2018. január 17., szerda

A megnyitó szociológiai vetületei

Javában zajlott Mátis Rita kiállítása. Éppen Ritával beszélgettem, amikor odajött Timár Krisztián, a Nick Galéria, a Nick Galéria vezetője, ó és ez még mindig nem minden viszonylat, amit jelzős szerkezetben beazonosítására alkalmazni tudnék... Talán aktuálisan, már megint van egy új, fiatal barátnője, irigykedem -hát persze,- a réginél voltam leragadva, az sem volt túl régen régi.
Nem viccelődöm tovább, főleg nem illik más kárára, bár itt inkább a más javára lenne a megfelelő nyelvi fordulat. Krisztián elkezdett Ritával beszélgetni, én meg illedelmesen ott álltam tovább, úgy voltam jelen, mint aki csak tizenöt százalékban áll ott.
Hegyi Csabát sikerült beazonosítanom, akinek festményeit valamikor  múlt évben fotóztam le, és  facebook-os hozzászólása nyomán ismerősöm lett. Talán itt tört meg a jég, és többet nem helyeztem szembe magamat az "akadémikus" festői vonulattal. Megállapodtunk, hogy most inni fogunk valamit, de  pertu áttolódott a következő kiállításra.
Fordított volt  helyzet Könyv Katával,  fiatal és ígéretes festőnővel.(lánnyal) Őt szintén akkoriban jelöltem be, fényképek alapján tippeltem is ki lehet, de bizonytalanságom okán elmaradt  megszólítás.  Megerősítéshez Rita kellett volna, de éppen Krisztiánnal beszélgetett, és akkor Krisztián azt mondta: -Meghalt Kismányoki. Állítólag délelőtt mondta, hogy nincsen jól. Fantasztikus archivuma volt az öregnek, évtizedek óta fényképezte a pécsi megnyitókat, és ha valami visszaemlékezéshez végleg nem volt sehol képi anyag, hozzá lehetett fordulni.
Nos hirtelenjében ezt találtam róla.
KISMÁNYOKI KÁROLY PÉCS, 

1943 ban született.Grafikus. A pécsi Művészeti Szakközépiskolaiban kezdte tanulmányait Lantos Ferencnél, majd 1969-ben diplomázott a pécsi tanárképző főiskolán. Díjakkal jutalmazták hazánkban és külföldön.
Alapító tagja a Pécsi Műhelynek. 1979-től a Pannónia Filmstúdió animációs filmrendezője,
1992-től pedig a Pécsi Városi Televízió igazgató-főszerkesztője. Később a fotó és az animálás felé fordult. Először 1969-ben, a Fiatal Művészek Klubjában, majd 1971-ben, Pécsett rendezett
egyéni kiállítást. Csoportos tárlatokon szerepelt Miskolcon, Balatonbogláron.



Ki más is fotózhatta le Kismányokit, mint Tóth Laci.?!


Hetvenes évek alkotása


Vidámabb megnyitó történés: Isabella.


Kiállítás újabb szociális hozadéka: Fabian Violet Isabella.

Amikor  ismerős lány férjhez ment Amerikába, azt írta: megalázónak tartja, hogy New York-i férje művész létére, teremőrséget vállalt  kortárs múzeumban, hogy közel lehessen műtárgyakhoz. 

Elment megnézni élete párjának munkahelyét. Lenyűgözve megállt egy táncosnőt ábrázoló, életnagyságú festmény előtt. Ekkor odalépett  valaki mellé, és elképedve ismerte fel a kép modelljét! "Ez is csak New Yorkban" történhetett meg!" írta.
Efféle csodák Pécsett is lehetségesek...

2018. január 16., kedd

Világmúzeum 8

A Binart Galériával kezdődött évekkel ezelőtt. A galéria web része hihetetlenül szövevényes volt, néhol cikkeket lehetett olvasni, máshol megjelenő szürrealista albumokról, kiállításokról.
Volt egy központi rész apró bélyegképekkel és alul a festő nevével. Ha rákattintottam, még öt festmény előbukkant. Ezek nagyíthatóak és letölthetőek voltak. 
Nem volt sok kép, de mintavételezésre elegendő, és ha tetszett amit láttam, megkerestem az illető művész honlapját. A honlapon már bőséges kínálatból lehetett válogatni, és mivel akkoriban a könyvtárból netteztem, pendrive-ra került a zsákmány, amit azután otthon kiírtam cd-re.
A szürreális közösség rendelkezett bemutató terekkel, és így kiállításokat célirányosan meg lehetett keresni. Emlékszem volt néhány rendkívüli művész, a zöm azonban a pop-szürrealizmust művelte,  belső félelmeket jelenített meg, és így azt hiszem  fiatalabb korosztályok ízlését, a tömeget szolgálta ki.
Mivel  szocializmus utáni időkről van szó, mindez az újdonság erejével hatott.
A Beinart ma is létezik, bárki rákereshet, azonban  honlapjuk áttekinthetőségével együtt sem tetszik annyira, mint az amivel elsőre találkoztam, és ahova be is regisztráltam.


Stuart Amos:Kihúzódott Olajfestmény 96 x 124 cm 


Stuart Amos -

A festményeit nagyobb gondolati összefüggések keretében hozza létre, amely arra ösztönzi a nézőt, hogy lépjen be a műalkotásba, és találja ki annak eredetét. Mégis intim élményről van szó.-nyilatkozza a művész.
Velem ellentétben a szubjektivitás intim élményében hisz, ami rendkívül személyes tapasztalat. A szemlélő eltérő élménye hozzáadott értelmi réteg.

A realizmus vágya nem zárja ki szürrealistás avantgárd hatását, így a végeredmény a metafizikai hatalom és dráma bemutatása. Inspirálja az emberi hatalom növekedése és a természeti világ pusztulása.







Ennyit  mai kalandozásról.
Térjünk rá,  saját gondolat gyakorlatra. 

Valahogy meggyőződésem, hogy a gondolkodás nyelvi, képi, érzelmi dinamikáinak sodrását lekövetve, olyan kérdésekig érünk, amelyek lényegiek a saját fejlődés és a korszak aktualitása szempontjából. 
Az adott problémát hagyom öntörvényűen mozogni. Ez valamiféle dekonstruktív sodródás amit én "derengtetésnek" nevezek. Mindez rásegít arra, hogy tárgy átkerüljön a jobb agyfélteke zónáiba, amely képes elrendezni és képi szimbólumként visszaadni, bevillantani a megoldást. 
Ezt nevezem némi átkódolással vizuális fenomenológiának. 
Mindebből az is következik, hogy nem megfestünk valamit, nem összefestünk, hanem szétfestünk, horizonttá tágítjuk az eredeti gondolatkört. 
Valóban igaz! Ott állsz a festmény előtt, és eltűnsz aranyszemcsék gyűjtése közben.
Olyan földrészen találod magadat, aminek nem volt előzménye, csupán erőtere.  Markod  üres marad metafizikai szempontból, mert az aranyszemcsék köd finomságúak.
Nem ez a kép fog megmenteni, hanem a következő, mert azt gondolod, abban már nem lesz kettőződés.

Első amit felfedeztem "Világmúzeumban" az a sziluett hatás. 
Tájkép előtt, -de minek a tályképe elött (!?)-áll egy vonzó lány, és vonzás beteljesíthetetlen, mert már beleveszett  környezetébe. Saját tájképébe veszettség. Giába loholnál utána alsó és felső utakon, az egészben létezik, nem részletekben. 
Már más termekben jársz, aktokat bámulsz vágytalan, mivel nem eszményekbe szeretnél feledkezni. 
És a különös lány arca ekkorra már felidézhetetlen. Nem az arcra emlékezel, hanem a megpillantás élményére. A vágy felidézhető, ám tárgya ködös marad.
Áthaladunk a galéria galériáján, ahonnan az alsóbb szint kitakarásai látszanak.
Elöl üvegketrecbe zárt ember-állat szobor, robbanás után, mégis egyben, megtervezett sérüléseivel.
Fogjuk rá, itt láttam a kislányt, akit végül Ani-nak neveztem, de a megnevezés ideglenes, mert minden név idegen, ettől a lénytől. Az anyukája figyeli, ahogyan figyelem  lánya futkosását. 
A kislány észreveszi az érdeklődést és a keringései közé apró szüneteket iktat. Megáll a közelemben, velem van egy kicsit. 
Nem szép, -mint  kép előtt álló nő volt,- hanem nyitottságában nagyon közeli. 
Semmit nem tudsz róla. Semmit nem is fogsz tudni róla, csak az derül ki, miféle belső viszonylatot képezett.
Az első nőt,  beért lehetőséget  festmény elöl már láttam eltűnni, beleoldódni  belső tájképbe.
Mivel számomra minden tájkép belső, most ebbe, illogikus, irracionális, szürrealista, belső realista természeti térbe belehelyezem a kislányt.
Ö már megpillantásakor  áttetsző volt, éppen ezért  arca és ruhája,  mozdulat gesztusa amivel felruházom, mind mind rámutat, de nem ő. 
Ö (-az én-) saját viszonylatom..

Miskolc

2018. január 15., hétfő

Világmúzeum 7



Ez a konferencia a facebookon zajlott, ám tartalmilag ebbe a sorozatomba is beilleszthető, mint afféle párbeszéd. Nem hiszem, hogy igényel bármiféle további kommentárt.

György S.
január 12., 18:21 ·



CENZÚRA

Féreg, hüvelygörcsös nászban egybe ragadt hatalmak válvetve közösen:
zsidók, kapitalisták, liberálisok, szocialisták és katolikusok együtt a Protestánsokkal,
Mint pulzus ellenőrző férgek rátapadnak ütőeredre, amin keresztül agyadba másznak,
És előbb tudják mint te, hogy mit is fogsz gondolni és mi ellen emelné szavad.
Élve megfojtanak kicsinyeik védelmében, kik majd kloákává züllesztikk az Erkölcsöt
És beveszik magukat a bank-démonok sátra alá végre maszturbálni,
Kik népekkel végeznek személyenként pofájukba öntve a kábító alkoholt,
Csak ne legyen zavar se Magyarországon, se Üzbegisztánban ahol tömegek váltak állativá.
Hordák önmaguk ellen dühöngenek ,mert nyomorítójukat nem is érinthetik,
Egy vákuum burok veszi körbe őket, még kommunikálniuk sem lehet, Gazdaállatokká lesznek,
Metafizikus poloskák, rühek és tetvek univerzumában, s nem fogják fel, hogy Kies létük
Fölösleges szar, nem mások mint valami táptalaja a Sátán örökké petéző szörnyeinek...


(2018. 01. 12.)

Zsolt Rékai

Ami igaz, az az, hogy metafizika az egész nyugati kultúra alapja, és egyben tévedése. Platón óta így van, és aki benne van, az nem is tud róla, annak az egyetlen univerzuma. Én a lételméletre teszek tétet, de minden másra meg tenni kell...







György S.

Köszönöm, hogy ilyen pezsgő módon érveltek az írásom kapcsán. Minden állításban sok igazság van. Mivel 34 éve élek Svájcban, elég mély belelátásom van a művészettel kapcsolatos filozófiai és formai eseményekbe, s ehhez hozzá adódik a saját átalakulásom tudata. Véleményem szerint, nem használhatunk XX. század eleji művészettörténeti kategóriákat. A dolog sokkal egyszerűbb. Két vonulat van, az egyik, amely NEM ÁLLÍT, nem tartja összefüggések rendszerének a művészetet és az Érzelemtől is elzárkózik. A galériák is ezt a semleges NEM-VAN kultúrát állítja ki, ami nem kíván sem megértést, sem klasszikus esztétikát... A másik vonulat, amit ti hiper-primitivizmusnak jelöltök, az mára INDIVIDUÁLIS-RENDSZER lett. Ez tartalmaz érzelmi elemeket, de a történései az abszurdban zajlanak. Ezt a helyzetet már Diderot megírta a XVIII. században a : "Jacques, a fatalista" c. regényében. Ez utóbbi egyénieskedés sok mindent megment a forma-, és színvilágból, és sok érzelem is van benne, de lehalkítva az autizmus síkjára, mivel beteg világgal kell küzdenie, azt kell ábrázolnia...

Magor S.

szerencse hogy mi, magyarok nem tartozunk a nyugati kultúrához... egyébként a görögök se biztos

Csaba J

Pontosítanék (engedelmeddel): mi magyarok eredetünket, őstörténetünket tekintve valóban nem tartozunk a nyugati kultúrához, de az évszázadok során bizony részei LETTÜNK, VAGYUNK A ZSIDÓ-KERESZTÉNY identitású EURÓPAI CIVILIZÁCIÓNAK.....így a NYUGATNAK.... gondolom én

Magor S

akkor én meg még jobban pontosítok: a komplett történelmünkkel mindig elhatárolódtunk tőle, kivéve a keresztényeket, akik majmolták a nyugatot, de nem ment. nem ment az avantgárddal sem, mert azt végigcenzúrázták a faszisták meg a komcsik is, mire ide érdemben bejöhetett, már vége lett

Csaba Jávorka

Érdemes lenne egyébként a Zsolt által felvetett metafizikai vonatkozásokat is átgondolni....szerintem alapvetően igaza van....

Magor S

a civilizációnak valóban részei vagyunk európai értelemben, hiszen mi vagyunk a közepén. én csak a kultúrát vitattam, keletről jövő "betolakodók" vagyunk alapvetően... jó értelemben, mert onnantól mi védtük meg a töröktől európát

Zsolt Rékai 

A művészi modern véget ért, mert az iskolák filozófiái kimerültek, és azóta tart az egyéni művészek, vagy laza csoportosulások korszaka. A posztmodern nem fokozható, mert egy világkorszakon akarna túljutni. A moder5nitás elvileg az első itáliai manufaktúrák megjelenése óta tart, viszont a metafizika Platón óta, és ez az alap. A metafizika a dolgok mögöttes lényegét akarja megragadni, mintha létezne egy örök, tökéletes mögöttes szellemi világ. Amit kijelent az intellektuális erőszak . A karteziánus gondolkodás jellemzi. Isten azt embernek adta a világot, tehát uralomba adta. De ez egy baromság, mint az objektiv-szubjektív, test-lélek típusú szakítás.

Nem. A posztmodern filozófiai értelemben megmutat de nem kijelent. Ábrázol egy játékteret, amiből te rakod össze az igazságot. Nem homogenizál, hanem meghagyja a struktura egyediségét, összetetségét redukció nélkül. Belátja, hogy a világ csak kissé uralható, aminek mindig ára van. A világban van és a világ benne. Ne a negativ modern jellemzőit vedd, amit posztmodern kor kifejezéssel illetnek, hanem a filozófiai értelemben vettet. Ne a posztmodern irányzatok gyüjteményeiből indulj el, hanem Derrida-Heidegger, a dasein analizis nézeteiből.

Persze a filozófia, igy a Heideggeri nézet komoly erőfeszitést igényel. Nem véletlen. Nem lényegre-metafizikára-redukált. Megmutat és rád hagyja a megértést. Nem hengerel le intelektuálisan, de felrakja a lécet. A modernbe beleszületünk, az intézmények, hatalom belénk neveli, ám egy ugrás gondolata a korszakot meghaladva komoly erőfeszítést igényel. Nekem 3 évet.

Magor S


Eredeti témánkhoz visszakanyarodva: a magyarok sosem találtak ki irányzatot, ezért nem volt itthon sem avangard, sem posztavangard (Vidovszky László is erről beszélt, ő úgy fogalmazott "az avangard elsősorban mozgalom, és nem alkotás, szükségszerűen efemer és időszakos, nem a személyiséghez, hanem a helyzethez kapcsolódik, idegen tőle mindenfajta megfontolás, mérték, és nem keresi a kapcsolatot vagy önigazolását (ahogyan te is teszed amúgy), mert igazolása önmagában van. Ezzel szemben - írja tovább - a magyarországi művészet mindig külföldi eredményeket használt fel és mindig csak momentum jellegű", tehát amiről beszélünk, legjobb esetben is csak akademikus koppintás. A világ tendenciáit a neo-, majd a hiperprimitivizmus ábrázolta a legjobban, önállósága és újdonsága minden eddigitől az önellentmondásban mutatkozott meg, mert bármikor szembefordult önelveivel is, ezt előte nyugati irányzat sem tette soha. A neoprimitivizmus az internettel egyidős és a punkból alakult ki, ezt is csak átvették itthon, a hiperprimitivizmust én és Neomaci definiáltuk, ami felismerte, hogy a művészet meg fog halni, és 4 évvel ezelőtt meg is öltem, miután megtagadtam. Azóta vagyok művészetutáni

Zsolt Rékai 

Az avantgárd zárta a művészi modernitást, amugy nem te vagy az egyetlen, aki a művészet végéről beszél, sőt a történelem végéről is beszélnek. A történelmi szemlélet metafizika, a művészet egyik része pedig mindig is túl volt a történeti korszakon. Ami a primitivizmust illeti abban nem vagyok otthon, de a végtelen redukció helyett inkább meg kell nehezíteni a megértést, hogy a köznapi gondolkozást távol tartsuk az erőszakra hajlamos általánosításaival.

De nem akarok vitatkozni, tiszteletben tartom a nézeteidet, nekem a posztmodern saját művészi produkcióimhoz kell. Munkaeszköz, semmi több. Az se baj, ha Heidegger és Derida velem együtt lekéste a villamost, és a világ visszatért a paleolitikumba. Wittgenstein név mond még valamit valakinek?! Amúgy az egész magas-kultúra egymásra építkező koppintás, bár az aktuális tárgy mindig eredetinek mutatkozik. Persze lehet, eredeti csak az abszolút kezdeteknél volt, mert még a kerék ötletét is egy elgurult kavicsról lopták, és az már a posztprimitív

György S

Köszönöm, hogy ilyen pezsgő módon érveltek az írásom kapcsán. Minden állításban sok igazság van. Mivel 34 éve élek Svájcban, elég mély belelátásom van a művészettel kapcsolatos filozófiai és formai eseményekbe, s ehhez hozzá adódik a saját átalakulásom tudata. Véleményem szerint, nem használhatunk XX. század eleji művészettörténeti kategóriákat. A dolog sokkal egyszerűbb. Két vonulat van, az egyik, amely NEM ÁLLÍT, nem tartja összefüggések rendszerének a művészetet és az Érzelemtől is elzárkózik. A galériák is ezt a semleges NEM-VAN kultúrát állítja ki, ami nem kíván sem megértést, sem klasszikus esztétikát... A másik vonulat, amit ti hiper-primitivizmusnak jelöltök, az mára INDIVIDUÁLIS-RENDSZER lett. Ez tartalmaz érzelmi elemeket, de a történései az abszurdban zajlanak. Ezt a helyzetet már Diderot megírta a XVIII. században a : "Jacques, a fatalista" c. regényében. Ez utóbbi egyéniesedés sok mindent megment a forma-, és színvilágból, és sok érzelem is van benne, de lehalkítva az autizmus síkjára, mivel beteg világgal kell kűzdenie, azt kell ábrázolnia...



2018. január 13., szombat

Az érzékelhető felosztása


Az idei év Mátis Rita és Kis Endre kiállításával indult az M21 Galériában. A megnyitó remek volt, Rita festményeit ismertem. Szó sincsen exhibicionizmusról, (vagy van, de dekonstruktív értelemben áthúzom) sokkal inkább egy fenőt játékról, ami  el nem vesztett édenkertben zajlik, és ahol a világ eseményei, csak utalásos viszonylatok. Az érzékiség egyértelmű, bár amikor az érzékiség univerzumában létezik valaki, akkor inkább a leplezetlenség és személyes viszonylatok kerülnek előtérbe, hiszen nem tagadjuk meg az ösztöneinket, de azokat kultusz közegbe helyezzük. A kultusz mindent felülír, ám semmit nem rejteget. Ha igen, az nem kultusz.
Rita kérdésemre elmondta, hogy szeret tanítani a főiskolán, és mivel van színművészeti szak is, így újabb festményeinek modelljei, színészek. 
Kis Endre, pedig a pécsi Kis-ház festőkör tagja volt, amin belül Pinczehelyi Andráshoz állt közel.
A főiskolai pixelképek mára montázsszerűvé alakultak. Az arcok, testek geometrikus formákba szabdaltak, és ezek a törések organikus, biologikus elemekkel egészülnek ki.
 Kiállítás szociológiája is pozitív szaldós, végre nem volt semmi tekintélyelvű görcsölés, olyan is akadt aki köszönt, bár korábban nem igazán. Ez illet is  új év első megnyitójához,- hiszen Mátis Ritát végtelenül nyitott, közvetlen emberként ismerem.