2020. január 17., péntek

A szakadék



Visszafelé haladásról, nekem, mindig az eredet jut eszembe,- meg  dekonstrukciós világkép tapasztalata,- hogy mint egy eső után, az üvegen szétfutó víz, patakból szétágazik, és már csak a cseppek húznak faágszerű vonalakat, keresztezik egymás útvonalait, nem törődve időbeli eltérésekkel, hogy a vízből rajzolt fordított lombkorona, csak asszociatíve létezhet, mivel mire létrejöhetne a kaotikus rendszer, aláhullanak, puszta nedvességfoltokba alakulnak a milliméterekre szakadt potenciálok.
Úgy jön ez ide, hogy dolgozom a V-Daimon  munkacímű festményen.
A daimon szó ógörög eredetű, belőle ered a démon szó is, de olyan sorsfeladatot is jelent, amire valaki elhívta magát, és így az a valódi sorsává változik.
Aztán úgy is tartják, hogy a sors mint angyal képesség, lehetőség, amit ha nem követsz, démonná változik.
Platón szerint amolyan lelkiismereti hang, őrző entitás, aki nem változik gonosszá.
Én személy szerint Szókratész daimon-ára emlékszem. 
Mondjuk úgy, a daimon lélek, amit a filmben külsődlegesen, állatok formájában személyesítettek meg. Az álom-állatok inkább ösztönök, viszont kifejezhetik egy személyiség alkatát.

Vezető emberek gyakran választják  sast, amely magasról figyeli a világot, és a zsákmány nem is sejti, amikor már feléje száguldanak. Persze el tudunk képzelni luxus  Roverekből kiszálló oroszlánokat, meg a zsákmány maradékát felzabáló hiénákat, mai változatban.
Vajon milyen belső hangja van egy hiéna lelkű embernek?!

Ilyesmin nem festés alatt, hanem a festés szüneteiben gondolkozom.
Arra már rájöttem, ami a tényleges festés alatt történik, arra nem tudok visszaemlékezni, mivel az önmegfigyelés kezdeti percei után beleveszek a részletek önvezérlő meditatív struktúráinak tapasztalatába.
Többször is álmodtam, hogy valamilyen félárnyékos helyen festek, nagyon közel hajolok a részletekhez, és ameddig azok vonalait követem  ecsettel, egy olyan terrénumban tartózkodom, ahonnan nem látszik az egész.
Valóságban ugyan vannak hátralépések, de ezek csak a rész egészhez való viszonyának billegő metonímiáját tartják fenn, a kép mint kép ekkor pusztán horizont, nem jelentés és nem is tapasztalat. Minőség ami fenntartja a megszövő részletekkel szembeni elvárásokat,  kvalitásokat.

 Hiénához értem munka közben, és mivel a második leghangsúlyosabb rész, kissé erőteljesebb színekkel dolgoztam ki. Hátralépés, és az egész idegenül hatott, mintha  másik festményből vágtam volna ki, és azután beragasztottam volna.
Mivel  alsóbb rétegek már megszáradtak, puha ronggyal simán visszatörlöm.  Annyira töröltem vissza, hogy  ködszerű világosabb, áttetsző réteg maradjon a sötét foltokon. Ez újra visszailleszt  környezetbe, jelzi,  hogy itt már legfeljebb színek tisztítására, vastagítására lesz szükség.

A fiatal lány hiéna nélkül sem vonz. A nagy fülbevaló nála nem ízlésbeli elvétés, hanem annak kifejeződése.
Pár éve elvittem valakit kiállítás megnyitóra. Az viselt ilyen fülbevalót, és egyenesre nyírt szemöldököt. Ennyi paradoxon még áthidalható, sőt talán  kompenzáció érdekesebbé is tesz.
Álltunk életem legjobb kortárs festménye előtt. Amit láttam, számomra beazonosíthatatlan technikával megalkotott szakadék, amibe fatörzsek hullottak alá.  Néhány kidőlt fatörzs köztes módon hidalta át  mélyebb rétegek peremeit.

-Ez mennyit ér?-kérdezte, lévén kereskedelmi iskola hallgatója.
- Nincsen meghatározható értéke, ami van az piaci viszonylatokból származó ár. Mondjuk ebben a városban már millióért is vehetsz szoba dekorációt.  Ez a méret és minőség minimum tízszerese.
- És amit te festesz?
Megmondtam, és azután, hirtelen váltással már csak magázott...




2020. január 11., szombat

Fent mint lent



Rékai Zs.

Fent mint lent
50 cm x 80 cm 
olaj, vászon

2020. január 10., péntek

V-daemon

Annak idején még a gimnáziumban tanultuk Brecht Kaukázusi krétakör színművével kapcsolatban a V-effektust, ami a német "elidegenít" szó kezdőbetűjéből jön.
Arról van szó, hogy vannak érzések, érzelmek amelyek az együttérzésből, vonzódásból, szolidaritásból fakadnak, és ezek az érzések időnként drámai módon hatnak.  Tegyük fel, hogy  színházban az egyik szereplő szenved, és annyira jó a színészi játék, hogy belevisz a tapasztalat aurájába. 
A tudatosan alkalmazott V-effekt amikor valaminek az eltúlzása- teátrális jajongás, nem hiteles gesztusok,-eleve gyanút keltenek.
Valóságban a média közvetítette borzalmak mennyisége tölt túl, okoz anesztétikai tompultságot.
Ennyi felvezetés után térhetünk rá, az éppen aktuálisan festett képre, amin egy mély várudvarszerű térben fiatal fehér inges, nagy fülbevalós, tornacipős lány ül a középpontban. Szép, de nem vonzó.
Nála a nagy fülbevaló és tornacipő nem előnyös, visszavessz a köznapiság buta divatsodrának irányába. 
Tisztaságot mutat (fehér ing), azonban az előtérben ránk sunyító hiéna, mint szellem, mint daemon, mint ösztönállat lerontja a közvetlenség lehetőségét. 
A várfalak amúgy is az "egó" álomszimbolika irányába, az önmagába zárultság védelmének irányába mutatnak.
A hiéna és a lány ránk néznek, de már lehetetlen  közvetlen tapasztalás, a tér és belső világ hiába vonzó, nem akarnánk abban közvetlenül benne lenni. 
A többszörös boltív valamiféle kapu felé vezetnek,-ami a küszöb őr élmény-jele, miközben a valódi természet feljebb van, a boltívek felett.
Az udvar egy mély udvar. 

Mindezt át kell tekinteni, hogy képes legyek festmény címének kitalálására, és a sokféle dekonstrukciós nyom némelyikén, legalább a leg-személyesebbeken végig menjek.

Egyrészt tudatos választás volt  festményeim látvány-rétegének felerősítése, ugyanakkor ez nem lehet kritikátlan. Szó sincsen visszafordulásról, de dialektikában sem mindig hiszek... Az előre, nem hátra van a filozofikus koncepciók megfestésének mély-analitikus fénylő tisztásának és az esztétika egyesítésének irányában....  Előre kell haladni, ez alapkényszer. A mostani még nem merült ki, a holnapit pedig, még nem látom.... 

2020. január 8., szerda

Gyermek Flóra - Kész kép


Rékai Zsolt: Gyeremek Flóra
70 cm x 90 cm

2020. január 5., vasárnap

Nem Dinoszaurusz...

Nekifogtam  Daimon-os képnek.
 Találomra kiválasztottam egy fűcsomót hiéna és a tornacipős lány között, azt kidolgoztam, és  maradék zöld festéket, ami olyan sötét, hogy szinte feketének is elmegy, a vászon különböző él és árnyékfelületre felhordtam. 
Mindig van maradék, bár takarékosan festek, inkább több réteggel mint vastagon. 
Amikor előkészítettem ezt a képet, szót ejtettünk  álombeli, szürrealista ösztön állatokról.  
 Állatkertből ismerem az állatokat.  Lilla figyelmeztetett, amit festek az hiéna, és nem sakál. (Néha kevertem.)
Nem okoskodom túl. 

Győrfi Andris facebook-os történetei között, ma azt olvastam, belefutott valami nagy-okos festőbe, aki úgy magyarázta művészetet, hogy abba két mondatonként tíz idegen szó vegyült, és az érthetetlenséggel tartott akadémiai távolságot. 
Andris szerint (is), a kép önmagáért beszél. 
Viszont fenn akadtam a verselemzéses analógián, miszerint  vers az vers, lehet azért írták, mert a költő meg akarta kapni szomszéd lányt.


Győrfi András festménye

 Nem vitatom.  Hermeneutikai elfogadásom maradéktalan, de önmagam szemszögéből mégis másképpen reflektálok.
András ítéletét  tekintélyelvű, metafizikus seggfejekre vonatkoztatja, akik közül én is ismerek jó-néhányat. Az ö mű és verselemzéseik reduktívak, hatalomelvűek, hirearchizáló törekvéseket mutatnak.

 Képi-érzelmi szimbolikával minden kifejezhető, ami nyelvileg. András festményei időnként fantasztikus vízuális komplexitást mutatnak, és ezért  kortárs hazai festők közül  egyik kedvencem, akit nagyon közelállónak érzek saját belső világomhoz.
Ami eltérés, az nyelvi átbillenés egy másik színtérre. 
 Tudom, hogy  költői és filozófiai út nem keresztezi egymást, és azt is tudom, hogy  kettő erőterében, köztesében zajlik  inspirálódás, komplexitások igazságának begyűjtése. 
Verset és képet elemezni?!
Lehet befogadni, vele elsodródni, sémák mellőzésével hermeneutikai tapasztalatokra szert tenni, és azt mint tapasztalati igazság felmutatni. 
Megmagyarázni nem szabad, de kulcsokat adni, azt igen. 
Azt szoktam mondani, egy festményhez esszé tartozik, ami nem lefedi az eredetet, hanem kontrasztba helyezi.

Visszatérve, amikor filmet néztem, ahol az emberek lelke egy külső, kísérő állatban nyilvánult meg, felmerült bennem  kérdés?! Vajon ha lenne, nekem miféle lélek-állat fejezné ki  létkarakteremet?!
 Nem jött azonnali válasz, ezért nem erőltettem. 
Nem erőltettem, viszont álmodtam, hogy egy nővel, valami várfal melletti mélységbe szálltunk le.
Mintha két párhuzamos várfal útszerű teret foglalt volna közre, ahol bármi is zajlott, aligha ért fel  falak tetejéig.  
Térélmény jobbról sárgás megvilágítást kapott Tudtam, nem sokáig lehetünk ezen a szinten. Gyors, felületes pillantást vetettem valami állatra, és hangosan ki mondtam:
-Jé!! Itt van egy dinoszaurusz...
Némi fókuszálás után össze állt  tévesen megragadott sziluett, és egy nagymacskát, -talán tigrist,- láttam felém visszafordulni... 

2020. január 3., péntek

Pampafűvágó

Még sorrend is önkényes választás. Már ha vannak egymás mellett futó verziók. Természetesen, normál módban az ember kiragad egyet, és felmutatja. Azután a következőt. 
És ez már sodor, dekonstrukciós alap. Árulkodás  szervező mintáról. Lelepleződés az akaratlan közlés megnyilvánulása. 
Tulajdonképpen egy festmény a dekonstrukció és hermeneutikai akaratlanság exhibicionista felvállalása. 

Lillának is meséltem  "láncfűrészes kislány"-ról. Neki is, vagy neki először volt meglátása, hogy ezt nehezen adnám el kereskedelmi forgalmazásra. És éppen ezért, kísért még mindig. Nem is nagyon értem ezt a kísértetet, mivel, ha egyszer időt és energiát fordítok a létrehozására, saját kedvemre teszem azt. 
Megmutatom az előzetes elképzelést.

Idáig körülbelül három nekifutással jutottam el, mert a karakter és karakter fejtartása nem tetszett. 
Ezért is kell  képtervezés, ne a vásznon derüljön ki, mit tol el az ember. 
Azután meg ez a láncfűrészelés mélyebb régiókban, valami szerepfelcserélődés, amikor az Anima közvetít akciót, és szexuálisan a fűvágás érzelmi elkaszálásnak tűnik.
Ezt eddig nem tudtam, most látom saját képemen, hogy ez valamiféle Cortaderia  sellona, a kép címe így akár "Pampafűvágó" is lehetne.













2020. január 2., csütörtök

Láncfűrész és sakál


Persze. Naná, hogy persze. 
Megtervezem  kislányt láncfűrésszel, a saját verziómat, úgyamit tudok, ahol éppen tartok. Szülés részleges és nem a helyes kifejezés, én sokkal jobban szeretem az „inkarnálni” szót. Inkarnáció, amikor valaki  köztes létben energiákat, speciális rezgéseket, valamiféle létre szabott esszenciákat begyűjt, és történik valami alásiklás, és már is magzati állapotban találja magát. Innentől kezdve  jelenlét dominál, minden egyetlen pontba folyik….
Inkarnáció nyilvánvalóan történeti aktualitás, és miközben történetiségnek is van jelenléte, amit  köznyelv korszellemnek hív,  a jelenlét és korszellem szinteket és dinamikákat képez, harmóniákat és feszültségeket, aminek érzékelése sok mindent igényel, még akkor is, mikor nem megyünk alapminőségek fölé.
 „Kislány láncfűrésszel”  hozzám irodalmon keresztül érkezett, de nem lépett légüres térbe. Az erőtér sok elágazást és lefűződést mutat, talán csupán meg kell nézni  fiatalok rajzait. Csupa metál, koponyák, hard fantasi, bőr meg láncos szerelékek.
Nem általánosítok.  Nekem is kedvencem  Rammstein.
  Kérdés, hogy ilyen „laza” témát, hogyan lehet úgy megfesteni, hogy az beleágyazódjon valamiféle klasszicizáló, esztétizáló szemléletbe…
Nem csak az  kérdés, mi újság, ha nem  képregény dinamikát festek, hanem az is, hogy a valóban kereskedelmi szempontokat is integráló, egyre látványosabb képeket, miként lehet vissza szólítani, visszafogni legalább időnként.
Ugyanakkor éppen munkába vett festményre is azt mondta galériás; képtér szervezése zseniális, de  központi lány alak daimon-ja, a sakál taszítja. 
Sebaj, marad kiállításra, vagy marad más galéria számára.
Meg se lep, hogy időközben egy 2019-es filmsorozatot kezdtem nézni,: Az Úr sötét anyagai
(His Dark Materials)
  Ennek a filmnek központi világában, minden embernek van egy kísérő állata, szelleme, daimonja. Mondanom sem kell, hogy ezek a daimonok eléggé tipikusak, így a film hatalombirtokosai kígyókkal, férgekkel, hüllőkkel rendelkeznek.
Saját verzióm, az áloméletből vett állat, ami szabad ösztönt jelképez, pszichopomp, Anubisz aki  lelkeket a fénybe kíséri. Dögevő,  közvélekedés nem kedveli, de szellemileg a nagy átalakulás kezdetét jelöli.



2020. január 1., szerda

2020 Kislány láncfűrésszel



Amennyiben meg kellene keresnem a festészetem eredetét, megjelennek igen korai képzetek, de a kibontás nyomvonal-lehetőségei azonnal kérdésessé vállnak, mivel ködös érzetek, képi élet-fragmentum impressziók, manipulatív metafizikai deffiniciók, a magyarázat menüi, tehát érzéki világot maga alá rendelő logocentrikus, egyszóval a nyelvi világ belejátszásai kavarognak elő, és én egy olyan erőtérben találom magamat, ami a festészet gyakorlata, a festészet élményének nyomvonal-kikérdezései nélkül soha elő sem álltak volna.

A kérdés mindig az, mennyire távolra, mennyire mélyre hátrálunk el, hogy az így nyert perspektíva látvány-struktúráját belejátsszuk a felszíni horizontba.

Az egész lehet egy dekonstrukció dekonstrukciója. Már az is metszet a festészet-eredet nyomvonal kutatás kérdéskörében, ha megfelelő pontnál valamerre fordulok és mintát választok.

Olvasom Bödöcs Tibor könyvét, a „Meg se kínáltak” címűt. Egy elvetélt festőművész falusi gyerek kocsmai dumái, aki művész helyett szobafestő lett, de az inspiráció maradt és így a „laza” korrajz dumákon átcsillan a magas kultúra. Karinthy kissé direktebben alkalmazta ezt a mintát, de az ö korában ugyanennyire direkt életszituációk is voltak, építkezéseken dolgozó papok és grófok.

Azt hiszem, igaza van Heideggernek, a forradalmak értelmetlenek, mivel csupán az alját felcserélik a tetejével, soha senki nincs a helyén, azt viszont már én mondom, igazán abszurd, hogy az individualizációs intézményrendszer szerint meg ez így helyes, méterből marad tíz centi, száz óra elcseszett őrületből néhány óra kikalkulált normalitás.

Bödöcs Oszkárja holdudvar Oszkár, nem én vagyok Holdudvar Oszkár.

Tehát Oszkár Bödöcs egyik festményötlete a „kislány láncfűrésszel”. Olvasom az okoson, ami replikált Huawei, és mondom ismerősömnek, -aki az elmúltban autóvillamossági macher volt, és minden márka alkatrészt javítani tudott ahhoz hasonlóval….

Tehát macher ismerős beindul.

Mondja, ezt meg kéne festenem. Cím: „Oszkár után szabadon.”

- Úgy kellene –magyarázza,- hogy egy szép kislány, talán tizenkét év körüli, fodros, habos, masnis ruhába öltözve, fog egy nagy olajtól csöpögő láncfűrészt. Háttérben parasztház, messzebb békés falusi táj.

Ez a könyvbe ágyazott értelmezés lehetne, - gondolom,- de még ott is sok, ez így már személyes integráció… Ez az ő verziója, nem Oszkáré és nem az enyém…

2019. december 23., hétfő

Két lépés, és tovább

Rékai Zsolt: Gyermek Flóra-részlet

Elvileg kész, és szárad a festmény. 
Egyszer az olaj, azután pedig a lakk. Természetesen később megmutatom az egészet.  
Barátom elszörnyed, ez egy szép festmény... Én meg tudom, az esztétika nem minden, külön mélységi rétegek vannak, kész festmény olyan mint egy emeletes ház, egy felhőkarcoló teteje ahonnan lehet lenyűgöző a látvány, áttekinthető a város vagy  táj, de lehet úgy is építkezni, hogy látható legyen a szerkezet, szintenként más és más funkció, és ha elmész  padlóig érő ablakig  és lenézel,  lenézésbe beleszédülsz, beleteker a gyomrodba, mozdulatlanul is olyan, mint egy spirális zuhanás...
Ezt jól ismerem. 
Van, hogy elbontják a talapzatot,  el a felfelé emelkedő páternoszter pályáját és akkor marad a puszta képzetes látvány, a helikopter leszálló és a torony, aminek funkciója lehet a kommunikáció, vagy  méterre való rájátszás, esetleg tűszerű belekarcolás felhőkbe.
Barátom szerint a filozófia, a bölcsesség szeretete, és ő csak tudja, hiszen minden filozófia könyv ezzel kezdődik, és azzal zárul, hogy amiről nem lehet beszélni, arról nem kell, és  filozófia ott kezdődik igazán, ahol a nyelv elhallgat.
Még az előítélet is egy komplexitás, számtalan elágazással, olyan eredet és jövőbe vezető nyomokkal, amelyek erőtere fontos, és amit a követhetőség feleslegessége határol körül.
Talán Lillán keresztül tanultam meg, aki végig szenvedte a középiskolát és egyetemet, hogy mindenki kompetensebb mint te, mindenki önmagát terjesztené vagy retorikailag bizonyítaná, hogy ö áll közelebb az univerzalitáshoz, ezért joga van dominálni, kreativitás kevés de hatalomra törő metafizika bőven. 
Tíz körömmel húzták le a tehetségeseket, és nekik is lett diplomájuk, hogy a legfelső szintet kibérelve megmondhassák, ki mehet fel a tetőre. Mondják, és mégsem így működik.
Az egész színtérarénát nem a császár irányítja, mutasson hüvelyket fel vagy le, hanem Flóra, a legjelentéktelenebb Római istennő, a legszürkébb és legszínesebb.  

2019. december 22., vasárnap

Évzáró



Még néhány kis javítás és kész az év utolsó festménye, a "Gyermek Flóra" amit már a Havas Csilla Galéria februári kiállítására festettem. Még lesz ideje megszáradni lakkozás után.
Ha kisüt a nap vagy derültebb lesz az idő lefotózom.
Addig is, ameddig a következő nagyméretű festményhez hozzáfogok, a "Lent mint fent" vagy "Fent mint lent" (?) munkacímű vallási tárgyú, igen részletes munkán dolgozgatok.
Szeretni fogom azt a munkámat, mert valóban szakít a hagyományos Jézus ábrázolással, úgy, hogy az utalás, az arc jellege megmarad.
Ameddig elkészül, bőven lesz időm jegyzeteket írni, legyen mit összetépnem, hogy közben megértsem, miféle tartalmak mozognak a háttérben...  Nem mintha bármi megértése lezárható volna, a dolgokat nem lehet lezárni, csak időlegesen hátrahagyni.

2019. december 21., szombat

Khóra az Flóra

Tisztázom a Flóra festményemet. Tisztázom mint olajfestményt, és mint megjelenített tudattartalmat. Vagy hogyan is lehet ezt pontosítani? A kép valamiféle képzetből jön, aminek nyomai, asszociációs láncai levezetnek a tudattalanba, a kreatív eredetbe, bizonyos értelemben a khórába, ahol az öröklött találkozik a szerzettel, meg mindenféle furcsa, nem tudatosuló tartalmakkal, amelyek gyakorta megelőlegezik a jövőt. 
A jövőt az álom is tartalmazza, márpedig a festményt úgy fordítom mint aktualizációt. 
Megvan a képterv, és tetszeni kezd. Elkezdem festeni.
Miért pont ahhoz a témához nyúltam? 
Az ok egy újabb késztetés, egy újabb kreatív választás és válasz.
Nos a Gyermek flóra patakban gázol. A patak víz, de nem folyó. Gyors reagálás, információ csere. A megfiatalodás képessége.Könnyebb, felszínibb rétegekben való létezés.
Ez jól illik a Gyermekhez. A gyermek egy tudattalan viszonyrendszer kezdeménye, egy anima megjelenés. Valami ami a belső világ női oldalához tartozik. A mi esetünkben egy szép, természeti környezetben való kizárólagos lét, ami a személyesség vonatkozásában az. Ugyanakkor floralia, ami a megújulás ókori ünnepe.
Az istennő óriási létpotenciál. Szépség és öröm istennője.
Olyan istennő aki a színtéraréna múlt és jelen rétegei felett áll, és bár nem egyértelmű módon, de a vágyakon, ösztönökön keresztül mozgatta is azt.
Itt azonban önmagaként, önmagában inkarnálódik.
Nem virágrügyek között, hanem egy felfele törő pompás, spirituális virágmezőben. Ez a kibontakozás kezdete, robbanása.
A khóra az Flóra...

Így érthető, hogy álmomban valamiféle forróégövi sziget, vagy földrész édenében beszélgettem egy nővel, aki azonban csak jelenlétként mutatkozott. A nyugati világ valahol a távolban, túl a tengereken, a tudatos jövő irányában. Szintén csak a valóság távoli képzete.
Maga a természeti közeg, az éden szintén nem leírható, csak érzékelhető.
A nő azt mondja éltek itt hajdan más fehér emberek is. Ha maradnak boldog egyszerű életet élnek. Egyik a másiknak mézet ad.
Én persze vadászatra is gondolok... Ami az ösztönök megölése, de ezt csak utóbb tudom, mert felébredtem....
Flóra befogadja a faunát. 
Nem tudom mit jelent ez a festmény perspektívájában, talán a kegyelem kezdete...