A bizarr esztétikája szürreális (5)

Rékai Zsolt: A bizarr esztétikája szürreális

A bizarr esztétikája szürreális (4)

A festmény címének közepe, az "esztétika" szóval kapcsolódik leginkább a felszínhez. A felszín, az emberi tudatosság szférája, és nem teljesen, és nem is mindenkinél esik egybe a "köznapisággal" vagy a történetileg meghatározott, tudományos gondolkodásmód dominanciájával.
Az esztétika a szép tudása. Metafizikai fogalom, így ha tehetem kerülöm, vagy kifejtem azt ami a helyére áll.
Így két léttapasztalati kifejezés között egy metafizikai felnyúlás, olyan mint egy fordított V.
Itt a tetszés kiterjedhet a központi nőalakra, vagy akár az egész festményre. 
Így  nőalak is osztott, felszínen érzéki, a tudattalan intelligencia szempontjából pedig Anima, a női tulajdonságok, nőkhöz való viszonylatok- téma és aktualitás,- szerinti inkarnációja.
A kisméretű szőrös állat (bizar) pedig ösztönt fejez ki. A nem domesztikált ösztönök szabadok, kreatív energiákat hordoznak.

Ez az ösztön együtt foglal helyet a kőszigeten. A környező kővilág ásványi szintje az emberi tudat legmélyebb, legsötétebb állapota, puszta vegetáció, vagy a fájdalom által befalazott tudat léthelye.
A lány saját előtűnt ösztönét szemléli némi iróniával.  Ez a viszonylat a környezetnél jóval magasabb szint. A környezet merevségét és  szellemi vonatkozású légteret differenciálja és oldja a gesztus-tömeg, az egybekötő-szétszóró fragmentráció.

A leírtak alapján is kitűnik  többes elágazás, az értelmezhetőség több szintje, amiből következett a címadás távolságtartása. Ez a távolságtartás mintára mutat, nem pedig történésre.

A kép nagyon közel áll a befejezéshez, és már a következőn gondolkodom. Viszont ezt a festményemet szeretem, és akiknek eddig megmutattam, mindenkinek tetszett. 

A bejegyzés gondja az, hogy ami a képen egyértelmű és azonnali, ami megjelenő differenciált élmény, az nyelv előtti, lineáris írásban nehezen kifejthető.
Több szint találkozik, kapcsolódik vagy ütközik, és így a vizuális nyelv egyszerűbb mint az absztrakt szóhasználat.
Egy mezítlábas érzéki nő üll együtt egy rátekintő hősszúorrú szőrme állattal. A kapcsolat szokatlan, meglepő. Kicsit olyan amikor egy szép fiatal nő mutatkozik  alacsony, nem szép de talán gazdag kreációval, egybe tartoznak csak nem illenek össze, és ezt a nem harmonikus viszonyt mindenki érzékeli. 
Efféle harmóniába mutatkozó hiba arra ösztönzi  külső szemlélőt, hogy legalább associative feloldja, de akkor ö kerül a kétes elem helyére, saját viszonylata...  Marad az észlelés, marad tovább lépés kétsége....

A bizarr esztétikája szürreális (3)

A kérdés sokáig felettem lebegett, már korán, talán húszon-éves korom közepénél, vagy annak vége felé, mit akarok kezdeni az életben. Kezdetben költő szerettem volna lenni, újságíró. Talán Ady hatott rám, megveszekedett erővel. Bejártam a Dunántúli Naplóhoz mínuszos híreket írni, és eljutottam odáig, hogy rövidke irodalmi írás is megjelent tőlem.  Újságírós korszak már gimnazista koromban jelen volt, erősítette Pál Rita magyar tanárnőnk, akinek akkoriban jelent meg  Krumplitánc című novellás kötete. Sokat publikált  Élet és Irodalomban, nyaranta eljárt  Szigligeti alkotóházba, és így szereztünk tudomást Pilinszky egyetlen formálódó esszékötetéről. 
A festést Szász Endre inspirálta, akinek falinaptára korszakos jelentőségű volt.
Kerítettem amerikai retuspisztolyt, de azzal dolgozó Korga György szintjéig nem tudtam felérni.
Rájöttem, az eszköz lehetőségei behatároltak, és kezdtem áttérni  tű-vékony ecsetekre, mivel a Képcsarnokban fantasztikus részletességű festményeket is láttam.
Eljött a pillanat, hogy fel kellett tenni a kérdést, írni szeretnék e, vagy pedig festeni.
A festés került előre, az írás pedig megmaradt blog szinten, alárendelt módon.
Alárendelt módon?!
Aligha hiszem, hiszen máig úgy tekintek a bejegyzésekre, mint ami megkísérel lépést tartani  vizuális intelligenciám váltásaival, tendenciáival.
Nem igazán szoktam vissza olvasni  bejegyzéseimet, mégis emlékszem Heidegger felfedezésére, miközben filozófiát tanultam, mert szerettem volna elvégezni az "esztétika" szakot.
Heidegger Lét és Idő című munkáját,  fordításban jelentős szerepet játszó Vajda Mihály nem értette, és persze én sem, de  szemlélet újdonsága annyira erőteljes volt, hogy már az első olvasat benyomásai alapján értelmeztem egy Csontváry festményt.
Rengeteg tanulmányt el kellett olvasni, amíg egyszer csak beugrott, Heidegger szövegei azért tűnnek hiányosnak, definíció-nélkülinek, mert nem akart metafizikus lenni. Nem rágott semmit szájba, hanem a kép vagy képek (világnézeti) saját szöveghely kipótlásaimból álltak össze.
Ez a mechanizmus működik festmények esetén is. A képelemek vezetik  egyén asszociációit, aki újra alkotja  festményt saját impresszióiból és tudásából. Néhányan ezért is képzelik, egy festmény mondanivalója annyi, ahány ember megnézi. 
Persze ez azért nem igaz, mert egy gyermekkori ház ugyan mindenkinél másként néz ki, más élménydifferenciát jelent, azonban ha egyet hátrább lépünk és bele kérdezünk: Mit jelent a gyermekkori ház víziója?! -akkor az álom szürreális analógiái alapján a régi énünkre történik utalás. 
Nemrégen egy rivalizáló festő azt írta, ő is járt ott akol én, de a filozófia üres sötét szoba, ami nem vezet sehova...
Mindebből az derült ki, soha nem járt azokban a tudatállapotokban, amiket bejártam, viszont tudatossággal szemben van  (egy vagy több) köznapi előítélete.
Mindez meglátszik  festészetén, soha fel nem rovom neki, viszont köszönésen kívül nincsen mit beszélnünk. Régebben ráhagytam  butaságait, reduktív álbölcsességeit, mivel nem szerettem volna megbántani. Végül, ő bántott meg. 
 Ilyen szociális inkompetencia gyakran késztet pszichikai munkára, feldolgozásra, viszont ez mégsem több mint  felszín zajlása. Ha  érzelmi fokozat áttöri  kontrollt és kísért a nyilvános feldolgozás, azt hamar törlöm is. 
Kisért, hogy több köznapi eseményt vonjak ide, ha másért nem,  aktualizálás kedvéért, de valahogyan nem találom az egyensúlyt. Pedig tudom, lehetséges, felszín és mély nem független különállás...
Minden esetre  Bizarr esztétikája...-című festmény igen gyorsan készül, és már most szeretem ezt a munkámat. 

A bizarr esztétikája szürreális (2)

A festménnyel kapcsolatban, kitágított értelemben, -ha nem is kizárólagos kategóriaként,-azt tudom mondani, hogy a cím, vagy pedig  címadás is lehet gesztus.
Néha festmény élménye annyira direkt, hogy a munka megnevezése semmi többletet nem hoz, semmit nem ad a létrehozott tárgyhoz. Ilyenkor akár sorszám is lehet a cím, vagy bármi összefüggés, ami nem több, mint az egyedi megkülönböztető névadása.
Máskor pedig  cím, az utolsó milliméternyi rátét, megértési kulcs, beépülő elem. Kiindulási pontként szolgálhat, hol lépjünk be a festmény világába, az egyébként zárt vizuális rendszerbe.
Amikor  zártság annyira önmaga, hogy  vizualitás megelőzi a nyelvet, tulajdonképpen érzékelés a tudatosulás előtt, egy nyelvgesztus-kísérlet nem tud közelébe hatolni, legfeljebb irányjelző-fény, ami előtte, vagy pontosabban utána lebeg. 
Az is előfordulhat, hogy kép és cím közé egyenlőség jelet tehetünk, egy konkrét tárgy nyelvi analógiája a megnevezés, és mi csak rábólinthatunk: Igen! Ez az.
Ilyenkor  szemlélődés,  struktúrába való behatolás problémamentes. Minden az elvártnak megfelelő, az élmény kibomlása azt hozza amire számítottunk, még akkor is, ha új és új rácsodálkozás következik. Ez talán a mosolygós, libabőrős műélvezet. Pontosan olyan bennfentes vagyok, ahogyan a festő...
Gondolat festészet esetén külső és belső kép eltér, az eredeti vonatkozások helyére új összefüggés kerül. A tárgyak önmagukban lehetnek látvány azonosak, azonban kapcsolódásaik belső felismeréseink felülíródó viszonylatait követik. Irodalomban erre mondják, hogy a fikció megmutatja azt az igazságot, amit  felszín olyan gyakran eltemet.
Erre az átfordításra mondom, hogy nem a belső világ szürreális, hanem a külső, amikor a logika illogikus paradigmákba vezet.
Szürrealista számára, külső és belső világ egybe játszik, ez egy másféle világszemlélet, mint a tudományos, logikai világkép. Az emberi jelenlét szélesebb bázisú, mint amit a köznapi közmegegyezés képes átfogni. Az egyedi megélése,újra és újra erőfeszítés, ameddig az általánoshoz való rendeltség, alig több vagy más, mint tömeg-empíria. 

A bizarr esztétikája szürreális (1)

Rékai: Festmény terv-grafika

Ez a terv megfestés előtt áll. Tekintsük olyan "orvosi lónak" aminek létrejöttét tematikusan szeretném végig kísérni. 

Mivel egy kép megfestése nekem havi, jobb esetben heti erőfeszítés, ezért meglehet, időközben elkalandozok, vagy a kép összefüggéseinek leágazásait lazára veszem, és talán néha egyes szálakon elkalandozom.

A munkacím megelőlegezett. Amikor a képet megterveztem, még fogalmam sem volt a címről.A címadás problémájára később visszatérünk.

Az esőre felvetődő kérdés, hogyan és honnan jön egy ilyen festmény ötlete, mi az "eredete"?!

Az eredet metafizikai fogalom, a metafizika imádja az eredet felderítését és felmutatását, mint lényegi vonást.

Az igazság az, hogy az eredet szerteágazó, komplex, éppen ezért többnyire az idővonalon nehéz egyetlen időponthoz kötni. Az eredet kijelölés többnyire önkényes.

A létrehozó többes tendencia egybejátszása a jobb agyfélteke rekombináló-intelligens képességéből adódik.

 Ezek után onnan kezdem: ez a festmény úgy kezdődött, hogy létrehoztam egy kősivatagot és a tájékhoz tartozó eget. A kősivatag kezdetben kiterjedtebb volt, az ég vonalkás gesztusai pedig annyira differenciált, hogy egy valószínűtlenül ragyogó csillagos érre asszociált, talán karácsonyfa kivilágításának giccses érzése tapadt hozzá, és mivel túlságosan fragmentált volt , ezért már a festés korai rétegszakaszában kihalványítottam. Így ugyan az eredeti szándék, hogy az ég és  szétszórt kövek sivataga távolról egybe-tükrözzön elveszett, de igy már nem zavart az összhatás.

A pusztát egy nagyobb, középpontba állított kő-piedeszta vagy posztamens köré korlátoztam, így már szinte csak jelzés maradt.

A nagy kő réteges mivolta és annak környezete ásványi szint, amihez az ég visszafogott differenciája kapcsolódik. A gesztusok eleve jelzik, hogy ez szürreális, vagy belső emberi tér. Az ásványi szint emberi vonatkozásban a halál és a vegetálás mezsgyéje. A lét mostoha szorítása az ember szellemi kiterjedésének bizonyos értelembe vett ellenpontja, egy mindig jelenlévő, ám az ember életében többnyire kitakart vonatkozás. 

Ez a háttér generálta  fő motívumot,  női oldal és ösztönoldal különös kapcsolatát. 

Néha, amikor  háttérből indulok ki, próbálgatni kell  hozzávaló elemeket, karaktereket. Most nem így volt.  Környezet azonnal inkarnálta  középpontba állított képi lehatárolást, az ásványin túli asztrális-érzelmi szintet.

Zarándok Galéria

A Zarándok Galériáról már többször ejtettünk szót. A falain sok Miskolcról, Budapestről ismert festő kolléga munkáit látom. Ezúttal   Nő és Bor kiáltással kapcsolatban 4 festményemet fogadták el. Ide most első ízben vittem festményeket. 

Festészeti gesztus (2)

Jenny Saville festő

Úgy 6-7 évvel ezelőtt már kitaláltam  sűrű, lángnyelvszerű gesztus alkalmazását, amivel a környezeti részeket részben kitakartam, de úgy takartam ki, hogy az eredet még struktúrájában sejthető maradt.  Az arc (nem feltétlenül) vagy  lényeges dolgok jól felismerhetőek maradtak. Így egy nyilvánvalóan belső tér és tárgyképzetet hoztam létre, racionálisból kiinduló irracionális környezetet, amiben  fókusz-tárgy jól felismerhető.

Nem használtam a megnevezést, és ha voltak is vizuális mintáim, azok nem voltak tudatosak.

Az ember gyakran lát dolgokat, megoldásokat, de nem kérdez bele  részletekbe. Ilyenkor az egész hat.

Nem tudom. 
Egy biztos, hogy Dani barátom, miután végzett festő szakon, kiutazott Angliába. 

Azt halottam, hogy Jenny Saville-nél dolgozik, amiért nagyon irigyeltem. Jenny világhírű.

Gyakran ábrázolja  anyaság macerásabb, naturalisztikus oldalát, ahogyan a testiséget is.

Szeret nagydarab húsos csajokat festeni, amiben  szín-húst látod, nem a lelket, vagy talán azt is, a maga befalazottságában.

Jenny félig grafika, félig festett műveinek belső arányai változnak, néha nincs is szín, csak  grafikus körvonalak.

Tehát Dani hazajött Pécsre és el akart adni egy Jenny Salvie könyvet, amiben sok kép, meg angol nyelvű szöveg volt. Néztük a könyvet és megjegyeztem, hogy a segédvonalakat benne hagyja a képben, és ettől az egész egyszerre statikus és dinamikus.

Danitól halottam a "gesztus" megnevezést első ízben. Tudtam valamiről, használtam is, de nem volt rá szavam.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy az efféle könnyedség -ami a festmények rutinosságából jön,- nagyon is kiszámított, munka és gondolat igényes.

Daniról kiderült, nem festőként van jelen Jenni környezetében, hanem amolyan mindenes. Amíg  művésznő festi az anyaságot, Dani vigyáz a gyerekekre, vagy takarítja a házat. Mesélte, egyszer látta belülről a műtermet, sőt saját képet is mutatott munkaadójának, aki dünnyögőt valami udvarias hazugságot. Látszott rajta, hogy valójában nem tetszik.

Jeni "gesztusai" egyáltalán nem mereven beállított testtartásokhoz kapcsolódnak, sőt inkább kicsavart, extrém testhelyzetekhez.

 Gesztusok egyszerre jelzik  más mozdulatok idő-eltolódott meglétét, (mint valami mocorgás, testhelyzet változtatás, mozdulat,) és belső lét az általunk valóságként definiált szintekre való becsatlakozását. 

Mi  létből az életjeleket, a testet érzékeljük  látáson keresztül,  szituációt amibe becsatlakozik, ám  belső folyamatos létesülő, vagy létesítő energiákat, mezőket nem. Azt csak érezzük, tudjuk, analóg kifejezésekkel látjuk el. 

A lét életenergia?!

Igen, de annál több is. 

Anyag?! Tulajdonságok struktúrája?!

Ha uralni akarjuk igen, de ez eltárgyiasítás. Annál több.

Jelenlét?!

Igen. Valami mélyről jövő világba kapcsoltság. 

Még nem egzisztencia, csak az élet pillanatnyi, ködből, időből előtűnő, visszatűnő megléte.

Jenni gesztusai nekem erről mesélnek.

Új szerzemény

A négyütemű Trabantomat nagyon szerettem. Sokkal jobb, megbízhatóbb volt, mint a kétütemű. Amikor használtan megvettem, nagyon boldog voltam vele, sokáig jól szolgált. Már húsz évnél is öregebb volt, és a motorral semmi baj nem adódott, de minden más gondot jelentett. Egy eltört csomagtartó kulcs, ajtónyitó, behúzótekercs. Többször el is lopták, de megkerült, egy ízben az árokból emelték ki, amibe a tolvaj kölykök hajtottak bele.
Szegény a roncstelepen végezte.
Aztán több évig nem volt autóm, buszoztam. Buszoztam, de mindig reméltem, hogy egyszer még vissza tudok térni az autós életformához. 
A Wagon R nagy raktere és magas felépítése miatt tetszett meg. Persze nézegettem a sportosabb kivitelű gépeket is, de arra gondoltam, ebbe a festményeim is beférnek.
Tudom, másnak ez nem nagy dolog, de nekem igen. Sokat csavart felfele a hangulatomon, közérzetemen.

Kiállítás Miskolcon

Festészeti gesztus (1)

A "gesztus" szót mindenki ismeri, automatikusan használja és helyzetfüggően értelmezi. Gesztus az, ha valaki fintorog. Ezt felfoghatjuk egy negatív érzés kifejeződésének. Ha valaki valakit önzetlenül megajándékoz, az pedig egy nagyvonalú gesztus, talán egy emberi minőség láthatóvá válása, amennyiben nincsen benne hátsó szándék.
Gesztus valamiféle emberi megnyilvánulás, valaminek a kifejeződése. 
Aki fest, az is él gesztusokkal. Minket most ez a típus érdekel. A festészeti gesztusokkal fogok foglalkozni, nem mintha az alaptéziseket régebben nem érintettem volna.
Érintettem, és most a körkörösség elve alapján visszatérünk témára. Kiderül, tudok e új dolgot kibontani?!

Rékai Zsolt: Retró Olaj, vászon.

Amikor ezt a festményt létrehoztam, talán még nem is használtam a lángnyelv szerű vonalkákra a "gesztus" szót. Az volt a cél, hogy az amúgy is szürreális tárgyat  belső, jelenés szerű környezetbe helyezzem, azt hangsúlyozva, hogy az ember belső igazságai fontosabbak, mint a valóságnak nevezett, sokszor antihumánus viszonyokat törvényesítő érdekvilág metafizikailag beszűkített perspektívái. 

A valóságról nem lehet leválasztani az emberi belső igazságot, még akkor sem, ha az nem az anyagi fizika mentén, a racionalitás mentén építkezik. Lehet, hogy a belső igazságom fizikai környezetben irreleváns, viszont egy fizikai-politikai valóságban megmutatja az emberellenes vonulatot.  Olyan módon szemléltet, hogy talán éppen a nem lehetséges képi valósága igaz a valóságba hazudott igazsággal szemben.  Szürrealizmus ebből a szempontból újszerűen láttató.

Ha valaki egy táncos lányt lefest, amint jellegzetes mozdulatot tesz, az már kifejez valamit, de ha egy elnyújtott széles és csavart vastag ecsetcsíkot rajzolok mögéje, az asszociative felfokozza, és többlet dinamikát kölcsönöz a  lánynak, vagy talán az egész festménynek.

Ugyanakkor tudjuk, hogy az egész nem valóságos, és igaziból nem is a képre, a lányra vonatkozik, -bár ott jelenik meg,- hanem a festőre, vagy annak gondolati struktúrájára.

Uzsaly Márton munkája

Már is látjuk, hogy többféle értelemben és vonatkozásban fedezhetünk fel gesztusokat egy festményen, ami hozzáad, vagy módosítja a jelentést.

Táncosnő és környezete a "gesztusokon" keresztül nyilvánítja meg a jelentést. Úgy ahogy azt gondoljuk, belső szemünkkel látjuk, szuggesztíven valóságosnak tudjuk be, ahogyan az igaz, de a valóság mégsem efféle. Nem efféle, mert ezt a dinamikát elrejti, vagy más-módon artikulálja.

Ha megkérdeznénk Mártont, talán más módon beszélne erről, talán nem  kifejezés érdekli, hanem pusztán a lendületes mozgás erős érzelmekkel telített kifejtése.

A festői látásmód gyakran nyelv előtti. A festőnek szava sincsen rá, csak érzékel és kifejt a jobb agyfélteke képi érzelmi nyelvén.

Ebben a tekintetben én az egyensúly híve vagyok. Szeretem nyelvi analízisekkel megvizsgálni a tárgyat, nyelvileg kifejtek ezt-azt, ami aztán spontán visszaköszön egy a kifejtésnél is esetibb festmény formájában. 

A festmény ebből a szempontból pontosan annyira belülről jövő, nem akaratlagosan kalkulált, mint  nyelv előtti esetben, ezért kissé önkényesen ezt nevezem nyelv utáni alkotásnak.  

Mikor lett  nyelv-előttiből, nyelv utáni gesztus?! Legközelebb erről mesélnék, ha közbe nem jön valami...

Festményterv

Rékai Zsolt:festményterv

Ezt a tervet ma ötlöttem ki. 

 "Átfordulás" kép tematikája nyomán, a roncs-hajó jött.  Leopárd helyett lett a drón.

 Sokat gondolkodtam harmadik elemen, de valahogyan minden kilógna, túl sok lenne. 

 Drón generálta felülnézeti látvánnyal már tegnap volt  terv- kísérletem, előtte meg olyan, amit teljesen elvtettem. Tehát puszta  ötlet óta, volt két tervezési kísérlet, egy olyan, ami talán megfestésre is kerülhet, meg ez, ami szintén szóba jöhet. 

Ezt az tervet elsőre kissé merésznek találom.   Kísérleti elgondolás. Az lesz akkor is, amennyiben megfestem, ám még kell néhány nap, vagy talán több idő, hogy eldöntsem, tetszik e az egész, vagy nem.

Megéri e kockáztatni újszerűséget, kilógni  konzervatív formavilágból?! 

Gyakori érzés és kérdésesség.

 Csinálok valamit és átmenetileg hagyom érni.  Érik, és dolog eljut  megsemmisítésig, esetleg egyre inkább tetszik. Ha tetszik, vagy csak megüti mértéket, várólistára kerül.

 Tényt, hogy  festménytervezetben pusztán közvetett, mechanikus, vagy időben eltolt emberi jelenlét-vonatkozás mutatkozik, azt a hínáros kövek nagyon gondos kidolgozásával lehetne, kellene ellensúlyozni. 

Jelentés szerint,  hajó vízi jármű. Érzelmi változás végét diagnosztizálhatnám, -hiszen ez a rév végső. é

Drón konstruált szellemi rálátást, tehát intellektuális megragadást jelent. 

Festmény jelenkori, aktuális nézőpont a múltra.

Ennél tovább fejteni felesleges, hiszen -akár  álomvonatkozások esetén,-minden idősíkot, így jövőbeli jelentést, majd a  megfestés ténye hozza.