2019. június 23., vasárnap

A megkísértés őrzői


Rékai Zsolt festménye
"A megkísértés őrzői" 60 cm x 80 cm 



Nem "eszményekkel" van gondom, hanem azokkal, akik azok nevében, képviseletében kisértenek... Derrida óta tudom, ez minden kolonizáció, hajlítás és árulás, az uralom alfája...

2019. június 22., szombat

Érzet-kép

Talán "A bálna nem motívum" című verseskötete megjelenése után beszélgettem Annával és azt találtam mondani, hogy szürrealista . Hevesen tiltakozott. Nem, nem az. Kortárs mintákat követ.
Végül is megértem. Tudom tágan értelmezem szűrrealitás fogalmát, régen nem aszerint a definíció rendszer szerint, amit itt-ott olvasni a mozgalommal kapcsolatban.
Köznapihoz képest mélyebbre menni, az  hagyatkozás képi, érzelmi világra. Közel kerülni a kreatívhoz... Engedni a legvadabb analógiáknak... Mit tudom én, szélesre tárni a transzcendentális differenciában a differencia kapuit...
Anna egyik jellegzetessége a biologizmus. Olyasmi, mintha  vonatkozás szálait kifordított módon, kifelé terjedő ér és ideghálózatnak látnám, kizárólag belső koncentrált  következményekkel.
Amikor elérek  háztetőig kiderül,  eresz is egy artéria, ami lüktetni kezd.
Ijesztő elgondolás... 
Nem én, hanem ő növekszik bennem.... 

Páff!!! Szárad az új kép. 
"A megkísértés őrzői" tudói annak, hogy  megkísértő megkísértett. Ők a foglalat,  bennlévő kívülállás.
A "barlang történet" bent rekedtjei, vagy kijutottjai?
És még mindig paradox, örökké azon kérdés, hogy egy tévedés paradigmájából ki lehet e jutni,  azon belül lehet e igaznak felismerni bármit?! 
Tagadás és rávonatkozás. Az eszmény tagadása, a tagadás eszménye nyomán?
Oppozíciós egymásra-játszás, aminek élménye(?) maga a látvány-egész, arról való álom, hogy van rálátás, amiben ott van  paradigma-végzet érzet.

2019. június 21., péntek

Mindig endura



Az Üres Királyságot gyakran megnézem, de Paleni Lorella oldalára is el szoktam menni facebookon, és így jött ez az Állatok Királysága, hogy az egymással való küzdelemben rájuk hivatkozunk, az állatokra, hogy fenn maradhassunk a tápláléklánc csúcsán.

Annáék most megjelenő könyvére az Extrodæsia-ra majd oda kell figyelnem, lapos ontológiáról még nem halottam, de valóban nagy az ökológiai gáz, olyasmiről is szó van, hogy akkora a zajszennyezés, hogy  tenger élőlényei nem tudnak tájékozódni  kívülről jövő rezgések miatt. Rengeteg bálna vetődik a szárazföldre, nem győzik temetni őket. Valaki persze mindjárt poénkodott, adják őket az éhes jegesmedvéknek...
 Kínában  emberek porozzák be a gyümölcsfákat, mert vegyileg kiirtották a rovarvilágot. Váltani kéne szemléletet, az állatvilág nem alávetett, függünk tőlük, ők a társaink. 
Pár éve amerikai tudós azt nyilatkozta, nem gond a fajok pusztulása, szerinte elég öt faj az ember mellett...
Paleni olyan perspektivákat fest, ahogyan állatok látják szubjektív környezetüket. Történetileg adottan, megint van egy elcseszett világvégénk.

Lilla azt mondja, túlpörgök, túl sok mindennel foglalkozom…
Csak  világvégével… De pihenek is. Jó nagy késéssel megnézem  Dexter sorozatot, a szimpatikus sorozatgyilkosról, az utolsó évadnál tartok, de már vár Csernobil…

Lelkipásztor  mondta, ö még nem látta, de állítólag néhány önfeláldozó búváron múlott, hogy nem robbant fel még vagy két blokk!
Eltűnt volna fél Európa.

2019. június 19., szerda

" A megkísértés őrzői" felvezetése

A festmény amin dolgozom " A megkísértés őrzői" címet viseli.  Munka cím is lehet, de jobbat nem tudtam kitalálni.
A képterveimet a megfestés időtartalma alatt szoktam értelmezni. Ezt nevezem "vizuális fenomenológiának" azonban nem  Husserl, hanem Heidegger módszerét fordítottam gyakorlatba, azzal, hogy a meditatív rátekintés ismételten eléri a tudattalanban rejlő kreatív ént.
A dolognak egyéb pszichológiai alátámasztottsága is van, de ebbe most nem megyünk bele.
A másik értelmezési módszer hasonló nyomvonalat követ, csak lazább. Hagyom, hogy a felidézett kép, mint kifejtett képzet magával sodorjon, és végigasszociálom a fellelhető, fontosabb nyomokat. Ez a dekonstrukció. 
Erre a módszerre figyelemmel dolgoztam ki, a keretfestmény mezejét, ami a mostani képet is magába foglalja. Ez a festmény a "Szin-tér aréna" aminek vázlatát már megmutattam, és aminek ürességében, megmutatkoznak a mostani képi összefüggések. Igen. Ez olyan mint a meditatív fenomenológia, vagy Heidegger "fényes tisztása" aminek a közepén az igazság feltűnik, felragyog, majd eltűnik...
Nos az egy-képen belüli több kép, a konkrét tárgyak játékmezői, amelyek viszonylat orientáltan egyediek.

Az eszményekkel nincsen bajom, ameddig nem intézményesülnek olyan módon, hogy történeti létem és egzisztenciám összetörjék és új módon rakjanak össze, úgy mint azt példának okáért a West Point akadémián teszik, hogy eltöröljék a civilt, és létrehozzák az elit katonát.
A metafizikai eszmény addig tisztogat, ameddig szerinte a szellem előcsillan, és az így összerakott ember üvegszerűen kristályossá változik. 
Művészetben az antik szobrok testesítették meg azt a matematizált konstrukciót, amit tökéletesnek mondanak, és aminek nyoma sincs a valóságban. Tíz szép nő legszebb jegyeiből megalkották az emberfeletti nőt, az aktot, azt a szépségdemonstrációt, amihez lényege miatt már nem is lehet érzéki módon közeledni....
Ha valaki ilyesmikben akar hinni tegye.
Viszont itt jön képbe Derrida, aki rámutat, hogy a Nyugat eszmények nevében kolonizált.
Mivel a vadak nem voltak keresztények... Mivel nem hajtottak fejet a magasabb kultúra előtt... Vagy végül egyszerűen csak mert van egy magasabb rendű faj...
Más módon aki közelebb van az univerzalitáshoz, az hitelesen képviseli azt és ennek nevében maga alá hajt, szolgává tesz másokat... 
Mivel többnyire a folyamat hatalom alapú, azért Nietzsche szerint is, ebben a kultúrában minden tudás hatalomba fordul... 
Az emberi normalitás, esendőség nevében ritkán agresszív valaki, vagy követel extra jogosultságokat... 
Van e metafizikai mézesmadzag?! 
Hát persze. Figyeld meg  társaid gyengéit, áruld el  társaidat és részesülsz a hierarchia kegyeiből. 
Ennyi példa elég is. 
Ha te festenél, hogyan fejeznéd ki mindezt,  lehető leg-egyszerűbben? 

Hermeneutikai kör

Oltai Kata művészettörténész

Varga Rita kiállításáról már elmondtam amit tudtam. Az első benyomásom és kérdésem Bőszéhez (Böszörményi István szobrász)  nekem is az volt, hogy vajon feminista e Rita, de István azt mondta, nem úgy ismeri, aztán hozzáfűzte: "Minden nő az!"
Mostanában kísért a téma. 
Nem gond, ha belefutok és megállít, biztos oka van. 
Az zavar, ha egy nő hajlítani akar, dominálni, és tekintély elven alapuló fensöbbséget hangsúlyoz, mivel az öntudatlanul is a matriarchátus visszavágyása, amikor a férfiak totemközösségekbe voltak besorolva (ma munkatábort mondanánk, képességek alapján szervezve) és a Nagy Fehér Istennőt kelet imádni, aki a Szűz, a Nimfa és Papnő hármasságát, a női életutat testesítette meg. 
Na jó. 
Jöttek az Akhájok vasfegyverekkel és bevezették a Patriarchátust, miközben a sokat szidott Egyiptomban már akkoriban férfi és nő közötti egyenjogúság volt.
A problémát én a metafizikai hierarchiákba látom.


Lorella Paleni fetménye

Lorella Paleni a boszorkányégetésekre hivatkozik, és úgy fest állatokat, embereket, hogy természetközelben vannak, így egy kalap alá sorolódtak, és persze ma is vannak megfelelő modellek... Semmi direkt. Mégis megvan a feminin csaknem feminista felhang, de nem bántó, sőt!...  
Ma a kiegyenlítődés javában zajlik, a nők benyomulnak a korábban kizárólagos maszkulin terekbe,  ezzel semmi bajom nincsen, és esküszöm annyi bajom nekem is van  domináns hímekkel, mint a nőknek. 
Varga Rita kiállítását  második nekifutásra meg tudtam fejteni saját tudati szűrőmön keresztül, és -nyilván határ eset, tekintetbe véve a bokszoló lányokat- egy értelmes művész női-lét-specifikus önkifejezését láttam, amit kifejezetten tetszett. (Akár Paleni)
Oltai Kata művészettörténész "erős szűrőn" keresztül értékelte azt, amit én vonzó feminin közegkén, tapasztaltam.
Az "erős szűrő"alatt világnézetet értek.  Kata feminin közeget feminista módon értékelt.
Ez  dolog direkt oldala. Néha, más témákkal kapcsolatban szintén így járok el, ez ebből a szempontból szembenézés...
Ha Rita dekonstruktíve  gondol is  női emancipációra, az határesetként direkt és indirekt. Nekem inkább a női lét univerzuma, érzelmi viszonyrendszerei jöttek át, de történeti háttérként, nem láttam bele azt amit Oltai Kata.
Ennek oka? Nem egyszerűen nemi mivoltom.
Kata egy átfogó tablót rajzolt az egyenjogúsági mozgalom művészettörténeti szempontból érdekes, és kapcsolódó analógiákból. 
A képértelmezései  feminizmusra kiélezettek voltak, és így a szűrőn vagy hálón csak az fért át, ami illeszkedett a világképbe.  
Nekem festményen, ülő nőkről nem az jut eszembe, hogy a képi ábrázolásokon többnyire csak a férfiak ülnek trónusokon, vagy, hogy  képekről velünk szembenéző nők lázadnak a férfiak által elvárt szende, szűzi, szemérmes szemlesütés ellen.
Végül pedig amikor Jung Anima-Animusz tudattalan szimbolikájára és jelentés tartományára hivatkoztam, Kata szerint a tulajdonság együttesek is kritika alá vonhatók....
Nem tudom. 
A hermeneutikai kör arról világosít fel, hogy korlátozott a megértő képesség. 
Én úgy alkalmazom, hogy félreteszem az előítéleteket és megpróbálok belehelyezkedni a másik világképébe. 
Most arra jutok, ahogy látom, Kata szűrőjén mi minden hullott át, talán mert elveiben túlságosan következetes, ugyanakkor lehet, az enyémen is áthullanak dolgok, és talán lényegiek....
Kata feminizmusa nem volt bántó, ha valaki meghallgatja a felvételt, láthatja a mintázatot... 
Kissé elbizonytalanodtam.
Kérdéses Rita mennyire határeset, és talán már odaát van?
Ha így van, miért nem látom? Miért nem láttam? Miért beszélek határesetről? 
Lehet azért mert éppen Jung alapján bennem is ott vannak a női tulajdonságok, azzal festek és többnyire nőket?
Miért van, hogy a család megjelenik a képeken, de férfiak nélkül?
(Talán csak egy kép ábrázol férfit...)
Talán egyszer lesz alkalmam rákérdezni.

2019. június 17., hétfő

Tárlatvezetés

Tárlatvezetés Oltai Katával Varga Rita kiállításán

























Hanganyag-Katt rá!!

2019. június 16., vasárnap

extrodæsia

Horváth Gideon, Zilahi Anna és Süveges Rita


Ha valakit érdekel, hogy mi zajlik a művészetben és filozófiában a mostani ökologial katasztrófákkal kapcsolatban, olvassa el Az alábbi cikket.
Büszke vagyok Zilahi Annára, aki az unokahúgom, és hogy ilyen úttörő munkához látott.



Ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa Annáék könyvéről szóló filozófiai írást, képet kaphat arról, hogy művészet és filozófia - szintézise,-miként kapcsolja be az aktuális történeti helyzetet, legalább azoknak a tudatába, akiknek amúgy is dolga lenne a valóság feltárása. Azon már túl vagyunk, hogy egy Platón óta ható elmebeteg filozófiai, és nem filozófiai -reduktív tudományos-metafizikai szemlélet hogyan csinált ócskaságokkal teli szatócstársadalmakat, ami több rétegből áll össze, de valóban benne van egy hierarchizáló -ókortól ható- gondolkodás, amely következménye az ökológiai katasztrófa, ami kezd húsba-vágó lenni...

A könyv címe:
extrodæsia

"Alighanem az idei könyvhét egyik legizgalmasabb vállalkozása a Horváth Gideon, Süveges Rita és Zilahi Anna szerkesztésében napvilágot látó extrodæsia, alcíme szerint: Enciklópédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz. A tudomány, a bölcselet, a képzőművészet és a líra intermediális együttállásából kialakuló enciklopedikus mű a lehető legaktuálisabb kérdéseket igyekszik feltenni, és rögtön arra is kísérletet tesz, hogy olyan nyelvet fejlesszen ki, amin a majdani válaszok a maguk érvényességében elhangozhatnak talán.

„Az extrodæsia olyan kapcsolódási pontokat hoz létre, amelyek intermediális hálózatában kalandozva feltárulnak előttünk az emberközpontúságot meghaladó világ peremvidékei. Ha van forma, amely az ilyen transzverzális mozgásoknak és határátlépéseknek megfelel, az az enciklopédia, különösen, ha újabb távlatok megnyitására törekszik. Az egyik tudományos szócikkről a másikra, az egyik vizuális betétről valamely prózaversre ugrás nem két elem közti mechanikus váltás, hanem teremtő összekapcsolás.” – olvassuk a fülszövegben.

Illetve ezt is: „Egy enciklopédia természeténél fogva nem lehet egyetlen ember műve vagy egynyelvű, amiképpen nem merülhet ki materializálódott kiadvány voltában. Nincs olyan metakód, amely minden rész megértéséhez kulcsként szolgálhatna – az egyes elemek egymást értelmezik visszatarthatatlanul. Ahelyett, hogy az enciklopédia a világ leképezése lenne, a világ válik enciklopédiává.”

Íme egy vizuál-részlet a kötetből:"


false

2019. június 14., péntek

Metafizikai szép

Még itt-ott belejavítok a Dionüszosz képbe...Egyre újabb részleteket látok meg, pedig azt képzeltem, befejeztem. Még benne vagyok, de túl vagyok rajta. Amikor festettem, nem gondolkodtam rajta, ez valamiféle meditatív együttlét. A belegondoló dekonstrukció itt történik, úgy hogy közben felidézem a képet, a kép képzetét, ami így megfestve már konkrétabb, mint amiből eredetileg kibontottam. 
A képi dekonstrukció, ráhagyatkozás, elsodródás, miközben a belső utak fülembe suttogják, mit, miért, meddig.
Ez már a harmadik és talán legszemélyesebb újraalkotási fázis.
Vagy, talán saját6-mű-élvezete elsőként...
Dekonstrukció bejegyzés az önkifejezés köztes tereiről.
Metafizika  művészeti szépet szemléléshez köti.
A dolog érzéki-adott létben annál szebb, minél jobban kifejezi külleme a lényeget. Metafizikában lét és lényeg az úgynevezett szubsztancionális forma, ami Heidegger szerint is ragyogás.
Ragyogás, de nem lényeg, hanem kép-igazság. A fényes tisztáson, feltűnik egy pillanatra, azután eltűnik.

2019. június 10., hétfő

Dionüszosz megidézése-Kész kép


Rékai Zsolt
Dionüszosz megidézése
60cm x 83 cm


Befejezem a képet (Dionüszosz megidézése), pedig már elmúlt a tudatállapot, az eufória. Nem kedélyállapot, hanem tudat...
Apollón sivataga helyén óceánnak kellene lenni, de csak betüremkedések vannak, egy követő korszak
befoglaló khórája. 
Igen azt hiszem ez a jó kifejezés, hiszen a metafizikai kezdet köztesében vagyunk.
Platón teremtés mítosza nem a semmiből jön- dehogynem,- hiszen az ideának ott van a khóra köztese, a hely és anyagi létesülés befoglalója, ami egyszerre jelent helyet és születést, anyaságot és semmit, valamit idea és anyag között, átvezetést.
Ismét Derrida.
 Már bosszantóan húsba-vágó.
liturgia megköveteli a ráhagyatkozást. Aki elfogadja  benne létet, az elfogadja  szenvedéseit, de a jutalmat, haszonélvezetet is. (Ez ennyire egyszerű kondíció?!) Személyiség helyére valami funkció íródik, ami szüntelen feszültségbe fog kerülni az egyéni lét és valamiféle külső univerzalitás-képzettel, az az a tökéletes, a tökéletes tökéletesen felfoghatatlan képzetével.

2019. június 8., szombat

Nem azonosság párhuzam

Gottfried Heinlein grafikája

Így utólag, amikor ezt a Gottfried   képet láthattam, körülbelül a Szász Endre inspirációs korszakomat éltem. Azt nyilván már sejtettem, hogy az üveglap határ, és az üvegen való átkelés őrülete, egy megszokott világ elhagyása.
Nosza  továbbgondolásból megszületett  saját verzióm. 
A saját verzióm Animája - Alice,- aki belép a tükörbe, és a tükör még nem egészen döntötte el, törjön e vagy folyjon.
Ez az egyik legrégebbi festményem, amit őrzök, és amivel felkerestem egy rendszerváltást megelőzően, -volt bányász-festő által- létrehozott galériát. A bosszantó az volt, hogy nem is mondta szemembe, hogy nem tetszik a kép, hanem egy öreglányt uszított rám, azzal, hogy szép és vidám dolgokat kell festeni. Viszont a létrehozás technikáját nagyon is tudni akarta. 
Teljesen mellényúlt amikor tippelt, én meg  megfogadtam, ha valaki technikát nézi, arra bármit rá kell hagyni... Pedig  akkori technikám bámulatosan egyszerű volt...

 Saját egykori verzióm

2019. június 7., péntek

Bécsi emlék

Gottfried Heinlein grafikája

Életemben először jártam Bécsben. Háromnapos út volt autóbusszal,még az elmúlt rendszerben.
A mögöttem ülő fiuk leszedték a buszülés támláját csavarhúzóval, és oda dugtak pár száz márkát. Mégsem őket szedték le a buszról, hanem engem meg a haveromat, a határon.
Az elvtársi katona levetette a nadrágomat és végig tapizta az övemet, nem e dugtam el benne valamit.
A másik srácnak a fogkrémét nyomta ki, de elmaradt a nagy fogás.
Végül megkérdezték, akarunk e panaszt tenni?!
Senki nem volt olyan hülye akkoriban, hogy akarjon.
 Bécsben lépten-nyomon belefutottunk disszidensekbe, akik arra vártak, hogy befogadja őket valamelyik nyugati állam. Naná,  átfutott az agyamon, maradni kellene!
Így utólag, ha lenne időutazás, korrigálnám az akkori döntésemet.
Lekéstem!
De nem erről akartam mesélni, most, hogy alábbhagyott a "kataton" eufória. 
Arról szólnék, hogy valamelyik könyvesbolt kirakatában felfedeztem Gottfried Helnwein grafikáit. Pontosabban ezt a képet, amit önmagáról alkotott, vagy is egy lelkiállapotáról.
A másik felfedezésem   David Hamilton fényképész albuma volt, aki a tengerparton gyönyörű tinédzser lányokat szólított meg, fényképezett le lágyító szűrökkel, ami akkoriban meglehetős újdonságnak számított. 


Mindez úgy jutott eszembe, hogy Dr Hegyi Csaba előadását megnéztem, aki az univerzálisról, a tökéletesről beszélt, arról,hogy a konzervatív hagyományokat nem tudta meghaladni az avantgard, de így is végtelen szabadságot nyújt az univerzalitáshoz társított keretrendszer.
Szerencsétlenségemre ezután elolvastam Derrida: "A másik egynyelvűsége" írásának azt a részét, hogy aki vele szemben úgy lép fel, hogy az univerzálishoz közelebb áll, jogosítottabb, az mindig az ö nyelvén adja elő ezt a tényt, de ez nem az ö nyelve... Aki kolonizál, szolgává tesz az olyasmire hivatkozik, ami soha nem volt az övé, de ezen az alapon elsajátít. A hivatkozás történhet kulturális fölényre, természet adta jogra, okosságra, gazdagságra, mit tudom én ezer trükkje van a metafizikának, hogy hatalmat kovácsoljon....


Nem Csabáról beszélek, hiszen ö végtelenül emberi, lévén geometriákat festő, a matematikai teljességre hivatkozik, de úgy teszi, hogy ezzel senkit nem hív ki.
Mert ugyan a világ osztásban is szemlélhető, de nem feltétlenül kell kiélezni, hogy mi következik abból, hogy Platón megtette az általánost univerzálisnak, a szellemet pedig az anyag ellenségének...


Az eufóriát nyilván az tüntette el, hogy rájöttem, én nem vagyok jó hívő, mert bár a szeretet parancsa Jézustól érthető, de soha nem fogok tökéletesen szeretni, vagy ha igen, nem fogok tudni mindig aszerint cselekedni maradéktalanul.... És ebből kifolyólag az erkölcsöt és morált is csak egy funkcionális norma szintjéig tudom követni, soha nem leszek tökéletes, az egykori joga iskolát szintén rosszul választottam, mert a Sziddha  tökéleteset jelent, üvegembert...
Hát nem tudom! Én ma már a normálissal is beérném.


És bár ezek a lányok, akiket Hamilton fényképezett, ma már öreg nénik, akkor is szépnek látom őket, a maguk homályos sejtelmességükben.


És, ha már a szépségnél tartunk. Ezt az előadást Bereczkei Tamástól élőben is halottam.