2014. december 31., szerda

Festőnapló 5,



A metafizika fogalmi építkezése tárgyakat sémákba kényszerít.

Isten földet odaadta az embereknek, ez pedig arra indit, világ urainak tekintsék magukat.Külvilág és belvilág szemben áll, szubjektumfilozófiai uralom hatalmat halmoz, minden tudás erre megy ki.

 Minden és mindenki uralható tárgy.  Világ egy hatalmas csererendszer, adom-veszek viszonyhálózat amiből állítólag, nem lehet kikeveredni.

Mivel filozófia fogalmi építkezés, ezért metafizikus. A filozófia ezért nem kohol ma, nagy átfogó rendszereket, nem tesz végső kijelentéseket, de erről később.

A vallást, metafizikát persze nem lehet csak úgy félre hajítani, egész történeti korszakok épültek rájuk. 
Heidegger ezt első kezdetnek nevezi, amiből tanulni kell és lehet, amit meg kell haladni.

 Megesett, amikor papnak ki szerettem volna fejteni daseinanalizis alapú festészeti koncepciómat,- lemetafizikázta.

Nem vagyok teológiailag művelt. Azt azért látom, hogy hitéletben rengeteg ontológiai elem megnyilvánul.

Számomra dolog egyre kevésbé fekete-fehér. Nem sarkítás érdekel, hanem differencia....




Karel Balcar festményei

Metafizika vádat Heidegger sem kerüli el. A tény, hogy amit  ontológiai differenciából levezet, azt végül, -bármennyire egyszerű,- nem könnyű megérteni. 
Ha most előre futunk, -pusztán valamiféle implicit válaszért,- annyit fűzhetek mindehhez, hogy  világ  heterogén.  Engem nem kiegyezések, nem az egységtörekvések, hanem az egész és részhalmazai érdekelnek. 
Úgy érdekes  dolog, hogy egész ne oldja fel, tüntesse el saját alkotóelemeinek differenciáit, valami nagy, általános gondolati sémában.
 Úgy érdekes,  megmaradjon egyszeriségem méltósága. 

2014. december 30., kedd

Festőnapló 4,

Wolfgang Welsch festményei

Tematikailag több belépési pont  adott. 
Talán modernitásról kellene előbb szót ejteni, mégis lineárisan metafizikáról mondunk előbb valamit, hiszen kezdetektől a 18.sz-ig, tartott  korszak. Nem korszakos értelemben (?!) ma is jelenlévő. 
Amire kifut, az érzékek háttérbeszorítása, és érzékfelettire való koncentráció. Az érzékfeletti lényeg mindenkor spekulatív, és nem szabadul meg  különöstől. Különösre kényszerűen, mindig visszautal.
Nekem filozófiai tanulmányaim rémálma volt  arisztotelészi logika nyelvi összefüggéseinek bemagolása. Annyit azonban átláttam, hogy zseniális. Kijelentéseket csak  egyedi, különös létezők és  általános fogalmak között lehet tenni. Ami ezen kívül van, ami ezen túlra irányul az spekulatív. 
Arisztotelész átlátott Platón ideakoncepcióján, és azt mondta, hogy azok érzéki dolgok, és csupán "örök"- jelző van hozzájuk csatolva. 
Mivel érzékek totális kioltása nem lehetséges, ezért  metafizikai lényeg után kutatók, akár Platónra, akár Arisztotelészre hivatkoztak, gyakran skrizoid esztétikával ruházták fel érzékek elleni tervezetüket, és a skála érzékiség részleges meghagyásától  barbár üldözésekig terjedt.




 Sztoikusok szenvedély ellenessége, egykedvűsége mai misztikus-metafizikáknak (is) mintául szolgál, és  tudati átalakítások, kényszerek destrukcióiba torkollik. Jung szerint  gondolati tartalmak energiái, érzelmeink alapvetőek. Ezért van az, hogy  misztikus eszmény mindenkor én vagy is az önfelszámolás, őnfeladás programja.
 Minket mégsem ez érdekel, hanem dolog esztétikai oldala.
 Welsch  esztétika megközelítése,  érzékek intelligens használatának összekötése  anesztétikával. Posztmodern értelemben anesztétika fordított reakció lesz, ott van szerepe, ahol  esztétika lép túl emberi hatókörén.   Esztétikai (-érzékire épített-) barbárság is létezik, erről azonban utóbb ejtünk szót.



Ahol  teljességből vont lényegeket viseljük, és annak következményeit, ott valami módon Nietzsche által ismertetett  (metafizikai-univerzalitás) üzenet jelentkezik,- : Ne ragaszkodj  élethez! Mint különös létező, menj tönkre... 

2014. december 27., szombat

Jarmeczky István és Rigó István kiállítása Nick Galériában -Tóth Laci és Körtvélyesii László fotói


Tóth László fotói

Az életben azt mondják, nem csupán az új dolgok felfedezése izgalmas, hanem  hétköznapi ismétlődéseknek is megvan a maga helye. Tulajdonképpen éppen mostanában, és részben István kiállítása kapcsán tanultam meg, hogy nem pusztán sarkított dolgok léteznek, művészetnek, művészi világnak nem pusztán "háború" ismérve, hanem sokrétű, heterogén, és egyéni kvalitások kapcsolatai, átfedései is érzékelhetőek. 




Evidencia, világ nem pusztán fekete és fehér, vidám vagy szomorú, egyértelmű vagy sokjelentésű, hanem egyszerre megjelenő különbségek új jelentésekkel ruházódhatnak fel.
 Galéria rendszeres kiállításain mindig is fotózom "kis-kategóriás" Olympus gépemmel, azután leszedem Laci és Körte fotóit, némi időeltéréssel.




 Az ismétlődő átélések ismerősök és újak, olyan nézetek jelennek meg, amiket én nem is pillantottam meg, jelezve, hogy eltérő és iskolázott látásmódokkal át lehet törni, személyes anesztétikát.  











Körte  megemelt kalappal, előtte pedig  én az olympusal, Fekete Valit tapsoljuk...


Körtvélyesii László Fotói



A galéria helyszíne, várós főtere. Jobbra középen a torony felett látható kereszt, amit tetők fognak közre, Nick-udvar átriumos fedettsége. 
Még kiállítás alatt mesélte Körte Diának és nekem, repülőgépes élményeit. Így utólag ez is vizualizálható.












Úgy tűnik Körte is ott vasáról, ahol  kiállítások előtt  lepényt, kávét, krémest és más "ajzószereket" szoktam beszerezni...





Ezek pedig a Galéria oldaláról Ricsi fotói.








Festőnapló 3,


Wolfgang Welsch: Esztétikai gondolkozás -című tanulmánykötetét jövőbe mutatónak mondanám, holott már vagy hetedik kiadását éli meg. Ahogyan manapság mondják, nem mai gyerek.
Amiről beszél, ahhoz a szférához tartozik, amit posztmodernnek nevezünk. Ez a szféra egyre inkább Heidegger által meghatározott.
Welsch azokhoz a szerzőkhöz tartozik, akikre rá mondják, hogy heideggeri filozófia-üzem tartozékai, és nem tesznek mást, mint a "mester" illesztékhelyeit tartalommal töltik ki, aktualizálják.




Welsch dasein,- és amennyire én is,- heideggeriánus..
 Kötetben  vannak indirekt utalások.  
Az is lételméletből átvett, hogy kerüli  fogalmi építkezést. Inkább keretek közé von, értelmi mezőbe, ahol aztán adott tárgy, viszony   elődereng.
Érdeklődve, újként olvasom, hogy korszak-kompetens érzékelés esztétikai, ami messze túlterjed  művészeti esztétikán, azonban abból táplálkozik, onnan veszi mintáit. 
Esztétikai gondolkodás  azért nem vezet egyoldalú sémákhoz, - mint modernitásban oly gyakran megesik,-  mivel valóság mögöttese nem  elnagyolt teljesség-fogalom, hanem plurális és heterogén összefüggéseinek változói. 
Alapkód,  - esztétika és anesztétika dinamikája.

Az amit Balcar festményéről fentebb, előző részben elmondtunk, az egyszerűen történetileg kódolt. 


Wolfgang Welsch - filozófus

 Karel Balcar jelenlét-szürrealista. 
Azt érzékeli amit Wolfgang Welsch, és mindketten ugyan ahhoz a megértéshorizonthoz tartoznak.



2014. december 25., csütörtök

Festő napló 2,

Amikor arra kérdezünk,  ittlét-szürrealista festményhez, -mint fenomén szemléléséhez,- műélvezethez és értéshez, miféle szerszámos láda szükségeltetik, elsőre  hangoltság akad kezünk ügyébe.
Ha semmiféle érzés nem kerít hatalmába, észre sem veszem műalkotást,  tovább lépek. Amennyiben mégis megélem azt amit látok, az első gesztus, egészen bizonyosan nem metafizikai. Azonnal és kalkulusok nélkül magához vonz a látvány. Benne vagyok. Nála vagyok. 
Kép azonnali, különös élményt okoz.
Karel Balcar festménye csak a nő arcának alsó részét mutatja. Nem az  hangsúlyos, hanem  keze, amit az őt átölelő férfi kézfejére helyez.  Fej pozíciójából tudjuk, hogy a nő, erre a gesztusra figyel. Saját érzékiségében éli meg, fogadja el  "másaikkal" való létet.
Ezt onnan is tudjuk, hogy  szája és keze az, ami életteli színt hordoz:  Minden más túlvilági, zöldes fényben jelenik meg.
Ez a zöldes fény természet feletti, klasszicizál, és  képsíkot harmadoló kör részlet glóriára asszociál.
 Glória részben  két kéz érzelmi körét fokozza, annak metafizikai tisztaságát használja fel, érezzük az érintést, azt ahogyan a modell megéli kapcsolatát.
A metafizikai töredéket remekül kiegészíti, amit saját létmegéléséből és létmegértéséből meríthetünk. 

Összefoglalva, -amit itt elmondtunk,- egyetlen tekintetvillanás. Ránézek  festményre és olyannyira megélem, hogy ott találom magamat valaki érzéki világában. Már  fenomenológiai szétbontás előtt  mű teljességében állok, ahhoz viszonyulok. Ezt a teljességet, mint  kép igazságát észlelem és tudom közvetíteni.
 Egységes kép részletei, azoknak kapcsolatai már eleve kifejezik azt amiről ezután értelmezést mondok. (Nyelv előtti állapot.) A mű maga,  eleve  értelmi mezőben jelenik meg. Itt még csak, az élménynél vagyunk.
 Élmény komplexitása  rávesz nyelvi tematizációra. 
Láthatjuk, hogy  dasein és szürrealista Balcar miként használja azt a metafizikát, ami  " a nem mozgóról, a nem változóról, a nem érzékiről, a nem térbeliről és nem időbeliről" szól.
 Metafizika  nem akar tudni érzékiről, ám kényszerűen vissza kell utalnia arra.

Balcar fordított látása nem megtagad, hanem felhasznál.  Zöld metafizikai ködből elődereng , ez nem  "éntelenített"  Mária elfogadó általánosítottsága.  
Különös érzés.



                                                                             

2014. december 24., szerda

Festő napló 1,

 Egyetlen témánk van. Eleve másról sem szeretnék beszélni, mint  szürrealizmusról, mint konkrét műfajról, és azért erről, mert ezen a területen hívtam el magamat, úgy ítélve meg, ezen a területen mutatkozó képességek lényegiek.
 Nyitó bekezdés szempontjából, már is adódott ontológiai belépési pont, olyan kapu számos bejárat között, ami nem igényel további magyarázatot.
Azért nem igényel, -vethetne ellent valaki,- mert ami ezután következik, az mind visszahullik bevezetésre, és mind megokol.
Így van. 
 Festészetről szóló naplóban különös tapasztalatok, esztétikai reflexiók mutatkoznak, miközben lehetetlen nem hivatkozni előzményekre, kortársakra, reagálva történetiségre, és adott pillanatnak megfelelő válaszra törekedni. 
Azt azonban meg sem kísérelem, hogy kizárólag filozófiai alapon ragadjak meg bármit, vagy pedig modernitásra jellemző, lényegi tematizációkkal írjam le azt, amit festek, -vagy pedig azt, amit mások csinálnak.
 Egyetlen célom van. Be szeretném vezetni szürrealizmust, mint 
ontológiai, nem pedig metafizikai hangsúlyt. 
Ameddig régebben, sokan úgy gondolták, hogy szürrealizmus álomhoz, tudattalanhoz, abszurdhoz, érzékiséget meghaladó  látásmódhoz kapcsolódik,- egyszóval irrealitáshoz,-  közben (ma már,) régi értelemben vett realitás lefokozódott, és visszacsúszott érdektelen természeti alapnak. 
Mai realitás nem realisztikus,  esztétikailag konstruált jelenhez kapcsolódik.
Mai realitásban van annyi abszurd, metafizikai túlhajtottság, hogy szürrealitást közvetlenül ide, nem pedig  érzékek felettiséghez kell kapcsolni


Karel Blacar festményei

2014. december 21., vasárnap

Kezdőpont

Rékai Zs. Kezdőpont-munkacím

Ezen a festményen dolgozom. Kb 80%-os állapotban van. Ez csak színvázlat, de ehhez nagyon fog hasonlítani.
( Tényleg van valami  "térdeplő" perspektíva. Istvánnak igaza van! )

2014. december 20., szombat

Jameczky István festőművész Absztrakt harmóniák





Ezt a megnyitót is vártam.  Mindegyik más volt eddig, és valamennyit élveztem.
Az ünnepi hangulat már most csúcsra jár  belvárosban. Nem kellemetlen kontraszt, hogy édességet, pecsenyét, forralt bort árusító pavilonok, fényfüzérek, óriási led-képernyő fogadott, és még a Nick udvarban is standok árusították az ilyenkor szokásos izéket...
Ilyen hangoltság után, másik fajta ünnep, Jameczky István visszafogott, mégis intenzív, letisztult absztrakt festményeinek befogadása. 
Művek elrendezése olyan remekül sikerült, hogy művek, elrendezés, hely és események közepette, otthon érzi magát aki eljött.  Kevés  káprázat, sok  harmónia...




Jamerczki István festőművész, -ahogyan Fekete Vali mondta,- a város olyan hagyományát folytatja amit Vasarely, Mrtyn Ferenc fémjelez. 
István festményeit már szemügyre vettem az amerikai web-galéria nem nagyon nagy létszámú magyar festői között, és meglepett, hogy ő is ismerte festményeimet.
Ami ennél  érdekesebb, olyan dologra hívta fel figyelmemet, amit nem vettem észre. Saját műveimen néha vannak mindenféle vakfoltok, időben kitakart részek, és elsőre nem is értettem kérdést vagy állítást, magát az észrevételt...
Hogy jók a lábaim, mert térdelve festek az utcán, vagy így készülnek  fényképek.. -és itt sajnos megszakadt a mondat, valaki jött...Egészen pontos szövegkörnyezetre nem emlékszem. 
Amikor  ember festményt, szimbólumot, töredéket értelmez, már mindig is többértelmű megfejtés, határhelyzet fogja körül, azt amire majd jut... 
Otthon később, valóban számos festményen fedeztem fel, alulnézetet, abból adódó perspektíva torzulást... 
Mivel kifejezetten utcai képem nincsen, de utcai elemeket tartalmazó igen, feltehetem magamnak  kérdést... 
Mit jelent ez?!
Mennyiben esztétikai és mennyiben jelentés-összefüggést hordoz, eddig számomra láthatatlan fenomén.



Ezúttal Fekete Válival is tudtam beszélgetni.
 Igen ügyesen védte metafizikai álláspontot.Tetszik, hogy művészetekkel foglalkozik és filozófia kéznél lévő. 
El kell gondolkoznom azon, mit Bergsonról mondott, hogy ontológiai alapokból kiindulva jutott metafizikához, -pont fordítva mint Heidegger,- és  egyik alul,  másik felül van...
Ha lazán fogom fel, talán ez ok, -magyarázat részben-, hogy István festményeinek  perspektíva utalásait ugyan úgy megnéztem (utóbb), mint saját képeimben rejlő metafizikai jelenléteket...