Termelni galériáknak

Folytassuk Korbely Istvánnal, aki kereskedelmi festőként 30 éve képes megélni  munkáiból. Örültem neki, amikor Régéc várából hazafelé, az autójában tudtunk beszélgetni. Ez a beszélgetés adott némi mintát, merre lehet tovább haladni, nem mintha nem ismertem volna a lehetséges útvonalakat, viszont a személyes kontaktus esetenként apró felhangokat is megvilágít.

Korbely István nem csak a festésből él, hanem rendszeresen szervez oktatásokat is. Tulajdonképpen az árnyoldalakról is beszélgettünk, ami olyan horizontot rajzolt, hogy nincsen, nem is lehet olyan cél ami lezárt. Lehet, hogy csak következő lépésig lát valaki, de az nem a végső lépés az Istenek aranyködébe. Bármiféle szinten előadódnak régi és új gondok, a mennyország talán az anyaölben volt, mindenki más meg előre keresi.
Na jó. Megmutatom mit is fest az, aki galériáknak dolgozik.

Inkább űzöm a hajnalt...

Több dologról szeretnék beszélni.  Az egy posztmodern alapvetés, hogy személyiségnek nincsen behuzalozott kerete, lehet több pólusú, több rétegű, és mindez laza kapcsolódásokkal heterogén, és akár megtűrik egymást az ellentmondások is.
Mindez előbukkan némi dasein-introspekció fenomén feltárásban, előzetes tudásokat hordozó képzetfelhők differenciálása közben is.

Mindezt röviden nevezhetjük "több-magos személyiségnek", ami ugyanakkor nem feltétlenül kiszámíthatatlan, hordoz értékkövetéseket, kitapintható tendenciákat.

És itt váltunk át "magán-mítosz" vonatkozásaira.  Magán-mítosz analógiái választottak, viszont ezek aligha véletlen vállasztások véletlenek között, már amennyiben létezik egyáltalán véletlen, amikor már pokolba küldtük ovjektív-szubjektiv metafizikai fogalompárt.
A "Katatón bálvány" budapesti megnyitó előtt bukkant fel a múltból, aztán Völgykapuban ismét szóba került, valahol a nyitójelenet körül, ahol Jávorka Csaba megjegyezte, elfelejtett szólni, hogy miért jár korbácsolás. 
Az már nem is hatott olyan mélyen, -visszahatás,- amikor elmondtam, képileg ki szeretném bontani, mit jelent, miféle élmény-erőteret hordoz ez a különös dalból vett szóösszetétel. Csilla, a galéria vezetője meglehetősen furán nézett rám, és kissé "ironikusan" jegyezte meg: "És nyilván katatón-bálvány (is) lesz a kép címe?!"
 Nem értették. Nem is érthették  dologban rejlő megélést és kihívást.
Talán nem is egy képről van szó, és rengeteg más típusú cím is szóba kerülhet, hiszen itt egy erőtérről, szemléleti szűrőről, létviszonylatról van szó.
Az ember lassan megtanul hallgatni. Korbely István festőnek volt igaza, amikor csendesen végig gitározta azt a pár napot, amit ott töltött. Arra azért Csilla is felkapta a fejét, amikor  repertoárban szerepelt a Hajnali ének.
Ha egyszer valami előbukkan  semmiből, az  kísért és megpróbál testet ölteni.
A vers, vagy dal beleszövődik az egzisztenciámba, lehet már eleve benne volt, és én ehhez keresek képi, fogalmi törmelékeket.

Itt az idő, hogy felrakjak néhány Völgykapus festményt. És, ha már szóba került, kezdjük Dr Havas Csilla munkáival:

Megháglak nehezen, halkan.....

Az egész olyan mint egy tükör. Mintha ismét -összeségében többszörösen,-ugyan az a kihívás jönne szembe velem. 
A "Kataton Bálvány" egy látszólag feloldhatatlan dilema.
Nézzük ismét: Pintér Tibor - Hajnali ének- dalszövegét, amit Budapesten a Korvin elött halottam újra, és utobb Korbely István istván festőművész is elénekelt, "Völgykapu" alatt.


Elkártyáztam a gyenge szívem,
Suhogasd le a szoknyád hajnal,
Pálinkát lehelek rád szelíden,
Megháglak nehezen, halkan. Jöjj, Oroszország, vodka virág,
Nevetés nékem a véred.
Pincefehérek a volgai fák,
Tejszínû szûz ez az élet.

Lebukik fejem, és úgy zokogok,
Haloványul bennem a bánat.
Veretik körülöttem az õsi dobot,
Szaladok, hajnal, utánad.

Ez a csontpufogás, ez a hanti rege,
Hitemet hirdeti híven.
Katatón bálvány, légy fekete,
Hiszen elkártyáztam a szívem.

Dichotomia

A Völgykapú ismét mérföldkő volt. Az igazság, hogy még fel sem tudtam dolgozni, azt az orbitális kettösséget, dichotomiát, amit a nyitás és a végpont jelentett. 
Ugyanakkor  felület tele volt élménnyel, napfénnyel amit nem is  helyhez, hanem vendéglátonk személyéhez kötök. 
Ám ezt itt nem fogom kielemezni, bármekkora is a kisértés. 
Inkább összekötöm ezt az alkalmat és a Budapesti megnyitót,  látásmód változásból eredő differenciákat, amihez  "Kataton-bálvány" analógiát kötöttem. 
Nem tudom, de nekem fontos, hogy mélyfúrásokat végezzek, vagy inkább mély-fejtésekről beszélnék. Azt gondolom, lét-analízis nélkül  festményeim nem azok lennének amik. 
Az új 4.O képekbe háromszór annyi energiát feltettem mint  hagyományosokba. 
Ha csinálok is ilyeneket, azokat félre teszem a következő kiállításomra, szükségem van rájuk a szintugráshoz.
A paszteles-olaj képek új fejlemény, kereskedelmi célokra inkább azokat szánom.
A dichotomia valamennyire abból is származik, hogy sem akadémikus, sem kereskedelmi festő egyértelműen nem vagyok. Nekem nem megy a napi, de még a heti egy festmény sem.
Völgykapu álomhely, jó lenne visszatérni, de az alkotótáborokat a jövőben, tisztelettel kihagyom.
 Névelők elhagyása írásban, pedig nem szellemi fogyaték, hanem a redukció átforditása, a megértés némi nemű nehezítése, hogy koncentráltabbnak tünjön a szöveg. 

Ezt az új "újabb" szakaszt pedig lassan kifejtem, miközben már készül újabb festmény.

Ildikó,  vendéglátónk, akit nagyon megszerettem. Időben talán ez volt az a pont, amikortól nem láttam mosolyogni. Másnap még elvitt (egy) a falútól távolabbi állómásra, ahonnan közvetlen vonat ment Budapestre. 

Két fiók

Ma elég sokat gondolkoztam azon, mit is jelentett Völgykapu. Megtehetném, hogy túlfutok rajta, de nem teszem. 
Két réteg van, olyan mint két fiók, eldönthetetlennek tűnik, melyik van alul vagy felül, és ha egymás mellett vannak, melyik az első és melyik a második.
A két fiókot csak egymáson keresztül lehet kihúzni.  Meg sem kellene próbálni.
Gőzöm sincsen, hogy megpróbálom e, vagy ejtem a dolgot. 

Akkor most hova jutottam?!

Völgykapu-utolsó képek

Ami azt illeti, életem első alkotótábora volt ez. Jávorka Csaba festővel utaztam. A vendéglátóink maximális szeretettel szolgáltak ki bennünket, Ildikóra és Fannira gondolom emlékezni fogok.

Sokat tanultam, jelenvolt Tiry Péter, Szőke Péter Jakab, Korbely István. Némelyikük igazi profi, aki meg is él a festészetből. Az említettek a kereskedelmi festészet hercegei. Hozzájuk képest magamat köztes állapotnak tartom. Sem az akadémiai vonulat, sem a kereskedelmi nem kizárólagos, bár hülyeség kategóriákat felállítani.

Tehát tanultam technikákat, és ismerkedtem. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ismét valami más is meg fog jelenni  folyamatosság mellett.

Sok mindent át kell értékelnem.

  Ildikó

Boldogkő-Látványpince (Völgykapu)

Völgykapu -Régéc vára és este Pizza sütés