2017. december 16., szombat

művészet a legfőbb pillanat ura...


KristinePoole és alkotásai

Dr Havas Csilla, aki a Havas Galéria vezetője és aki a videón is szerepel, aktuálisan festett egy angyalszerű képet az egyiptomi Neftisz -ről. Az egyiptomi sok isten a mi kultúránkban Isten és az angyalok mintázat, és ami Neftiszt illeti, öt valóban szárnyas emberalakként is szokták ábrázolni.
 Az egyiptomi mitológia érdekessége, hogy a sok isten az egyetlen isten
(Ré) aspektusait képezték. Széth az ottani gonosz isten, megöli Oziriszt (férfi aspektus) és szétszórja a darabjait hogy ne tudjon feltámadni. Izisz (női aspektus) összeszedi a darabokat így feltámadhat szellemi értelemben és az egyiptomi túlvilág ura lesz. Az érdekesség, hogy a fenti három istent és Neftisz-t együtt ábrázolták, egymás testvérei voltak, és ahogy Izisz Ozirisz felesége, Úgy Neftisz Széth-é, aki nem volt mindig gonosz, hiszen ö védelmezte Ré-t, amikor átkelt az éjszaka vizein. 
Mindez annyiban érdekes, hogy az embert formáló istenek mellett vannak állat-istenek, és ilyenkor az isten-egyéniségnek egyetlen ösztön, vagy ösztönre épített kultusz jellegzetessége van kiemelve. Az állati tulajdonság, az állatisten forma nem állatok imádatát jelentette, amit annyira szeretnek félre magyarázni.
Így asszociálódik ide KristinePoole szobrászművészete, az ábrázolás érzéki magasiskolája, ami több mint klasszicizáló. Jó lenne megérinteni ezeket a műveket! Talán közhelyszerű, de  emberi mulandóság ontológiai értéke, az életfeszültség, a formai tökéletesség időtálló anyagba dolgozva tényleg analóg az istenek képzetével. 



 A valóság előtt járó elfogultság képzetére gondolok. Ez nyilvánvalóan a tévedés beteljesülése felé vezet, de ez a tévedés egyben megvilágosodás. Ez a megvilágosodás rámutat, hogy miféle valóságokban vagyunk érvényesek, és mifélékben érvénytelenek.



A mű eredete a tényleges élménytudat, aminek eredete sokszor nem is tudatosul. Mostanában ezeken az élmény vagy jelentés-kulcspontokon gondolkodom, amelyek egyszer csak szimbolizálós forrásként jelentkeznek. 




" A művészet a legfőbb pillanat ura, a legfőbb hatalom."




2017. december 14., csütörtök

Festészeti tér

Ott tartottunk, hogy a lényegi pontok nem kulcspontok, és talán tartalmazhatnak jelzéseket a megértéshez, nem egyszerűen azok gyűjtőhelye, hanem az elemek által kifeszített belső tér, még belsőbb a belsőnél.
Ami Heideggernél -hű de régen Heideggereztünk!-  audiális analógia, egybegyüjtő harangszó, esetünkben képszerűségén keresztül hívja meg a más érzékszervek másodlagosságait, bár aktivizált állapotban fel sem merül semmi elsődleges, másodlagos, mivel értjük, hogy a tárgyakat mivé köti össze a kézzelfogható elrendezés, hierarchia. 
Egyszer terveztem egy festményt, erdő, sűrű fák, ágak között szűrt fények, és  egyik fához hozzá kötözött ruhátlan lány, teste megfeszült és kiált. 
Egyedül van  erdei térben. Az erdő csendjébe belehasít  kiáltása. Azt akartam elérni, hogy a kép csendjébe meghalljuk ezt a kétségbeesett sikolyt, hogy a némaságban benne legyen ami nem lehet , csend és az azt felverő hangos segélykérés. 
A képet ezidáig nem festettem meg, talán erőszakos, kriminális jelleg popularitása tart vissza, semmi esetre sem az, hogy esetleg újabb  pszichologizáló jelzőt kaphatnék. 
Nem csak perverz, de szadista!
Így most már  szellemi pontok között, azok útvonalain közlekedve, úgy érezhetem magamat mint egy kiállítási térben, ahol szürrealista szakszóval, a nem létező falakon megjelenő képek, egyszersmind ablakok. Ablakok amelyek  belső világból néznek  belső világok képi horizontjaira.

Foglaljuk össze. Aki fest az befele figyel, és aki befele figyel annak előbb-utóbb megmutatkozik tudattalan,  valós viszonylatok képi szimbólumai, kreatív késztetések, nem is tudom pontosan mit mondjak, hiszen egészen eddig csak erről volt szó, arról irtunk tanulmányt, ahhoz gyártottunk modellt, ami szó, szavak előtti.  
A gond éppen az, hogy ez a működés evidencia, akkor is funkció, ha nem veszünk tudomást róla, ha pedig igen, általános absztrakciókhoz kell nyúlni. Ott ahol minden egyedi, eseti, történeti vagy sorsszerű, a működés absztrakciója, redukciója metafizikára hajlik, és ezért erről beszélni ontológiai dadogás. 
A fenomén sokaké.
 Blanchot 1946-ban elhagyta Párizst, a dél-francia Eze-be költözött. Vidéki élete 1958-ig tartott, és színtere lett esztétikai nézetei formálódásának a "lényegi magány tapasztalatához kapcsolódó irodalmi tér-ről alkotott elgondolásai megszületésének."

Ahogyan Blanchot minden írása ebből a sajátos munkatérből, az "irodalmi térből" származik, úgy  azt is mondhatnám hogy a "lényegi pontok" erőtere, horizontja, megjelenési dimenziója, tudatos és szuper-tudatos (tudattalan) köztese "festészeti tér", amihez  festés meditatív csendje,  irányulása vezet.  
Az irodalmi és festészeti tér esztétikája metafizika, de amit átenged, az lét-vonatkozás.
Kétféle tér egymásba átkódolható,  egyéni vonatkozás  pedig marad annak ami... 

2017. december 12., kedd

Pszichológiai munka

Talán mindig is lényegi pontok keresésén volt hangsúly. Létezés jelentőséggel felruházott, lehatárolt területeit kerestem, amelyek nem igazán pontok, és lehatárolásuk is sok önkényt takar, kivéve, ha önmaguktól tűnnek elő.
A pont esetünkben, beáramlások gyűjtőhelye, kiáramlások kezdete, élő és szerves, néha érzéki, máskor pedig semleges, lényeges vagy lényegtelennek mutatkozó intenzitás.
Ezekben a nem pont pontokban maga a lét regnál, ám ami ráépül, amit magába gyűjt, azt személyes, belső élet kulcsaként bonthatjuk elő.
Mindez nálam sem más, mint nyelvjáték, nyelvi kísérlet arra, hogy festmények keletkezési metódusán gondolkozzak.

A miskolci megnyitó, ha némi késéssel, azt hozta, amit már az elején beleláttam, -messze saját lakóhelyemtől. Váltást, szemléletbeli módosulásokat.
 Városom jelentős és szerintem (is) egészségtelen kulturális struktúrával rendelkezik. 
Elfogult vagyok, mert néhány kompetenciális, egzisztenciális arculcsapás után, kezdtem úgy érezni magamat, mintha jelen lenne, a városra ráült volna   kaffkai kastély. 
Ahhoz, hogy néhány kifejezetten destruktív faszkalapot ne nevesítsek, - a merő rosszindulatot,- kifejezett erőfeszítésre volt szükség. Imigyen viszont elkerültem, amit Kaffka nem úszott meg,:  hogy utóbb meg kelet semmisíteni számos írását, és közreadott naplójából töröltek jó-pár személyes érintettséget.

Miskolc művészeti életére nem látok rá. Szó sem lehet egybevetésről.
Az bizonyos, hogy a Havas Művészeti Ügynökség mostani megnyitója, minden eddigi, hasonló élményemet felülmúlt. Felülmúlt, pedig  vonatom érkezése és indulása között alig volt pár órám. 
Lemaradtam  állófogadásról és  másnapi közös festésről, valamint  jótékonysági balett előadásról. Viszont nem maradtam le művésztársaim nyitottságáról. Azt is megállapítottam, hogy bár piaci festészetről van szó,  bemutatott anyag igen magas szintű.




2017. december 8., péntek

Szépség és Művészet -kiállítás megnyitó




2017.12.07. Jávorka Csaba barátommal megérkeztünk a miskolci művészetek házában rendezett csoportos kiállításmegnyitóra. A rendezvény dr Havas Csilla Art-ügynöksége nevéhez köthető.











Ezek a fotók köthetők szereplésemhez. Természetesen végre sikerült személyesen megismerkedni, néhány piacilag igazán sikeres festővel. 
 Nyitott, barátságos emberek. 





Jancsó Dóra színművésznő  


 Dr Havas Csilla



































2017. december 6., szerda

Az ifjúság dicsérete belső életünkben...

 Mike Worrall festményei

MikeWorrall szürrealista festményeit kedvelem, igaz nem hat rám elementáris erővel szinte egyik kép sem. Ezek a festmények úgy gyökereznek a szürrealista hagyományokban, hogy jó-részük utal valamilyen meglévő, ismert alkotásra, hasonlít rá. Hasonlít, mégsem mondhatom, hogy másolás, követés, de még csak nem is utánaérzés, hanem  ismerőségen belül valami új, talán árértelmezés, megújítás.  


A szürrealista világ több mint álomvilág, a mi saját belső szabadságunkba gyökerezik, olyankor amikor ráhagyatkozunk  jobb agyféltekére. Ez a szuper-agyfélteke hozza létre az időt és teret, hogy egyáltalán élni tudjunk lineárisan, és a tárgyainkat körül tudjuk határolni,-meglehetős önkénnyel,-és el tudjuk helyezni valami mentén.


Hogyan lehetséges, hogy egy utca kihalt és mi mégis jelen vagyunk?! Úgy lehetséges, hogy az utca is mi vagyunk, fel tudjuk hívni, meg tudjuk szólítani önmagunkat, úgy hogy ez a felhívás még csak nem is akaratlagos, nem illeszkedik okságba, hanem megtörténik.


Egyszer valahol,  megszokott hétköznapi rutin megtört és olyan események részesei lettünk, amelynek intenzitása kiemelkedett (rutinok közül). 
Valamikor, -bármelyik életszakaszunkban. láttunk  kamaszlányt ugráló-kötelezni.  Érzéki volt, de még csak nem is tudatosult,  fel és le mozgás jelentése, hanem inkább benne rejlő jövőpotenciál,  pillanatnyi nyitottság, valamiféle belső közös polaritás.  Adott pillanat jelentéssel telítődése  elszakadt valós időtől, belül vittük tovább  mintázatot, a maga szabad zártságával,  átválthatóság eredetének beteljesíthetetlen ígéretével(?!) 
Bűvölet idő és időtlenség között, ami ösztönre és kultuszra egyaránt épít. Ugyanakkor egyikre sem hat, mert  időbeliség semmit nem tartalmazott továbbvihetőségből, amit pedig igen az erőteljesen szimbolikus.
Saját animám, -női tulajdonságaim-  törtek át  kettős térben, saját centráltságon, differencián belül kísértve  egységet.  
Tény,  puszta felszíni jelentés még  élményerő szintjét sem éri (érte) el.

Mike Worrall  alsó képen (szintén,) analógiás jelentést fogalmaz meg. 

Vörös kárpitos vonat, szenvedélyes, ám szerephez (sínhez) kötött életprogram, amin belül  fiatal udvarhölgy életlehetősége (potenciáljai) és tisztasága -szó sincsen naivitásról, sőt...- megnyerőbb mint  Mona Lisa szomorú-vidám mosolya. 
A kvázi jelen erőteljesebb mint  érett jövő szűkebb, mozdulatlanabb horizontja.


Lejjebb Dino Walls festménye