2018. május 26., szombat

Avarár optimizmus

Itt az ideje, hogy tovább lépjünk. Mégis azt mondom, hogy olyan gyors kép, mint Vörös Villamos, egyszerűsége ellenére is rengeteg személyes vonatkozást hordoz, és mindez ki sem derül, ha munka közben nem kérdezek rá, pontosabban - rá nem meditálok. 
 Rá-meditálás most ismét Heideggeri értelemben vett, nem pedig valami guru misztikus rendszere, vagy teológiai univerzalizmus szerint.
Téma megelőlegezés az a tervezési időszak, azután választás egyben peraktualizáció.  Választás soha nem véletlen, az tudattalan komplexitásokba kapcsolt.
Vörös Villamos látszólag egyszerű, olyan mint képi-esztétikai gesztus. Felszíni értelemben időbeli előrehaladás, jövőbeliség, álomnyelven azonban a balra tart, az múlt felé irányult. Dimenzióváltás így paradox megfeszítettség. 
Múlt dominancia érzelmi mozdulata, amint kivonja magát tér-idő kontinuumból, és ha azt mondom, elvisz valamit és nem hoz, akkor talán éppen az hozadék, hogy szabadulok valamitől.
Amennyiben tovább ások, elönt mindent az olaj. 
Amennyiben jelenlét-analízisbe kezdek, a felszín, a bőr, a skin ráfeszül egy többutas-előképzett rácsra, és akkor festészetből festő által lesz filozófia.
Mi történik, ha sodortatom magamat?!  Hagyom kibomlani képet, hiszek benne, hogy minden lidérces álom-egzisztencia bökéssel szemben amit megnyilvánítok az avatár-optimizmus.

 "Növényolimpia" első fejezete az " 1, Álomszerű tisztánlátás (Hiányzik.)"
 Hiány a pótlás?!... 
Gyanítom vegetarianizmusba éppen az szövődik bele, úgy ahogy korábban  szememre hányta valaki,  -helyi állpotentát (?!); tisztán képi világot, miért baszok tele lángnyelv gesztusokkal?!
Lángnyelv(?!) Érdektelen (nem volt rá jobb szava?). 
Félrevihet, mivel nem világlásról szól, hanem tárgyi összefüggések ködbe rejtéséről. Ami direkt az lezárt világ. (Hagynám francba a múltat, éppen ez lenne a lényeg, ha már nincsen, ne is kössön!)
Aztán  folytatódott kioktatás:
 - Párizsban, ha  galéria azt mondja  sima körre, hogy zseniális, akkor az. (Vagyis  érték, igazság az kompetenciára épített piaci kategória?!)
 Ó ez a faj, hányszor és hányféle módon jön ezzel...)
Soha nem járt ott, (Párizsban) mint ahogyan én sem!
Orchideaolimpia.

2018. május 25., péntek

Vegetatív lét-verseny

Nehogy mán, magamat komolyabban veszem, mint bármi mást ebben a történeti viszonylatban, vagy akár  múlt tragikomikus eseményeit, a minap kötözésen jártam a klinikán, ott ahol harminc éve dolgoztam is, és egyfolytában az jött, mi lenne, ha felbukkanna egy régi kolléga, vagy ápolónő, akinek akkoriban udvaroltam. Ma már vénasszony, amúgy jobb is, hogy nem kerül elém...  Múlt és jelen közötti híd amúgy is kérdéses, nem az érzelmi-asszociatív támpillér, hanem az ok-okozati relációk erodáltsága, semmibe omoltsága....
A lételméleti előrefutások, lehetőségekre való rájátszás az valóban dominánsabb, ám ma már tudom,  mindent meg kell tenni mellett lazán kell felfogni, ha valahol minden másként alakul, új kanyarok jelennek meg, és az ember végül leginkább a beláthatatlanság és kiszámíthatatlanság optimistája.
Olvasom Szijj Ferenc könyvét, a könyvtárban tán azért emeltem le polcról, mert halványszürke grafikán pálmalevél-erdőben nyúl látható.  
Nem tudom mediterrán térségben mennyire őshonos mezei nyúl,  így ránézésből mesterkélt, mintha üvegházba lenne zárva... A cím: Növényolimpia.
Persze kiderül, csaknem aktuálpolitika, az elmaradt Olimpia helyett rendezik.
Kattanás.
Ember legmélyebb létszintje  ásványi, itt ki van téve mechanikus taszigáltságnak, ütések, gurulások, vegyi ráhatások csiszolnak, ami ember esetében maga a pokol, és amihez képest a növényi szint analógia, még mindig zseb-Dachau, puszta vegetálás, illetve itt már van küzdelem, megy a hajtás fényért, asszimilátákért, tenyészhelyekért,  minőségi megtermékenyítés érdekében,és itt már van támadó védő tövisezés, csalánozás...
Felütöm találomra. Ez a mintavételezés dönt, jön e  novelláskötet vagy marad.
Szép körmondatok, nyelvi találékonyság.
Otthon azután kiderül, a nyelvi találékonyság  intelligens felülnézet, helyzetek és szöveg-sztereotípiák,  napi üresjárati helyzetek, ócskaság és ócskaság kompetentáltságának ismerős rétegeire rátét.
Unom is, tetszik is  bemutatott jelenség kiterjedtségének ismerősége.



2018. május 23., szerda

Dimenziót vált...


Rékai Zs: Vörös Villamos

Festettem  tavaszi ünnep alatt is, pedig tavaszt, ébredést, szerelmet már hónapokkal ezelőtt letudtam, ez volt Budapesti kiállítás témája. Úgy tűnik Galériának bejött a hely, Korbely Istvánra történt utalás, akinek cserélődtek  képei és zajlik  tárlatvezetés Café-Hub megnevezés alatt.
Ez a Vörös Villamos téma, leginkább magánéleti "bika-posztó"- nak felel meg, de  más vér-hasonlataim is vannak, ebben az értelemben közlekedési eszköz, vámpír-járat, mondtam már "angyal-harapást", mégis ami tömegmozdulat az általános, és ami ez-alapján eltárgyasodott, bizonnyal metafizika felé hajlik.
Mindez magánéleti rátét.  
"Vágy villamosa" tanulságosan  azonnali asszociáció, és  filmet sem láttam, bár dolgok részleges kezelhetősége és eseményekre optimista ráhagyatkozás elvezet női-viszonylatokig, akár hitbeli elfogadáshoz, avatár-kísérletekhez, de idáig elvezetni (egy) egyszerű festményt, olyan erőfeszítés lenne, mint lemenni  lépcsőn, -ez még könnyebbik a szükségtelenen belül,- és  eljutni álomszerű tisztánlátásokhoz, csak azért mert mindez szürrealista visszacsatolás lenne...
Nem kell! Nem kell minden egybefésülhetőt együtt tartani.
Ez az erőfeszítés,  -már mint "lépcsőn járkálni" nem akkora, mint álomjelentéssel átmenni  "falon", márpedig ez a villamos ránézésből dimenziót vált.

 

2018. május 22., kedd

Vörös villamos

Még  digitális-matyóval díszített, tömegszenvedély mozdulat, jövőbe villanó villamosát festem. Ez a villamos nem "Vágy villamosa" és nem is  Nagy Októberi diadal villamosa, amit keresztbe lehet dönteni az utcán....
Nem tudok jobb címet, Vörös, -úgy mint  vörös hajú  lány,    "kis vörös" az autóbuszról stb - azt már megfestettem, túl vagyok rajta, már amit, mély viszonylatot jelentett.
Tehát festem Vörös villamos díszeit, kacskaringóról kacskaringóra, kitöltöm köztes részeket fehérrel, mert vászon hordoz némi szürkés fényt, ahol pedig az kellene, ott nem eléggé szürke.
Olyan ez mint  esztétika-kartográfiai erőfeszítés.
Kár volt mondani erdész ismerősömnek, diplomás hatóság, pizzán él és olcsó sörön, már csak szakmájához van agya. Mondom, Pinus sylvestris, tudja mi az, Pinus nigra... én már a Kocsányos tölgynél elakadok...
Na jó, nálam festés elöl, ha valaki képes rá és olvas, azt hiheti, nekem meg csak erre van érkezés, ide hozott  nagy Red... Kartográfia...
Kartográfia! Erre felkapja fejét,  megtudom, mi különbség erdő-részlet és erdő tag között, rajzolja is... O de jó lenne most káromkodni, leadni kultuszt, elengedni szabad ösztönöket, feszülő inakkal átsuhanni tisztásokon, ugrani bozótos fölött...
Azután visszajutni  cyberspace-indákhoz, kijavítani fekete vonalakat, ott ahol elmoccant tűvékony ecset.
Ha nagyítóval nézném, olyan lenne mint erdei aszfalt-út. Szerpentin mit elborított sziklaomlás.
Drón-perspektíva. Egyre gyakrabban látok ilyen fényképeket. 
Passz! Kiejtve.
Viszont amikor nem festek, tervezek. Végre jó a számítógépem, nem omlik össze szüntelen flash player,  nem is jön kék halál azzal, hogy kevés a virtuális memória.
Végre jó  számítógépem, miután rájöttem, hogy rossz  nemrég beépített plusz-négy giga. 
Dobozba be, vissza szervizbe. Miután másodjára tudtam, mi a gond, nem telepítettek Windowst ötezerért, hanem szó nélkül cseréltek...
Ezt csak azért mondom, mert technikai hátterem kálváriája és Festés 4.O analógiás korszaka egyetlen tér-idő kontinuumból indult.
Összeomlások alulnézete és rálátások felülnézete. 
Ráadásul egzisztenciális sikerek mellé belépett egzisztenciális katasztrófa.  Külön történet-gubanc lehetne itt, hogy kit vámpír harapott, haraptassa meg magát angyallal,  és igazából nem is tudom, melyikük marásával kezdődött. Mínusz-egyre nem gyógyír  ellenkező előjel, embernél nullára futás nem az, hogy "mintha meg sem történt volna"
Most akkor tudok e teret váltani vagy nem tudok, (?!) amikor Vörös-villamosokkal mindenki tud, vagy elhúz Német országba!

2018. május 20., vasárnap

Bűvölet fázis

Rékai Zsolt: Bűvölet- Fázis
olaj, vászon

2018. május 19., szombat

Túl van ez feszítve...

Fél éve is volt annak, hogy megfestettem azt a képet, a háttérben  tenger, képelőtérben fennsík. Előbb ez volt meg, így simán az ami, vagy belső természet analógiás nyelvén, kilátás tudattalanra, most nem érzem úgy, egyik tartalmazza  másikat, bár merev határokat sem ... Ilyenkor  tényleges kép többes rétegéről beszélnek, ám ez utólagos, akkor csak izgalmas  teret akartam, amibe bele tudok rakni valamit.
A nő felemeli egyik lábát, mintha a vén kecskének mutatná, az meg nézi, fekete lakcipő egészen olyan mint az ő patája, ám az érdeklődésre kinyújtott nyelv a válasz. 
Eljött  idő, kiraktam facéra, és  meglepetésemre sikert aratott. Sok ismerősöm helyezte önmagát szituációba és aszerint reagált, hát nem is gondoltam volna, hogy másokat is be tud szívni ennyire egy látvány, egy asszociatív szituáció.
Ez nem Zsuzsa és a vének, hanem a vén és Zsuzsanna gesztus szituációja, mert úgy vagyunk kódolva, hogy ösztönösen az tetszik, aki fiatal és sok gyereket tud szülni, persze ebből csak  nagyobb életpotenciál csereszabatos. Mert  vén király és ifjú lány megint más, mint ifjú lány és kopott szőrű kecskebak...
Nekem speciel fordított szitu is jön. Picasso, akiben nők nem  ráncos vén állatot látták, hanem  belső kvalitást (szellemi potenciált), így úgy tudott rájátszani "vén állatra" mint tesztoszteron-domináns.
Holnap újra lefotózom ezt,  "Bűvölet-fázis"- képet, felrémlik sokat szenvedtem  víz hullámaival.

Közben a "Felettes" kép után, -pihentetésül-  kisebb méretű vásznat, piros villamost festek, amit (szintén) digitális-grafikus hullámbeszövéssel díszítek. 
Ha nagyon erőltetem analóg jelentés-réteget, akkor  szenvedélyes útról van szó, gyorsabb ám mindenki más által szintén igénybe vett, tömegszerű haladásról...  Ontológiai érzés metafizikai keretben, vagy inkább intenzív létérzés metafizikai mozgásgesztusa... Hétköznapi szenvedély, köznapi, tárgyias dimenzióváltása...  
Na jó. Érzékelem, túl van ez feszítve.... 

R.Zs: Bele...haladás
vázlat



2018. május 16., szerda

Egy kimaradt kiállítás....


 Tóth László fotói

Ernszt András főiskolai festő tanár és "facés" ismerősöm. Nem nagyon sok ilyen van, ezért sajnálom, hogy elmulasztottam a megnyitót.
Sajnálom azért is, mert  festmények ünnepe, az alkotások kisugárzása egybe szokott kapcsolódni, és ezek gyakorta felejthetetlen élmények.
Persze nem minden jelenlévőt sorolnák  barátaim közé, ez azonban még izgalmasabbá teszi  efféle rendezvényeket. Néha  korábbi ellenszenv átváltozik valamiféle respektté, máskor pedig fűszer, ha kellő távolságból éljük meg az eseményeket, jobb is, amikor műalkotások liturgiája életszerű és nem valamiféle Happy bil menü.  








Mátis Rita festőnő, szerintem Pécs egyik legjelentősebb művésze. 









 Pál Zoltán szobrász, a Nick Galéria vitathatatlan és domináns szellemi mentora...


H. M. Z. ahogy közismert. Horváth Miklós Zoltán, festő és középiskolai tanár... Valkó tanár úr ma már nyugdíjas, bár festők soha nem lesznek teljesen azok...





Kosári "Galériás" feledhetetlen műkritikájára -velem kapcsolatban,- ma már nyilván nem emlékszik.  
Csak személyes körökben idézhető...





Bauer Gábor az Ezüstláz Galéria tulajdonosa. Vele (is) szívesen találkoztam volna. Két festményem van nála kiállítva....





Jobbra Pinczehelyi Sándor aki művészként, tanárként tisztába van  politika súlyával. Mindig is tisztában volt.
 Kolléganőjétől olvastam -szintén,- hasonló tárgyú tanulmányt . Ö  Civil Közösségek Házát vezeti és  politika elsőbbségét vallja...
Kultúra és kultúrpolitika...





És, -amennyiben személyes megnevezésekkel élünk,- Timár Krisztián,  Nick Galéria vezetője.
Néha arra gondolok, mindez egykor helytörténeti kutatások tárgyává változhat... 





2018. május 15., kedd

Részlet a képből

       Rékai Zsolt: Felettes Festés 4.0 részlet

Íme egy részlet, az új festményből, hogy demonstráljam, miről beszéltünk eddig. 
A kiinduló kép már régóta megvolt, nyilvánvalóan  City sorozathoz szerettem volna felhasználni, de maga a fotó annyira lenyűgöző volt, és persze nyilvánvalóan az architektus bravúrja, hogy nem tudtam olyat hozzárakni, amivel az eredeti és fénykép nyom útvonal újabb és önálló művészi szintre emelkedett volna.
Hogy ez most meg van e, azt sem én fogom eldönteni, mivel legfeljebb, saját szintjeimet döntögethetem. 
Ezen túl, amit festmény és szintdöntögetés kapcsán mondtam, ahogyan mondtam, az csak rejtett szervizjárat. 
A festmény önmagában áll, és még nekem is fordítani kell, hogy hova is értem.
 Fordítás pedig lehet jó, kevésbé jó... Hiteles vagy hiteltelen, azonban festő, kép, tudattalan és annak megértő követése, egyetlen jól elkülöníthető játéktér... 

2018. május 13., vasárnap

Felettes - Festés 4.0

 Új, eddig talán legbonyolultabb festményem lezáró szakasza következik. A vásznat utána feszítettem és a széleket feketével lezártam. Ezt már a festőszeres átkenéskor el szoktam végezni, ám  végén kijavítom az oldalra kicsúszott ecsetvonásokat és mozgatás következtében történő kopásokat.
A lezáró szakasz aprólékos átnézésből, végső hangsúly rétegekből áll, és ameddig szárad a kép, még gyakran észlelek és korrigálok részleteket.
Ez már nem csak közeli, de távolabbi egybenézés eredője.
A festés közben végiggondoltak segítenek a címadásban. Pillanatnyi állás szerint :" Felettes - Festmény 4.0"
 Felettes, szellemi szinteken túlemelkedést,  más típusú intelligenciát,  talán "lét-élményt," "jelenlét differenciát" feltételez. Olyan látásmódot ami tényleg túl van a megértésen. 
Ma  rádióban, kissé más aspektusból valaki úgy írta le túlemelkedést, hogy a macska nem látja a szőnyeg mintáit, ám az ember felülről igen.
Van amit nem lát az ember  közelség miatt, viszont nem egyszerűen vertikális magasságpontból való letekintésről van szó, ami mindössze más irányú térpont.
Hozok én is ide hasonlatot, bár az sem tökéletes, nagyon kevés analógia passzol maradéktalanul.
Van olyan hogy "minta értékkel" vagy "minta érték nélkül".
Nálam előfordul "érték minta nélkül". 
Ezt nevezném  festmény fenoménjének,

2018. május 10., csütörtök

Megalapozás és szétkocolás energiái...

A "vonal feletti" első festmény javítgatási, tisztítási szakaszba ért. Phúúú, de féltem a rengeteg részlettől, de ugyanakkor bizakodtam is, mivel az új sorozat -vagy talán korszak,- nem a redukciók irányába hat.
Közben járok kötözésre a traumatológiára. A 400-ágyak klinika ezen része,- nekem- a jövőre emlékeztet, mert ugye  jövő,  fejlettebb országok infrastruktúráin keresztül látható, filmek és design elvárások közvetítik. 
Aztán akkor is ránk tör a jövő, amikor egy helyet ismertünk, de sokáig nem látogattuk. A képzet átível, és a minta hirtelen összeomlik, amikor az új valósággal szembesülünk.
Mindez úgy jön ide, hogy  sebemet ellátó doki kapott ajándékba egy kisebb, 6 évvel ezelőtti munkát, a "Nietzsche animája" címűt.  

A festészetet megalapozó hely, egyáltalán nem direkt, ráélezett. Akkor nem az, amikor előlép belőle valami kreatív szimbolizáció, differenciált analógia.
Ugyanakkor  festészetet megalapozó helyet meg kell alapozni, mivel az output minősége önismeret és önépítés dolga.
Viszont ez az egész nem görcsös, ráfigyelős, hanem irányultságból adódó önhordás. 
Az art-design létélmény kanalizálása.... 
Tyűűű, micsoda szavak jönnek?! És azonnal át is fordul: Létélmény kanálisa mint art-dizájn...
 Tibeti színes-homok mandalák az a dolog, ahogyan Lilla végül rengeteg remek grafikát darabokra tépett. Nála néha az elbontás strukturáltabb, ám  maradék ettől csak jobb...
Ettől még nem fogok mandalákat festeni... Csak egy aspektus, hogy most a szétkócolás energiáit említem...

2018. május 9., szerda

A liftakna nem a lift....

A liftakna nem azt jelenti mint a lift, könnyű és gyors közlekedését szintek között, hanem annak technikai lehetőségét.
Mindenféle légcsövek -észben tartott szellemi képességek,- szerviz aknák és mögöttes szerelőjáratok, beleértve  téglafalas, fehér villanykörtékkel megvilágított műhelyeket, szerszámokat és szerszámos ládákat, mindez  festmény, a világhoz való szellemi viszony és annak megjelenését lehetővé tevő, kissé rejtett, háttérmunka.
Nem állítóm, hogy ezekre nem lehet utóbb -valamennyire,- visszakövetkeztetni. De igen, ha ez nem is  fő funkciók szellemisége, de  szellemiséghez tartozó háttér. 
Irtózatosan rossz analógiával, olyasmi, mintha leakasztva a képet, hátul látnánk annak járatait, illesztékeit, architekturális íveit. Pontosítva ezt az asszociációt, olyan ez, mint azok az órák, amelyek elülső részén a számlap átlátszó és a fogaskerekek is megmutatkoznak pontos idő mellett. 
Ez egy mélyebb, összfukciót differenciáltabban egyberendelő, ám közel sem előírás szerű esztétika.
Más megközelítésben, magam részéről ezt a szerkezetet valamennyire itt, ebben a naplóban lehet tetten érni.
Ha  képeim, az így befektetett előgondolkozás nyomán jobbak, akkor felfele és mélyre is láthatunk benne, viszont ha valaki nem kíváncsi a liftaknára, megvárhatja a liftet is. 
A megfelelő festmény jelenlét szempontból "könnyű" közlekedést biztosít.
És akkor itt záródik a gondolatkör.
Az új sorozat talán harmadik képe ként, -pár hónap múlva, amikor odaérek,-"liftaknát fogok festeni.