2014. augusztus 30., szombat

Én Te vagyok

                                 
 R.Zs -Én Te vagyok: Grafikus szín-vázlat.

A léttel azért nem törődünk, mert a jelenlétet tudományosan gondoljuk, kalkulálunk és e kalkulusból hatalom fakad  tárgyak felett.
Egy ilyen világban  embernek is használati értéke van, uralom alá vonható, eltárgyiasítható, és ebből fakadóan különös logikáknak lehetünk tanúi.
Akit uralnak, és ettől szenved, nem mindig tudja megnevezni félelmének tárgyát. Szorong. 
Ahogyan elsiklanak mellőle  létezők kapaszkodói, megnyilvánul a Semmi.
Ez a Semmi a létező megnyilvánulásának lehetősége, és itt tűnik elő a lét.
 Az egzakt gondolkozás beszorul  uralom logikájába, abba a matematikába hogy mindent lemér, megszámol, okozati viszonyok közé rendel. De  megszámolt tárgyak is  végtelen sorban emésztődnek fel, olyan egészbe tartoznak, ami ily módon nem átfogható.
Ha az ember elég bátor és egy kiszámolhatatlan, kalkulálhatatlan jelenlétbe helyezkedik, hagyja elsiklani a létezőket, megismeri  lét igazságát.
Erre az ontológiára fut ki  posztmodern egyik aspektusa, és a lehetséges művészet valóságfeltárása.
 Műben felsejlő otthontalanság és lezárhatatlan útvonalak dinamikái túlvezetnek logikán.
Tulajdonképpen van nézőpont, ahonnan alig van különbség együttlét lehetőségei és kölcsönös használás és kihasználás között. A használók úralmának kondíciói mindenfelől áradnak, és létfeledésben észre sem vesszük, miket töltenek belénk.


Elkezdtem újabb festményem tervezését.
 A címén többet gondolkoztam, mint ahogy megjelent maga az alapötlet. 
Az első megnevezés direkt volt és létező oldalhoz kötött. Így  meglehetősen naturális humort legyűrve a  címe: Én Te vagyok

2014. augusztus 28., csütörtök

Na elmentek ám…




Talán még általános iskolába jártam, amikor egy kiállításon a Városi Galériában, olyan festőcsoport munkáival találkoztam, amelyeken a formák nagyon kimunkáltak voltak, és a fő motívum, - számomra mai napig csak akril festékkel megoldható módón,- igen vékony fekete vonallal körül volt kontúrozva.
Mégis egy különálló kép ragadta meg a figyelmemet, egy izgalmasan színes, ám meglehetősen üres térben, emberalak suhant, L alakban megtört, lehetetlen testtartásban. Itt kontúrozás nem volt, viszont létező és tér szervesen kapcsolódott, a maga meglepően szürreális mivoltában. Kiemelés nélkül is sugárzott.
Később valahol, talán katalógusban elolvastam, hogy a művésznő tűhegyes vékony ecsetekkel dolgozik, csak így lehet ezt a típusú precizitást elérni.
Ennek az élménynek hatására szoktam, ronggyal törlés és vékonyecsetes festés technikájára, azonban ahogy nőttek a képméretek, úgy vált szükségessé, legalább az ég és kiterjedtebb területek egyenletes lefedésénél a lapos ecset.
Persze ma is elfestek egy-két O vagy 1-es,2-se ecsetet, odáig, hogy csak szálak maradnak a kopás miatt.
Ez az örült berögződés azonban megváltozott, mivel vettem néhány 2-es lapos ecsetet, és láss csodát, felgyorsult a munka, remekül lehet dolgozni vele.
És ez csupán egy jelentéktelen technikai megoldás. Formai kísérletek döntenek háttérről és téralakzatokról, hogy mi az ami nem sok és kevés adott képméret mellett.
Ugyan ilyen megfontolást igényel a kép sötét vagy világosabb tónusa, megvilágítottságai, részezettsége.
És a témáig el sem jutottunk.
Hogyan nyilvánul meg Semmi egy festményen, miként van benne hangoltság, szorongás vagy életöröm, ami fel sem tűnik, mert rejtett marad, mivel tárgyak viszonyainak hatásába veszünk, megragadási pontokat keresünk, a jelenvaló lét felszínére törekszünk.

Egyre inkább csendes, vagy nem is annyira nyugodt toleranciával hallgatom, hogy művészek, vagy nem művészek kijelentik,- csak csinálnak, -megmagyarázni nem lehet. Valami jó vagy rossz és kész. Esztétikai kategória elég.
Ha mű olyan lapos és egyszerű, hogy már eleve felszínbe veszett, arról nem is lehet semmit mondani.
Ha valaki összetett művet magyaráz, az metafizikai uralomra törekszik, és ez néha lenyűgözően hatékony, ám de létmélységet bizonnyal elhibázz.
Egy műről hozzáadásként, kulcsok adásáról, rávezető szakértelemmel, történetiség jelenvalóságáról igen is lehet lenyűgöző megnyilvánulásokat hallani.
Szóba sem hoznám, ha nem találkoznék heti rendszerességgel, ezzel a fura magatartással, amely belátom, érthető szempont alapján értetlen és elutasító.
 Ez csupán zavaró kisebbség, mégis saját világuk felé kondicionál, ahol üres  diplomák mögött elfelejtik, hogy disszertáció vagy mestermunka bemutatásakor, vizsgabizottság tekintélyei ugyan csak furán néznének, ha valaki azt mondaná:
- Uraim, Csontváry egy képeslapról másolta a Mária kútját, nem rossz, de egy művet, (vagy képeslapot,) nem lehet megmagyarázni…



Gőzöm sincsen, hogy ez a film jó vagy rossz, nekem  készítés időpontjának megközelítési módozatai érdekesebbek, mint amennyit vagy ahogyan, egy lehetséges valóságból fel tud tárni. Csontváry olvasatai elképesztően aktuális jelenlétekbe ágyazott. Amit tudunk és látunk saját jelenlétein is túlmutat, transzcendált.


A Szerelmesek találkozása című kép 230 millió forintért kelt el annak idején, egy magyar aukción.A magyar csúcs ár jogos, de nem az ár  érdekes, hanem a történet, amit Lillától tudok.
Csontvári szerelmes volt egy színésznőbe, aki nem csak nagyon szép, hanem nagyon sikeres is volt. Senki nem tudja, hogy ez a misztikus találkozás  valóságban egyáltalán létrejött e, vagy csak Csontváry létmélységeit, létviszonyát tárja fel.
 Egy biztos, a művésznő  kép létrejötte után vásárolt egy nyitott sportkocsit.  Az első úton hosszú sálja beakadt  kerék küllői közé, ami megfojtotta.
Jól figyeljük meg,  pár feje fölötti lehetetlen víztükröződést... 

2014. augusztus 26., kedd

Carrying the Cross és dasein

A döntések sem akarati szempontúak, abban az értelemben nem, ahogyan egy metafizikailag gondolkodó,  metafizikán belül létező embernek.
  Így gondolkodó számára aligha ismert  barátság fogalma, amit ő annak nevez uralmi szövetség, közös mozgás megragadható célok felé. 

Olvasom Heideggernél, mennyire reménytelen ilyennek lételméleti, léttapasztalati igazságokról szót ejteni, mert számára  lét, mindössze hatalom, megragadhatóság, felhalmozás, és ami nem ezzel függ össze az nincsen.
Ez a világ Heidegger "Mi a metafizika", illetve  ehhez írt utószavából jól kirajzolódik,  az, hogy ez a világ mindig is jelenlévő, csúcsra jár. 
 Ez nem mostanában fog megváltozni. 
Ha felteszem  kérdést: Mi az érték? Amit lebírok, kiragadok, uralok, megszerzek és élvezek, vagy pedig amit mélységében megélek, esetleg elszenvedésébe belebocsátkozok, létét sajátoméval megosztom, tehát másokkal együtt megélek és átélek, céljaimat tekintve pedig választok, mely lehetőségeim lényegiek, és ahhoz elhívom magamat. Élet komplexitását szemlélem,  hagyom létezőket maguktól megmutatkozni. 
 "Akárki" úgy válaszol, hogy mindkettő kell, meglehet  kérdés második fele számára üres és rejtett marad.
Én sokat agyalok azon, -művészként,- hogyan léteztethető olyan élettér, amit Konrád Lorenz ír le, az emberiség 8 halálos bűnén keresztül. 
Ha nem olvastátok javaslom. Nekem egyik csúcs könyvélményem.
http://www.viszki.sulinet.hu/tananyagtar/etika/konrad.pdf

A minap feltettem magamnak  kérdést, mi a különbség  dasein és egy metafizikus festő műve között, és felismerhető e, hogy ebből a szempontból vizuális igazság mire megy ki, felfénylik vagy pedig elrejtett...
Nyilván  festmény, már eleve vall ontológiai mélységről, jelenlétről és onnan igyekszik előre futni  jövőbe...
Ha valaki nem ismeri Carrying the Cross történeti hátterét, az nem csak, hogy nem tudja "megmagyarázni" mit is lát, (nem tanulta   könyvet, ) de  tektonikai vetődés alatt igazságot sem lát....






2014. augusztus 24., vasárnap

Lilla meg a farkas




Sok szó esett Lilláról.
 Grafikusi diplomája után tanárit is szerzett, ám hiányzik  nyelvvizsgája, és ez meglehetősen kitölti elkövetkező hónapjait. 
Ez  pusztán egzisztenciális periódus. Örülök annak, hogy ismét Pécsett van, nem pusztán facebookon lehet kommunikálni.
Jó, hogy családon belül van olyan, akivel meg lehet beszélni művészi problémákat. Hihetetlenül érzékeny, éles szeme van... Olyasmit is észrevesz, ami esetleg  figyelmemet elkerüli.
Nem csak grafikázik, fest, szobrászkodik, álarcokat  készít. Utóbb  farkasfejet, amit aztán le is fotóztam. Ez nagyszerű programnak bizonyult.

 Farkas álomban mint állattestvér -mi magunk vagyunk,- ösztön és érzelmi hídként szolgál két világ között.
Vadállatként nem uralható, szabad ösztön, ami nem jelenti, hogy el kell, el lehet fojtani.  Amennyiben nem figyelünk  jelzéseire megtámad, amúgy meg, ha igen, követ az erdőben, oda is jön hozzánk.
 Farkas destruktív fenyegetést jelenit meg   külvilág részéről,  mégis saját belső viszonyulásunkat kell megpillantani, ahogyan önmagunk ellen fordulunk.
Miről van szó?
  Efféle sámánjáték szimbolikus belebocsátkozás. Az ösztön kikérdezése...









2014. augusztus 22., péntek

Double bind - kóan



Double bind -Rékai Zsolt festménye


Többedszer futok neki annak, hogy megjegyzést fűzzek ehhez a festményemhez, de már az is körülírás volt, valamiféle racionalizáció, amit előkészítésként régebben leírtam.
Már megvan a terv, az az látványban tudom mit fogok csinálni, amikor nekifogok asszociációs láncok végigkövetésének, és kitalálom, mit is lehet az egészről mondani.
S. Éva facebookon kirakott egy Voltaire idézetet: 
"A legtöbb ember nem elég okos, vagy nem elég buta ahhoz, hogy boldog legyen."
  Véletlennek tűnő párhuzam, de szürrealistaként sokkal inkább érdekel, mit láthatok bele  véletlenbe.
Logikát nem.
 Marad fenomenológia.

Aztán az is megjelenik,  jelenlét léfűződéseinek tágabb és szűkebb értelmezése,  valahol igen mélyen a személyes vonatkozások, ahogy érzelmekkel telnek fel viszonylatok, és már előtte jelzést küldenek, hogy felszínen végigfutna az a bizonyos hajszálrepedés. 
 Tudattalan kreativitásnak valóságképzése, talán ezen a módon előtte jár felszíninek, és ezért, akár álomnál is, inkább előlegezett igazságot lehet keresni, mint utólagos racionalizációt adni.
Mindez  inkább tektonikai érdeklődés, mint amit érdemes lenne kapcsolni műhöz. 
Ez a kép így-vagy úgy, nem egy vonatkozás lezárását  jelenti.


  




2014. augusztus 19., kedd

Körte készül a kiállításra?




Az idei évre be volt tervezve egy  Körtvélyesii László kiállítás.  Minap amikor találkoztunk Király utcában rákérdeztem.  Azt válaszolta, nem kapkodja el, jót szeretne. 
Gondolom év második felére, talán jövőév első felére esedékes, és igen csak kíváncsi vagyok.  Mai napig város legjobb fotósai között tartják számon. Az is!  Talán a legjobb...

Őrök téma, valaki amit csinál és személyisége mennyire bontható külön. Ez leginkább művészeknél vetődik fel, mivel többnyire nincsen közvetlen kontaktus, ám műalkotáson átüt sajátos valóságszemlélet, mélység vagy bármi más, ami következtetéseket generál.

Bevallom, nem vagyok képes közömbös lenni minden esetben.  Lehet vannak metafizikus művészek, ám a mű abban az értelemben nem az, hogy leleplezi alkotóját.
 László  nem metafizikus. Előttem járó korosztály, művészi érzékenysége pedig pontosan annyira dinamikus, mint ez a hölgy.








2014. augusztus 17., vasárnap

Művész lét

Az ember odafigyel másokra, főleg, ha  illető Facebook-on is követett fiatal festő, Londonban dolgozó Spanyol, aki klasszikus festőmodorban dolgoz fel új témákat.
Michele Del Campo időnként említésre kerül  blogomban, és nem csupán festményei kapcsán, hanem mert worldperess blogát olvasva ízelítőt kaphatok, milyen az európai festőlét, miféle napi problémák jelennek meg azon a szinten.



2010-ben Michele kapott egy stúdiót London szívében, a Sohoban. A Dean Street-i épület ablaka monumentális földalatti építkezés területére nézett, amúgy pedig közel volt minden fontos helyhez. Könnyen elérhető volt a Trafalgár tér, Nemzeti Múzeum, Britis Muzeum,  a Piccadilly Circus és az Oxford Circus.
A földalattit építő társaság felvásárolta  épületet, így négy év után el kell hagyják a belvárost, tudva, hogy ennyire központi helyhez, eredetileg is művészi hagyományokat folytató miliőhöz nem igen jutnak az eddig ott dolgozó művészek.
Az természetes, hogy Michele, már is nosztalgiával gondol az ott töltött négy évre, amit munkáin keresztül, - lényegi felületét tekintve,- én is végig követtem. 



 Dolog úgy nyer aktualitást, hogy első jelentős, festő-létben eltöltött évemet értékelve, nem érzem úgy, hogy számomra (is) ne lenne nyitva Európa,  vagy pedig közép-európai városban élve, bármiről is le lennék választva. Remek képeket bárhol létre lehet hozni, ha van elégséges rálátás és kitekintés.
Nem hiszek abban sem, hogy utakat jelentősen le lehet rövidíteni, mondjuk képletesen, -lépcsősorokat ki lehetne hagyni,- de ha már látszik valamiféle útvonal, azon mindenféle görcsölés nélkül, iramot fel lehet gyorsítani.





Közben  Galléria már  Design kiállításra készül.
Krisztián Tiptonom szemüvegben, ami egyedi készítésű. Körte fotói sem mindennapiak.




2014. augusztus 14., csütörtök

Kék és vörős

                                                                      Rékai Zs. grafikája -Festményterv: Kettős kötés

Lezárva  utolsó megnyitót  Nick-galériában, ismét sikerült nyilatkozatot adni  helyi rádió  riportterének. 
Ez a nyilatkozat  átnyúlik  előző csoportos kiállítás anyagára, amit első ízben neveznék sikeresnek, abban az értelemben, hogy hozta a kitűzött célt, olyan művészek elismerését, akiket magam is sokra tartok.
A riport vasárnap hangzik el, aztán megkapom anyagot, ami remek alap archiválásra. Jól rögzíti, hol is tartok most.

Beszélgetést megelözően, Zoltántól megtudtam, Royce asztalának értéke több tízmillióra van becsülve. 
 Nem is  anyagi átfordíthatóság érdekes, hanem  tény, hogy végre találkoztam  posztmodern alkotással, ami kellően megmozgatta  fantáziámat. 
 Asztal attól posztmodern, hogy jó példázza, esztétikával már nehéz modernitás szintjén bármit is kezdeni . 
Az, hogy valami megjelenésében tetszik, - nem tetszik,- az közmegegyezéses alapokon dől el, és élből ambivalens. 
Amit látok nem jön be, ám amit szellemileg hordoz  olyan helyekre vezethet, ami aktualitás mellett igaznak mutatkozik. 
 Mögöttes szellemi konstrukció is érdekes lehet.  Akkor is érdekes, ha nem egyesít, hanem szétszór. 
Nekem vallás és háborúk megtükrözése,  felszólítás címben, hogy  értékeljem mindezt, csak odáig visz, hogy feloldhatatlan dilemmákig jutottam.  Nincsen modernista válasz, hanem skrizoid esztétika, ontológiai megragadhatósága, hogy történetiségnek ember mennyire nem kézbetartója.

 Ezek a jelentések érdekesek, saját műalkotások kapcsán is. 
Mit hoztam létre adott korszak közmegegyezése tekintetében?! Mi az ami pillanatnyilag egyetemesnek mutatkozik?  Mi az amit én is tudok,  mi az amit teljes személyiségem érzékel, de lételméleti mélysége miatt nincsen nyelvezetem, teljes beláthatóságom hozzá?!

 Elfogadhatatlan,  ha valaki azt képzeli valódi műalkotásról, hogy koncepciók, racionalizáció révén  uralom alá vonható. Amivel ez megtehető, az nem műalkotás. Ami nem áll ellen metafizikának, azt eleve le is írhatjuk.

 Posztmodern káprázat, jórészt abból áll ki, hogy felszínen eltűnnek  kapaszkodók. Már nem elégségesek hasonlóságok, sok minden  kreatív erőfeszítést igényel.
Platóni agyrém, hogy  világ, a test és lélek szakadás. Ez absztrakció sarkítása.  Érthetetlen, hogyan vezethetett mindez, annyi háborúig, univerzalitása diktatúrákhoz. 
 Csodálom, hogy azt a korai gyakorlati próbát, amit a görög szigeten életvilág rovására  filozófus kipróbált, azt ép bőrrel, -bár nem éppen gond nélkül,- megúszta. 
Ezt a momentumot, évszázadokon keresztül,-mint figyelmeztetést,- újra és újra, figyelmen kívül hagyták.
Ha tényleg van -vallási értelemben- bukás, akkor ez a szakítás az. 

Saját festménytervemnél sem tettem mást, mint lekövettem sarkítást. 
 Azt gondolom, gondolat energiája, sikerének vagy sikertelenségének töltése, az érzelem. Ha ezt Jung tudta, akkor minden szétberhelés csak elvi, valóságba tárgyiasítása nyilván metafizika.
Amennyiben választanom kell, kék vagy vörös vonatra száljak, -ha egyáltalán felismerem szétszaggató kettős kötés hatásait,- és mozdulni tudok, felszállok valamelyik oldalra, a következő állomásig cipelem  szakadást.
Nem logikai döntésre van itt szükség. Ami kell, Heidegger fenomenológiájára.
Nekem  fényes tisztáson ez jelent meg.... 


2014. augusztus 12., kedd

Royce szobra


Végül is kíváncsi leszek, új ismerősöm alkotására hogyan reagálnak mások. Engem  foglalkoztat azóta is, hogy megláttam, márpedig ez ritka dolog. Mi ennek az oka!?
Az, hogy ott van, abban a zónában, amit én határhelyzetnek szoktam nevezni. Mivel általában rákérdezek erre az aktualizált területre, nem is megyek el szó nélkül egy ott megjelenő posztmodern mű mellett.
Elsőre az tűnt fel, -bár ehhez kevés a kontroll idő,- emberek járkálnak mellette,- művészek is,- és nem reflektálnak. ( Egyetlen kivétel P Zsoltán, de róla kiállítása óta tudom, élesszemű szobrász.)
Tehát  többség, szürreális álom-énem, a selbst szavával "Vakáción" van. 
Vizualitást látnak, nem pedig gondolatot.
 Ha nincs riasztócsengős séma, akkor bármiféle dolog tárgy, sőt akár észrevétlen.

Ez az asztal, -elsőre,- hatásában gyakorolt rám nyomást. 
Katolikus szemmel nem tűnt "ízlésesnek".
Miért nem? 
Max Ernst kis Jézust elfenekelő festménye engem nem háborított fel, pedig Mária, mint a női oldal lényege, abszolút kedvenc.
Aztán ott van az, egyáltalában érdemes e vallást dekonstruálni?  Ha igen, kérdés, mely rétegét és hogyan?

 Ott tartottunk, hogy kellemetlen hatás elégséges, beindítsa tudatost.
Ha tudatos beindul új elágazáshoz érünk.

Logikailag tologatok e, és úgy jutok magyarázathoz, hogy egy transzcendens érzést megtámogatok érzelmi, értelmi konstrukciókkal, részleges magyarázatokkal?!!!

Ezen pont körül szoktak kiakasztani laikusok, laikus művészek.  Nem mind, de  metafizikusabb fajtája bizonyosan.
-Kémia ez.- mondják. - Nem lehet megmagyarázni  művet!!

 Valóban, logikai alapon ez nem is fog menni. Ahhoz valóság túl összetett, és nyelviség hiányában pedig ott a mű.
 Az magáért beszél, ha beszél....
 Van aki Duchampnál tart. 
Ha ott tart már az is jóval több, mint amire zöm képes, mivel Duchamp valódi művekről, azok árnyékában mondott olyanokat, hogy:- én csak egy kétkezi csináló vagyok. A művészet  szakma, olyasmi mint az asztalos.... 
Meg vissza is kérdezett. " Miért, maga szerint mit jelent?" És aki kifejtette, arra ráhagyta, -amitől az igen boldog volt.
" Erre én így nem is gondoltam."-mondta a művész.-"Valószínű igaza van."
 Azt azért nem kéne ebből a mintából kifelejteni, Duchamp irtózatosan jó, tudatos és nem pusztán ösztönös művész volt. Amikor végleg nem boldogultak rejtvényeivel, picit mindig segített. Hagyott kulcsokat.

Tehát itt van  elágazás.
Talán jó, ha nem beszél valaki saját művéről, ám azt látom, mindazonálltal szinte mindenki felkészül "sajtó" referenciából.
Hallgatni arany, beszélni azonban ezüst.
Már, ha valaki ezüst rétegekig le tud hatolni.

Dushamp akár tudta, akár nem, dasain volt. 
Mint  többi szürrealista, csak annyit mondott mint amennyi az igazság igényelt. Azt azonban mondta.
Az igazsághoz vezető utat,- hogy hogyan tár fel mű igazságot,- azt egy dominanciával elfoglalt mai karteziánus, metafizikus barbárnak, egy római pénisznek, nem lehet elmondani. 
Akárki elfeledte, hol van kreatív énje, elfeledte mi az a lét,  nem tanulta meg, mi az a fenomenológia.

Igaz a vád,  ontológia vagy pusztán művészlét erőfeszítést igényel. Ezért van, Heidegger tanai nem is nagyon terjednek tömegesen....

 Vajon Descartes idejében egy parasztnak magyarázták e, mi az ok-okozat?!
 Bezavarták  manufaktúrába, és ott tapasztalatokat nyert. 
Szép lassan elfelejtette, mi az a természet, hogyan sarjad  búza és érlel gyümölcsöt  diófa.
 Már nem akart mást, csak vagyont, bármit megvehessen.  Ez már polgári szint és történetiség....

Mit is mond,  a hallgatag Royce?

"Művészet kölcsönhatást tükröz önmaga, a mitológia,a vallás és a háború között. A második világháború, Vietnám, a balkáni háborúk, a Sivatagi vihar beárnyékolta  életem. És mégis úgy nőtem fel mint egy gyermek, halottam a Southwest indiánok mítoszait, és üldöztem a szivárványt  sivatagban, Új-Mexikóban."


És most az asztal. 
 Come Together

"Amerikaiaknak ma felelőssége a kulturális önképzés.  A média passzivitásra nevelt minket. Fel kell tenni a kérdést, miféle háborúkat harcolunk, és azok tényleg terrorizmus ellenesek e?! Mi rejlik vallások mögött, és mit jelent az olaj?!
Mifélék a keresztény alapértékek, és ezek miért ellentétesek a muzulmán hittel, és miért nem találjuk a közös nevezőt?!"


Nem szó szerint fordítottam, de lényeg ez.

Talán  kérdést,-picit máshogyan, már  római időkben is, volt  ki feltette,- de Róma bizonyosan nem. 
Róma dominálni akart...

Tehát ha  képzetet, amiből ez a kibontás sikerült, saját létrejövő képzeteimmel vetem egybe, akkor miért megyek tovább, vagy nem megyek tovább egy bizonyos ponton...?!
Mert egy olyan helyzet karteziánus feloldására vagyok meghívva, amit évezred sem tudott dominanciákkal feloldani. 
Royce nem alázatos. Művészként inkább amerikai,- és ez éppen úgy hiba, mintha eleve alávetett közép-európai gyökerekből indulna. 



Ne merüljünk Priapost elemzésébe, ám amikor  későbbi szimbolikát nézem, akkor is korlátozott nézőpontig jutok. 


A fallosz szimbolikája a bot, a pásztorbot, a kard, a tőr, a jogar. A királyok jobbján a jogar jelképezte a péniszt, az országalma pedig a női nemi szervet, a vaginát. Ez kettősség jelentette a férfi aktivitást, akaratot, uralmat, illetve befogadó, megtartó női passzivitást.



Ennél az asztalnál római dominancia Dávid csillag felett, és kettő szemben muzulmán félholdal...
Ami átkeresztez az a korpusz...
És így az egész, ahogyan valóságban is, -évszázadok óta,- szinte felrobban...
Botrányos....
Mi vagy mik keltik ezt az érzést?!

Ennyi elég kulcsként.

Jó, hogy ki lett állítva a Nick-be.



2014. augusztus 9., szombat

Férfi-női oldal





M T Royce amerikai szobrászművész alkotásáról már tegnap ejtettem szót. 
Az "asztal" átkerült galéria túlsó oldalára, ahol is az együttlétre való meghívás, egyben némi és érthető elkülönülést mutatott Sánta Csaba kisméretű szobraitól.
 Sánta Csaba női inspirációi, nem pusztán külsődlegesek. Végtelen egyszerűség egyben a vizuális nyelv kisszámú elemének variálásával ér célt.  Túl kell jutni kis méreten, asszociatív eleve megértésen, és differenciálni kell.
Royce mondta, megnézte  blogomat, nyilván festményeimet is. Festmények kapcsán szintén női inspiráció került elő, hogy "fiuk szeretik a lányokat".
Mondta ő csak alkot, magától jön minden,nem beszél sokat. Az alkotás megszületik magától.
Royce rokonszenves egyszerűsége nem volt bántó, ahhoz képest néha mennyire ledorongolóan reagálnak tudatosságra,-mint ha az, valami személy elleni támadás lenne. Nem arról van szó, de érintőileg sem intellektualizmus eszmény, hanem ösztön és értelem egyensúlya.
Remélem Royceval tényleg tudunk kapcsolatot tartani, mivel inspiráló egyéniség, egy ideje Pécsváradon él. Vélhetően gyakran előfordul majd megnyitókon.
Gond, hogy magyar tudása vetekszik  angol tudásoméval.

Nem gondolom, látás és kéz tudása nem eredményezhet mély és remek munkákat, hogy rejtett folyamatok nem vezetnek jó vagy igaz végeredményekhez. 
 Nálam munkamódszer, hogy  eleve nemesített életélmények, irónia, -ami mára elavult,- és elvont ismeretek hulljanak alá tudattalanba, jussanak kreatív énig.
 Így talán belső párbeszéd vagy annak kibontása szintén differenciáltabb.







Lévén ez  festőnapló, számomra  jelenlévők  megnyítón, -hogy mi történik,- legalább annyira fontos, mint az, hogy mi kerül bemutatásra.  
Kétféle élmény egybekapcsolódik.
A szemüveges fiú apja, a virágmintás fehér ingben M T Royce.

Felvetése  lányokról és az hogy Sánta Csaba szobrai is  művészi női oldalhoz kapcsolódik, némiképpen magyarázat álom-énem ironikus megjelöléseire. 
Álmaimban   Nick Galéria időnként Kanada néven fut.
Ez  komplex jelentéslefedés illik,  Pál Zoli angol szövegére, amiből csupán foszlányokat értettem. Mellettünk álló hölgy rá is kérdezett mit vettem le... Három szót, ami elégséges.
Mit láttam  elsőre is, amit nem akartam látni?!...



Asztalba épített üveget tartó jelleg - ami Roycenál vélhetően  nem tudatos,-  mégis ontológiai ösztönszint felé mutat.  Római dominancia férfias megnyilatkozása, szinte hivalkodó...
Az is érdekes gondolat, - és nyilván ez sem végiggondolás kérdése (?) hogy alul a dolgok lényegénél, miért lábnál van  női oldalt megtestesítő hold,  érzelmi, ösztönös és átellenben  fejnél a csillag. Csillag ami  ebben az esetben  nap, igazi tudatos, harcos férfi jelleg -mára... 
Dolog analogikus, így lesz csillagból nap, mert a csillag szürreális álomban azért mégsem napot, hanem sorsbefolyást jelent.

Abban Roycnak igaza van, az nem jól veszi ki magát, ha művész ad művéről elemzést, - feltéve, ha az nem esszéjellegű, kulcsot adó, vagy újabb kreatív rátétet fűz a munkához. Ha erre művész nem képes,vagy pedig mű egyértelmű, jobb ha művészettörténész, esztéta végzi a dolgot.
Ezt nem így mondta, sokkal egyszerűbben. Magyarázat mind tőlem való.
Én hiszek neki, és a háttérben látható, szinte mérnöki terv-vázlat is bizonyára ösztönös, vagy is művészi női oldal. Ha így igaz, nem arról van szó, hogy  kijelentés mögé rejti ható oldalát, és akkor Jungi értelemben nem ügyes rejtező, -ami megint lehet célszerű is,- hanem valahogy, egy integráns lény két oldalának, teljességének megmutatása.



Abba már bele sem merek gondolni, mi lenne, ha Heidegger dasain és akárki felosztását élezném, amit ő nem tett meg, a másokkal való együttlét, mások segítése szellemében, de megtett Nietzsche, aki  "szöke bestia" magasabbrendűségébe  visszafele vérengző, tehát  harcos létmélységet vizionálta.
A római uralmi jelkép lábánál a csillag, újabb -nyilván ösztönös, és egyszerűen csak megcsinált ellentét... ?!
Mindegy is...
Tudat ösztönszintű működéseit jobb, ha nem keverjük felszíni sémaműködések közé, (?) mert kultusz nélkül még dominált és domináns mozgások játékelméletébe keveredünk.  Wittgenstein ismereteiben talán még "laikusok" is lenyomhatnak...


Mielőtt megmutatóm Sánta női felhangjait,  megismétlem Roice férfi oldalát. 
Mindezt Krisztián, nem keverte össze. 
Jól csinálta  kiállítás rendezését,  de esküdni merek rá, ő sem tudná megmagyarázni, mit csinál...  



És a Sánta szobrok:











 Három Grácia