kalkulusok nem segítenek?!
Itt jelenik meg  sors egy Amerikai személyében. 
Mindent tud.   Ajánlata erre a halálközeli tudatállapotra épül. 
Meg kell ölni több menetben, jó néhány bűnözőt.  Dolog törvénytelen, de nem gonosztett...
Valamire elhív, ami kirí  hétköznapokból. 
 Az adrenalin fokozás intenzívál, eltakarítja köznapiság fátylait... 
 Főszereplő belemegy, és bár ölésben kétbalkezes, minden elfuserált helyzetben közbelép az Amerikai. Segít. 
Ilyen egy igazi barát...
Arra már nem emlékszem, Dezső milyen analógiákhoz csatolta helyzetmintát, de utólag még is, ki tudom találni... 




The Philosophers tanár főszereplője, egészen másféle barát. Adva van  gimis osztály és egy pengeéles agyú filozófus.  Női főszereplő, az osztály legjobb tanulója, kinek  szeretője ismert. A fiú közepes tanuló, viszont a  tanárhoz fűződő szerelmi szál, legutolsó pillanatig láthatatlan.
Ez a szerelmi szál okkal rejtett. Nem csak  háromszög, de  tanár-tanítvány viszony is rázós. 
Tamás Gáspár Miklós előadása ugrik be, amit úgy rendszerváltoztatás magasságában hallgattam.
 Demokrácia működéséről beszélt. Arról, hogy van mi nem közvélemény szerint való.
Azt megmagyarázni, hogy egy régész miért kapirgál és sorszámoz cserepeket, -minderre miért kell közpénzből fordítani,- azt egyszerű szavazóknak nem igen lehet. 
Szappanopera, futballmeccs kell, magas kultúra mellőzhető...  Ilyesmiben ne  közvélemény döntsön.
(!?)....
Aztán ott van az egyetem.-magyarázta.- Lehet diáktanács, diákparlament, mindenfélébe való beleszólás, de amikor  tudást kell lemérni, akkor csak tanár és diák áll egymással szemben.
A tanár ekkor tekintély, olyan aki eldönti mi a tudás.
Most nem megyünk bele, TGM előadásához képest, meddig fejlődött  demokrácia.  
Egy okos tanár és okos tanítvány szerelméről van szó,  legutolsó tanítási napon, a vakáció és az egyetemi felvételi előtt. 

2014. november 15., szombat

A jelen beérése



Betoldás Bösze akciója kapcsán:)
És...


Sing, sing! EUROPA CANTAT XIX Pécs 2015

H. ceruzavég tematizációján suhant át az agyam, miközben folytatásra nyitottam meg szövegszerkesztőt, meg azon, hogy az ajtók mindig saját küszöb-őrünket jelentik. Amennyiben elengedjük, szabadon engedjük magunkat, túlhaladjuk lezárásokat, mindig valami más, új mutatkozik. Más és másképpen... 
Persze ceruzavég akad bőven, akár két oldalról is hegyezve. Hegyesre és tompára...  Leginkább képtranszfereknél van szükség rájuk...
 Lehetne úgy is kezdeni, hogy leírom festménytervet. Festménytervnél már mindig is, el vagyunk maradva. Amikor  ötlet megjelenik, úgy tűnhet, pusztán tárgyak valamiféle különös, szuggesztív elrendezése mutatkozott. Szürrealista esetben tárgyi-csendélet sem más, mint emberi viszonylat. 
Ám mivel terv, pontosabban intuitív ötlet megjelenése közben, máson is dolgozóm,- mondjuk úgy, hogy van közben egyébb fő téma, valami ami már festési szakaszba ért,- amit festek, még újabb tervnél is sokkal régebbi, mégsem érte be jelenlétet, dasaint.  Még ekkor is jövőben gyökerezik.
Az előrefutás olyan nagymértékű, hogy ami onnan elővillan, -festmény igazsága,- még az sem jelenlét, hanem jövőbeli potenciál.
Festés közben mindössze, asszociációs láncokat tisztázok. Vizuális pszichoanalízis és mindenféle előzetes tudás akkor a jelenlét. Tevés-vevés ecsettel és gondolattal. Töredék saját egészemen belül. Létről letépett hámok...
Ez most ugye,  én ceruzavég tematizációm, mit jelent az: dasein... 
Mi  a dasein szürrealizmus?!  
Nem teszek mást, mint verbalizálom, amire eddig szavak sem  voltak festészetben, és arra kérdezünk,  meddig jutott ez: szürrealista képzőművészeti ág. 
Feltehetem úgy a kérdést, hol van az a pont, ahol utolérem  jelenlétet?! 

Ez a grafika tekinthető annak, festmény tervének, amin pillanatnyilag még dolgozom, és aminek munka-címe lehetne: A jelen beérése


Rékai Zsolt grafikája

2014. november 13., csütörtök

Politika és (vagy) művészet

The Philosophers mögötteseiről szerettem volna értekezni, kiegészíteni  múltkoriakat, ám úgy tűnik halasztódik. Addig is, találtam  net-en utánérzés fotókat,  freskó repró meg filmrészlet analógia. Egyáltalán nem direkt, de azért eléggé...



És akkor jön Bösze művészbotránya. 
 Dolog azért érdekes, mert  szomszédos Nick galériában, már előzetesen értesültem  szobrok felállítási tervéről. 
 Bejáró szobrászok kifejtették, festményt lehet készíteni megrendelés nélkül, pár tízezer áll legfeljebb az eladhatatlan műben.  Ez szobornál más.
 Kell ugye  kő, márvány, gyémántvágó, öntőforma, miegymás...  Milliós nagyságrendű a beruházás. 
Pécsett szobrászképzés  folyik, nagyszerű mesterek vannak. Meglehetősen fura lesz, -mondták,- ha  önkormányzat nem pécsi művésznek (művészeknek) ítéli az erre szánt keretet.


 Ma éppen arra jártam, és a Mac Donald's elött láttam  üldögélő költő szobrát.  Szoborhoz (ehhez) "remek" választás a hely... Turisták fényképezkedhetnek vele, gyerek tán beleülhet  nyakába... 
Így utólag szégyellem, de meg sem álltam. Talán  nem volt személyesíthető szituáció,  siettem,  túlságosan adott funkció ismert volt és ez érdektelenített... Nem tudom...
Aztán este értesültem szobrász ismerősünk Böszörményi István  akciójáról. 




BAMA fotók


"Pécs híres sétálóutcájában kapott életnagyságú, bronzból készült szobrot Weöres Sándor költő. Az ünnepélyes avatást egy tüntető zavarta meg bekiabálásokkal, majd fehér port öntött szoborra.


Kligl Sándor szobrászművész a pécsi önkormányzat megrendelésére készítette el a köztéri alkotást, amely az irodalmárt egy kávéházi asztalnál ábrázolja. A keddi ünnepséget Böszörményi István szobrászművész bekiabálásokkal zavarta meg, majd az alkotás leleplezése után fehér port, feltehetően lisztet szórt rá."...


"Böszörményi István egy kiló liszttel öntötte le a műalkotást. Elmondása elsősorban a kiválasztási rendszert bírálta – ahogy megírtuk, a szobor készítője Kligl Sándor, felesége, Lengyel Györgyi pedig államtitkár a szakminisztériumnál, amely rendelkezési jogot gyakorol a Nemzeti Kulturális Alap felett. Kligl tagja az NKA pályázatairól döntő kollégiumnak, amely 5 millió forintos támogatást szavazott meg az összesen 18,4 millió forintból elkészült alkotásra – ám nem ő pályázott az alkotás elkészítésére, hanem Pécs önkormányzata."



Pál Zoltán szobrász facés reakciója az eset után.


...vénás LISZT...



2014. november 10., hétfő

A látványcivilizáció...

Néha megakad a tű, és még mindig az a barázda fut. Azt képzelnénk  végtelenségig, de mintha be lenne kódolva egy kis zavar, késleltetés... 
 Régi rádiómon van még lemezjátszó,  elvileg le tudja játszani  kazettás magnószalagokat is. Ezért tartogatom. Olyan lehetőségért, ami már nem fog bekövetkezni...
"The Philosophers 2013"  még mindig hat, pedig azóta több más filmet is megnéztem.  
Sin City egészen olyan volt, mint  mozgó Andy Warhol festmény, fekete-fehér és csak néhol színes, mindig ott ahol kell és ettől rémisztően ismerős. 
Azt hittem Kunderával  már nem  fogok foglalkozni, pedig jelentős élmény volt, történetileg bármennyire is félmúlt, filozófiailag aktuális  kritika posztmodern feloldása.
 Filozófia akkor metafizika, ha lenyűgöz, hogy okos emberek okos módon foglalkoznak életszerű dolgokkal, és minden erőmet  puszta megértés köti le,  a kicsiszolt mintázat rögzítése. Igaz ilyenkor:  filozófiával foglalkozni szoktak, és tárgyon belül semmi személyes mozgás, csak némi zavar, hogy utólag képtelen vagyok felidézni, újraépíteni az egészet. (Szédítő magas lehet  metafizikai!) Valami felületi tudás, ismerőség marad, utórengés, zavartság.   Erről lenne szó, éppen ebbe a zavarba kellene landolni már elsőre, és mindent újra, innen,  előröl kibontani.
 Campbell  konzerv dobozok festésénél tartottunk. Oly témának tűnhetett, amit mindenki ért, hogy mennyire sok fér el egymás mellett, ahogy Dezső írta: ez bárkit átsegíthet több, esős és szomorú szombat délutánon.
Pop art belefolyt posztmodern káprázatba.
 Kundera arról beszél, hogy  giccs  érzelmek diktatúrája,  köznapiság hívóképei és szavai, -amit mindenki ért,- könnyeket csal  szemünkbe...
Bemegyek  galériába, késik  következő kiállítás, minek egy hete meg keltet volna nyitni, majd újabb hét múlva. 
Krisztián új könyvet mutat: 
Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció
El kell olvasni. Beleolvastam itt-ott, ahogyan kell, mintavételezés fejezetek elejéről...  A neves író szűz menyasszonyát nyolcszor dugta meg  nászéjszakán. Az ilyen nagy szám  állatvilágban sem szokatlan, - nem, hogy  művészvilágban,- abból a sok campbelles dobozból egyet, ennek a könyvnek borítóján láttam.

2014. november 6., csütörtök

Filozófia


A filmek, ha jók, egyszóval  képírás, alighanem csupán elsődlegesen térnek el  festményektől.  Lineáris vonalvezetés végül kirajzolja  végső mintázatot, ami relatíve statikus, ahogyan a festmény sem mozdulatlan, -bár látszólag az,- végül is hullámverést gerjeszt...
"The Philosophers 2013" egy utolsó gimis filozófia óra gondolatkísérlete, mennyire szolgálja  logika túlélésünket, és azt kérdezi, hogy  érzelmi értelem nélkül érdemes e élni... Azonban a dolog nem ennyire egyszerű, mivel a kettő összetartozik.  Gondolatokhoz tapadó érzelmi energiákat csak elvileg választhatjuk le, és akkor  logika uralma fel fogja építeni a maga paradigmatikus világát, ami az életvilágot éppen úgy elpusztíthatja,  mint az illogikus érzelmek...

Mire kérdez rá ez a tanár?!

Vajon mit választunk  végsőnek tűnő világpusztulás határán, hogyan lehet azt túlélni?!
Végül kiderül,  apokalipszis görög eredetű szó, és azt jelenti, hogy ami rejtve van az feltárul.
Fel is tárul, hogy  egyéni választás mindig társas választás is, és a világ bármennyire tartja logikusnak, hogy  egyéni választást saját racionalizmusának rendelje alá, az végezetül úgy sem fog menni...
Amit most leírtam egyetlen réteg, egy másik pedig az, hogy film értékét nem feltétlenül  látvány túlfokozása adja, sőt a káprázat mindig gyanús, mi lép elő mögüle, ha egyáltalán valami  előlép...



Volt még  filmélmény, Tombolás: Halálos ítélet, (RAMPAGE: CAPITAL PUNISHMENT ) ami az Elysium zárt világ folytatása lehetne, abban az értelemben, hogy  amerikai elitellenességet dolgozza fel, azt a posztmodern jelenséget, hogy a tőke uralma mindent maga alá gyűr, egyik válság követi a másikat, és az életvilág dermedt mozdulatlansággal nézi,... Nézi az erről szóló filmeket, megnyugszik mint hajdan a Colosseum véres játékai alatt, és tejel ezért újabb milliókat... 
Mindezt a tükröt egy tömeggyilkos tárja elénk a filmben... Ez a gyilkos tizedeli az életvilágot, gyilkol az utcán válogatás nélkül, és közben azt mondja, nem tesz mást, mint  bankárok és politikusok, akik az igazság nevében indítanak érdekháborúkat.
Jókora paradoxon, ez az eredeti igazságbajnok nem éppen Rózsa Sándor. Talán éppen ezért hat úgy mint  hajdani  szentek, annyira életidegen  viselkedése, hogy nem  tudunk mit kezdeni vele sem logikailag, sem pedig érzelmileg. 
Mégis az orákulum ennek a szfinxnek szájából akar elhangozni... 
Határeset. 
Ha tömeggyilkos, életvilág ellensége mondja amit mond, -azt hogy mi az életvilág érdeke,- akkor nem élez végsőkig, bármire is hív fel, tudattalanra, kreatív énre, a teljes személyiség komplexitására bízza, mit kezdjen ezzel az önmagába visszaforgó üzenettel.
 Film nem attól jó, hogy kimondja, mennyire skrizoid ez a világ, hogy  haszonélvezők kitolt katasztrófák szatócsai... Ezt mindenki tudja... Csak azt nem tudjuk általában, mit jelent  "új kezdet,  felülírás!?"
A Tombolás ezt a kérdést az Elysium-ból veszi át, és bár abban a filmben van  nagyon részleges  feloldás, itt az nincsen szájba rágva. A gyilkos igazmondó  totális és mégis különös tükör, aki mindent túlél, olyan mint maga a kapitalizmus...
Nem kell klisé! Nem kell esztétikus felszíni lefutás esszenciális válaszokkal! Nem kell egyneműség!
Minden kérdést újrakérdezünk. Minden kérdésre  jelenlét adott pontjain van  reflexió... 

   

2014. november 4., kedd

2014: Conquest of Paradise Theme


 Egy évvel ezelőtt a Nick udvar egy romhalmaz volt, azóta vagy hét csoportos kiállításon vettem részt az ott létrejött elegáns galériában. A lehetőség roppant inspiráló, és most újabb potenciált szeretnék megvalósítani. Az elkövetkező időszakban legalább tíz festményt szeretnék nemzetközi érdeklődőknek bemutatni. 
Elérkeztünk a következő szinthez....