A 2019. I. 17-i kiállítás- megnyitó beszéd:
Kedves Vendégeink!
Engem ért az a megtiszteltetés Rékai Lilla képzőművész részéről, hogy én nyissam meg a „Nekünk a város” című kiállítását.
Előrebocsátom, hogy nem vagyok művészettörténész, még képzőművész sem, de, mint a Magyar Képzőművészeti Egyetem Kollégiumának vezetője, közel 2 évtizeden keresztül láthattam a hallgatók szakmai, magánéleti gyötrelmeit és sikereit egyaránt.
Én most az alkotó személyiségéről, alkotásai a befogadóra tett hatásairól szeretnék beszélni.
Lilla kifejezetten igényli a művészet szabadságát, az állandó tanulási folyamatokat, a folytonos kibontakozás, szárnyalás lehetőségét.
A művészetek iránti vonzalmát a génjeivel hozta, hiszen édesapja: Rékai Zsolt szintén képzőművész.
Emellett Lilla az édesanyja féltő, óvó, terelgető szárnyai alatt próbált megfelelő utat találni magának a kibontakozáshoz.
Kiskora óta rajzolt, már az óvodában első helyezést ért el egy szilvásváradi lovas pályázattal!
Rajziskolákba járt, ahol tehetsége és kitűnő tanárai áldásos tevékenysége eredményeként olyan szintre jutott el, hogy közvetlenül az érettségi után, amikor felvételizett a Képzőművészeti Egyetemre, azon kevesek közül való volt, akit elsőre fel is vettek!
Így aztán zsenge fiatalkorában ismertem meg a visszahúzódó, szerény, jóságos, tiszta, naiv, nyíltszívű, érzékeny- és törékeny lelkületű, a „nagybetűs ÉLETRE” rácsodálkozó kis fiatal Teremtést. Ő volt Rékai Lilla!
Azóta kísérem figyelemmel pályafutását, szakmai fejlődését. Részese lehettem életének, fontosabb eseményeinek, láttam alkotni, családja körében élni, jelen voltam a diplomavédésénél és minden budapesti-, illetve annak vonzás- körzetében nyílt kiállításán. Személyisége, sokszínűsége, türelme, egyedi alkotásai a mai napig folyamatosan lenyűgöznek.
Miután az Egyetem részéről nincs a diploma megszerzése után úgynevezett szakmai pályagondozás, - sajnos sok esetben még a képzésük alatt sem – kezdődik az útkeresés, a saját egyéni harcok a fennmaradásért, a megmutatkozásért és nem utolsósorban az elismerésért.
Nem készítik fel a fiatal művészeket arra, hogy milyen lehetőségeik vannak Magyarországon vagy nemzetközi szinten művészeti tevékenységet folytatni. Elég zárt közeg ez, nem lehet csak úgy bekerülni, járni kell az önmegvalósítás rögös útját, kétségek és gyötrelmek között. Emellett az önmenedzselés képessége, a piaci,- pénzügyi ismeretek tudása is nélkülözhetetlen.
Lilla munkásságán keresztül is érzékelem, hogy milyen nehéz a kortárs képzőművészek élete, pedig már egyetemi évei alatt is és azóta is – évente 1x-2x – van egyéni, csoportos, sőt még apa-lánya kiállítása is, hogy megmutassa hol tart, merre halad.
Jellemző rá az állatok szeretete, fantáziája határtalan, saját mesevilága van, melyben megnyugszik, védve érzi magát és közben mi is felfedezhetjük magunkban a bennünk rejlő gyermeket.
Lilla Pécsett született, a kultúra városában és úgy érzi, hogy Pécsnek lelke van és ezt a várost ő élő személyként ábrázolja, aki oltalmazza, védelmezi, szeretettel, mi több szerelmével átsegíti a nehézségeken. Ezt a személyt a Zsolnay kút ökörfeje inspirálta, és Lilla ábrázolásában testet öltött.
Már egyetemi hallgatóként is készített CD borító- és mesekönyv illusztrációkat, éjjeleken át emberfeletti türelemmel és alázattal rajzolt, pici pontok, pici vonalkák millióiból összeállítva a grafikai alakokat.
Művészi szinten fotóz, csodálatosak a falevelekre készített grafikái, textilmunkái, pólói, párnáin a pécsi macskakövek bájos macskái, bámulatosak jelmezei, a mohácsi busójárásokra készített maszkjai, fejdíszei, melyeket magam is megcsodáltam a helyszínen.
Elvégezte a kozmetikusi szakiskolát, imádja a tetoválást, művészi szinten sminkel – de azt már iskola nélkül is kiválóan művelte -, hallgatói korában még az én körmeimre is hol népi- és egyéb motívumokat, hol cicákat festett, minden körmömre más mintával természetesen!
Kérdezhetjük: ha valaki ilyen sokoldalú, ilyen kreatív, mi kell még?
Hát sok-sok szerencse és lehetőség!
Kívánom, hogy mindez meglegyen a jövőben, minden álma teljesüljön, legyen hozzá egészsége, kitartása, türelme, hogy mind szélesebb körben megismerjék és elismerjék a tehetségét, szívet- lelket melengető egyedi munkáit.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Ezennel a kiállítást megnyitom.
(R. Ildikó)
