2014. július 31., csütörtök

Vizuális double-bind

sergey larenkov fotómanipulációi

A Modernitás filozófiájával kapcsolatos megközelítések és felvetések, amelyeket Habermas paradigmaváltás határán tett, számomra kérdéseiben és megközelítéseiben még mindig alapműnek számít, ha lefutásaiban és következtetései tekintetében túlhaladta is az idő. 
Mindezekből az következik, aktualitási evidencia révén, hogy posztmodern szemléletek között sem lehet elszakadni modernitás struktúráitól, mint gazdasági realitástól, azonban ezt a realitást, -ahogyan azt Heller Ágnes is megfogalmazza, - ma posztmodern szűrőn keresztül szemléljük. 



Posztmodern skizoid jellege, esztétikái és anesztétikái, káprázat mivolta talán így is levezethető, illetve még dasain elkötelezettség mellett sem lehet modernitás hatásait megkerülni, lekapcsolni, vagy pedig nem elismerni, hogy szubjektumfilozófiai alapállás,- amitől gyakorta szenvedünk és ami globális katasztrófák vízióig fut ki, - általános, lefutásaiban pedig bárkit megkísért, különös haszonélvezőire pedig folyamatos hasadást, tudati kettős-kötést ró.
Az elkövetkező időszakban ezt a "double-bind" tudatstruktúrát, szociális kisugárzásait és mutációit szeretném körüljárni, abból az okból kifolyólag, hogy vallási, lételméleti képzeteim előzetes tudásaiból, vizuális fenomenológiáiból már adott következő képi, vizuális kifejtés tervezete.



2014. július 29., kedd

Magaskultúra

Valahogy mindig is, köztes területek érdekesek. 
Nincsen mindig szilárd, mögöttes bázis, amikor ilyen övezetbe érünk, köztesből köztesbe... Mégis  számos lezárhatatlan elágazás, minta és ritmus kiváltotta emléknyom termékenyítő.
Minden korszaknak van magas kultúrája,  csúcsoknak kilátási pontjai, ahonnan potenciálok tűnnek fel, amiről azt képzeljük, jövendők feladatait hordozzák.
Az igazság tétjei azonban megoszthatóak, nem is az a baj, hogy sokan nem értik meg, hanem eleve érdektelen és haszontalan övezetnek minősítik  jövőt, annak kibontásait, hiszen az ritkán fordítható azonnali haszonba, sőt jelenből megterhelhető.
Mégsem teljesen relatív, hogy ki jutott fel oda, ahol más már levegőt sem tud venni. 
Vonalnyi új értékekből majd lassan átveszik, ami integrálható, amikor jelen megoldásai már dög unalmasak. Van lassú, gleccserszerű lecsorgás.
Akárkik, sémák kényelmében gondolkodók, hatalom és dominancia megszállottak nem kínlódnak turizmussal, légszomjjal soha nem küzdenek, hanem visszatérőket próbálnak kompetenciák közé szorítani...
De ez normális, soha nem is volt másként... 
Művésznek, filozófusnak lenni, valóban nem érdem, hanem jelenkutatási kényszer.
Hogy ki meddig jutott, azt soha nem maga, és talán nem is  jelen érdekláncai minősítik, ezért hivalkodni vele azon okból sem lehet, mert  nincsen kinek, mert mindig mindenki, önmagával versenyezik. 
Ami állítható, -mikor kulturális és minőségi  élvonalat nézegetünk,- saját szemellenzőm, vagy perspektívám horizontalítása révén,- hogy ott metafizikus hasadtak, Platonista sarkítók nincsenek. 
Kizárólag dasein-ek.   

2014. július 24., csütörtök

Ikon hozadék

Az Atyát egyedül a fiú ismeri és nyilatkoztatja ki. Csak az ismerheti meg Istent, akit a Fiú hozzáenged.
A Fiút viszont a lélek teszi megismerté.Lélek az ismeret és tudás világossága.
Tehát nem egyszerűen ismeret és tudás, hanem ezek Igazsága. 
Nézzük tovább a teológiai analógiát.
A Fiú Istennek és embernek egyaránt fia. Összekötő, híd.
Az emberfiú megtartotta isteni lényegét és bűn nélkül való . Isten aki megragadhatatlan, nem ábrázolható, nem megközelíthető testet öltött.  Isten nem látható,az ikon mégis felfoghatóvá teszi.
Az ikonfestő tanúsítja, hogy lelke nem a felfogható világból ered.

Lehetetlen nem észrevenni  átfedést. Az Ikon olyanról szól amiről nincsen szavunk, és  léttel foglalkozó jelenlét is olyan komplexitásból mutatkozik, amihez horizontális transzcendens filozófia, később illesztékek keletek.  
Ha  vallást megszabadítom nyelvi zárványaitól, lét-filozófiát pedig kicsavart nyelviségéből fenomenológiailag, lépésenként re-kreálom, olyan helyre érek, -határterületre,- ahol két  világ fényei vibrálnak, keverednek. 

2014. július 23., szerda

Pécsi Istenszülő

I
Saját festmény
Ilyen lett. 
Most már csak kisebb javításokra vár.  
Végül lelakkozom.  Nem tudom, lehet matt lakkot kap, nem selyemfényűt...
Ahogyan festmény nincsen teljesen készen, úgy tovább gondolom  lételméleti vonatkozásokat. 
Kissé zavar  "lételmélet" szó, hiszen az,  metafizikus közgondolkodáshoz  képest elméleti.
 Amennyiben nincsen szakadás,  lét megnyilvánuló gyakorlata,- mélységi, intenzív életegybeesés.
Azt olvasom, ahogyan  ikonfestők előkészítik  ikont megfestésre, és rétegről rétegre haladnak,  lélek rétegei kerülnek elő. 
Így lehetséges, hogy  ikonlátás Isten megpillantása.






2014. július 21., hétfő

a másik metafizika...

                                                                                            DDiarte fotó

Egy jó ikont nem lehetett könnyű megfesteni. 
Az egy ügy, hogy  ikonfestőt magasabb erők vezetik, tartalmi választások és komplexitás valóban nem agyalás kérdése. 
Elkezdek  témát kibontani. Valami jó benne, -ami nem, azt elhagyom,- ami marad, azt más elgondolásra alkalmazom. 
Egyszer csak ott van a kész terv. 
Elrakom és máson kezdek dolgozni. Eszembe sem jut, hogy előzetes tudásból miért az és úgy állt össze, ami és ahogyan.
A második választás, amikor eldöntöm terveim közül, mit fogok megfesteni. Ez már, laza tendenciákhoz köthető.
Aktuálisan, vallás-lételmélet határterületei kerültek sorra. 
Miközben dolgozom "ikon alapú festményen", mindenféle háttértudást begyűjtök.  Testet öltés ilyenkor kissé racionalizált. Nem osztok meg minden belső motívumot, a legszemélyesebb indítékokat bármennyire nagy is a kísértés.
 Efféle zárlatokról néha éppen a tudattalan dönt. Kétségeken vagy álmokon keresztül üzen. 
Vajon  kép zárt része spirituális megfontolás vagy idolszerű zárlat eredménye?.. 
Ha nem metafizikát akarok, akkor tudattalan szót ki is hagyom. Abban az esetben szabad ösztönökről,  kreatív én megnyilvánulásairól esik szó... 
Tehát ez lenne  ikonfestés forrásvidéke?! Meditatív késztetések, inspirációk és gátak... Az (vagy, meg) a másik metafizika. Már ha van belőlük elválasztható, kettő... 
 Mély vallásosság metafizikája.

A másik, történeti forrásvidék az antik művészet, -amire tett megjegyzéssel  nem feltétlen értek egyet: hogy olyan nagyon szenzualista,  csupán azt hiszi el amit lát,- ameddig az ókeresztény művészettörténet ezzel szemben spirituális és szimbolista...
 Viszont igen fejlett elképzelés, hogy ikon előtt imádkozva nem a képmáshoz imádkozik valaki, hanem  kép átemeli a transzcendens világba, és abban a pillanatban maga Krisztus jelenik meg.
Egy kép megnyitása, -ebben a posztmodern korban,- nem filozófiákhoz, csiszolt gondolatokhoz repit, hanem  teremtett, vagy élő komplexitáshoz, amely abban a pillanatban különösé változik. Azt az igazat nyilatkoztatja ki, amire én magam képes vagyok. Ennek nem sok köze van  eltárgyiasult látványhoz,  esztétikához, sok jelentésre való, kézlegyintéses hivatkozáshoz.

2014. július 19., szombat

Ikon-alapú festmény

DDiArte -fotó

Tovább tanulmányozom az ikonok tematizációit, miközben ebben a témában festek. Természetesen képtelenség nem észre venni az analógiákat ontológia és képi teológia között, igy aztán érthetővé változik Heideggert ért vád, hogy valami módon túl sok szakrális elem van munkáiba beépítve. 
Ez a vád sem más, mint az, hogy valójában metafizika amit csinál, és emlékszem erről a határterületről indult ki, de mégis máshova fut ki a logikája, vagy pontosabban az igazsága.
Tutira nem az én feladatom megvédeni, azt azonban látom hogy az ember mély-összefüggéseinek  szemlélése nem csak a vallás történeti felismeréseiben jelenik meg, hanem sereg posztmodern filozófusnál, a festőkről meg lehetne tanulmányt írni, arra a mintára, hogy ki a pre-szürrealista, meg ki pre-ontologikus.



Addig eljutottam, hogy ikont festeni csak szigorú szabályok szerint, egyházatyai felügyelet mellett, sugallatos alapon lehet. 
Ha adott történetiség mellett festek Mária Hodigitria tipusú képet, és abban saját gesztusjellegem is megjelenik, bármennyire mélyről fakadó, nem logika alapú, el kell gondolkoznom kimeritem e valamennyi egyházi ismérvet... Nem tudom eldönteni.
Mivel nem tudom eldönteni, a kép címe pedig továbbra is a Pécsi Istenszülő marad, mostantól kezdve inkább ikonalapú alkotásról fogok beszélni.




Hogy valójában micsoda, azt majd utólag,- nálamnál avatottabb, teológiailag jártasabb személyek fogják megmondani.
 Akkor fogják eldönteni, ha valakit is  érdekel annyira,-  mai ikondömpingben,- hogy összefüggéseiben értelmezni próbálja, arra érdemesnek találja. 
Mindig  azt gondoltam, -higgyek bármit is felőlük,- művek jórészt, saját sorsukat intézik.



2014. július 17., csütörtök

Ikon történelem

Bizánc I Justinianus alatt virágzott fel, de a képrombolás kevés Ikont hagyott meg.
A képrombolás teologiai alapja az ószövetségi második parancsra hivatkozik: " Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak."
Constantinusz 325-ben Niceában Zsinatot hívott össze. 
A zsinat kimondta, hogy Krisztus egylényegű az atyával, Isten ám megtestesülése révén ember is. Ez azt jelentette, Krisztus Isten képe, tehát lehetséges az emberi alak és így ábrázolható is.
Akik képek előtt imádkoznak, nem  képekhez imádkoznak, hanem az eredetihez és igy mentesültek a"bálványimádás" vádjától.
Bizáncban a vita szinte polgárháborúig fajult, de aztán a macedon dinasztia császárai alatt fellendült az ikonfestészet, és a képekhez aranyat és más nemes anyagokat kezdtek használni.

Eddig, ha az ember nagyon leegyszerűsít,  -felfedezheti az Arisztotelészi logika különös-általános, nominalista-univerzalista vitáját, amit, ha megspékelhetünk a Platóni ideák lényegi létezőivel, akár a mai metafizika és ontológia különállásáig jutunk. Ma a metafizika lényege a mindent tárgyiasító szubjektumfilozófia, a modernista teljes fogalmi körök hajhászása, amiből aztán totális rendszerek következnek és paradigmák, olyanok amelyek végső és örök megoldásokban hisznek.

A dolgok nem ugyan azok, ám  mélyükön nagyon is emberi gondolkozás  hibáival, még inkább anyagi vagy hatalmi érdekekkel szembesülünk.
Ha valaki engem kérdez, -bár nyilván nem vagyok teológus,-  az elérhető teljesség, két agyféltekés gondolkodás ontológiai, ám ez a teljesség beágyazott, nem pedig lényegszerű. 
Heidegger Végső Istene, és annak intései, ha úgy tetszik önmagunkkal és másokkal való együttlét felismerhető igazságaiból adódik.
Azt mondják régen ott volt Isten, ahol ma a tudattalan. Heidegger fenomenológiája mély emberi intelligenciát és komplexitást mutat, de azt nem hinném, hogy ezt Istennel lehetne keverni. Isten mindig kijjebb húzódik onnan, ameddig az ember elér.
 Nyilván végső válaszaim nincsenek, ha lenne, meg tudnám mondani, meg tudnám érteni, mi az a végső lényeg, amit Istennek neveznek, és nem néznék furcsán azokra, akik erről elvágólag, vagy költői alapon képesek nyilatkozni.
A hit fenomenológiája nyilván hídszerű, aminek vége transzcendenciába vész... A hit így ontológiával kevert metafizika, csak éppen máshogyan, mint  külső világ  dinamikái. 
Tehát differenciált módon nem értünk sehová...
Talán oda, hogy az amúgy vallásos Bizánc gazdagsága megkísértette Enrico Dandolo velencei elöljáró vezette negyedik keresztes hadjárat résztvevőit, és  Szentföld helyett 1204-ben lerohanták és kirabolták a keresztény Konstantinápolyt.
Mindez csupán epizód Ikonok történetében.

Mégis...
Mária valóban elragadó női "prototípus". Ha ránézek egy ikonra,  anyaság,  női be és elfogadás végtelen tengerébe kerülök.

2014. július 14., hétfő

Pécsi Istenszülő nagyméretű ikonképe



Neszebári Hodogetria

Panagia

Sokszor festettem kettős női képet, amit utóbb úgy magyaráztam, a művészi érzékenység  belső természetet figyeli meg. 
A festés meditatív.
Gyakori, hogy előbb megvan a festmény és utána keresek valamiféle kulcsadó magyarázatot. 
Cím, alapvető orientáció.
Előfordult, hogy  bemutatott festményhez olyan szöveget fűztem, ami történetiségében remekül aktualizált. 
 Amikor festményt megmutattam   ismerős papnak, és előadtam  monetarizmus korrupt és kolonialista leírását, kérdően nézett rám. 
Nem hitte el  szövegemet. Nem hitte, mert mást is látott...
- Rendben van.-mondtam.- Mindez racionalizáció.

Az igazságot, hogy  emberi belvilágot néha meghajlítja metafizika, és ezt erőszaknak érezzük,  saját létünk ezzel szemben tehetetlen, eszköztelenségünket nehéz belátni, kifejezni pedig -adott esetben,- egyenesen szégyellnivaló... Ilyesmiről hogyan lehet  nyíltan  beszélni?! Beszélni, ha egyáltalán látjuk a kép igazát, ha az nincsen elfojtva.  
Álmokat és festményeket nem lehet átverni.

Igen gyakran előfordul, hogy  kép igazsága nem tetszik, de az nagyon, hogy van valami, ami megelőlegezi  belátást.
A kép intése nem meghajlítás, nem fasizál, csupán kitartóan jelenvaló, valamit megelőlegez...
Kép léte,-még,ha zaklatott is,-szelíd.
Belőlem fakad, egész lényemből megmutatkozik... 
Sok mindennel becsaphatom magamat, még saját festményemre is rá-láthatok zománcréteget. Csupán  addig láthatom rá, ameddig  le nem hullik...

Mária ikonszerű ábrázolása óvó vagy útmutató.
 Úgy tartják, ha valaki ikont szemlél, nem a képet látja, hanem 
maga , prototípus mutatkozik meg.
 Német Adam Olearius 1636 és 1639 között járt a Moszkvai Nagyfejedelemségben. Így írta le, ikonokkal kapcsolatos tapasztalatát:
 "Igazán félnek tőlük, mintha tényleg lenne bennük valami isteni. Amikor a testi örömöknek kívánnak élni egy ikon jelenlétében, először letakarják egy kendővel."

Ezúttal ismét csak festmény vázlatát, grafikáját mutatom meg. 
A teljes művet nyilvános bemutató alkalmával szoktam közreadni.
Nem követem el fent leírt hibát, ám az tényleg megtörtént, hogy  második világháború kitörését követően Pécs városát Mária kegyelmébe ajánlották. A városra alig hullott bomba, és ami a területére esett, az sem okozott jelentős kárt.
Számos városról neveztek el Istenszülőt. Van Bacskovoi Eleusza, Nesebari Eleusza, Rojeni Istenszülő....  
Megfestem  Pécsi Istenszülő nagyméretű ikonképét.

Pécsi Istenszülő
Így fog kinézni. (Kiindulásul a  Rolyeni istenszülő képet használtam fel.)

2014. július 13., vasárnap

Metafizika, esztétika meghaladásának igénye

Maurizio Cattelan munkái

Heidegger elgondolása a lét történetiségét illetően nem pusztán aktualizáció, hanem illeszték-rendszerének segítségével politikát, tudományt és művészetet  képes megvizsgálni.
Szerencsénkre leginkább a művészet ontológiája kerül kifejtésre, és mint olyan mintaszerűen kitüntetett szerepet kap. Erre még kitérek.
Most inkább arról szeretnék szólni, hogy több kategóriát más írásaiból, vagy utólagos tanulmányokból ismerek, ám a vázlat még is, olyan elemek közötti kapcsolódási rendszert takar, ami műalkotásokból ismert. 
Ez a keretkijelölés, asszociatív útvonalak felmutatása hatásában is túlmutat  vázlaton, puszta filozófiai elgondoláson.

A vázlat igazsága nincsen különösebben tematizálva, még is hat, még is keret további elgondolásainknak, elgondolásainkhoz.

Akit a teljes munka érdekel, nézzen utána. Én pusztán azokat az összefüggéseket ragadom itt ki, ami ittlét szürrealizmus szempontjából jelentős.


Művészet az "alapítás" illesztékrendszerében foglal helyet, amely az "ittlét alapítása és igazság rejtésének, őrzésének lehetséges pályája " címet viseli.
A lét igazsága őrzésének lehetséges pályája a művészet, így a műalkotás eredetének helye az alapítás.
A műalkotás nem tér ki a lehetséges konfliktusok elől, igy az igazság helye, és mint olyan az igazság őrzése.

A 277. szakaszban Heidegger " A metafizika és műalkotás eredete"- kapcsán három kérdezési irányt jelöl ki.



1, Az esztétika meghaladásának igénye a metafizikával való szembenézésből adódik.
Az esztétika a művészet metafizikai lényeg-meghatározása, és mint ilyen, tarthatatlan.

2, A műalkotás eredetéről való elmélkedésében Heidegger egy történeti átmenetet készít elő, az első metafizikai kezdetből a második, történelem alapító átmenetbe. 
A második kezdetbe kíván belépni.
Úgy látja, a művészet kitüntetett pálya, ahol  metafizika meghaladható, ahol a történelem alapító átmenet megtörténhet.


Kifejti, hogy az a kor, amelyben művészet nem dönthet a lét igazsága felől, az a "művészettelenség" kora.
Amennyiben a "lét igazságát" nem fedi el kiterjedt művészet ipar -kunstbetrieb,- megtapasztalható a kor "történelem előkészítő és létre utalt hatalmában.






2014. július 12., szombat

Sajáttá-tévő esemény


Wim Delvoye munkái



A tanulmánynak van egy másik, nem nyilvános címe. - Megfelelő cím: Vom Ereignis:
A sajáttá-tevő esemény.
A sajáttá-tevő esemény a lét igazságának illesztékrendszere. 
Erről az illesztékrendszerről már beszéltünk, leginkább az "alapításról" ahova Heidegger a művészetet sorolta.



Wim Delvoye Krisztusai hatalom gyűrűjére fonódnak, vagy abba vannak bezárva, tökéletességük önmagukban forognak, és mivel túl vannak minden emberileg elérhető létvonatkozáson, egyszerre okoznak tudati hasadást, és tesznek feloldásra ígéretet. 
A vallás metafizika és ontológia egyszerre...
A kereszt szimbólum van annyira komplex, mint a Vom Ereignis.




A metafizika meghaladásának kísérlete, -amire a tanulmány végül is zseniális gondolatkísérlet,-  művészként nem ismeretlen terület,- a korszak legfontosabb feladata.

Gondolkodás mint "ugrás" magát a gondolkodást az "igazság alapításába" utalja.

Ilyen tekintetben kötöttem ki az "ittlét szürrealizmus" megnevezésénél. (dasain)
 A jelenlét az, ami eljövendők létét, mint ittlét beláthatóságát projekttálja.  Jövőbeli ittlét vállalása előfeltételül szabja magának, hogy az újra megjelenő Isten -utolsó Isten intései elé álljon.

 Heidegger illesztékrendszerével  körülhatárolta és kijelölte azt a horizontot, amit napjaink filozófusai részletekbe menően tematizálnak. 
Még glosszázva sem mernék mást tenni, mint megmutatni, mi alapján vállalok festészeti témákat, és honnan elindulva gondolom el saját vizuális területeimet.




Ne feledjük el, olyan mélységi, vagy alapvető emberi vonatkozás kifejtése, mint a lét, igen nehéz.
  Ténylegesen megmutatkozók alapján lehet elgondolni, miféle mozgások, igazságok vannak azon túl, ám a kezdeti kiindulás, amiből a Lét és Idő nyerte szisztematikus szerkezetét, a transzcendentális-horizontális megközelítést, Heidegger  "sajáttá tevő eseménnyel" váltja fel.  Ez alkalmas politika, művészet, tudomány léttörténeti megközelítésére.  

 Lételméleti megfontolások,  onnan vehető minták vagy kiindulási tartományok, - számomra igen  inspirálóak. 

2014. július 8., kedd

Ittlét-szürrealista


Wim Delvoye munkáival már régebben foglalkoztam, de ismét aktuális valamennyire, mert vitathatatlan gondolati út, Heidegger pontról-pontra történő megértése közben, hogy felmerül: lételméleten belül azért nem különösen hangsúlyos etikai filozófia, mert az "másokkal való lét" fenomenológiájában eleve megjelenik.
Efféle megértés, kibontás a Beiträge zur philosophie-tételeire való rá meditáció, amikor puszta logikával már nem boldogulunk, és némi késleltetéssel beugranak válaszok, a kreatív szféra intuíciói.
Amikor idáig eljut az ember,- oda ahol Heidegger meghaladta a Lét és idő felvetéseit-, eszébe jut, hogy már az alapművet is azzal a kísérleti szándékkal olvasta, hogy szürrealizmus és ontológia között átfedéseket, hasonló tematizálós lehetőségeket találjon.
 Ez akkor még nem volt lehetséges.
 Heidegger gyár ma úgy működik, hogy minden egyes, -túl nem magyarázott bekezdést- értelmez.   
Nyújtott ez is segítséget, de végül -túljutva nyelvi kereteken,- tényleg elérhető  "lét fénylő tisztása", ahol  kérdésekre nem fogalmilag kerek válaszok érkeznek, hanem időleges,  komplex igazságok mutatkoznak.
Az igazság érzékeltethető, csak éppen kifejthetetlen modern keretek között, poszt keretek között sem lenne egyszerű. 
Marad a művészet.
Létmódok kikérdezéséről van szó, amiket "lét-feledett" állapotban felismerni is problémás.
Dasein (ittlét) létmegértő egzisztenciája nem logikai felhő, nem szubjektumfilozófiai modellgyártás, hanem selbst.
 Ahogy ma mondják: két-agyféltekés gondolkozás.
Szürrealistákat ezért nem mosta el az idő, - mint paradigmákban kimerülő modern irányzatokat,- mindig is voltak pre,  lesznek poszt szürrealisták.  
 Dasein,- ittlét szürrealista vagyok.


 Ez a felvezetés, (vagy felvezetések) előkészít néhány megfestendő képet.  Képek tervei már megvannak. 
 Azt kellene derengés szintjéig hozni, hogyan rendeződnek tudattalanba aláhullott kérdések, hogyan előlegeznek magas intelligenciájú válaszokat.
Ez nem metafizika. 
Egységtudat.
 Alázat abból ered,  van  tudattalanban valami, -maga a tudattalan, a teljes lény szakadás nélkül,- ami  hagyományos értelemben vett ÉN szerepét, jelentőségét hátrébb utasítja. 
Sarte szerint  én-t tudattalan mindössze azért hozza létre, hogy dolgait idő és tér tengely mentén elrendezze. Az  "én" is csak egy dolog...
Ebből pusztán etika következik, nem "beavatási" metódusok,  személyiség elmarására, univerzálására. 



2014. július 7., hétfő

Évfordulós kiállítás



Mátis Rita, Gyarmati Zsolt, Rékai Zsolt kiállítása.

2014. július 5., szombat

R-art Stúdió

R-art Stúdió névvel elkezdtünk dolgozni egy képzőművészeti műhely létrehozásán. Ma  jobb helyeken nem egyszerűen műterem az a hely, ahol  képzőművész dolgozik, hanem Stúdió.

Ez a szűk közösség egyenlőre laza keretek között tervez és alakítja ki a feladatok körét, de természetesen vannak komolyabb, hosszabb távú tervek is.
Elsősorban műalkotások létrehozására törekszünk és azok menedzselésére.
A menedzselést, irodalmi vonatkozásokat Nagy Rózsa fogja képviselni.



Illusztrátor-grafikus Rékai Lilla.


Remélem, hogy ez is pont olyan remek történet lesz, mint a Nick Galériával való kapcsolat. A Galériával szeretnénk folyamatosan és építő módon együttműködni.

2014. július 4., péntek

Isteni képmások

Vannak kedvenc festőim, olyan is akit komplexitása miatt méltányolok, nem pedig azért, mert látványos dolgokat csinál, és még kevésbé azért, hogy ötletgyáros, és azután  ötleteket tologatom egy skála mentén... Nem, viszont ezeket is megnézem.  Tanulok amiből csak lehet, de etalon az nincsen.  Amennyiben mégis volna, az szét van szórva Itt-ott megcsillan valami... 
Dino  más, ő alig beszél, és folyamatosan hoz szintet, ami talán legmagasabb, mit eddig láttam... 
Ám de versenyezni?!
Nincsen kivel versenyezni, -ha lenne, nagy bajt jelentene. 
 Verseny Novacentonak sem volt értelmezhető, dasain alapítások  nem ilyesmitől motiváltak... 
 Egzisztenciám aktualitása, időbelisége itt és most kihívás, hogy elkövetkező pillanatokban -még mindig,- autentikus legyen.
Fejlődés festészet terén annyira evidens,  minden kreatív rítus öntudatlanul  erre fut ki, beépített,  görcsmentes. Nem mintha nem lenne erőfeszítés, vagy pedig előre tudnám végeredményeket, mert nem tudom, csak annyit, ha témát fenomenológiailag hagyom körülhatárolódni és megnyilatkozni, annak kibontása, kikérdezése -tehát a megfestés nyelvezetének határaiban, saját táguló határaimra ismerek.
Nem szükséges léthez lételméleti terminológia, csak addig ameddig  megértem, integrálom. 
Ezt követően már, nyelvi fordulatok bezárnak, továbblépést akadályozzák.
Vallási utalásokkal szeretnék festeni  sorozatot, ám  vakhit nem megfesthető, az csupán  sztereotip képzet. Így, ezekből a képzetekből vont produkciókból sok van, annyi amiből elindulni lehet, de meríteni nem.
 "Végső Isten" ebből a szempontból sem "kaloda" isten.
Mivel teleológia végén, igaziból semmi nincsen, amit ne mi tennénk oda, ezért az sem érvényes, hogy magából a véges folyamatból kreálnunk Klein palackot.
Heidegger Végső Istene olyan lételméleti entitás, amelynek igazságát kreatív odafordulás emeli fénylő tisztás közepére, következményei szintén lételméletiek, és ez az ontológia-teológia nyilvánvalóan nem tűr sem filozófiai, sem teológiai nyelviséget.
Nem tűr, mégis folyton magára ölti ontológiai áthallás, máskor pedig pedig metafizikai visszaesés megnyilatkozásait. 


2014. július 2., szerda

A szürrealisták nem százasok...

Kicsit lazábbra veszem a komolyságot, akárhogyan is, de jócskán túl vagyunk rügyfakadáson és itt már egyre kevésbé zavar bármi, ami jó közérzet ellen tőr. Cédrusfa dobozba rakom és amikor alkalom adódik el is szívom, mint egy szivart, -mint  nagy és gyorsan múló örömöt álomban,- a sok sületlenséget, mit művészettel kapcsolatban, köznapiban előadnak.
Persze nem feltétlenül, csak ha van némi illata, nem nagyon kaparós aroma  toroknak.
- A szürrealisták nem százasok.-üzente valami áruházi manager, adom-veszek géniusz, kivel amúgy soha nem találkoztam, és hogy miért, azt el is magyarázta hírhozónak.
- A szürrealisták nem azt festik ami van, hanem amit kiagyalnak, az egésznek semmi köze  valósághoz...
Nem  részletezem, de mivel érteni véltem, ismerem akárki világ és emberlátását, mercurius barátunknak én meg azt mondtam.
- A kapcsolat mi fontos, olyan mint egy növény. Oda kell rá figyelni, meg kell öntözni, gondozni folyamatosan.
- De mi van, ha az a növény mihaszna?!
Okos...
- Nekem van olyan ami jócskán kiszáradt, összesodort. Akkor jó, ha két új között finoman zizeg. Nem éppen Davidoff N.1, vagy Don Perignon, ám vele kivételt teszek, meg amúgy sem szabad mellre szívni.

Látom ahogy füstölni kezd. Füstöl és lassan felizzik...